Képes 7, 1986. augusztus-december (1. évfolyam, 19-36. szám)
1986-08-23 / 20. szám
A szolnoki kövér-tábor — Szívesen fogadtak a gyerekek, hamar megbarátkoztunk, mert ugyanolyanok voltak, mint én. A tanárnők is úgy fogadtak, mintha már sok éve ismernének bennünket. Itt sok barátnőm van, az iskolában csak egyetlen egy volt. Ott inkább a fiúkkal játszottam, mert a lányok hamarabb gúnyolódnak. Tavaly voltam itt először. Az azt megelőző évben harminc kilót híztam, a tavalyi táborozás óta viszont lényegében tartottam azt a súlyt, amennyire itt sikerült lefogynom. Megtanultuk, hogy mit és mennyit szabad enni, eszerint főzünk otthon is. — Nagyon finom a koszt, és bőséges. Tegnap is olyan sok volt az ebéd, alig tudtuk megenni. Zsírtalan leves, rakott kelkáposzta és desszertnek cseresznye. — Naponta ötször, eszünk. Amikorra — például a torna után — éhesek lennénk, addigra már hívnak is enni bennünket. — Az én kedvencem a paprikáskrumpli. Egyik nap azt kaptunk ebédre, egy virslivel. — Egy hét alatt háromnégy kilót fogytunk, sőt van, aki öt kilót is leadott már. Tíz-tizennégy éves, — köztük 100-130 kilogrammos — lányoktól, fiúktól hallottam ezeket a véleményeket, a szolnoki ober (magyarul: kövér) táborban. Dr. Adorján Ildikó, a Szolnok Megyei Kórház gyerekorvosa — a szakemberek többségével együtt — azt tapasztalja, hogy csak nagyon erős akaratú gyereket lehet fogyasztani, s ez gyerekkorban ritkán adatik meg. A jelentős túlsúlyt cipelő gyerekekre pedig számos veszély leselkedik, például korai infarktus, cukorbetegség, érelmeszesedés, különféle ízületi bántalmak. S ez nem puszta ijesztgetés. A túlzottan kövér gyerekeknél nem ritka a fiatalkori magas vérnyomás, vagy a cukortolerancia csökkenése. A megyei tisztiorvos, a megyei tanács, a Vöröskereszt, a kórház, a fürdőigazgatóság segítségével Adorján doktornő az idén is megszervezte azt a tábort, amely a — kövérséggel gyakorta együttjáró — számos lelki sérülésnek kitett gyerekeknek valóságos paradicsomi életet jelentett. A tiszaligeti KISZ- tábor egyik szegletében kaptak helyet, és orvos, védőnő, nevelőtanár, valamint úszóedzői képesítéssel is rendelkező tornatanár gondoskodik a gyerekek programjáról. Kirándulnak, vetélkednek, diszkóznak és sokat mozognak. Reggel és este tornáznak, délelőtt és délután úsznak, ebéd előtt és a csendes pihenő után is van egy-egy félórás sportprogram (foci, kézilabda, kosárlabda vagy aerobic). A mozgás rendkívül fontos, mert az izommunka következtében csökken a inzulinszint, s ezért nem éhes az ember. Ha nem mozgunk, nő az inzulinszint és ezzel együtt az éhségérzet. Az erősen túlsúlyú gyerekeknek nagyon gondosan kell megválasztani a tomagyakorlatokat. Nemcsak azért, hogy sikerélményben legyen részük, hanem azért is, hogy elkerülhetők legyenek a kisebb-nagyobb sérülések, törések. (Az iskolai testnevelés sajnos nemigen van tekintettel ezekre az igényekre, a tornatanárok képzése sem terjed ki igazán a betegségszámba menő kövérséggel kapcsolatos tudnivalókra. Ezeket a kövér gyerekeket nem szabad hoszszú távon futtatni, szekrényen ugratni. A szolnoki tábor étrendjét az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet munkatársai állítják össze. Napi ezerezerötven kalóriával laknak jól a gyerekek. A tábor eredményessége nemcsak abban rejlik, hogy a két hét alatt leadnak hatnyolc, esetleg tíz kilót, hanem, hogy megtanulják, mit kell enni, s azt hogyan kell elkészíteni. Nem elbeszélésből tudják, hanem tapasztalják, hogy az egészséges táplálkozás ízletes és változatos. Az utolsó napon a gyerekekért jövő szülőket is meggyőzik: ekkor ugyanis közös búcsúebédre kerül sor. Útravalóul pedig mindenféle segédanyagot kapnak, hogy otthon is folytathassák a fogyókúrát, vagy legalább megőrizzék a táborban elért súlyukat. A gyerekek lényegében ingyen vehették igénybe ezt a szolgáltatást, a kilencszáz forint részvételi díj csupán a kirándulást és az egyéb külön programot fedezte. A Tisza-parti Kövér-tábor egyetlen hibája, hogy csak tizennyolc gyerek életébe hozott változást: enynyi volt idén a férőhely, és a megye pénzéből csak egyszer kétheti táborozásra tellett. L. A. VAZÍTANI BÚVÁREXPEDÍCIÓ Nem mindennapi útra vállalkoztak a budapesti Korall Búvárklub tagjai. Expedíciójuk célja a Magyarországtól sok tízezer kilométerre található ausztráliai Nagy-Korallgát. A klub két tagját, Násfai Bélát és Juhász Józsefet elutazásuk előtt kérdeztük: — Mit érdemes tudnunk a világnak e tájáról? — Elsősorban azt, hogy a Nagy-Korallgát a Föld egyik legkülönösebb és legszebb vidéke. A „gát” 460 ezer négyzetkilométernyi területen, megszámlálhatatlan korallszigetből áll, amelyek csaknem 2000 kilométer hosszúságban húzódnak Ausztrália észak-keleti partvidéke előtt. A tengeri táj itt rendkívül változatos, a korallszigetek egy részét buja trópusi növényzet borítja, más részük viszont kopár, sziklás, félelmet keltő vidék. — Milyen felfedezéseket ígér a víz alatti világ? — A korallpadok és öblök mélyén csodálatosan gazdag az élővilág. Egyes területeken ezernél több halfaj található, nem szólva a szemkápráztatóan dús és színes tenger alatti növényzetről és a különleges korallképződményekről. Expedíciónk támaszpontjáról, Bundaberg kikötővárosból bérelt hajókon utazunk majd a szigetekre, s reméljük, már 50-60 méter mélységből is gazdag gyűjteménnyel térünk vissza. — Kell tartaniuk a cápáktól? — Ezeken a vizeken sokféle tengeri ragadozó él, számítunk is gyakori megjelenésükre. Legutóbbi expedíciónkon, az indiai-óceáni Maldiv-szigeteknél már „élveztük” a cápák társaságát. Úgy tapasztaltuk, ha a búvár kellően fegyelmezett, s ugyanolyan természetességgel mozog ebben a környezetben is, mint a tenger bármely élőlénye, nem kell tartani a támadástól. A cápáknál több gondot okoznak majd a mérgező medúzák, kagylók, egyes szigeteken a mérges kígyók. Arra is vigyáznunk kell, hogy az árapály okozta erős áramlatok ne sodorják el a búvárokat. —szit— .