Képes 7, 1987. október-december (2. évfolyam, 40-50. szám)
1987-10-03 / 40. szám
o/o€i4€yim/ Vajon vannak-e még házasodási szokásaink — a megszokáson kívül? Ülök az esküvőn, körülöttem többnyire idegen emberek. Én a menyasszony barátnője vagyok, de ez is csak abból derült ki, hogy meghívott. Persze lehet, hogy csak nem akarta félház előtt megtartani a premiert. A díszletek a szokásosak, a falon a szocreál jövőbe tekintő freskói, általános iskolai olvasókönyvekből ismert hús-vér emberek egy jobb ízlésű szobafestő megváltó ecsetjére várva. „Ásó-kapa" Közben megtudom, hogy a szerelmet majd felváltja a szeretet, meg hogy a házasság egy csónak, amelyben mindkét félnek evezni kell, és a kölcsönös megértés és a ... Úgy tudom, egy anyakönyvvezetőnek van két-három jóváhagyott beszéde és azokat variálja. Egy ismerősöm mesélte (a megszokás rabja, mindig ugyanott nősül), hogy már két esküvőjén ugyanazt a beszédet hallgatta végig Aztán mindenkinek egy pohár pezsgő és sorban állás a gratulációhoz, így pohárral a kézben lehet kicsit beszélgetni, és az ember legalább megtudja, ki kicsoda. Igaz, a főváros egyik kerületében már kitiltották az egy pohár pezsgőket; talán féltek, hogy az „eszement” heje-huja megzavarja a hivatalos házasságkötési szertartás hivatalosságához oly méltó unalmat. De hát miért is baj ez? Jó, hogy nem tartozik manapság a világ legizgalmasabb látványosságai közé az esküvő, legalábbis nálunk, de hát végül is nem a szertartásoktól függ, hogy milyen lesz a házasság. Csak az egész életünk. Ki jobban, ki rosszabbul éli a hétköznapokat és várja az ünnepet, mert az ünnep más, az ünnep izgalmas, az ünnep kicsit mese, ünnepkor bárki lehet világszép királylány, legkisebb fiú, akivel még megtörténhet bármi. A pszicho-szocio-politológusok identitászavarról értekeznek, miközben a gyerekeket leszoktatták arról, hogy mikuláskor (télapókor?) kitegyék cipőjüket az ablakba, az iskolaigazgató tíz éve ugyanazt a beszédet olvassa fel március 15-én, egy másik ugyanazt április 4-én, és vásárlási utalványokat ajándékozunk, ha hallgatunk a hirdetésekre és nevetségesnek tartjuk, ha a menyasszony fürdővizébe tojást ütnek, párnája alá búzaszemet rejtenek, hogy termékeny legyen. A pszicho-szocio-politológusok pedig tovább értekeznek az identitászavarról. Persze a józan ész tiszta világánál, gondolhatnánk, fölöslegessé válnak a mesék, a meglepetések, a másodpercekig hitt csodák. Nincs mikulás, és március 15-én és április 4-én is ugyanazt ünnepeljük évekig, miértbaj, ha ugyanúgy, hisz a frázisok is lehetnek igazak, ha unalmasak is, és a vásárlási utalvány is rettentően praktikus, a tojásos fürdővíz, meg a búzára vetett ágy pedig sötét babonaság. Csak hát, mint az — érthetetlenül bár, de a történelem folyamán többször is —, kiderült, valahová tartozni (lásd: identitás), pusztán észérvek alapján, érzelmek nélkül igen nehéz. Ezért kellenek az igazi szertartások, az igazi ünnepek és néha pár szem búza a párna alá. Joggal kérdezheti bárki, hogy már akaróik a XX. század végén a szokásokkal, a hagyománnyal. Pedig kellene valami helyettük. Kellene valami a panelszövegek és a vigyorgó profi fényképész helyett (aki egyébként névadót és temetést is vállal), kellene valami öröm, amire emlékezni lehet. Például Klári a harmadikról, aki most államvizsgázott filozófiából, szilveszterkor ugyanúgy ott szorong a kis konyhában, mint a többiek, amikor Erzsi néni a másodikon ólmot önt. OS •• • □ 1906 Budapest Pf 223 Még mindig: a megdrágult Képes: 7 Több pénzért, akár a tartalom, akár a fotózott képek vonatkozásában, az olvasó többet vár. De véleményem szerint önöknek az éri meg, hogy több pénzért ugyanazt adják. Nem gondolják, hogy ezek után kevesebben fogják olvasni lapjukat? Én lemondom, pedig nem tartozom az alacsony fizetésűek kategóriájába. De annyi lap van még ezen kívül, amit megrendelhetek, és most már jobban járok. Azt úgysemhiszik el az emberek, hogy ennyi pénzből nem tudták előállítani. Köszönöm, hogy eddig olvashattam a lapjukat. Kara Tiborné, Budapest Mivel oly sok élményt és hasznos tapasztalatot, információt kaptam önöktől, az önök lapjától, úgy érzem, illően meg kell ezt köszönnöm ... Mostanában — ha kellően éber az olvasó — felleli azon helyeket, ahol kiegyensúlyozottan megvásárolhatja e népszerű lapot. 45 forintért! Bár nagyon megkedveltem a Képes 7-et (mint jeleztem is levelem elején), és örülnöm kéne a „győzelemnek”, én — és bocsássa meg nekem a világ! — ennyi pénzért inkább könyvet veszek. Tudniillik bérből és fizetésből élek. Ígéretük ellenére „réteglap” lettek, ami nem a tartalom okán, csupán anyagi oldalról értendő. A kispénzűek hadd áhítozzanak továbbra is a különb után, vegyék meg a ponyvát, amire futja szerény költségvetésükből. A leírtak ellenére megköszönöm mindazt, amit röpke időn keresztül ugyan, de nyújtottak nekem, mivel az valóban élmény volt. Ifj. Jancsóné Zsók Eszter, Budapest Különösen szomorú szívvel nyugtázzuk azokat az eddigi munkánkat elismerő sorokat, amelyek egyben a szerkesztőségünk által is jól ismert anyagi okokból búcsúsorok több olvasónk részéről. Tudjuk, hogy több pénzért többet kell nyújtanunk a tartalomban, mert terjedelmünk (legalábbis pillanatnyilag) nem növekedhet. Erre törekszünk. Erőfeszítéseink eredményességének azonban — hogyan tájékoztatunk, hogyan szórakoztatunk, menynyire tükrözzük azt, ami fontos, érdekes, közérdeklődésre számot tartó itthon és a világban — természetesen nincsenek abszolút mércéi. Eláruljuk: a terjedelem növelésére is vannak terveink, éppen a megtisztelő olvasói vélemények és a nagyon is jogos olvasói igények ismeretében. Hiszszük, hogy 1988 elején a kiadóval közös elgondolásaink megvalósulhatnak, de ezek sem függetlenek az ország gazdasági helyzetének alakulásától... Ami pedig az árat illeti, nincs titkunk a közönség előtt. A Képes 7-et — éppen az olvasótábor által kedvelt terjedelme, tartalma és kivitelének színvonala miatt — 28 forintért (bár megpróbáltuk), főként a papír ára miatt, nem lehetett előállítani, sőt 45 forintért sem nyereséges. A lap ugyanis — sok társától eltérően — semmilyen szervtől, intézménytől sem kap egyetlen fillér támogatást sem. Vagyis (bár vannak, akik ezt nem hiszik) bennünket az olvasók tartanak el, a piacról élünk, s olcsóbban egyszerűen nem tudunk megjelenni. Kikérő A Képes 7 1987. augusztus 15-i számában jelent meg Az ember csak az asszonynak panaszkodhat című riport. Ebben szerepelt a következő mondat: „ ... az akkori főnökünk úgy került hozzánk, hogy előtte kirúgták a VÁÉV-től...". Most jelentkezett egy olvasó, aki felismerni véli önmagát. Tremmel Zoltán veszprémi lakos kéri a szöveget úgy helyesbíteni, hogy a VÁÉV-től kikérővel került át a 22-es ÁÉV-hez. „Leírták" 1987. augusztus 24-én pont került arra a több éves ügyre, amellyel a Képes 7 26. számában „A tisztességes, a csaló és az ártatlan” címmel mi is foglalkoztunk. Ezen írásunkban bemutattuk Torzsok Katalin esetét, akinek ellopott személyi igazolványát felhasználva Markuláné Ambrózi Éva néger fiúgyermeket szült, majd — hátrahagyva a csecsemőt és az igazolványt — a kórházból ismeretlen helyre távozott. A gyereket a lopott igazolványba vezették be, ezért továbbiakban Torzsok Katalint keresték mint „anyát”. Amikor mindenki előtt világossá vált, hogy ő nem lehet a gyerek anyja, a kiskorú gyámja anyasági vélelem megdöntésének perét indítványozta Torzsák Katalin ellen. E perben a felperes (Folytatás a 63. oldalon)