Képes 7, 1987. október-december (2. évfolyam, 40-50. szám)

1987-11-28 / 48. szám

A jelenlegi helyzet úgy fest, hogy a szomszéd Ma téesze be­­kasszírozta a pénzt, de mint ahogy a telkek Almásneszm­élyhez tar­toznak, az üdülők idejönnek vá­sárolni. Ide jönnek kosztolni és ide jönnek, bármi bajuk van. Az pedig akad, mert épp annyian vannak nyaranta, mint az alattuk levő falu teljes lakossága: három­ezren. Ebből is kitűnik tán, hogy nem sok kupecszellem szorult az al­­másneszmélyiekbe. Ám éppen ez, meg a tiszta levegő teszi kívána­tossá a vendégek előtt. Tenné még a Duna is, de az zűrös ügy. Ter­mészetesen a vízlépcső miatt... Az­t már eldöntötték, hogy lesz, de hogy miként lesz, arról itt nem sokat tudnak. Az almásiak még csak-csak valamit, ám Neszmély ebből is kimaradt. Lejött tavaly a faluba Pestről az Oviber csapata, hogy elmond­ják, miként érinti majd ez az egész a községet. Ám rögtön az elején kiderült, hogy Almás víz­­rajzilag a komáromi öblözethez tartozik, Neszmély meg a nyerge­­sihez. Az előbbinek készen voltak a tervei, az utóbbiról hiába kér­dezett bárki és bármit, a mérnö­kök széttárták két kezüket, mint Szent Ferenc a madarak előtt egy régi nyomaton. A Dunaparton derült ki az is, hogy a mérnökcsapat egyetlen tagjának sincs térképe a környék­ről. Az egyik helybeli hozott va­lami turistatérképet, s azon bön­gészgették, meg lehet-e menteni a falu szigeteit. „Nem tudjuk" — mondja Szen­­tessy László, a faluban élő egyet­len művész, akinek cseppet sem mindegy, milyen lesz errefelé a táj. Akvarellezni a Duna partján szokott, s az első mappából is, amit kinyit, öreg, vízparti fák üre­gei ásítanak ránk pasztellfeketén. „És az új iskola?” — „Azt sem tudjuk.” — „A félig bontott mű­velődési ház?” — „Azt se ... Pe­dig hát a feleségem meg én, azt hiszem, a legjobban tájékozottak közé tartozunk.” Ami biztos a falusban, s már­­már archimédeszi pontnak számít: egy sír. Vajda Júliáé , Csokonai valamikori Lillájáé. Ezen szökken­tek szárba dr. Ferenczy Miklós irodalmi ambíciói. A falu köror­vosa sok évvel ezelőtt régi anya­könyveket böngészett, és váratla­nul egy furcsa bejegyzést talált. Vajda Júlia második házasságát Végh Mihály esperessel úgy rögzí­tette az esketőpap, hogy a feleség „Vitéz Csokonai Mihály egykori Lillája...” Az orvos amúgy is he­­vülékeny természete ettől fogva teljesen­ ebbe az irányba fordult. Mohón kutatott további dokumen­tumok után, s talált is jó néhá­nyat. A gyűjtött anyagból köny­veket írt, majd múzeumot létesí­tett, s ma már büszkén mutogatja a vendégkönyvek beírásait. Sötétben nézegetjük a múzeu­mot, elemlámpa fénye mellett. Ferenczy doktor sopánkodik, hogy mily nagyon röstelli ezt a négy és fél voltos helyze­tet, de aztán újra Csokonait mondja, verset idéz és a képekre világít. Meg kéne mondanom neki, hogy helyzete a lehető legelőnyö­sebb, mert csupa szimbólum, ami körülveszi. Lámpást adott kezébe a véletlen, bár ez utóbbit bizo­nyos könyvek Úrnak mondják, a lámpa pedig felelősség, a fény maga a tudás — de hát minek mondanék ilyeneket, mikor a fő­orvos úr végzett teológus egyben. Este van megint. A mozi előtt, mint lámpára a bogarak, egybe­rajzik a falu ifjúsága. „A cápa” megy majd hat órától. Rá­ kettes helyárakkal, egységesen húsz fo­rintért. Hetente négy napon vetí­tenek, de csak itt, Almáson. Aki Neszmélyről jön, annak bizony gyalogolni kell jó öt kilométert. „Öt oda, öt vissza, miért nem nézi akkor a televíziót?” — „Ár­nyékban vagyunk” — feleli a fia­tal tanácselnök, Balázs László. „Eltakar minket a hegy, s a ma­gyar tévét alig látjuk. A cseh meg az osztrák viszont jól jön.” Egyenes, tiszta tekintetű ember, nem faggatom a Makovecz-féle is­koláról. Inkább átballagok a vas­utashoz, a falu titkolt nevezetes­ségéhez. A bacagó gerlékről csak egy-két ember tud­ Almásneszmé­­lyen. A vasutas tenyészti őket. Ezek a madarak kalitkában él­nek. A kalitkákat maga a vasutas készíti, igen büszke rájuk. Nem egészen értem a dolgot. Eddig úgy tudtam, a galamb sza­badon röpköd. „Nem, nem” — mondja a gazda s próbaként ki­nyitja a kalitka ajtaját. A gerlék kirepülnek, de csak egy-két szárnycsapásra képesek. „Nem tudnának mit kezdeni a szabad­sággal. Egyszerűen leesnének a magasból.” — „És mégis kacag­nak?” — „Igen, ezek kacagnak.” — „Különös.” — „Hát, kérem, elég különös...” A VÍZLÉPCSŐRŐL SENKI ÉS SEMMIT A mérnökök, mint Szent Ferenc a madarak előtt HOLTÁBAN IS TÁVOL CSOKONAITÓL Lilla sírja az egyetlen biztos pont a faluban □ !

Next