Képes 7, 1987. október-december (2. évfolyam, 40-50. szám)
1987-11-28 / 48. szám
A jelenlegi helyzet úgy fest, hogy a szomszéd Ma téesze bekasszírozta a pénzt, de mint ahogy a telkek Almásneszmélyhez tartoznak, az üdülők idejönnek vásárolni. Ide jönnek kosztolni és ide jönnek, bármi bajuk van. Az pedig akad, mert épp annyian vannak nyaranta, mint az alattuk levő falu teljes lakossága: háromezren. Ebből is kitűnik tán, hogy nem sok kupecszellem szorult az almásneszmélyiekbe. Ám éppen ez, meg a tiszta levegő teszi kívánatossá a vendégek előtt. Tenné még a Duna is, de az zűrös ügy. Természetesen a vízlépcső miatt... Azt már eldöntötték, hogy lesz, de hogy miként lesz, arról itt nem sokat tudnak. Az almásiak még csak-csak valamit, ám Neszmély ebből is kimaradt. Lejött tavaly a faluba Pestről az Oviber csapata, hogy elmondják, miként érinti majd ez az egész a községet. Ám rögtön az elején kiderült, hogy Almás vízrajzilag a komáromi öblözethez tartozik, Neszmély meg a nyergesihez. Az előbbinek készen voltak a tervei, az utóbbiról hiába kérdezett bárki és bármit, a mérnökök széttárták két kezüket, mint Szent Ferenc a madarak előtt egy régi nyomaton. A Dunaparton derült ki az is, hogy a mérnökcsapat egyetlen tagjának sincs térképe a környékről. Az egyik helybeli hozott valami turistatérképet, s azon böngészgették, meg lehet-e menteni a falu szigeteit. „Nem tudjuk" — mondja Szentessy László, a faluban élő egyetlen művész, akinek cseppet sem mindegy, milyen lesz errefelé a táj. Akvarellezni a Duna partján szokott, s az első mappából is, amit kinyit, öreg, vízparti fák üregei ásítanak ránk pasztellfeketén. „És az új iskola?” — „Azt sem tudjuk.” — „A félig bontott művelődési ház?” — „Azt se ... Pedig hát a feleségem meg én, azt hiszem, a legjobban tájékozottak közé tartozunk.” Ami biztos a falusban, s mármár archimédeszi pontnak számít: egy sír. Vajda Júliáé , Csokonai valamikori Lillájáé. Ezen szökkentek szárba dr. Ferenczy Miklós irodalmi ambíciói. A falu körorvosa sok évvel ezelőtt régi anyakönyveket böngészett, és váratlanul egy furcsa bejegyzést talált. Vajda Júlia második házasságát Végh Mihály esperessel úgy rögzítette az esketőpap, hogy a feleség „Vitéz Csokonai Mihály egykori Lillája...” Az orvos amúgy is hevülékeny természete ettől fogva teljesen ebbe az irányba fordult. Mohón kutatott további dokumentumok után, s talált is jó néhányat. A gyűjtött anyagból könyveket írt, majd múzeumot létesített, s ma már büszkén mutogatja a vendégkönyvek beírásait. Sötétben nézegetjük a múzeumot, elemlámpa fénye mellett. Ferenczy doktor sopánkodik, hogy mily nagyon röstelli ezt a négy és fél voltos helyzetet, de aztán újra Csokonait mondja, verset idéz és a képekre világít. Meg kéne mondanom neki, hogy helyzete a lehető legelőnyösebb, mert csupa szimbólum, ami körülveszi. Lámpást adott kezébe a véletlen, bár ez utóbbit bizonyos könyvek Úrnak mondják, a lámpa pedig felelősség, a fény maga a tudás — de hát minek mondanék ilyeneket, mikor a főorvos úr végzett teológus egyben. Este van megint. A mozi előtt, mint lámpára a bogarak, egyberajzik a falu ifjúsága. „A cápa” megy majd hat órától. Rá kettes helyárakkal, egységesen húsz forintért. Hetente négy napon vetítenek, de csak itt, Almáson. Aki Neszmélyről jön, annak bizony gyalogolni kell jó öt kilométert. „Öt oda, öt vissza, miért nem nézi akkor a televíziót?” — „Árnyékban vagyunk” — feleli a fiatal tanácselnök, Balázs László. „Eltakar minket a hegy, s a magyar tévét alig látjuk. A cseh meg az osztrák viszont jól jön.” Egyenes, tiszta tekintetű ember, nem faggatom a Makovecz-féle iskoláról. Inkább átballagok a vasutashoz, a falu titkolt nevezetességéhez. A bacagó gerlékről csak egy-két ember tud Almásneszmélyen. A vasutas tenyészti őket. Ezek a madarak kalitkában élnek. A kalitkákat maga a vasutas készíti, igen büszke rájuk. Nem egészen értem a dolgot. Eddig úgy tudtam, a galamb szabadon röpköd. „Nem, nem” — mondja a gazda s próbaként kinyitja a kalitka ajtaját. A gerlék kirepülnek, de csak egy-két szárnycsapásra képesek. „Nem tudnának mit kezdeni a szabadsággal. Egyszerűen leesnének a magasból.” — „És mégis kacagnak?” — „Igen, ezek kacagnak.” — „Különös.” — „Hát, kérem, elég különös...” A VÍZLÉPCSŐRŐL SENKI ÉS SEMMIT A mérnökök, mint Szent Ferenc a madarak előtt HOLTÁBAN IS TÁVOL CSOKONAITÓL Lilla sírja az egyetlen biztos pont a faluban □ !