Képes 7, 1988. január-április (3. évfolyam, 1-18. szám)
1988-02-06 / 6. szám
Páratlan sikertelenségi sorozat kísérte a tavalyi szezonban a szovjet jégkorongozókat és a férfi kosárlabdázókat. A szokatlan kudarcokra még azok is felkapták a fejüket, akik nem lelkesednek ezekért a sportágakért, hiszen az utóbbi években azt szokták meg, hogy — főleg jégkorongban — a szovjet csapat nevével kezdődött az eredménylista. Erre vrrt tesznek például a „szemtelen’ görögök? Az Athénban rendezett 15. kosárlabda Európa-bajnokságot egyszerűen nem hiszik el, hogy ők az esélytelenek, s noha csupán kétpontos győzelemmel, hosszabbítás után, de letaszítják a trónról a szovjet bajnokot. A hokisok még ennél is nagyobb pofont kaptak. Először a bécsi vb-n borította fel a papírformát a svédek elszánt gárdája, ami a piros mezesek világbajnoki címébe került, majd a moszkvai Izvesztyija Kupán tört sorsot a Tyihonov-legénység orra rá a kanadaiak „kölyökcsapata”: s profikat nélkülöző ismeretlenek íyülekezete a kupa történetében elször nyerte meg a mérkőzéssorozatot. S mindez történt az olimpiák éve előtt! Soha rosszabb főpróbát, noha az okosok alaptalanul azt állítják, hogy az ilyen csapnivaló bemutatkozást csak sikeres előadás követheti. Majd meglátjuk! Mindenesetre Calgary és Szöul előtt a szovjet (és a világ-) sportközvélemény csak kapkodja a fejét. Vajon véget érnek-e a megpróbáltatások, avagy folytatódik a vesszőfutás? És azért azt se feledjük, hogy a Szovjetunióban lassan elfogy a szurkolók türelme. Éppen abban az országban, ahol négymillióan hódolnak a kosárlabdázás szenvedélyének, vagy ahol telenként a városok-falvak átalakulnak korcsolyapályákká, amelyeken a jövő reménységei milliószám kergetik a pakkot. Megannyi tehetség, megannyi új csillag, csak éppen fel kllene őket fedezni. Nos, ez megy is napság a legnehezebben. Azért, hogy igazságos legyek, hadd tegy ma hozzá azt is, hogy a legnagyobbak vállát mindig óriási teher nyoma, a felelősségé, a felfokozott elvárásé. Hiszen mindenki a bajnok ellen akar bizonyítani, foggalkörömmel kapaszkodva a vissza nem térő alkalomba. Ettől függetlenül az utóbbi években valami megroppant az óriási gépezetben és a sport-glasznoszty e téren is működésbe lépett. Keresik a hibákat, igyekeznek kijavítani őket, s néha már arra is rájöttek, hogy ez egyedül nem megy. Csak épp az elveszett bizalmat pokoli nehéz visszaszerezni, de meg kell próbálni. Mert térdet hajtva nem megy! S ezt tudják jól a Szovjetunióban is. A idei bajnokság előtt reformot kiáltottak a szovjet hoki szakértői is. Ám valaki megpróbálta megvétózni ezt, csak nem sikerült neki. A „valaki” egyébként tényleg Valaki, aki rengeteget tett már le eddig is az asztalra. Viktor Tyihonovnak hívják, a válogatott szakvezetője és a CSZKA Moszkva edzője hosszú évek óta. És hosszú ideje semmi nem akadályozza meg abban, hogy sikeresen lássa el a kettős munkát. De milyen reformokról van szó, amelyek nem nyerték meg Tyihonov tetszését? Idén új lebonyolítási rendszerben találkoznak a legjobbak. A 14 csapat mérkőzéseit három szakaszra osztották: az első körben oda-viszsza alapon játszanak majd a legjobb tíz folytatja a négyes döntőije jutásért. Aztán az elődöntő párosításában két győztes meccsig küzdenek , döntőben meg már három győzelem után hirdetik ki a bajnokot. Az alsóházban ezalatt a második vonal hat legjobbjával döntik el a bennmaradás, illetve a kiesés kérdéseit. A szakvezetők egyértelműen úgy ítélik meg, hogy ezzel a rendszerre, az unolsó pillanatokig izgalmassá lehet tenni a bajnokságot, nem úgy, mint eddig, amikor jóval a befejezés előtt már behozhatatlan volt a CSZKA előnye. Hát ezért nem tetszik az új módi a moszkvai katonacsapat edzőjének? Hallgassuk meg az ő véleményét is. Tyihonov nemrégiben a Szovjetszkij Szportnak nyilatkozva arra panaszkodott, hogy a bajnoki meccsek mellett, a válogatott kötelezettségeinek eleget téve, valamint a BEK-ben szerepelve csapatának gyakorlatilag kétnaponta kellett pályára lépnie. Ez a fokozott idegi és fizikai megterhelés rengeteg sérüléshez vezetett, emiatt a CSZKA még nem játszhatott legjobb összeállításában. Tyihonov feleslegesnek tartja az első kört, hiszen jó néhány együttes ebben is korán biztosítja helyét az első tízben, s utána már csak alibimecscseket játszik. Erre ad lehetőséget az is, hogy a második körbe nem viszik magukkal a csapatok a korábban megszerzett pontokat, a jégkorongszövetség azonban mereven ragaszkodik reformjához, a jövő majd eldönti, hogy helyesen cselekszik-e. Tyihonov mester kesergése akkor különösen érthető, ha a bajnoki tabellára pillantunk. Noha ezt toronymagasan a CSZKA vezeti, de a legnehezebb időszakot ők sem tudták átvészelni. Volt négy olyan, egymást követő mérkőzésük, amelyből hármat elvesztettek, s ilyenre a legöregebbek sem igen emlékeznek. Persze, ez csak a bajnokságnak tett jót, legalább egy picit izgalmasabbá fált, s végre, hosszú idő után újra tízezres telt házat vonzott a katonák összecsapása a Szpartak Moszkva ellen, amelyből az utóbbiak kerültek ki győztesen. Bizony, a mérkőzések látogatottságával nagy baj van. Gyakran még fél házat sem vonzanak a találkozók, a CSZKA meccsei sem túl érdekfeszítőel,füszen ők „mindig nyernek”. Egyvalamit azonban elfelejtettek a hoki irányítói, mikor útnak indították a bajnokság új lebonyolítási rendszerét. Tavaly áprilisban, a bécsi világbajnokságon éppen ők háborogtak a leghangosabban, mekkora igazságtalanság hogy az első kör után a csapatok nem viszik magukkal a megszerzett pontokat. A második körig pontveszteség nélkül álló szovjetek később meginogtak,s ez egyenlő volt a vb-vereséggel. Vagy talán éppen emiatt választották a Szovjetunióban is az új szisztémát? Hadd szökjék a világversenyek rendjét a hazai legjobbak is? Meglehet, bár a hoki visszaesése nem ebben keresendő. Nem fogják elhinni, de a Szovjetunióban is pályahiányra panaszkodnak! Az Oroszországi Föderációban, amely a legtöbb csapatot adja, csupán 35 fedett és 12 nyitott pálya van. Igaz, van további 21 500 létesítmény, de ezeket csak télen használhatják. A 220 hokisuk komoly anyagi gondokkal küzd, krónikus a hiány a különböző felszerelésekből, csupán a legjobbaknak jut márkás korcsolya és bot, a sportiskolások többsége saját tréningruhájában vesz részt az edzéseken, Így aztán valóban nem csoda, hogy a gyerekek többsége marad az utcai rangadók mellett, a klubok ráadásul rengeteg fiatalt utasítanak el hely és lehetőségek hiánya miatt. Csoda hát, hogy rohamosan csökken a jégkorong népszerűsége? Sokan nem felejtik el a tavalyi prágai junior vb-t sem, amelynek során a szovjet jégkorongozás történetében először diszkvalifikálták a csapatot. A botrány a Kanada elleni meccsen tört ki, a sorozatos provokációk után a szovjet fiatalok elvesztették a fejüket és olyan pankráció tört ki a jégen, amilyet még az öreg rókák sem produkálnak. Szóval, röpködtek a fogak, recsegtek az állkapcsok, a bírók meg sem próbáltak rendet teremteni, menekültek a pályáról. A nemzetközi szövetség döntése ismert: mind a két verekedő társaságot kizárták a további küzdelemből, a fegyelmi kiszabását az országok szövetségeire bízták. A verekedés nagy felháborodást váltott ki a szurkolók között, de a szövetség enyhe ítéleteket hozott. A decemberi Izvesztyija Kupán újabb csalódás érte a házigazdákat, hiszen, nem kis meglepetésre Kanadát hirdették ki győztesnek. A szovjeteknek eddig 16-szor került a neve a kupára, négyszer a csehszlovákok végeztek az első helyen. De ami szembetűnő, hogy az utóbbi öt évben kétszer nem sikerült a vörös mezeseknek otthon tartani a trófeát. A kupa idején a ligaválogatott néven szereplő CSZKA Moszkva—SZKA Leningrád vegyes csapat sem járt szerencsésebben. Az Egyesült Államokban portyázva a hat vereség mellé mindössze sovány két győzelmet tudott begyűjteni. Ideje hát, hogy az egyszer már lekörözött tanítómesterektől újra tanuljon a Tyihonov-gárda. A kanadai profikkal már meg is kezdődtek a tárgyalások, a jövőben kölcsönösek lesznek a szovjet és kanadai klubok szereplései, szó van a Stanley Kupa és a szovjet bajnok szupertalálkozójáról, s arról is, hogy több szovjet hokis engedélyt kap a kanadai bajnokságban való szereplésre. „Természetesen” a legjobbak nem utazhatnak, mert a jégkorongszövetség véleménye szerint rájuk az otthoni bajnokságban nagy szükség van . . . Mindenesetre biztató, hogy a Szovjetunióban ismét felismerték az együttműködés szükségességét és a soha nem késő tanulás lehetőségét, így vannak ezzel mostanában a férfi kosarasok háza táján is. Az apropót nemcsak az athéni Ebbukás szolgáltatta, hanem egy újabb erőpróba, amelyet nem is AZ ÓRIÁSOK MEGADTÁK MAGUKAT? Quebec, Kanada, Randevú ’87 jégkorongmérkőzés Fotó: MTI Külföldi Képszerkesztőség 58