Képes Magyarország, 1957 (3. évfolyam, 1-9. szám)
1957-04-01 / 1. szám
Májusi Magyarország: vezércikk is kezdődhetne így, hiszen a május nemcsak hónap, hanem jelszó is, nemcsak a tavasz teljessége, hanem az igazságosságra szomjúhozó emberi lélek szimbóluma is. Milyen szép, hogy az ember minden évben a tavasz megújhodásának időszakát öszszekötötte magasztos vágyaival és milyen emberi, hogy e vágyaknak májusban nem íróasztal mellett és nem is gyűléstereikben, hanem a zsenge gyepen, a győztesen susogó fiatal erdőkben, a természet végtelen kupolája alatt adott és ad kifejezést. De micsoda varázsló ez a május, úgy bánik az ember vérével, mint a dupla oxigén, megpezsdíti akkor is, ha ezúttal nem iskívánt pezsdülni; a szó maga is elragadja az embert. Május Magyarországon: most nem akar többetkifejezni, csak azt, milyen szép ez a lenge, ez a bokrétás, ez a délceg hónap a mi földünkön. Nem, kérem, ne tessék most azt mondani, hogy a „legszebb“, mert akkor nyomban védeni kezdem a többi hónapot, az augusztus hevét, október mustját, a zúzos decembert, sőt még azt a fagyos-latyakos februárt is, hiszen annak az ígérete gyönyörű. Nálunk minden hónap szép, nem is: minden hónap a legszebb, mert a miénk... A májusnak talán kevesebb reklám kell, ennyi az egész. Mert májusban egyszerre mindenki mozogni, utazni vágyik, fáról akar cseresznyét szedni és nem nyugszik addig, míg friss — kivehetetlen! — fűfoltot nem szerez a ruhájára. Ez a május ünneplésének és magunk szelíd kitombolásának egyik legegyszerűbb módja. Ki a szabadba, a 81-es vagy a 83-as villamossal, amelyeket oly kegyetlenül kereszteltek át tavaly 56-osra és 58-asra, ki a végállomásig, azután hajrá! Csak ne tessék megállni a nagyréten vagy a zugligeti első bokrok alatt, mert akkor a május megsértődik és délutánra esővel bünteti önöket... Hanem vágjunk neki úgy a májusnak és a budai hegyeknek, hogy ne tudjuk merre megyünk. Tévedjünk el egy kissé, meglátják, csodás lesz. Egyszerre csak új látószögből tárul elénk a Jánoshegy vagy maga a város ... Vagy letérünk egy erdei útról, egész kicsi ösvényt követünk s egyszerre csak valódi, csöndes, smaragdzöld tisztáson találjuk magunkat. Csak májusban lehetséges, mert júliusra, augusztusra mások is megtalálják a tisztást és smaragdzöld tündöklés helyett az uzsonnapapirok száraz gyehennája fogad. Első májusi tanácsom tehát: tessék eltévedni a budai hegyekben. Az igazi május ott vár ránk a Csillebércen túl. Nincs még egy fővárosa Európának — és útleírásokból azt gyanítom, hogy az Újvilágnak se —, amely ilyen közelben ilyen szépséges eltévedési lehetőséget nyújt. Becsüljük meg, éljünk vele. A második tanácsom már valamivel bonyolultabb: fedezzük fel a májusi Balatont. Nem, nem a vizét, azt csak a hó végén s akkor is csak edzetteknek merném ajánlani. De fedezzünk fel többet, mint a Balaton vizét, a környékét. Kérem, tudom jól, hogy ezt minden nyáron is elhatározzuk, de a régi pesti kuplé szavai megbéklyózzák terveinket: „Nyáron nagyon meleg van..Nyáron nagyon meleg van s ezért inkább bemegyünk a vízbe s legföljebb a Badacsonyt látogatjuk meg, ahol — ha szabad így mondanom — bemegyünk a borba, illetve az belénk ... De ■mennyi, mennyi kincse van még a Balatonnak! Május a legalkalmasabb hónap a balatoni hegyek s dombok meghódítására. Még nincsen nagy hőség, a kertekben és a szőllőhegyelben rétegesen fekszik egymáson a mézszagú földillat és a tóról felsettenkedő hűvös vízszag. Nézzük meg például egyszer a Badacsonyt másképpen. Induljunk el úgy, mint nyáron a Kisfaludy-ház felé, de az első keresztúton, mely mint a donga a hordót, fogja körül a bazalthegyet, induljunk el balfelé, Tördemic irányába. Azoknak, akik képek nyomán, emlékekből, vagy csak a távolságtól igézetten, a Dolomitokén ,lelkesednek, e azokónak, akik alpesi falvak képeit nézegetik, azt mondom: Tördemicben vannak házak, részletük, hegyoldalak, amelyek nemes vadsága a Dolomitok falvait juttatja az ember eszébe. Azután továbbmegy az ember és lát olyan meghitt zugokat, olyan festői sarkokat, hogy tövig koptathatja a bakancsán a szögeket, míg Tirolban mására lel. Ám azoknak, akik nem más tájak másait keresik Magyarországon, elég ha anynyit mondok: hegyi falu, Magyarországon, olyan oszlopos parasztházakkal, amilyen nincs hetedhétországon ... És még azt tenném hozzá: olyan égbolttal a házak fölött, olyan tóval az égbolt alján, mint Egry József képein. Mert korunk legnagyobb magyar festője itt élt és ezt festette, festette, festette haláláig újra, meg újra. Ez volt második májusi tanácsom. A harmadik ennyi: májusban otthon tölteni a szombat—vasárnapot mulasztás, mégpedig pótolhatatlan. Legalább tizenkét hónapig az... BOLDIZSÁR IVÁN