Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1879. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1879-09-28 / 39. szám
308 KÉPES NÉPLAP ÉS POLITIKAI HÍRADÓ De jaj nekünk! a faluvégen találkoztunk a kisbiró feleségivel. Sötét éjszaka volt, s a kisbiróné vén asszony volt, de a vén asszonyok olyanok, mint a macskák, éjjel is látnak. Megismerte Julcsát s megszóllitotta: — Hova, hova lyányasszony, igy másodmagával is gúnyosan nevetett; ilyen erkölcsös a mai fiatalság, uram fia, ne hagyj el. — Vissza ne nézz, súgtam Julcsának, mintha észre sem vennéd, mintha nem is te volnál, tán majd azt gondolja, hogy csalódott. Tudod milyen kora, holnap az egész világnak elbeszéli, hogy téged egy legénynyel látott erre menni, s akkor végünk van, mert azt tudják, hogy te mással nem mentél, mint velem. Nyomunkra akadnak. Szaporábbakat léptünk, míg jó messzire magunk mögött nem hagytuk a falut. Lefordultunk a nagyútról, mert attól tartottunk, hogy megint találkozunk valakivel, aki még veszedelmesebb lehet ránk nézve, mint a kisbiróné. (Folytatása következik.) Látogatás Kossuthnál. Az újvidéki szerb gymnázium egyik tanára nemrégiben meglátogatta Kossuthot és a látogatást a «Zasztava» czímű szerb lapban írja le. A látogató bevallja, hogy Kossuth rendkívüli benyomást tett rá, mert valami különös varázserő van benne, ami annál hatalmasabban hat az emberre, minél tovább hallgatja őt. A látogató szerint: Kossuth a zsidóemanczipáczióról is szólt és azt mondta, hogy „liberális elvei daczára nem helyesli a zsidók teljes emanczipáczióját azon országokban, melyek művelődés tekintetében elmaradtak és melyekben a zsidók nagyobb számban vannak.“ Ezen álláspontját Kossuth azzal indokolta, hogy a zsidók azon országokban, hová beköltözködtek, magokat idegen elemnek tekintik; „oly elemnek, melyet az országokhoz és azok intézményeihez semmi erősebb kapocs nem fűz, és melyek egyedül csak arra törekszenek, hogy minél inkább előmozdítsák saját anyagi érdekeiket“. „A zsidók teljes emanczipáczióját — mondá továbbá — addig nem kellene keresztül vinni, míg ők a többi honpolgárokkal társadalmilag és politikailag ki nem egyenlítődnek, mig meg nem szűnnek magukat, mint különvált idegen elemet tekinteni, hanem csak akkor, ha majd egyedül vallás dolgában fognak különbözni a többi honpolgároktól, mint ez tényleg Angol-, Franczia- és Olaszországban van.“ Beszéd közben — írja a látogató — kérdezősködtem Kossuth fiairól is; azt mondta, hogy az egyik vasúti hivatalnok Turinban, a másik mérnök Romagnában. Érdekes volt hallani Kossuthot, hogy mily gyöngéden nyilatkozott fiairól. „Az én fiaim — így szólt — kitűnő eredménynyel végezték tanulmányaikat Olaszország legtekintélyesebb intézetén, hol nem volt sem vagyonuk, sem hazájuk, hol sem czim, sem nevük nemajánlhatta őket, sőt inkább ez árthatott volna nekik. Ők saját szorgalmukkal vívtak ki maguknak a társadalomban szép állást, de volt is sok irigyük, kik eléjük — mint idegenek elé — Jakab kkán az angol főhadiszálláson Gentlemehben aláírja a békeokmányt.