Képes Sportlap, 1947. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)

1947-07-15 / 28. szám

Amint jobban és jobban beleme­rülünk a magyar vízilabda történe­tébe, egyre fényesebb és fényesebb lapokra bukkanunk. Felidéztük már az 1924-es nagy párisi sikert és az azt megelőző eseményeket. Most az 1925. év következik, amely az FTC életében a legragyogóbb volt. Fazekas Tibor,­ az FTC klasszikus csapatának egyik állandóan legjobb tagja, jelen­leg egy nagy kereskedelmi vállalat igazgtója, idézi fel vízilabdánk történetének egyik legragyogóbb idő­szakát. Sokak számára bizonyára még ma is ért­hetetlen az a fényes pálya, amelyet vízilabda­sportunk megtett. Hiszen­­hosszú időn át a komoly klasszist jelentő angol, belga, francia és svéd pólózókk­ál még egy jókora fokozattal jobbak voltunk. Hogyan történhetett ez ? Hogy ezt megmagyarázhassam egy régi, régi, szinte egészen jelentéktelennek látszó eseményre kell visszamennem. Az egyéb­ként is igazi baráti társaságot jelentő FTC-ben különösen hárman tartoztunk állandóan össze: Slégner-Tóth Jenő, Ádám Sándor dr. és én. Egyszer egy közös kirándulást tettünk a Vurstliba. Ez az első világháborút megelőző időben tör­tént. Fölkeltette figyelmünket egy artista, aki a falról visszapattanó labdákat az ujjaival kapta el és különös ügyességgel dobta vissza. — Ezt mi is meg tudnánk csinálni ! — jegyezte meg valaki közülünk, aztán, mivel az ötletet jónak tartottuk, m­eg is próbáltuk, így született meg az azóta az egész világon magyar stílusnak ismert játékforma, ami szinte forradalmasította a vízilabdát. Nem állt ez másból, mint abból, hogy a víz fölött játszottunk. Azelőtt ugyanis megvártuk, míg az átadott abda leesik közelünkbe a vízbe, aztán dobtuk tovább. Most azonban levegőben kaptuk el és továbbítottuk a labdát, így aztán olyan támadásokat vezettünk, melyeknél a labda egyáltalában nem érte a vizet. A játékosok közül aztán különösen Wenk János tanulta meg ezt, aki azelőtt kapus volt, majd a Keserű-fivérek, Turi, Vértesi, sőt Németh János is ezzel a labda kezelésével került a legjobbak közé. A magyar vízilabda -sport döntő sikerét, az új korszak elindulását az 1924-es párisi olim­pián, a diadalmas magyar-angol mérkőzés hozta meg. A játékosok, balról jobbra :­­ túrta, Fazekas (erősen takarva), Keserű II., Wenk, Homonnay II. (A többieket, Keserű I.-et, Homonnay I-et a civilek eltakarják Hát szóval ilyen különleges képességekkel felszerelten utazott ki 1925-ben nyugati portyájára az FTC. Speisegger Ernő vezette a csapatot, amely a következő játékosokból állt: Nagy Barna, Fazekas, Nádas, Wenk, Keserű 11., Tűri, Vértesi. Idehaza ebben az esztendőben újra meg­szereztük a III. ker. TVE-vel szemben a bajnokságot. A III. ker. is nyugaton portyá­­zott és különböző erősségű külföldi csapa­tokkal mérkőzve 17 győzelemmel és egy vere­séggel tért haza. Mi azonban kizárólag nagy­képességű csapatokkal játszottunk. Először a német bajnok Hellas Magde­­burgot­ vertük meg 4 : 2, majd 4 : 1 arány­ban, majd Bajorországban 6 : 1-es és 5 : 0-ás eredményt értünk el a legjobb két együttes ellen. Ezután utaztunk Parisba. Az­­egyetemi csapatot, a SCAF-ot 11 : 0-ra, és a­ jóval erősebb párisi válogatottat egy nappal ké­sőbb 8 : 3-ra győztük le. A következő napon, július 14-én a nagy francia nemzeti ünnepen ír világbajnok és az utóbbi két évben ver­hetetlen francia válogatottal kerültünk szembe. Mondanom sem kell, hogy ez volt portyánk csúcspontja, a legerősebb mérkőzés. Hogyne, hiszen egyik oldalon a világ legjobb váloga­tottja állt, a másikon pedig csak egy magyar klubcsapat. A tourelles-i uszodában zsúfolt nézőtér előtt kezdődött a játék. A franciák kissé könnyen vettek bennünket, elbizakodottan szálltak vízbe, hiszen soraikban játszott a világ egyik legjobb játékosa, Padon is. A közönség a nemzeti ünnep hangulatában nagyarányú hazai győzelmet akart látni, k­i mi történt ? Sorra estek a gólok. 1 : 0, 2 : 0, 3 : 0, 4 : 0. A mi javunkra ! Erre aztán igazán senki sem számított. A francia játékvezető ekkor kapott „észbe” és kezdte el az elképzelhető legnagyobb mér­tékben támogatni nemzetének válogatottját. A francia játékosoknak mindent szabad volt, mi meg sem mozdulhattunk. Meg is lett ennek az eredménye : két gólt bekap­tunk . 4 : 2-re állt a mérkőzés és mi fogat össze­szorítva kezdtünk küzdeni, nehogy kienged­jük kezünkből a győzelmet. A második félidő végefelé­ jártunk, amikor újabb gólt értünk el : 6 : 2-re vezettünk. Tudtuk, hogy már alig van idő hátra, ezért védelembe vonult vala­­mennyi jáékosunk és csak arra vigyáztunk, hogy világraszóló eredményünket tartani tudjuk. Múlt, azonban az idő és a játékvezető nem fújt. Az időmérővel összejátszva időn túl engedte folyni a játékot. A franciák rohamoztak, a túlfeszített nem­zeti érzésében tomboló szenvedélyes francia közönség üvöltött és bekaptunk még két gólt. Tovább azonban nem lehetett húzni az időt. , 5 : 1-rt* győztünk ! A kedélyek lecsillapodtak és a franciák néhány óra múlva már elismerték, hogy jobbak voltunk. A világsajtó pedig éles ha­sábokban számolt be a szenzációról : az FTC legyőzte a világ legjobb csapatát ! I laza jövetelünk diadalmenet volt. He­gyeshalomtól kezdve minden állomáson nagy tömegek rendeztek rögtönzött ünneplést számunkra. Este 10 órakor érkeztünk meg a Keletire. Fényes hivatalos fogadtatás után kiléptünk a Baross­ térre: többezer­­főnyi tömeg ünnepelt lelkesen bennünket. Ekkor vonult be a vízilabda a magyar sport­közönség szívébe ! Ezt bizonyította a 10 nappal később Buda­pesten lejátszott mag­y­a­r-­rancia válogatott mérkőzés. .Az öreg Csaszi eddig ilyet még nem látott. A medence környékét és a fatribünt zsúfolásig megtöltötte a közönség. A magyar csapat így állt fel: Barta — Fazekas, Ivády — Keserű 11. _s Wenk, Homonnai 11Keserű 1. Percekig változatos játék folyt. Hol az egyik, hol a másik kapu került veszélybe. Ekkor les miatt Wenket kiállította Delahayt belga, játékvezető. Az emberhátrányt azonban ki tudtuk egyenlíteni: Homonnai 11. nagy­szerű labdát kapott Keserű Feritől, egyedül tört kapura és megszerezte a vezetést. 1 : 0- ra vezettünk ! A szünet után aztán átvettük a mérkőzés irányítását. Hamarosan 4 : 0-ra vezettünk. Ekkor a franciák négyméteresből szépítettek. Erre mi még két góllal válaszoltunk. Újabb francia gól után a befejezés előtti pillanatok­ban ismét mi lőttünk kapuba. 7 : 2-re győztünk ! Augusztusban Magdeburgban szerepeltünk és az 1922-es ötös csapatok mérkőzésén el­szenvedett irreális vereségért sikerült vissza­vágnunk. Ugyanaz a csapat állt ki, amelyik a franciákat legyőzte. Szép jáékkal 4 : 2 arányban győztünk. Itt is 4 : 0-ra vezettünk már. Azután a Császárban újra híres külföldi ellenfelet, a belga válogatottat láttuk vendégül. Előbb a­ belgák 7 : 0 arány­ban legyőzték a MAC-ot, majd sor került a válogatott mérkőzésre, amelyen a következő csapat, szerepelt : Barta — Fazekas, Ho­monnai II.— Keserű 11. — Keserű I., Vértesi, Wenk. Nagy feladat hárult ránk : vissza kellett vágni­­ az előző évi olimpián elszenvedett 7 : 2-es vereségért. Az első félidőben, újra zsúfolt nézőtér előtt, Vértesi két és Ho­monnai 11. egy góljával 3 : 0-ra vezettünk. A második félidőben újra Vértesi, majd Wenk és ismét Vértesi 6 : 0-ra növelte előnyünket. Ekkor a belgák dobtak gólt, majd Wenknek sikerült mégegyszer kapuba juttatnia a lab­dát. A visszavágás tehát kitű­nően sikerült: most mi győztünk 7 : 2-re ! Ezekkel a nagyszerű eredményekkel egy­szerre világhírre tettünk szert. Külföldön mindenütt csodálattal beszéltek rólunk. Hogyne, hiszen a legjobbaknak tar­tott angolok legyőzése után a frankiak és a belgák ellen is diadalmaskodtunk ! Nem akarom Komjádi Béla érdemeit csök­kenteni, de meg kell állapítanom, hogy, amint beszámolóm elején már megemlítet­tem, az FTC-ben kialakult magyar vízfölötti játékstílusnak köszönhetők ezek a győzelmek. Hiszen a III. ker. TVK játékosai is tőlünk tanulták el ezt. Komjádi érdeme tehát nem a vízilabda játék technikai részével, hanem megszervezésével és vezetésével kapcsolatos. (Legközelebbi számunkban az 1926-os budapesti és az 1927-es bolognai Európa­­bajnokságról Baria István számol be, aki egy évtizeden keresztül a legjobb magyar vízi­­labdakapus volt.) Az események ismertetésében­ egy kissé m­ár túlhaladtunk az 1919-es éven, mégis közre ját­juk a lenti most kézhez kapott rendkívül érde­kes képet. Ez a III. ker. SC vízilabda csapata 1919-ben. A képen egymás mellett látható Komjádi Béla és Keserű Ferenc. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor mester és tanítvány egy csapatban játszották. Komjádi életében utoljára szerepelt itt bajnoki mérkőzésen. A Játékosok sorrendje balról jobbra: Takács, Köves, Keserű I., Gáspár, Komjádi, Lantosi Méres.

Next