Képes Sport, 1964. január-június (11. évfolyam, 1-27. szám)
1964-06-23 / 26. szám
Visszapillantás az előzményekre Amíg a spanyolországi döntőhöz eljutott csapatunk, elég hullámzó teljesítményt nyújtott. Párizsban sok tapsot aratott és néhány nyugati újságíró már az új magyar csapatról cikkezett. Egy hétre rá nagy csalódást okoztak Bécsben a hazaiaknak csakúgy, mint a külföldieknek. A népstadionbeli visszavágón a franciák ellen újra győzelem, de a játék nem volt teljesen meggyőző. Az elutazást megelőző hetekben csúcsjátékosaink kirobbanó formában játszottak a bajnoki hajrában. A védelem tagjai kitűnően látták el feladatukat, néhány csatárunk csillogott, ontotta a gólokat. A Nemzetek Európa Kupájának fináléjára olyan társaság kelt útra, amely javuló játékot, további meggyőző formát mutatott. A tények fényében Hátsó alakzataink nem csaptak be bennünket, megtették a magukét. Egy gólt kapni a rendes játékidőben, a hazai közönség mindent elsöprő hangorkánjában, az éghajlathoz hozzászokott csapattól nem szégyen. Csatársorunk rossz formában, erőtlenül, enerváltan, bátortalanul játszott. Két kulcsjátékosunk, a spanyol sajtótól agyonreklámozott és beharangozott Tichy Lajos és Albert Flórián vajmi keveset árult el képességeiből. A füllesztő melegben a Bernabeu stadion teknőjében 120 perces küzdelemben alulmaradtunk. A magyar válogatottól mindenki többet várt, a magyar vezetők csakúgy, mint a külföldi szakemberek és természetesen a spanyol közönség is. Egy szerencsétlen gólon múlott, hogy nem mi játsszuk a döntőt — mondta valaki — és ha Bene rúgja a meghosszabbításban az első gólt, nagy sikerről, nagy dicsőségről számolt volna be a sajtó. Valóban, kihagyott helyzeteink eldönthették volna a mérkőzés sorsát, de a tárgyilagos szemlélőt akkor sem ihlette volna hősköltemény írására a a magyar válogatott játéka. Ha a szerencse nem pártol el tőlünk, akkor sem lehetne tagadni azt a valóságot, hogy a támadósor teljesítménye ezen a mérkőzésen messze elmaradt formájától. Az az igazság, hogy ebben a játékban öt csatár közül Bene került gólhelyzetekbe, a legfiatalabb, de a legmozgékonyabb, a legmegbízhatóbb, legkevesebb nemzeti űzi tapasztalattal rendelkező csatárunk. És nem került igazi gólhelyzetbe sem Tichy, sem Albert, akik pedig mesterei a helyzetek létrehozásának és azok kihasználásának. A közepes képességű, ha nem is teljesen összekovácsolódott, a viszonylag kevés klasszis játékossal rendelkező spanyol válogatott került a döntőbe, mert gyorsaságban, küzdőképességben, kezdeményezésben, keménységben, és egyéb tekintetben is felülmúlták a mieinket. Bátrabban játszottak, és az már régi szabály, a szerencse ismét a bátrak oldalára állt Barcelonában is 120 perc A magyar—dán mérkőzés olyannak tűnt külsőségeiben, mint egy zártkörű, családi találkozó, amelyen a,hívatlan hozzá- Egyenlítettünk. Tichy kapura emelte a labdát. Iribar alászaladt, valahogy mégis megfogta, de csak egy pillanatra. A spanyol kapus kezéből kiperdülő labdát Bene a hálóba sodorta. 1:1 A „másik ágon”. A szórványos dán támadások egyike. Berthel- Párharc a százhúszas tempóban. Hansen „elkotorja” a labdát sen (sötétebb mez, 7-es) a kapunak háttal fejeléssel próbálkozik Csiszlenko elől. Szovjetunió—Dánia 3:0