Képes Sport, 1969. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1969-12-09 / 49. szám

■egyszer a csehszlovák kapu hálójában akad meg a labda. Nem akadt meg. A félidő utolsó percében esett csehszlovák 11-es eléggé szerencsétlen és szükségtelen volt. Mindhárom további csehszlovák gólra rá lehet mondani, hogy bizonyos fokig kapushiba volt. Kétségtelenül bizonytalanná teszi az egész csapat játékát az a tudat, hogy leghátul a kapus nem áll biztosan a lábán. Jó formában levő, jól helyezkedő kapus akár mind a három csehszlovák gólt is kivédhette volna. És akkor mi lett volna? Sohasem tudjuk meg. Másféle mentségetek is van. Ott ült benn a tévében Hidegkúti Nándi (bácsi), „Az öreg”, a 68-szoros válogatott, az „aranycsapat” középcsatára, a 6:3 hőse. Nem értette, miért nem mertek fejelni, miért húzódtak vissza. Aztán persze, mint volt játékos, mentségeket keresett. És talált. Hogy Albert, Szűcs, Páncsics, Dunai II. hiányát nagyon megérezte a csapat. De hát nem hét emberrel álltatok fel, ott voltak a helyettesek, éljátékosok, labdarúgásunk kiválóságai. Egy 2:1-es vereségnél még lehetne beszélni néhány játékos hiányáról. De 1:4 után . .. Az is bizonyos, hogy sok embert túlzásokra ragadtat az elkeseredés. Ne várjátok, hogy ilyenkor mindenki tárgyilagos, igazságos lesz hozzátok. És joggal kérdezhetitek: miért Marseille és egyedül Marseille jellemzi a magyar labdarúgás színvonalát? Miért nem a dánok elleni 3:0? Vagy az írek elleni 4:0? Vagy a 2:0 és 3:3 Csehszlovákia ellen? Ezeket az eredményeket nem kis lelkesedéssel fogadták a szurkolók, a szakemberek, játékosok és vezetők egyaránt. S talán feledve már az az örömujjongás, amely a Bruges elleni újpesti visszavágó eredményét köszöntette? Ünneprontásnak számított, ha valaki halkan megjegyezte, hogy ez a szerény képességű belga csapat tíz emberrel vergődött szünet után. Mennyi szó esett az elmúlt hónapokban a túlzott önbizalomról, a mértéktelenül derűlátó hangulatról, a róka és a holló meséjéről! A marseille-i mérkőzés előtt megint túlságosan sok volt a hízelgő jelző. Emberek vagyunk, megértem, hogy legyőzte hiúságtokat a sok nemzetközi dicséret. Hogy a magyar csapat az igazi művésze a labdarúgásnak, biztos esélyese a továbbjutásnak, és Bene Ferenc ezen a mérkőzésen lesz Az Év Játékosa. Egy Migas nevű újonc közbeszólt... Lehet, hogy egy következő mérkőzésen ti vernétek meg a csehszlovákokat, s rátok sem lehetne ismerni Marseille után, mint ahogyan — valljuk be — most sem lehetett rátok ismerni. Ma már szinte közhely, hogy egy-egy csillogó bravúrra képesek vagytok, de rendkívül egyenetlen a teljesítményetek. Fényes győzelmek és meglepő vereségek egymást váltják. Hullámzó forma ez. Sem a csúcspont, sem a mélypont nem jellemző játok, hanem a szeszélyes ingadozás. Ez pedig — higgyétek el! — nem véletlen. Mert még ha elfogadjuk is, hogy három kapushiba alakította ki a szomorú végeredményt, akkor se feledkezzünk meg arról, hogy Szentmihályi biztos góloknak látszó lövéseket is mentett. És ha már ő sem tudott beavatkozni, akkor ott volt a jó öreg kapufa. Szentmihályit idegösszeomlás fenyegette, Viktort csak a meghűlés. Ez sem volt véletlen. „A véletlennek a szükségszerűség az alapja” — ez a filozófiai tétel megkapó világossággal érvényesült a marseille-i pályán. A szükségszerűséget többek között a két csapat közötti erőkülönbség fejezte ki. Ez a szükségszerűség jól meg volt alapozva. Mi csak láttuk, de ti éreztétek, hogy a csehszlovák játékosok izmosabbak, ruganyosabbak, mint ti. Mitért? Véletlenül? Korántsem. Jobban átdolgozott, atlétikusabb sportemberek. Gyorsabbak voltak, mint ti, a legtöbb összecsapásban őik győztek, a levegőben urak voltak. Hol itt a vakvéletlen ? Gondolom, érdeklődtek más sportágak eredményei iránt is, s bizonyára nektek is feltűnt, hogy milyen óriási fejlődésnek indult világszerte például az atlétika. Egykori súlyatléták világcsúcsai ma már ifi eredményeknek sem lennének jók. Mit gondoltok, mi ennek az oka? Nemcsak a technika fejlődött, hanem az izomzat is. Persze, nem magától. Az erőfejlesztés ma már elválaszthatatlan a sporttól, még a könnyed magasugrók is súlyemeléssel fejlesztik izmaikat. A labdarúgásban pedig nemegyszer kigúnyolják azt a haladó szellemű edzőt, aki valami újat akar bevezetni, új eszközöket akar alkalmazni, s mindenoldalúan fejlett, erős sportembereket akar nevelni a játékosokból. Miközben a mérhető sportágakban az állandóan fejlődő sporttudomány gondosan kidolgozott módszereivel folyik a harc a centiméterekért és a másodpercekért, addig ti — tisztelet a kivételnek! — a pisztolyok után nyúltok, ha olyan szavakat hallotok, mint alapozás, torna, súlyemelés, bemelegítés, s a többi. Mindez számotokra afféle „fakszni”, magyarul: „indokolatlan kötekedésben, gáncsoskodásban, vagy szőrszálhasogató fontoskodásban megnyilatkozó szeszély, bogarasság” (A Magyar Nyelv Értelmező Szótára.). A ti hibátok ez? Vagy az edzőké? Vagy az edző és játékos egyaránt hibás? Jó lenne ezt mielőbb tisztázni és sürgősen cselekedni. Mivel a labdarúgást nem lehet centiméterrel és versenyórával mérni, mint az ugrásokat, a dobásokat és futóteljesítményeket, néha csak egy sereg bekapott gól ébreszt minket annak tudatára, hogy elmaradtunk a fejlődéstől. A sokat, talán túlságosan sokat is emlegetett művészi technikátok hej, de jobban csillogna, ha megfelelő fizikai képességek állnának mögötte! És ha erősek, ruganyosak, gyorsak lennétek és olyan állóképesek, hogy akár az utolsó negyedórában is el tudnátok dönteni a mérkőzések sorsát! Ki akadályoz meg benneteket abban, hogy elvégezzétek azt az alapmunkát, amely nélkül ma már egyetlen sportágban sem lehet előrehaladni? Hát nem bűn csiszolatlanul hagyni olyan nagy tehetségeket, mint amilyenekkel benneteket áldott meg a sors? Nem lenne helyes minden telet úgy átdolgozni, hogy tavasszal megannyi Herkules vágjon neki a bajnokságnak? Erős, állóképes, kellőképpen átdolgozott csapat bármilyen taktikai terv végrehajtására alkalmas. A technikával párosult erővel, gyorsasággal, bátorsággal lehet embert fogni, lehet fáradhatatlanul mozogni, kisegíteni és kiugrani, s akkor biztosított a mezőnyfölény, ha minden mezőnyjátékos a hátára veszi a pályát. Rossz jel, ha valaki beosztja az erejét. Az ilyen takarékosság szegénységre vall, s a vízzel főző szegény emberre vall. Az erőgazdagság viszont megszerezhető. Bizonyára lesznek, akik a professzionalizmus üzleti kötelezettségeiről beszélnek, szerződésről, amely megszabja a játékosok kötelességeit. Vajon miféle szerződés kötelezi a gyerekeket a játszótereken játékra? Vagy miféle szerződés kötelezte Iharost és társait arra, hogy naponta 30—40 kilo-