Képes Sport, 1987. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-15 / 50-52. szám
KÉT ESZTENDŐVEL ezelőtt a Képes Sport főszerkesztője kipréselt belőlem egy írást a lap évindító számába. Tudom, erre már csak én emlékezem, hisz nincs elavultabb a tegnapi újságnál, a kétéves cikkről nem is szólva. Hogy mégis felemlegetem? Azért teszem, mert a Nincs más út! címmel megjelent írásom akkor a sportberkekben, ha nem is vihart kavart, de nem kevés malíciózus megjegyzést váltott ki. Türelmetlenségével, elégedetlenségével, a lehetségesnek ítélt, de meg nem történt lépések sorolásával és érdes hangvételével is. Pártmunkás voltam akkor, és jó néhányan fejemre olvasták úgymond a „vadász pozíciójából” fakadó felülemelkedettségemet, magabiztosságomat, a súlypontáthelyezés rögeszmés sürgetését sportmozgalmunkban. Nem gondoltam, hogy két évvel később az ÁISH elnökhelyetteseként, ráadásul a verseny- és élsport közvetlen felelőseként kell majd tisztán látni, jól eligazodni és irányítani a sok tekintetben kedvezőtlenebbé vált terepen. Nekem, aki korábban sokszor a diák- és szabadidősport elvakult hívének, a teljesítménysport ellenségének minősíttetett. TIZENHÉT HÓNAP eredményeiről, gondjairól, útkereséséről, mondhatni korábbi írásommal és a jelennel való szembesüléseimről szeretnék szólni a továbbiakban. Kizárólag a verseny- és élsport optikáján szemlélődve, itt sem a teljesség igényével. Tudatosan igyekszem kerülni az enyhítő körülményeket, utalásokat. Nevezetesen azt, hogy ebben az időszakban erőfeszítéseinket az állami ifjúsági munkára, a diáksport szilárdabb alapjainak megteremtésére, az új irányító szervezet kiépítésére kellett összpontosítanunk. KEZDETTŐL KETTŐS szorításban voltunk, vagyunk a versenysport területén. Sorjáznak a világ- és Európa-bajnokságok, ahol nem elég részt vennünk, hanem jól kell szerepelnünk. Vagy azért, mert ez hagyomány, vagy azért, mert most már illendő lenne véget vetni az eredménytelenségnek. Miközben egyre soványabb az élsport pénztárcája, mind elégtelenebbek a hazai körülmények. Ezzel párhuzamosan pedig zajlik az a kidolgozó munka, amely a versenysport fejlesztésének oly régóta igényelt koncepcióját hivatott körvonalazni. Arra is rá kellett dobni bennünk, hogy a napi működéssel kapcsolatos elvek végiggondolása sem halogatható, mert egyrészt hiányoznak, más-részt az élet túllépett rajtuk. Sokirányú teendőink tehát egymásba fonódva, többszörös kölcsönhatásban jelentkeznek. A naponkénti kihívás itt sem teszi lehetővé, hogy a központi sportirányítás visszavonuljon valamiféle stratégia-gyártó, vezzérlő és szabályozó modellekkel foglalkozó elefántcsonttoronyba. A versenysport igencsak szabdalt, sok helyütt fel- térképezetlen terepen szükséges előre haladnunk. Irányt tartvakeresve, ügyesen manőverezve, a tapasztalatokat folyamatosan elemezve, törzskarként sem megrettenve, ha a frontvonalon találjuk magunkat... A FONTOS RÉSZLETEKBE bocsátkozás előtt hasznos az egészet szemügyre venni, mert különben könnyen beleeshetünk abba a gyakori hibába, hogy a fától nem látjuk az erdőt. Különösen igaz ez a versenysportra, ahol mindig történik valami. Mégsem engedhettünk a könnyebb ellenállásnak, a kizárólagos napi ügyintézésnek, mert akkor eleve reménytelen lenne, hogy valaha is kilábaljunk a jelenlegi problémaözönből. Nagyon tudatosan jelentős energiákat fordítottunk és fordítunk a jövőben is az alapvető kérdések, összefüggések tisztázására. Ennek persze, soha nem lehet a végére jutni, de megéri a ráfordítást, mert jól kamatozik, kevesebb lesz a vargabetű, a tétovázás, nagyságrendjel válik hatékonyabbá a munka. Meglepőnek tűnhet, de az első közmegegyezést abban kellett kialakítanunk, hogy mit is tekintsünk versenysportnak és egyáltalán mi a funkciója a sport e területének? A VERSENYSPORT egyszerűen a szakszövetségek keretei között szervezett sportágak öszszességét jelenti. Legfontosabb feladata, hogy minél több fiatal és felnőtt rendszeres, aktív foglalkoztatását — edzését, versenyzését — tegye lehetővé. Emellett kiemelkedő nemzetközi sportsikerekkel őriznie, gyarapítania kell jó hírünket a nagyvilágban. Mit takar ez konkrétabban? Mindenekelőtt azt, hogy növekedjék a versenyzők létszáma Magyarországon. A mérce ne a „foglalkoztatottak” (400 ezer fő?), ne az „igazoltak” (290 ezer fő?) könnyen manipulálható adata, hanem a versenyeken rendszeresen indulók száma legyen! Ehhez persze megállapítandó a legtöbb sportágban jelenleg is ismeretlen vagy szemérmesen takargatott bázisszám, a későbbi viszonyítás alapja. Világosan tisztázva azt is, hogy mi könyvelhető el a diák és mi a versenysportban. Máris látszik ennek egyik elengedhetetlen előfeltétele: a korszerű információs rendszer kialakítása, a számítástechnika alkalmazása. A nemzetközi eredményesség mutatóinak kiválasztásánál könnyebb a helyzet. Az olimpiai versenyszámok világ- és Európa-bajnokságain évente elért érmeink és helyezéseink a közvélemény számára elfogadhatóan fémjelzik élsportunk színvonalát. Az igazi megmérettetés persze az olimpia. Itt most különleges helyzetben vagyunk, hisz nagyon nehéz korrekt összehasonlítást végezni. Vitathatatlan, hogy szakmai szempontból számunkra a legutóbbi teljes olimpia a montreáli volt, az ott szerzett 4 arany-, 5 ezüst- és 13 bronzéremmel. Az eredményesség mérlegelésének másik elmaradhatatlan összetevője labdarúgóválogatottunk szereplése. A megfelelő jelzőt már ki lehet érdemelni az adott ciklusban a vb- vagy Eb-döntőbe jutással. A HAZÁNKBAN szövetséggel rendelkező harminchét sportágból csak néhány alkalmas arra, hogy miindkét követelménynek megfeleljen. Főleg azért, mert e téren is meglehetősen korlátozottak az anyagi, tárgyi és személyi feltételeink. Gondoljunk csak a létesítményeikre, a sportra fordítható állami pénzeszközökre, a szakemberekre, a sporttehetségek számarányára. Továbbá jelentős eltérések állapíthatók meg a különböző sportágak egyéb fontos sajátosságaiban, adottságaiban is. Ezek sorában említhető meg a hagyomány, a népszerűség, a szórakoztatásban betöltött szerep és újabban az „üzletképesség”. Versenysportunkban ezért megkerülhetetlen a markáns döntés a szelektív, differenciált sportági fejlesztést és támogatást illetően. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben a jelenlegi helyzet tárgyilagos értékelése a belső tartalékok és az egyéb lehetőségek reális számbavétele, valamint az említett követelményekkel való szembesítés után — valamennyi sportág számára konkrétan meg kell jelölnünk a legfontosabb feladatokat, az ehhez kapcsolódó támogatásokat, eszközöket. FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK! Nem a sportágak adminisztratív, hátrányos megkülönböztetéséről van szó, hanem csak bizonyos feladatok kiemeléséről, végrehajtásuk elismeréséről, illetve az shlhez szükséges feltételek javításáról. Nem megváltoztathatatlan kategóriáikról és főleg nem bármely sportág spontán, önerőből történő fejlődésének megakadályozásáról. Ezzel együtt nemkell látnoknak lennem ahhoz, hogy megjósoljam azt a nagy vitát, amely az elképzelések nyilvánosságra hozását fogja követni. Természetes is, hisz itt érdekek ütköznek, sérülnek és érvényesülnek majd. Általában egyetértés lesz, de ha az adott sportág kerül szóba, katonás rendibe sorakoznak az érvek a megkülönböztetett bánásmód indoklására. Egy biztos: kizárt