Képes Sport, 1992. január-február (39. évfolyam, 1-5. szám)
1992-01-07 / 1. szám
a nagyobb gondot inkább a közönség fogja okozni. A vízilabdázók szövetségi kapitányát kérdezem, hová menjek csinos lányokkal ismerkedni? Úgy tudom, a pólósok körül rajzanak. .. Dr. Konrád János, a férfi válogatott kapitánya: - Az amerikai fiúnak női pólómérkőzésekre kellene jönnie. Jól ismerem a magyar mezőnyt, a lányokat, hiszen évekig a kapitányuk voltam. Női vízilabdameccsen biztos találna csinos hölgyeket. Persze nem tudom, vajon milyen magas lehet ez a Koubek-fiú? Tudniillik - az én tapasztalatom is ez - a lányok szívesebben választják a jó felépítésű vízilabdás fiúkat, akik azért tekintélyes méreteik ellenére sem olyan toronymagasságúak. Lochmayer Györgyöt, az OTSH főosztályvezetőjét kérdezem: a kormányváltás előtti vagy az utána következő rendszerben dolgozott szívesebben, mint az olimpiai csapat vezetője? Lochmayer György: • Értem a kérdést... Korábban nagyobb fegyelem és rend volt, ezért akkor kellemesebb volt dolgozni. Akkori munkánk elsősorban a jó munkakapcsolatainkra épült. Most is ezt próbáljuk kialakítani a sikeres olimpiai szereplés érdekében. Régebben különösebb gondunk nem volt a pénz kérdésében, a mostani kormányzatnak mintha másodlagos kérdés lenne a tömegsport, az élsport. Az utóbbi időben azonban e téren mintha elmozdulás történne. Kérdésem az APEH-hez szól: hogyan rendezik a sportegyesületek adótartozásait? Csatári Dezső, az APEH főosztályvezetője . • A törvény kimondja, semmiféle jogi személy adótartozása nem engedhető el, tehát ez a sportklubokra is vonatkozik. 1991. novemberéig 700 sportegyesület gazdálkodását, illetve pénzügyi helyzetét vizsgáltuk meg, e körbe természetesen a Diáksport Egyesületek is beletartoznak. Azt kell mondanom, a kisebb egyesületek szenvednek jobban az adósságoktól, de vannak nagyobbak is, melyeknek jócskán van adóhátraléka. Persze vannak példás esetek is, ahogyan ezt a Kispest- Honvéd bizonyította, hiszen ők teljesen rendben vannak. Tudomásunk van továbbá arról, hogy vannak olyan sportvezetők, akik klubjuk pénzügyei érdekében még a miniszterelnök hivatalába is képesek voltak elmenni. Ott sem tudtak azonban sok újat mondani nekik - mindenkinek a törvény szerint kell adót fizetni. Végrehajtóink ha kell, lefoglalják a stadiont is, vagy a sportfelszereléseket. Persze adunk részletfizetési kedvezményeket is, ha úgy ítéljük meg, hogy pozitív irányba halad egy klub gazdálkodása. Nem az a célunk, hogy az adóhátralékok behajtásával lehetetlenné tegyük a sportklubokat, hanem hogy gazdaságosabb működtetésre késztessük őket. Németországban történt meg egy futballklubbal, egy osztállyal lejjebb sorolta az ottani labdarúgó szövetség, mert súlyos adóhátralékai voltak, melyeket egy éven keresztül nem tudott kifizetni. A mai világban, aki bevételre tesz szert, annak adót is kell fizetni; ahol ezt nem teszik meg, ott valami nincs rendben - erről van itt szó. Kérdésem az öttusa válogatott vezetőedzőjéhez szól: egy NB I-es labdarúgó vagy egy olimpiai bajnok úszó havi fizetését fogadná el szívesebben? Buzgó József, az öttusa válogatott vezetőedzője: • A kérdés felettébb ravasz. Az egyik kedvenc sportolóm, Egerszegi Krisztina fizetésével lennék elégedettebb, már csak azért is, mert hosszú idő után az végre rendezetté vált, nem is beszélve Darnyi Tamáséról. A futballisták fizetését nem szeretném, mert a kérdésben nincs pontosan meghatározva - hogy melyikét? A ZTE-ből Ballaiét, vagy a Siófokból mondjuk Fischerét? Úgy gondolom, az olimpia előtt azonban mindenképpen valamelyik úszóét választanám... Kérdésem két versenyzőmhöz, Kálnoki Kis Attilához és Madaras Ádámhoz szól. Mi a véleményük azokról az - egyébként téves - információkról, miszerint már kialakult az olimpián résztvevő öttusa-trió, és az megegyezik a Szöulban aranyérmet nyert csapattal? Madaras Ádám: • Hallottunk ezekről a hírekről... Nagyon szeretném, ha igazságos és a soronkövetkező tavaszi versenyek alapján eredménycentrikus lenne a válogatás az olimpia előtt. Kálnoki Kis Attila: • Csatlakozom az előttem szólóhoz, de ezt még azzal is kiegészítem - a magyar öttusasport érdeke diktálja úgy, hogy épp a legjobb három ember vegyen részt az olimpián! Fölösleges lenne a négy évvel ezelőtt elért eredmények felett nosztalgiázni. Persze amennyiben az akkori „aranycsapat” tagjai lesznek Barcelona előtt is a legjobb formában, akkor induljanak ők. Nyerjen a jobbik... - azaz a hazai legjobbak legyenek ott az olimpián, hogy nekik legyen esélyük a szakma legjobbjának lenni... Kérdésünk közös: Brockhauser István az UTE labdarúgócsapatának kapusát kérdezzük. A kérdés két részből áll: először is tisztában van-e, hány érmet nyertek az öttusázók 1991-ben a különböző világversenyeken? Ezek után pedig a Citrom-díj szavazáson miért az öttusázóknak adná a díjat ő, aki most télen Mexikót és Salvadort is megjárta a labdarúgó válogatottal... Ez pedig ugye nem volt épp a legsikeresebb kirándulás. .. Brockhauser István, az UTE válogatott kapusa: • Az szavazás úgy zajlott le, hogy bejött a Sport plusz munkatársa egy edzés előtt és feltette a kérdés, kinek adnánk a Citromdíjat? Elmondta, hogy addig kikre szavaztak a legtöbben. Természetesen, eredményeik ismeretében így utólag semmiképpen nem szavaztam volna az öttusázókra - kicsit elhamarkodottan „adtam” nekik a díjat. Abban a pillanatban azonban azért mondtam az öttusázókat, mert nekem is, mint a legtöbb embernek, kicsit csalódás volt az a két harmadik hely, amit San Antonióban, a világbajnokságon egyéniben és csapatban szereztek. Tőlük megszoktuk az aranyakat, ez persze számukra nagy teher, ezt jól tudom. Mindig nagyon szurkolok nekik és ez a jövőben sem lesz másképp! Egy futballistával szemben manapság sokkal kisebb az emberek elvárása, ezért nem szavaztam magunkra... Kérdésem Kovács Istvánhoz, az ökölvívó világbajnokhoz szól... Előre lejátszotta-e magában a dobogóralépés pillanatát ott Sydney-ben? Mit érzett valójában? Kovács István ökölvívó világbajnok: • A döntő előtti napon edzés után, zuhanyozás közben eljátszottam a gondolattal, milyen is lenne felállni a dobogó legfelső fokára, megnyerni a világbajnokságot? Maga a ceremónia, amikor kihirdették a győzelmemet, csodás volt. Úgy képzeltem el előre, hogy szépen ott állok majd középen és sok boldog ember vesz körül, akik mind-mind a sikeremnek örülnek. Csak részben történt így: felálltam a dobogóra, integettem, de tulajdonképpen mindent ösztönösen csináltam, mert nem tudtam parancsolni érzelmeimnek. Amikor a Himnusz felhangzott, akkor olyan meghatottság fogott el, amit nem tudtam - nem tudok - legyőzni, utána már nem is tudom, mi történt, sírtam vagy nevettem? Az eufória két órán keresztül tartott, csak ezután tértem magamhoz. Azt kívánom minden magyar embernek, éljen és érez- GURUL A...