Képes Újság, 1975. január-július (16. évfolyam, 1-28. szám)
1975-05-10 / 19. szám
„Magyarország a szívemben" Az utolsó ütközet Körmenden és Szentgotthárdon keresztül vezetett az utunk nyugat felé. Nehéz hónapok voltak mögöttünk, részt vettünk a Budapestért vívott harcokban is. Március végén hagytuk el Magyarország földjét.Május 9-e, a győzelem napja már Ausztriában ért minket. A győzelem napja, mint az egész nép számára, számomra is a leírhatatlan öröm és boldogság napja volt. Május 9-én reggel a vezetésem alatt álló zászlóalj Graz elővárosáért vívott ütközetet. 10 óra lehetett, amikor Karlov vezérőrnagy elvtárs, a Szovjetunió Hőse, a 163. lövész hadosztály parancsnoka rádiótelefonon értesített a háború végéről. De a zászlóalj folytatta a harcot, mivel az ellenség nem adta meg magát. Még két óra hosszat tartott az ütközet, mire az ellenség felhagyott a lövöldözéssel. A győzelem tiszteletére a támadásban levő zászlóalj minden tisztje és katonája minden létező fegyverből üdvlövést adott le. A harcok minden résztvevőjét leírhatatlan boldogság fogta el. Mindenki ujjongott, egymást ölelgettük, csókolgattuk. Boldogok voltunk, hogy végső győzelmet arattunk a hitleristák felett. Mint a villám járt át rajtam a gondolat, hogy életben maradtam, s ez valahogy hihetetlennek tűnt. Egy pillanatra nem is hittem benne. Aztán átsuhant rajtam a jövő, a munka, az újjáépítés, a boldog békés élet képe. Ugyanakkor, mintha élnének, szemem előtt elvonultak bajtársaim, akik életüket adták ezért a napért, a győzelemért. Fájó szívvel gondoltam azokra, akik nem érhették meg a boldog perceket. De mindez csak másodpercekig tartott. Parancsot adtam, hogy az egész zászlóaljjal közöljék az örvendetes hírt. Két óra múlva a harc véget ért. Az utolsó németek, mint az árnyékok vonultak vissza motorkerékpárjaikon arrafelé, ahol az amerikaiakat sejtették. Féltek megadni magukat a szovjet katonáknak, akik látták kegyetlenkedéseiket a vízzel leöntött és megfagyasztott szovjet hadifoglyoktól a kátránnyal leöntött és meggyújtott emberekig. Parancsomra a zászlóalj a Graz melletti erdő tisztásán gyülekezett, ahol mindenki ölelte-csókolta egymást. Amikor a fegyvernyugvás teljes lett, s bizonyossá vált, hogy a háború véget ért, parancsot adtam, hogy hozzanak rendbe minden fegyvert. Minden esetre számítva, őrséget állítottam. Csak ezután tértem egészen magamhoz és értettem meg, hogy a háború valóban véget ért. Ekkor fogott el engem, mint minden katonánkat és tisztünket, a tudatos öröm, boldogság és büszkeség, hogy népünk kivívta a győzelmet. Azután következett a hazatérés. Díszszemlék, felvonulások minden városban, találkozók a helyi lakossággal, örömünnepek, ölelések, csókok, ajándékok. Nagyon emlékezetes maradt számomra a magyarokkal, különösen a budapestiekkel való újabb találkozás, mikor az ünnepélyes felvonuláson Budapest lakói virágból terítettek elénk szőnyeget. Nalivajko Vlagyimir Gerogijevics A Szovjetunió Hőse 1945. május 9. — Hurrá, győzelem! Akiről a harcost mintázták ki, az ivanovói 4. sz. iskola nemzetközi barátsági klubjának tagjai, mindnyájan régen ismerjük azt az emlékművet, mely Budapesten a Gellérthegy tetején a felszabadulás emlékét, a szabadságot hirdeti. Egy nőalak áll középen, elöl egy szovjet katona, zászlóval. A harcost Kisfaludi Strobl Zsigmond Viszilij Mihajlovics Golovcovról mintázta. Felkerestük őt Terkovoban, ahol él és dolgozik. Nagyon szívélyesen fogadott bennünket. Elmesélte, hogy 1964-ben, Magyarország felszabadulásának 20. évfordulóján Budapesten járt s megismerkedett Turánszki Erzsébettel, akiről a szobrászművész az emlékmű nőalakját mintázta. Megmutatta levelezését azzal az úttörő rajjal, amelyik az ő nevét viseli. Albumában elolvashattuk Reményi Gyenes István versét az ismeretlen Vaszilijról (a mester csak ennyire emlékezett modellje nevéből), aki hazánk szabadságáért harcolt. Mesélt életéről is. — 1919-ben születtem, hét gyermekes családban. 1941-ben, mint annyian, kimentem a frontra. Front-életrajzom olyan, mint „az élő és a holt” emberek ezreié és millióié, akik a Nagy Honvédő Háborúban harcoltak. — Kapott-e kitüntetéseket, Vaszilij Mihajlovics. — Kaptam — s megmutatta nekünk hadi- és munka kitüntetéseit. — De mit számítanak a kitüntetések. Nem a dicsőségért, a nép boldogságáért harcoltunk ! Vaszilij Mihajlovics Golovcov, akiről a harcost mintázták 25