Képes Újság, 1986. július-december (27. évfolyam, 28-52. szám)
1986-09-20 / 38. szám
Egy Gutenberg-galaxis A XV. századi találmányával, a könyvnyomtatással, Johannes Gutenberg szinte kitágította a világegyetemeit. Felmagasodott belőle, úgy, mint mindazoknak összessége — egyetemessége —, akik azóta könyvet vettek s vesznek akezükbe. Többen azt mondták, hogy a televízió, újabban pedig a video végez a nyomtatott könyvvel, mely azonban erre a kihívásra a próféták gyémántkeménységű bölcsességével valahogy így válaszol: — Leszek, aki vagyok. A Világegyetem, nagy leegyszerűsítéssel szólva, csillagrendszerekből áll: azokat tejútrendszereknek, tudományosan galaxisoknak nevezzük. A művelődéstörténet, utalva a jelenség mérhetetlen nagyságára, Gutenberggalaxisról beszél, és azt teszi hozzá talán megalapozott optimizmusból: — Nem! A Gutenberg-galaxis nem múlik el! Ezek szavak. Van ennek a jelenségnek más megjelenési formája is, nemcsak a szavak. Vigh Tamás szobrászművész a maga művészetének nyelvén mondja el ugyanezt mindazoknak, akik fővárosunkban a VIII. kerületi Gutenberg téren pillantást vetnek a térjelző s az épületfiaihoz illeszkedő emlékplasztikára. A Gutemberg-galaxist látják, erősen kicsinyítve, de lendületét az égi pályán egyáltalán nem eltúlozva. Érkezik a jövő felé. S. Gy. F. Fotó: Stefka Éva JÓKAI MÓR Sárga Rózsa Részletek Másnap a csikósbojtár bement a karámba, s azt monda a számadó gazdának: — Valami dolgom van, apámuram, kérek szépen egy félnapi szabadságot ma délutánra. Estére visszakerülök. — Megadom a szabadságot, szalám, de csak azzal a megkötéssel, hogy nem megy a hortobágyi csárdába. Tudod már? — Becsületemet hagyom itt, hogy be nem teszem a lábamat a hortobágyi csárdába. — Akkor meg is tartod. (Azt elhallgatta a bojtár, hogy „hacsak úgy nem visznek oda lepedőben”.) Fülledt, meleg délután volt, mikor nekiindult: az égnek olyan színe volt, mint az írás savának; párával volt teli az egészség. A délibábnak különös játszó kedve volt ma. A kis madárkák mind elültek a tűben, egy sem énekelt odafenn. Ellenben a bögöly, dongó meg a sok muszlica annál veszettebb kedvében volt. Emiatt nagyon lassan bandukolt a paripa, mert egyre kapálóznia kellett a hátulsó lábával meg a fejével, hogy a maró szörnyeket elverje magáról. Azért nem tévesztette el az uta Pedig a kantár is lazán lógott a csikós kezében. Az ember maga is érzi, hogy valami zivatar közelít. Egyszer csak elérték a Hortobágy hídját, azt a monumentális remekét az igaz szittya építészetnek. — Ohó! — rezzent fel a csikós. — Erre nem megyünk rá, édes lovam. Tudod, megfogadtam a csillagos égre, hogy a hortobágyi hídon át nem megyek többet. De azt nem fogadta meg, hogy a Hortobágy vizén át nem fog kelni. Lekerült hát a malom alá, s ahol a víz sekélyesen elterült, ott gázolt át rajta. Egy kicsit úsztatott is, de az nem vet számot: odáig megszárad rajta a forró naptól a rojtos gatya. A hortobágyi csárda felé ügetett. Itt már sebesebben igyekezett a paripa, vígan nyiharászva. A csárda udvarából is hasonló víg nyerítés fogadta; ott volt már kikötve egy akácfához a pajtás, a hóka. Tulajdonképpen udvarról nem lehet szó a hortobágyi csárdánál, mert annak a nagy széki füves térnek, ami a vendéglő, meg istálló, félszert előzi, nincs semmi kerítése, hanem azért mégis udvar az, mert asztal van rá kitéve, s amellett két hosszú lóca, ott iddogálnak a vendégek a fák alatt. A csikós leugrott a lováról, s megkötötte azt a kötőféknél fogva a másik akácfához, nem ahhoz, amelyikhez már a hóka volt kötve. Egy pár hosszúfülű paripa is elmélkedett ott a kertpalánk árnyékában, a kihajló lícium után nyújtogatva a nyakát, amit nem bírt elérni. A lovagjaik ott ültek az akácfa alatt az asztalnál, ebben a rekkenő melegben is nyakukban a kifordított bunda. Ilyenkor az árnyékot tart. Iddogáltak olcsó, karcos, zöld klázliból, s danoltak hozzá valami végeszakadatlan pásztornótát, egyhangú unalmas danára. Juhász volt mind a kettő, annak a lova a csacsi. A Decsi Sándor leült a lóca túlsó végére, a furkósbotját végignyújtva az asztalon, s nézte, hogy duzzadnak a látóhatáron azok a fényes fellegek, a föld széle pedig egész sötétkék lesz. Egy helyen sárga oszlop emelkedik fel, az a szélanya. A csikós megsokallta már a sok gajdolást, odamordult: — Jó lesz már, Pesta, abbahagyni ezt a jeruzsálem-betlehem nótát, aztán felülni arra a szörke szamárra, ellötyögni a nyáj után, mert megázik a bunda. ... kijött a csárdából a korcsmárosleány. Csak azután, hogy ezek elkotródtak, szólítá meg a leány a bojtárt. — Nahát, azt sem mondod, hogy „befellegzett” kincsem, galambom? — Decsi Sándor az én nevem — dörmögé mogorván a bojtár. — Jól van, méltóságos úr. Pardon, grácia, ha megbántottam! Hát nem tetszik besétálni az ivószobába? — Köszönöm. Jó nekem idekinn is. — Odabent volna már rangjához illő társaság. — Tudom. Látom a lováról. Majd kijön az ide, énhozzám. — Hát mit tetszik parancsolni? Hozzak bort? Vereset? Fehéret? — Nem iszom bort. Adjon nekem palackos sert. A palackba fojtott sert nem lehet megmérgezni, mert az kifut, ha egyszer a dugóját kihúzzák. A leány elértette a szemrehányást, s csak elfojtotta magába a keserűségét. Nemsokára visszatért egy palack sörrel, odatette a legény elé. A bojtár hetykén förmedt rá: — Hát szabólegény vagyok én? Hogy nekem egyesével adják a palackot? — Jól van, jól, no! Csak ne haragudjék a méltóságos úr! Egybe itt leszek vele. Hozta aztán egész nyalábbal a palackokat, odarakta a legény elé sorba mind a hatot. Annak a másiknak odabent bizonyosan nem mondta a leány, hogy itt van az egyik A csikós segített a dolgon. Elkezdett dalolni azt a gúnynótát, amivel a gyóst szokták bosszantani. ARANY JÁNOS Intés Jó költőktől az tanultam, S adom intésül neked: Sose fáradj, sok cifrává] Elborítni éneked! Szólj erővel, és nevezd meg ön nevén a gyermeket; Szólj gyöngéden, hol az illik, S ne keríts nagy fenéket. Olykor egy-két szó is jobban Helyreüti a szeget, Mint az olyan, ki beléhord Földet, poklot és eget, S ordít, amíg elreked. Civilizáció Ezelőtt a háborúban Nem követtek semmi elvet, Az erősebb a gyengétől Amit elvehetett, elvett. Most nem úgy van. A világot Értekezlet igazgatja, S az erősebb hami csínyt tesz, összeül és helybehagyja.