Képmás, 2018 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2018-01-01 / 1. szám
Egy turistaházban töltött szilveszteri buli másnapján pizsamában, álmosan szállingóztunk a konyhába. Egyikünk felöltözve jegyzetelt az asztalnál. Meglepve kérdeztük, mit ír, azt felelte, a jövő évi programokat. A köztudottan pedáns anyuka lenyűgözött. Hogy van az, hogy az én naptáramat mindig mások tervezik, hogy a bejegyzések kihúzva, átnyilazva éktelenkednek a rubrikákban? Kinéztem az ablakon a hóembert építő gyerekcsapatra, és eszembe jutott, hogy még újév napján is legfeljebb csak a következő napok teendőit görgetem magam előtt, ahogy ők odakint a hóembertestet. Majd, ha felnőnek a gyerekek, minden átláthatóbb lesz. Felnőttek. És a naptáram ugyanúgy néz ki. Viszont megértettem, hogy így is elfogadnak. Ettől még a falinaptár nem lett lakberendezési díszpéldány, de én kiegyensúlyozottabb lettem. Csak az lep meg, hogy ennyi év kellett, hogy beletörődjek. Azt hiszem, minden újévkezdő mumusunkkal így van. A „tavaly megint nem sportoltam", „nem tanultam nyelvet", „nem találtam meg a hivatásom”, „nem jött el életem párja”, „nem költöztünk saját lakásba” csak bennünk olyan sürgető. A legfontosabbat - hogy szeretnek-e, elfogadnak-e, és mi is tudjuk-e ugyanezt - mindez nem befolyásolja. Közben pedig észrevétlenül megvalósítjuk vagy megkapjuk azt, amire vágyunk. Vagy épp kiderül, hogy anélkül is jó élni. KÍVÁNJUK MINDEN OLVASÓNKNAK, HOGY 2018 ÖRÖMTELI ESEMÉNYEKET ÉS FELISMERÉSEKET HOZZON! SZÁM KATI • BEKÖSZÖNTŐ SEBESTYÉN MÁRTA A CÍMLAPFOTÓZÁSON