KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1974
4. szám - KÖNYVSZEMLE
Szentiváni Mihály (1813—1842) az egykori jogász, ki a szépirodalom terén népies verseivel hívta fel magára a figyelmet. Úti beszámolójáról, melyben Gyergyó népe közé viszi el olvasóját, ezt írja Antal Árpád: „Becsületesebbnek találta azt, ha maga megy a nép közé, és saját szemével győződik meg a valóságról. Ez az út megnyitotta előtte szülőföldje csodálatos tájait, s elvezette a kisemmizett nép sorsának őszinte vállalásához." Id. Zeyk János (1786—1860) mint szépíró vált ismertté, közreadott bánáti utazása igazolja, hogy nyitott szemmel kereste a korabeli valóságot, figyelte a haladás jeleit. Jánosfalvi Sándor István (1804—1879) a szülőföld szerelmese, kiről Benczédi Pál ezt írja: „Egyike volt azoknak a kiválóan tehetséges embereknek, akik minden erejük és munkaakaratuk ellenére úgyszólván elkallódtak." Homoród környéki feljegyzéseiben olvassuk Homoródszentmártonról: „Ez az eklézsia a legrégibb időkben egy nagyon virágzó, dicsőséges eklézsia volt öt filiával, úm. Abásfalva, Gyepes, Kénos, Lókod és Keményfalvával, melyeknek még a Szent István által rendelt mód szerént csak egy, — ezen Materben lakó papja vala ... A templomot, tornyot és bástyás várat — mint gondolhatni — a filiáknak segedelmével építtette vala közmenedék gyanánt... De aztán lassanként rendre . .. elszakadoztak a növekvő leányok édesanyjuktól...", majd szemléletes leírásban szól a templombelsőről. Kővári László (1820—1907) a neves közíró és történész szilágysági útiélményei zárják a kötetet Pataki Ferenc (1824—1870) dési tisztviselő dési és szamosújvári leírásával együtt. Statisztika és geológia, földrajz és régészet, statisztika és történelemtudomány merített ezekből az „eszmék és tapasztalatok" tárházának nevezett útleírásokból. VESZELOVSZKY IVÁN Erdélyi Jéni és Misztótfalusi Kis Miklós öröksége. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi Jakó Zsigmond. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974. A XVII. század második felének Erdélye a fejedelemség fokozódó hanyatlása ellenére is a tudomány és művelődés több lelkes napszámosát adta. Misztótfalusi Kis Miklós (1650—1702) ezek közé tartozik, korának legkiválóbb nyomdásza. „Nincs a magyar könyvnyomtatás fél ezeréves történetének még egy olyan régi szereplője, aki a távoli idők ködéből annyira eleven, hús-vér emberként lépne elénk, mint Misztótfalusi Kis Miklós..." írja előtanulmányában a könyvszerkesztő Jakó Zsigmond. Misztótfalusi Kis Miklós mesterségét, a „hitvány vasműves"séget Hollandiában tanulta. „Tudom én, hogy eleitől fogva idegenkedett kegyelmed a belső hivataltól. Azért én javallanám .. . hogy kegyelmed paeter propria studia circumspiciálna a tipográfiákban, és ott, ha annyit vehetne eszébe, hogy itthon dirigálhatná a tipográfiát ... és kitisztítaná azokat, igen jól cselekedne." Felmenetele az akadémiákra hazájának „nagy hasznára és ékesítésére igyekvő szolgálat" lenne — írja az igaz barát Pápai Páriz Ferenc, ki évek múltával 78 strófás búcsúztató versben siratja el szellemi harcostársát. S a barát biztatása nem eredménytelen: Hollandiában kiadja a Bibliát, Zsoltárokat és Újtestamentumot. Majd hazatérve, Kolozsvárt telepedve le, bérelt nyomdában, saját betűivel több mint nyolcvan kiadványt ad ki: kalendáriumot és törvénykönyvet, szakácskönyvet és kátét, imakönyvet és grammatikát. „A saját képességeit, értékeit jól ismerő dolgozó ember modern önérzete és öntudata kölcsönöz ma is friss ízeket ezeknek a közel három évszázados szövegeknek . . ." írja Jakó Zsigmond. Kolozsvári nyomdája a kor legkiválóbb nyomdaüzemévé nőtte ki magát, könyvei rendkívül magas tipográfiai színvonalat értek el. Meghatározott, jól megfontolt, tervezett könyvkiadói munkát folytatott, célul tűzve ki azt, hogy olcsó kiadványokkal, könyvekkel árassza el az országot, ezáltal emelve a műveltséget. Ezt a célt szolgálta helyesírási reformja is, mellyel egységesíteni akarta az addig igen bizonytalan magyar helyesírási gyakorlatot. Ő az, aki az „y" helyett „i"-t, a ,,cz" helyett ,,c"-t, a „ph" helyett „f"-et szedetett. Veszedelmes újítót láttak benne, kit nem értettek, munkáját bizonytalanul fogadták. Az önérzetes pap- és tanárszerzők nem tűrték kézirataik javítását, szöveghamisítással vádolták! „Az írás, a nyomtatott betű, a könyv embert és társadalmat átformáló erejébe vetett fanatikus hit sugárzik Misztótfalusi Kis Miklós minden tettéből és sorából" (Jakó Zsigmond).