A kert 1907

1907-12-01 / 23. szám - Kertésztársadalom - Kys: A Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteménye. I.

Ezért az etetést igen czélszerű a ház táján eszközölni, hogy a gyermek már zsenge korában lássa, mint lehet irgalmasságot gyakorolni, mint lehet anyagi áldozatok nélkül, jót tenni. De midőn a madárvédelem emez eszkö­zét e czélzattal is alkalmazzuk, nem szabad figyelmen kívül hagyni az észszerűséget. Ez az a pont, a­hol a legjobb szándék hely­telenül alkalmazva, nagyon megbosszulja magát. Itt akarom közbevetőleg meg­említeni, hogy helytelen hasznos énekes­madarainknak könyörületességből, irga­lomból és védelmi czélzattal, kenyér-, kalács-hulladékot,czukrot, kukoriczát, bur­gonya darabot adni, mert ezzel nemhogy védenénk, de ellenkezőleg ártunk nekik. Énekes madaraink a most említett ado­mányt nem fogadják el vagy ha a nagy ínség miatt mégis ráfanyarodnának, higy az csak egészségükre hátrányos. A kenyér, a­mint az a nyirkos levegőben megsava­nyodik, ártalmas a madár gyomrára, meg­betegíti azt és ezt a beteg szervezetet a hideg hamar megtámadja és tönkre teszi. Fel lehet azonban ezt használni, de okkal­móddal, a­miről majd még később fogok megemlékezni. A rendszeres téli etetésnél a következő irányelveket kell figyelembe vennünk. 1. Az etető védett és alkalmas helyen legyen; 2. Kifogástalanul kell működnie minden körülmények és időviszontagságok között, gazdaságosan teljesítse feladatát, könnyen kezelhető legyen, ne legyen drága és a fő, hogy még a legszegényebb ember is alkalmaz­hassa és benne semmi meg ne romoljék. 3. Az eleség alkalmazkodjék a madarak természetéhez és ízléséhez, legyen ugyancsak olcsó, könnyen előállítható és semmiféle idő­viszontagságok között meg ne romoljon. A­mint ebből is látható, a madáretetés nagy körültekintést igényel. Dr. Kukuljevic József: A Magyar Nemzeti Muzeum növénytani gyűjteménye. I. Az utóbbi hetekben tette közzé dr. Szalay Imre muzeumi igazgató szokásos évi jelen­tését a Magyar Nemzeti Múzeumnak 1906. évi állapotáról, amelyben külön-külön feje­zetben számolnak be az egyes osztályvezetők az osztályaikban szerzett tapasztalataikról, gyarapodásokról és kutatásokról, valamint arról is, hogy a lefolyt esztendőben a tudo­mányos embereknek milyen volt az érdek­lődése az egyes tájak iránt. A jelentés természetesen foglalkozik a Magyar Nemzeti Múzeumban levő VIII. osz­tályú növénytárral is, melyről már több alkalommal is tettünk egymásután emlí­tést s arról, hogy a növénytár részére kit és hova küldött a múzeum igazgatósága tanul­mánytételre, illetőleg növények gyűjtésére nézve. Akkori kisebb közleményeinkben csak az egyes főbb mozzanatokról számol­tunk be, míg mostan abban a helyzetben vagyunk, hogy teljes képet nyújthassunk a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani osztályáról olvasóinknak. Kezdjük hát egész életrel, a múzeum jelenlegi helyiségével. A Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteménye nem a múzeumban van el­helyezve, hanem a Magyar Tudományos Akadémia palotájában van, mert e muzeális rész oly gazdag, hogy azt a Magyar Nemzeti Múzeum kellő helyes rendezés és osztá­lyozás mellett nem volt képes befogadni. Ezért kellett ezt a tárt kitelepíteni az Aka­démia palotájába. Azonban ezzel a kitele­pítéssel sem lett megoldva a hely kérdése. —, 724 —

Next