Kincskereső, 1995. (22. évfolyam, 1-9. szám)
1995-12-01 / 9. szám
A SZERKESZTŐ SZEGÉNYES KARÁCSONYI ASZTALA 7.77.77.77.77.77.77.77.77.77.77.77-77.77.77.77.77.77.77-77.77.0.77 Kedves Olvasó! Boldog karácsonyt akartam csupán kívánni a szerkesztőség nevében, de torkomra fagyott a szó. Ez a karácsony ugyanis számunkra már meghozta első szomorú ajándékát: a Kincskereső hátsó lapjára felkerült a két kaszás jele. A két kaszás egy szám: 77. Öreg parasztemberek tartották úgy, hogy a 77-dik életév vágja a legszélesebb rendet sorainkban. Aki ettől megmenekült, az még néhány évig félelem nélkül örülhet öreg napjainak. Apám is ebben reménykedett utolsó születésnapján, de már csak három napig élt. A Kincskereső talán túléli, hogy januártól 77,- Ft-ra emelkedik az ára. Azt is túléltük, amikor 22, forintról 55,forintra voltunk kénytelenek drágulni. De az is biztos, az két kaszás megritkítja a mi olvasóink sorait is. Nem szívesen magyarázkodunk. Ma mást sem hall az ember, mint okos, alapos magyarázatokat arról, miért lesz egyre drágább minden. A Kincskereső szerkesztőinek bérét, a szerkesztőség költségeit, a honoráriumokat mi eddig is a kapott támogatásokból fedeztük. Ebben az évben azonban úgy emelkedett a papír, a nyomda és a terjesztés költsége, hogy már azokra a példányokra is ráfizetünk, amelyeket megvettek olvasóink. Ez a helyzet tarthatatlan, mert arra késztet bennünket, hogy csökkentsük a példányszámokat. Ezt a jelenséget nagyon jól ismerjük egy korábbi korszak gyakorlatából, amikor ilyen esetben egy idő után áruhiány szokott fellépni. Mi már most is abban vagyunk érdekelve, hogy lap helyett faliújságot szerkesszünk, amelyhez elzarándokolhatnak az olvasók. Vannak, amire a jövőben is rá kell fizetnünk. Például szerkesztőségünk példányonként 20 forinttal támogatja azokat a lapszámokat, amelyeket Erdélyben, magyar lakta területeken árusítanak. De itt is csökkentenünk kellett a példányszámot. Félünk, ha nem osztja meg velünk valaki ezt a terhet, visszaszorulunk arról a területről, ahova nagyon nehéz volt egyáltalán feljutni. A Kincskereső nem panaszkodhat. Legfeljebb azt panaszolhatjuk el, hogy ma általában a kultúrára jut kevesebb, mint korábban. A kultúrát is sújtja a forgalmi adó és még jobban sújtja azoknak a szegénysége, akiknek már mindennapi megélhetésre is alig jut, nemhogy ilyen távlati befektetésekre. Egy modern polgári társadalomban minden család legnagyobb beruházása a gyerek. Éppen ezért a családok mindent megadnak gyermeküknek, ami az ő jövőjét elősegítheti. A kultúra egyre szélesebb körben válik követelménnyé, amikor új munkatársakat keresnek az önmagukról kialakított képre adni kívánó cégek. Aki olvasott, aki sokoldalúan művelt, annak nagyobb a szókincse, jobb a kifejezőkészsége, nagyobbak az esélyei. Mégis, ha a Kincskereső a lyukas cipővel, a tízóraira adandó kiflivel kényszerül versenyre, akkor alul marad. Nincs különösebb jelentősége, mégis jelképesnek tekinthetjük, hogy még érvényben van az a szándék, amely bankjegyeink rajzaiból épp a kultúrát akarja kitörölni. A tervek szerint mostani számunk szerzői közül Ady Endre és Bartók Béla képe lekerül az ötszáz és az ezer forintosról, s a két halhatatlan elmegy Petőfi Sándor után, aki a tízforintossal együtt vonódott ki a pénzforgalomból. Nem érdekes, hogy kik kerülnek a helyükre, ugyanúgy megérdemlik, mint még vagy százan a magyarság nagyjai közül megérdemelték volna. A lényeg, hogy az újak már nem költők, zeneszerzők, hanem államférfiak, uralkodók. A kultúra kivonul a pénzből, a pénz kivonul a kultúrából. Aki kézbeveszi a lapot, a borító első és utolsó oldalának kiáltó ellentétéből leolvashatja szándékainkat. Szeretnénk örömöt okozni vidám karácsonyi ajándékkal és tudomásul vesszük, hogy a világ ilyenkor is kegyetlen. A pénzhiánynál is borzalmasabb az alig végetért háború, amelyet nem tudott megakadályozni sem a proletár internacionalizmus, sem három világvallás testvérisége. A Kincskereső ezen az őszön arculatát kereste. Ezért jelentünk meg sokféle borítóval, sok új rovattal, vállalkozással. Sajnos jobb szerzők helyett sok mindent maga írt a szerkesztő, mert neki nem kell honoráriumot fizetni. De tudomásul kellett vennünk, hogy itt az idő a megújulásra. A Kincskereső születésekor a magyar iskola egy szigorú egyenlősítő rendszert alkotott. A Kincskereső jelentette a szabadságot. Most a mi korosztályuk a lehető legváltozatosabb iskolatípusba készül elkövetkező pályájára. A mi új feladatunk, hogy ebben az áttekinthetetlen változatosságban segítséget nyújtsunk az iskolának, tanárainak, tanulóinak az átmenet nehézségei között. Szeretnénk, ha minél többen elfogadnák és viszonoznák ezt a segítséget. R.B. 47