Kis Ujság, 1899. március (13. évfolyam, 60-90. szám)
1899-03-01 / 60. szám
KIS ÚJSÁG Az új kormány alatt. Budapest, febr. 28. A hivatalos búcsúzkodásoknak és az új miniszterek hivatalba lépésének ma volt a napja. A volt miniszterelnöknek, Bánffy Dezső bárónak, búcsúbeszéde, az ilyenkor szokásos szólásmódok mellett annyiban bír érdekességgel, hogy Bánffy nagyon tartózkodólag nyilatkozott a lefolyt politikai küzdelmekről, amelyekből nem ő került ki győzedelmesen. A körülmények alakulását érintve, mondotta, hogy lehet esetleg alkalom arra is, hogy visszatekintőleg vagy előrenézőleg nyiladozhasson. Nagyobbszabású beköszöntő beszédet az új kereskedelemügyi miniszter, Hegedűs Sándor mondott, aki a hivatalnoki kar előtt például hivatkozott a király bámulatos szorgalmára éstartására. Búcsúzott ma Dániel Ernő báró és Perczel Dezső is. Az összes ellenzéki pártkörök tanácskoztak és a megállapodásra jutást közöltek a pártok tagjaival. A nemzeti párt vezére Apponyi Albert gróf, aki súlyosan beteg atyja ágyánál Eberhardon időzik, táviratilag jelezte, hogy a párt minden határozatába belenyugszik. A holnapi ülés a képviselőházban mindenesetre történelmi nevezetességű lesz, amennyiben az uj Széll-kormány elösször fog bemutatkozni és Széll Kálmán elmondja programmbeszédét Az uj kormányt minden párt rokonszenvvel fogadja és most már bizonyára hazaitás működésük elé nagy várakozással tekintenek. Bánffy báró búcsúja. A szabadelvű párt tagjai ma délelőtt tíz és fél órakor gyülekeztek a szabadelvű pártkör helyiségeiben, ahonnan tizenegy óra felé a kocsik hosszú sora vitte az egybegyűlteket a miniszterelnöki palota elé, amelynek tágas díszes fogadótermét színültig megtöltötték. Bánffy Dezső bárót beléptekor riadó, éljenzés fogadta, amelynek csillapultával Podmaniczky Frigyes báró a párt nevében hosszabb lendületes beszédet intézett a volt miniszterelnökhöz, amelynek végén arra kérte, hogy miután a magas polcról leszállott, maradjon elvtársuk és feledve a múltak küzdelmeit éljen egy szebb jövőt. A lelkes éljenzés után Bánffy Dezső báró a következő beszéddel válaszolt a párt elnökének: Nagyméltóságú elnök úr! Igen tisztelt barátaim! Négy évig mint Magyaroszág miniszterelnöke, részesültem abban a szerencsében, hogy ti engem vezéretekül tekinthettetek. Azt megelőzőleg még, három évet számítok ehhez, szerencsérm voltam a képviselőház elnöki székében ülve, ismét a szabadelvű párt, a ti támogatástok mellett, közreműködni, szolgálatokat tehetni abban az irányban, amint azt az igent, elnök úr mondotta: a koronának, a királynak és a hazának. Ezen lefolyt hét évre tekintek vissza, időn a szives üdvözletet, a jó kívánságokat fogadom s köszönetemet fejezem ki akkor, a midőn ti az elmúltakra visszatekintve szivetek érzelmet hozzátok.Fogadjátok ezért őszinte hálámat, fogadjátok ezt ez alkalommal minden vonatkozás nélkül. A jelen pillanatot, a jelen körülményeket, a jelen alakulásokat nem tartom alkalmasoknak arra, hogy bármely vonatkozásban akár visszatekintőleg, akár előrenézőleg politikai irányban nyilatkozzam, kötelességemnek tekintem tartózkodónak lenni, mert azt hiszem, jelenhelyzetben a közügynek, a koronának és a hazának, amelynek szolgálatában eddig működtem. (Lelkes éljenzés.) akkor teszek iga-Erzsike most maga ült a zongorához s elénekelte egy régi karácsonyi dal egy versszakát. Csendesen hangzottak el a szép megható dal utolsó hangjai, mire a szobában mély csend lett Mindenkiben más benyomást kellett e zene pedig hát a hatás egy és ugyanazon forrásból eredt. A zsöllében ülő beteges asszonynak az eszébe jutott midőn fiát erre a dalra tanította hogy a karácsonyfa alatt elénekelje azt édes anyjának. Látta fiát az előtt a szép magas férfi előtt állam ki örömmel nézett le reá mig ő maga melléje térdeit s a fiacska kezecskéit imára kulcsol. A karácsonya gyertyái derült fényt terjesztettek amely a fiú szemeiben visszatükröződött »Imádkozzál édes fiacskám!« mondá neki mire a csengő kis gyermekhang oly meghatóan mondta el imáját. A fiatal tiszt másra gondolt, ezek az emlékek már régen elmosódtak-Két kis leányt látott odalent az öreg néni szobájában. Mindketten egy kis padon ültek az ősz hajú nő lábainak Piros kis szájuk félig nyitva volt s komolyan néztek fölfelé midőn nem éppen a legművésziesebben, de azért mégis az örömtől kipirult arccal derekasan kántáltak. — Néni az Anni nem énekel velünk — mondá a nagyobbik leány félbe hagyva az éneket. — Akkor nem is lesz kalács meg dióim a Jézuska jön felelt a néni. Ekkor a kis leány hozzá sietett s migrán szolgálatot, ha ettől őszintén tartózkodom. (Tetszés és éljenzés.) A körülmények alakulása eldönti, mit hogyan kell tenni s lehet esetleg alkalom arra is, hogy visszatekintőleg vagy előrenézőleg nyilatkozhassam. Most, ez alkalommal, maradjunk tisztán a barátságos, szíves megemlékezés keretében, ezért is hoztátok el szivetek érzelmeit, amelyekért őszinte, hálás köszönetemet fejezem ki. Legyetek meggyőződve, hogy örömmel, kellemetesen, boldogan fogok emlékezni a ma letelt időkre és mindig, minden változásában a sorsnak, büszkeségemet fogja képezni, hogy az intakt szabadelvű párt hétéves életében részt vehettem, mint házelnök és részt vehettem az utolsó négy esztendőben nagy kérdések megoldásánál mint a pártnak vezére. (Lelkes éljenzés.) Tartsatok meg emlékezetetekben; én megtartom egyen-egyen emlékezetemben a ti személyiségeteket, a ti egyéniségeteket, megtartom azon küzdelmek emlékét is és azon sikerek fényét, dicsőségét is, melyeket veletek együttműködve érhettünk el. Legyen ennyi ez alkalommal elég; legyen elég, mert hiszen e pillanat nem alkalmas arra, hogy egyebet mondjak, mint azt: büszke vagyok arra, hogy veletek együtt mehettem. Hogy ti ez alkalommal, e pillanatban meleg, szívből jövő érzelmeiteket hozzátok nekem, köszönöm ezt és tartsatok meg jövőre is emlékezetetekben (Hosszantartó zajos tetszés, éljenzés és taps.) Bánffy Dezső báró ezután kézszoritással búcsúzott az összes megjelent párttagoktól, akik közül sokan Bánffy bárónénál is tisztelegtek. Regény idegen eredetiből. XII. (44) S tovább sietve a szegény nyomorultak mellett, arcához szokta illatos csipkezsebkendőjét, hogy még csak ne is lássa a keregetőket. A parkot vastag hólepel borítá s az egyes fák pompásan kiemelkedtek a fehér háttérből. Messze távol a majom ablakai látszottak, melynek egyikéből világosság hatott be. A fiatal tisztnek most eszébe jutott, milyen kedélyes volt odaát minden. Milyen kellemes lehet ott lakni csendesen, nyűgod-tan, gondtalanul, nem pedig úgy mint ő foly-óion remegve a jövőtől. E percben bájos hang öte meg fülét egy régi dalt énekelve, amelyet még gyermekkorából nagyon jól ismert. Armi visszafordult. A régi zongora mellett ott állott Erzsiké. Karcsú finom alakja kissé meg volt hajolva s Armi még a lámpa gyenge fényénél is, amely nem igen világított oda a szoba sarkába ugy latta, hogy Erzsiké arcát halvány pír bolttá. Eközben elénekelte a második verset is. Mennyi érzéssel, milyen szívhez szólóan tudott énekelni ! — No még egy verset! — könyörgött Nelli, — a mama nagyon szereti ezt a dalt. — Nem tudok, — viszontá halkan a leány s visszafordult a szobába. — Oh de kar Erzsiké, — monda Nelli anyját, — karácsonyi dalt sem énekelsz ? A képviselőház holnapi ülése. Madarász korelnök ma kifüggesztette a hivatalos plakátumokat, amelyek hírül adják az ország közönségének, hogy a képviselőház március elsején délelőtt tíz órakor ülést tart. Ez történelmi jelentőségű ülése lesz a képviselőháznak. Bemutatkozik a Széli-kornagy kék szemeiben köny csillogott kérő hangon mondá: Armi énekelj’te is. De hiába kért, mert a fiú dacosan rázta meg göndör fürtös fejét mire a kis leány eltakarta arcát és sírva fakadt. Ekkor megjelent a kocsis kifordított nagy bundában s a diós zsákot jól megrázva virgácsot suhogtatott. — Jók a gyerekek néni? — kérdé mély hangon. — Tudnak imádkozni? — A lányos igen, hanem itt ez a fiú ez egy kicsit dacos s nem akarja elénekelni a karácsonyi dalt ezt elviheti a zsákba a hóbarlangba. Ilyenkor aztán a kis kékszemü leányka elfeledte hogy a zsákos bácsival van dolga s zokogva futott hozzá. — Ne vidd el bácsi az Armit, — kiáltá —• ő nem rossz fiú, inkább énnekem sem kell dió. Neill segített neki könyörögni és a zsákos bácsi végre is elvonult anélkül, hogy hallotta volna azt a szép karácsonyi éneket. A néni pedig alig győzte csábítani a siró gyerekeket/ Csak ő a gonosz nem sirt s midőn a bundás alak eltűnt azt kiáltotta hogy nem is ■ a zsákos bácsi volt, hanem Péter a kégeis aki Erving bácsi kifordított bundájában jött. Mind e gyermekkori kedélyes jelenetek jutottak eszébe s önkéntelenül is kicsúszott száján az a kérdés. — Emlékezzék e meg? Itt azonban hirtelen elhallgatott, mintha önmagától ijedt volna meg a nagy csendben. .., hiszen ezek a gyermekkori álmok már régen semmivé lettek s ő férfivá lett ! 60. szám. (3) Szerda, márciusi.