Kis Ujság, 1905. május (19. évfolyam, 121-150. szám)
1905-05-02 / 121. szám
2121. szúksa A munkások ünnepe. — A „Kis Újság” tudósítójától — Az idén is, mint minden esztendőben impozáns módon ünnepelte meg a világ munkássága május elsejét, amelyet a szociáldemokrata párt párisi kormányzó tanácsa nemzetközi munkásünnepnek jelentett ki. Budapesten, Budapesten május elsején minden gyárban, minden műhelyben szünetelt a munka. Miután az idén hétfőre esett május elseje, a munkaszünet két napig tartott. A városnak bizonyos , ünnepi hangulatot adott a munkások ünneplése. Azok üzlete, amelyekben a kereskedő segédek a szocialista szervezet tagjai, zárva voltak. A munkások délelőtt a szakszervezetek helyiségeiben gyűléseket tartottak, amelyen a szónokok május elsejének jelentőségét méltatták. A legtöbb munkásegyletben felolvasás volt. A tulajdonképeni ünnep délután volt, amely felvonulásból, és a városligetben három óriási kerthelyiségben rendezett ünnepélyből állott. A szocialista munkák a Tisza Kálmántéren gyülekeztek. Már 12 óra tájban csoportosan érkeztek a gyülekező helyre az ünneplő ruhás, májusi jelvényes munkások. A térnek a gázgyár előtti része már két órára teljesen megtelt ünneplő szocialistákkal, sőt egyes csoportok a melékutcákba is szorultak. A hatalmas menet pont fél három órakor indult el. A menetet a pártvezetőség tagjai nyitották meg. Utánuk következett a munkásnők szervezete, amelynek az élén Gárdos Mariska, Sebner Ilona és Jócsákné, a szocialista nőmozgalom vezetői haladtak. Az érdekes csoport mintegy BBOO nőből állott. Ezután sorra következtek a különböző szervezetek és pedig: a kőműves, kőfaragó, cement, mennyezet, lengyel, cseh, cipész, csizmadia, cipőfelsőrészkészítő, szobafestő, molnár, paszományos, kárpitos, böröndös, keztyüs kosárfonó, kalapos, kövező, fuvaros keramikai és tót munkások, angol szabó és konfekció szabó munkások, a szabó kisiparosok, asztalos, faesztergályos, kocsigyártó, kádár, ács, nyomdász, galikai, könyvkötő, fodrász munkások, a kereskedelmi alkalmazottak, a Szabadság és a Jövő munkásképző egyletek tagjai, a lakatosok, vasúti munkások, reszelővágók, műszerészek, bronzmunkások, kovácsok, bádogosok, vas- és rézesztergályosok, délszláv munkások, aranyművesek, vas- és ércöntők, fémnyomók és szerelőmunkások. Az egyetemi ifjúság is nagy számú csoporttal volt képviselve. A gyülekező helyen nagyobb tüntetéssel és éljenzéssel fogadták az építőmunkásokat, akik a múlt héten diadalmasan vívták meg csatájukat a munkaadókkal. A menet a munkás Marseilles hangjai mellett indult meg. A Kenyérmező-utcán, Kerepesi-úton, Erzsébet-körúton és az Andrássy-úton át vonultak ki a Városligetbe. A menetben, amelynek négyes sorai beláthatatlan bosszúságban haladtak, mintegy 35—40 ezer ember vett részt. Útközben felváltva énekeltek munkás dalokat, majd fel-felzúgott a kiáltás : — Éljen a nemzetközi forradalmi szociáldemokrácia ! — Le a kizsákmányolási rendszerrel! — Éljen a 8 órás munkaidő! stb. A menet a városligetben három részre oszlott, mert a munkásság három helyen ünnepelt. A vas- és fémmunkások a Zöld vadászhat címzett vendéglőben, a famunkások, nyomdászok, szabók, szobafestők a Reklámkertben, az építőmunkások és a többi szakmák a Trieszti üdhös címzett vendéglőben tartottak májusi ünnepélyt. Voltak szavalatok, ünnepi beszédek, a dalárdák énekeltek, majd a fiatalság táncra perdült és vidám mulatozás közt a késői éjszaki teákig tartott a májusi ünnepély. A vidéken, Kecskeméten a szervezett munkások szárus 1-én délután 3 órakor felvonulást rendeztek, majd a főiskolatéren népgyűlést tartottak. Szabadkán május elsején délelőtt fél 10 órakor a Hungária-kertben népgyűlésre jöttek össze a munkások. A gyűlés szónokai május elsejének jelentőségével és az általános választói joggal foglalkoztak. Májusi ünnepeket tartottak a szocialisták Szegeden, Pécsett, Győrött, Czegléden, Aradon és a vidék számos nagyobb városában. KIS ÚJSÁG Május 7. A magyarok szenvedése Amerikában, Panaszos leidol Kossuth Ferenchez. Az Amerikába kivándorolt magyarok megdöbbentő helyzetéről szomorú hir érkezik az „uj hazából.* Több Amerikába vándorolt hazánk fia panaszos levéllel fordult Kossuth Ferenchez, a függetlenségi párt vezéréhez, amelyben szívet facsaró hangon panaszolja el a kivándorlott magyarok szomorú sorsát. Leközöljük a panaszos levelet, hogy az szolgáljon elrettentő például a kivándorolni akaró honfitársaknak. A levél így hangzik: „Alázatos tisztelettel alulírottak forrón szeretett magyar hazánkból az általánosan ismert szökés viszonyok folytán — idegen földön jobb megélhetést remélve — fájdalommal teli szivvel véve búcsút imádott hazánktól, — kivándoroltunk Amerikába. Sok igaz magyar honfi vándorol ki az áldásos élettel kecsegtető újvilágba, hogy®szorgalma és becsületes munkája által az otthon maradt családnak boldogabb jövőt, önmagának pedig biztos megélhetésen alapuló jelent létesítsen. Így reméli ezt legalább minden becsületes kenyérkereső ember, aki otthonról kivándorol. A Nagyméltóságú miniszter úr a kivándorlási törvényt enyhébb pontokhoz főzte, így a magyar honfiak ezrei a zilált anyagi viszonyok által üldöztetve bánat és reménytől kísérve indulnak útnak a Kánaánnak ígérkező újvilág felé, ahol állítólag minden szorgalmas munkás megállapíthatja a maga jövőjét. E kecsegtető reménységgel eltelve indultunk neki mi is a nagy útnak ez év március havában és a Fiumjéból induló hajóval kijöttünk Amerikába. Már két hónap óta itt vagyunk s azóta reményeinkben csalatkozva kénytelen-kelletlen szemtanúi vagyunk honfitársaink nagy nyomorúságának, valamint keserves szenvedői a magunkénak. A magyar kivándorlónak hetven százaléka a legnagyobb nyomorban él. Alázattal kérjük tehát Nagyságos elnök urat, mint a függetlenségi és 48-as párt népszerű vezérét, hogy tiszteletteljes kérelmünket és nagy nyomorúságunk szülte keserves panaszunkat meghallgatásra méltatni kegyeskedjék, hogy ezáltal messze hagyott szeretett hazánkban honfitársainknak a legüdvösebb közhasznú szolgálatot lehessük, nehogy Amerikáról terjesztett mesék által elvakíttatva, a csalódás örvényébe rohanjanak. Alázatos panaszunk a következő: A mennyiben az itteni körülmény igazolja a munka elnyerhetésére tizszer annyi más ajkú nemzetbeli munkásokat méltatnak , mint magyart. Ahol munka kínálkoznék, ott már van ember fölöslegesen és igy minden munkatelepen lehet találni százával a munkát kereső emberek sokaságát. Mivel pedig a magyar pénz itt igen csekély értékkel bir, igy az otthonról hozott pénzt a munkátlan ember mihamarabb feléli és azután ha nincs aki kisegítse, azon esetben ki van téve a lehető legnagyobb ínség és éhnyomor szenvedéseinek, melynek már csak a látása is siralmas. Mi alulírottak is csak a baráti szív segélye által tarthatjuk fenn életünket, mivel még eddig egy órai munkát sem nyertünk két hónap óta; ha peiig a baráti segély is megszűnik, azonnal ki leszünk szolgáltava az éhínségnek, így alig remélhetjük hazánk viszontlátását, mert mindenben segélytől és szeretteinktől távol a legnagyobb megalázással és nyomorral leszünk kénytelenek a végletig küzdeni. Evégből tehát nagy alázatossággal kérjük a Nagyságos urat, hogy a többi honatyákkal együttesen — mint a kivádorlás mielőbbi beszüntetését, mind pedig az itt nyomorban fetrengő magyar polgárok haza szállítását — a lehetőséghez képest kieszközölni és törvénybe iktatni — méltóztassanak! Vagyunk Duguesne, P.a alegenyi c. o. Box, 912. 1905. évi április 13-án, a nagyságos urnák alázatos szolgái, teljes tisztelettel: Barna Pál, Borsodra, geleji illetőségű ; Kovács Károly ugyanottani illetőségű ; Kis János, Borsodra, igrici; Kis Bálint, Borsodra, igrici; Ersek Sándor, Borsodra, Aranyos ; Hóra Mihály, Borsodra, Aranyos; Gyurkó János, Borsodm. Mező-Gsáth; Pasák János, Borsodra. K.-Bölcs ; Kis Károly, Borsodra, K.-papi; H. Nagy István, Borsodm. igriczi; Takács Sándor, Borsodm. igrici; Kis Sándor, Borsodm. igrici Kis András, Borsodm. K.-Böcs ; Kolossai János, Borsodm. Mező-Gsáth; Gyurkó József, Borsodm. Mező-Gsáth. » Rózsa Sándor sírja, — A Kis Újság tudósitójától — A hires haramia vezérről szól az alábbi történet, a kiről a legcsudálatosabb legendák” maradtak fenn a nép közt és [sok helyen ma is nem mint valami gonosztevőt, hanem mint hőst emlegetik a régebbi világ hírneves alakjaival együtt. Rózsa Sándor, szegedi betyárvilág legendás alakja a szamosújvári fegyház kis temetőjében porladozik. A napokban látogatók jártak a szomorú sírok kőit. E látogatók egyike mondotta el aztán levélben, hogy Rózsa Sándor sírját kietlen zordságában is felkeresi emlékezséével a megható és titokzatos kegyelet. Egy titkos kéz — melynek kilétét nem sikerült megtudni — minden évben, halottak napján virágokat tesz , Rózsa Sándor sírdja s meggyujtja rajta a halottak apró mécseseit. A rejtélyes koszorú még egyszer sem maradt el azóta, hogy a nagy haramia meghalt. Ezt a romantikusan érdekes kegyeletnyilvánítást mondja el a szamosújvári rabtemető egyik látogatója levelében, amely következőképpen hangzik: Pár nap előtt Szamosújváron jártam, természetesen körültekintettem az élő emberek ólomlevegős temőkertjében is, ahol sok nevezetes gonosztevő szenvedett hosszú, nehéz büntetést. A szamosújvári híres rablók közt minden,esetre legérdekesebb, annak idején legemlegetettebb és bizonyos fokig a regényesség zománcával is bevont, mondhatni európai hím alak a szegedi Rózsa Sándor volt, az alföldi rónák betyárbandáinak vezetője, aki a börtön falai között fejezte be irányt-vetett bűnös életét, miután élete utolsó időszakában csupán a fegyház szelídlelkű lelkészével érintkezett. Rózsa Sándornak a sírja ott domokrodik a fegyencek szomorú, kietlen, jeltelen sirhantjai között, ahol sem fejfa, sem kereszt nem hirdeti, hogy kit takarnak a hantok. És mégis e szomorú temetőbe is behatol a bűnbocsátó kegyelet némely sugara, néhány áitokban a sirhantra dobott virágszálacskája, mert — mint a szamosújvári börtöntisztviselő mesélte, 6 esztendő nem múlhat el, hogy virágkoszorút ne találnának e híres betyár, Rózsa Sándor sírján. Sőt a halottak borongós napján, midőn a maga ködös sötétségében még zordonabb, lesújtóan árva s elhagyatott a rabtemető mintha azt jel-képezné a keresztyén hittel ellentétesen, hogy a szegény bűnösöknek a siron tűl sincs megbo, csátás — mindig gyertyát gyújtanak a szegény bűnös Rózsa Sándor sirján. Ennek, a néhány gyertyaszálacskának pislafénye ragyog gyönge derűt, a ködös éjszakával nehezen küzdő fényt a rabok sötét, szomorú temetőjébe. És ma sem tudják, talán a szerény, a megható, titokzatos emlékezést sem akarva zavarni, hogy ki fonhatja a bűnös ember sírjára a hervatag koszorút és ki gyújtja fel az éjszakában oly hamar lobbanó gyertyánikákat, melyek a szeretet, a megbocsátás meleg fényével ragyogják be legalább néhány percre a legszomorubb, a legárvább temetőt . . . NAPI HÍREK. __ — A rablógyilkos házaspár elítélése. Szombaton, lapunk zárta után érkezzett meg Bécsből a bécsi rablógyilkos házaspár elitéltetésének a híre. Lapunkból akkor már sok ezer példányt kinyomott a gép és így a hír azokba a példányokba már nem kerülhetett bele, csak a később nyomott lapszámokba. Ezért most ismét leközöljük a szenzációs ítéletet. Az esküdtek hosszas tanácskozás után hozták meg igazmondásukat. Klein Franciskát 9 igennel, 3 nemmel bűnösnek mondották ki az orrul elkövetett rablógyilkosságban. Klein Henriket bűnösnek mondották ki az orrul elkövetett rablógyilkosságban való bűnrészességben. Az esküdtek határozata alapján a törvényszék Klein Franciskát kötél általi halálra, Klein Henriket 8 évi súlyos börtönre ítélte. — A szerelmes gulyás boszuja. Baksai tudósítónk Írja: Csapó János 25 éves gilvánfai gulyás már évek óta vadházasságban élt Eller Juli 22 éves cselédleánynyal, viszonyukból már egy leánygyermekük is született Elemién csak meg voltak együtt a természetes élettársak, de később, különösen az utóbbi időkben, napirenden voltak köztük a veszekedés, civakodás, úgy hogy a leány ott hagyna párját s egyik rokonánál a tenger községhez tartozó Pálnak