Kis Ujság, 1921. május (34. évfolyam, 94-116. szám)
1921-05-08 / 99. szám
2 kis Újság ?-» , - * im-május 8- területintegritási propaganda. (Helyeslés.) . Belügyi téren még nagyobbak a mulasztások, mint a külügy terén. A legelső kötelesség a jogrend hely-reállítása. A jogrend olyan csodálatos valami, amit mindenki másképen magyaráz. Az én felfogásomban jogrend az, amikor mindenki csak a kötelességét teljesíti és senki másnak jogkörébe nem avatkozik, jogrend az, amikor önként választott hivatásának mindenki szabadon élhet, jogrend, az, amikor senki magát a törvény fölé nem helyezheti, amikor teljes élet- és vagyonbiztosság áll fenn és amikor az államnak meg van az ereje, hogy a törvény korlátai közé szorítsa mindazokat, akik ez elvek ellen vétenek.Zajos taps az ellenzék soraiban.) Ebből elsősorban következik a közélet szabad megnyilvánulása: a szabad sajtó, a szabad gyülekezési, a szabad tanácskozási jog. Pá ig Ebből folyik, hogy mindazokat a berendezéseket, amelyek az ortszág mai helyzetének nem felelnek m meg, amelyek túlságosan terhelik azokat, akik a terheket viselik, az állam szállítsa átl. Kezdeni kell a minisztériumoknál és közhivataloknál. El kell törölni mindazt, ami fölösleges kiadást jelent. Helyre kell állítani a köztisztviselői diszciplínát. Ne történhessék olyan eset, hogy amikor egy fél valamilyen ügyben elmegy a miniszterhez és a miniszter ráírja az aktára: »Teljesítendő» s a fél lemegy az aktával a tisztviselőhöz, ez így szól : 1»A miniszter azt írta rá, hogy teljesítendő, hát akkor nem teljesítem.» A jogrend helyreállításának fontos része a pénzügyek rendezése. Elismeréssel van a pénzügyminiszter iránt, de kéri, hogy az adókivetés körül észlelt túlkapásokat szüntesse meg. Az adókivető közegek a behajtott adók után százalékot kapnak, ez méltatlan az államhoz. Meg kell szüntetni a bürokratizmust. A jogrendből folyik, hogy senki ne élvezhessen privilégiumot. Kinek az érdeke is, hogy a magyar gazdáknak a vasárut, ameyet Csehszlovákiában olcsón beszerezhetnének, itt kell beszerezniük háromszoros áron. Mi az oka annak, hogy amikor már a príma élőmarha ám 30—35 koronára esett, a pesti mészárszékek kirakataiban még mindig 80—90— 100 koronás árak szerepelnek, a vendéglők étlapjain pedig alig lehet olcsóbbodást konstatálni. Az államnak nincs joga megdrágítani a termelést, meg kell szüntetni minden behozatali tilalmat. A jogrendhez tartozik a munkáskérdés megoldása is. Teljes mértékben helyesel minden olyan akciót , amely a munkásság anyagi jólétének emelését célozza, de különbséget kell tenni a városi és falusi munkásság között. A munkások politikai szervezkedéséről szól ezután Szakszervezetekbe tömörülnek. Ez névleg gazdasági alakulás, valóban azonban politikai szervezkedés. Kényszeritik a munkásokat a belépésre és munkanélküliekké teszik azokat, akik nem lépnek be. A legnagyobb terrort fejtik ki. Teljesen lehetetlen állapotnak tartja azt, hogy a lakosságot a maga bírójától elvonják. Kell, hogy mindenki a maga bírója előtt legyen felelős. Ezen a téren csodálatos visszás állapotok vannak, így például a GOK-nak külön bírósága van. . . Ezután arról beszél, hogy már két év óta, amióta Magyarország legnagyobb államférfiát nyolc akasztófám való fickó meggyilkolta, gróf Tisza István meggyilkolásának ügyében azon veszekednek az ügyvédek, miként szívassanak vissza vallomásokat, hogyan vegyenek be, vallomásokat s az eljáró bíróság tulajdonképen ma sincs tisztában, hogy áll az ügy. A perrendtartás hibája folytán ilyen állapotok állanak elő. Ezen segíteni kell! A költségvetési javaslatot elfogadja. Ezután Kalmár István interpellál a gödöllői koronauradalom ügyében, melyre nagyatádi Szabó István azonnal válaszol. Ezzel az ülés fél 3 óra után véget ért. A főtárgyalás mai napján a tanúk közül elsőnek Csermák Rezsőnét, Roheimék társalkodónőjét hallgatták ki. A tanú elmondja Gaertner látogatását, aki három-négy katona kíséretében jött a villába. Magát a gyilkosságot a tanú igy mondja el: — A katonák vállhoz emelték puskájukat. Fölszólították a kegyelmes asszonyt és Almássy grófnőt, álljanak félre, de ezek nem mentek el. Hirtelen eldördültek a fegyverek. A kegyelmes ur szavát még hallottam. Ennek igyellett lennie, meghalok. Almássy grófnő összetette a kezeit és könyörgött a katonáknak : Elég volt. Az egyik katona, azonban azt mondta: Nem jöttünk félmunkát végezni. És erre eldördült még egy lövés. Az elnök kérdéseire elmondja tanú, hogy a középső tettes baloldalán álló katona magas, erős volt, intelligens ember lehetett, erős hangon beszélt, az vitte a szót. Az elnök: Nyugodt lelkiismerettel állítja, hogy azt a katonát, akivel szemközt volt, föl tudná ismei, ha szembesítenék önnel ? A tanú ezután az elnök rendeletére körülnéz a vádlottak között. Mindjárt fölismeri Gaertnert, akire ezt mondja: Ez volt kint, délelőtt, határozottan fölismerem. Majd tovább lép és hátrafelé haladva megáll Sztanykovszky előtt és rámutat. Elnök : Ki ez? Tanú: Ez volt a negyedik, aki ott állt az ajtóban és felnézett a galériára. Ezután a bíróság Veszély Margitot, a Tisza,-család volt szobalányát hallgatta, ki. A tanú előadja a délelőtti esőköpenyeges ember látogatását. Előadja, hogy Dermákné lement és beengedte az előszobába az esőköpenyegest, akivel három katona volt.. A kegyelmes urnak mondta a látogató, hogy csak ebédeljen meg nyugodtan, négy óra tájt majd jönnek a katonák autóval. Délután azután úgy 5 óra tájban négy fegyveres katona, jött. — A katonák hogyan jörnek be, nem láttam, nyilván benyomták a kaput. Azután láttuk hogy a csendőröket, lefegyverezték. Azt mondták a katonák, e a Nemzeti Tanácstól vannak kiküdve. Elnök : Most azt mondja el, hogy mit látott a galérián állva, mert ez a fontos. . Tanú előadja, hogy látta, hogy három katona egészen bement a hallba a kandallóig, a negyedik a hall előtti ajtónál állott meg. Látta, amint a kegyelmes úr nejével és Almássy grófnővel kilépett, hallotta, hogy a katonák mondották, hogy a nők menjenek félre. — Mit akartok fiuk — mondotta a kegyelmes úr, az egyik katona erre azt felelte : «Azt akarjuk, hogy a kegyelmes urat kivégezzükle Elnök: Hallotta ezeket a szavakat? Tanú: Igen. igy mondotta. Valamivel előbbre lépett a kegyelmes úr, ekkor Csermákné sikított, lövések dördültek el, hány, nem tudom, hogy mind a hárman lőttek-e, azt sem tudom. Úgy láttam, hogy mikor már a földön feküdt a kegyelmes úr, valamelyik akkor is lehejött, hogy ki, nem tudom, nagyon zavaros volt a helyzet. Emlékszem, hogy a negyedik katona, aki az ajtónál állott a haknál, fölnézett, meglátott minket, így kivettem az arcát, föl is tudnám ismerni őt a szembesítésnél. Vékony ember, nem volt bajusza. A többi három katonát csak hátulról láttam és azt gondolom, hogy a tettesek közül a szót a középső vitte. Elnök: A rendőrségen történt Szembesítésnél kiket ismert föl? Tanú: Sztanykovszkyt és Gaentnert határozottan fölismertem. Elnök: ha nézze meg most a vádlottakat, kit, ismer föl? Tanú : Gaertnerre mutat: Ez volt az csököpenyeges, azután Sztanykovszkyra mutat; ez állt az ajtóban puskával. Tanúi vallomására megeskették, mire az elnök szünetet rendelt el. „Ki akarjuk végezni a kegyelmes urat!“. Tanúvallomások a Tiszta-perben. A nagy per főtárgyalásinak huszadik napjai fi szelíd Othellé. Irta : Farkas Emnőd. (2) Persze a főhadnagy olyan hosszú orral ment ki az ő extra világából, mint Ádám a paradicsomból. Az ezredes pedig egy csorbacsikos, ragyavert s erősen kopaszodásnak indult főhadnagyra ruházta minden szolgálati bizodalmát. Csakhogy ravasz portéka ám a Szem! Hamarább lát mindent, mint az ész. Akár csak a trójai faló, mindent lát, de beléje nem láthat senki s észrevétlenül gyújtogat, öl, üdvözít vagy rombol. A kis menyecske képe is észrevétlenül belopózott azon a nagy kőkerítésen, amelyet a közöny épített föl a főhadnagy úr szive körül. S egyszer csak arra ébredt, hogy olyan füstölögve ég a szive, mint a jó csetneki dohány. Amellett szórakozott és feledékeny, akár csak egy emlékezetéből kikopott öreg tudós. És valamint a jó dohány illata olyan, hogy pipára csábítja még a haldoklót is, a szerelem lángja is elhajítja üszkét sokszor olyan íielyre, ahol nem is sejtené az ember. "• így lopózott be a szerelemnek üszke az ezredesné hamis szivébe is. Azok a parázsvesszejü nyilak, amiket haragosan sötét, szeméből lövelt a főhadnagy, nála is tüzet ... Mindennap korán reggel kilovagolt az ezredes a közel fekvő árnyas erdőségbe, ahol újra kezdte tanulni a gőgicsélve csókolózó madaraktól a szerelem, elfeledett művészetét. Ds migó ott lebzselt az erdő ezernyi kéjes suttogástól búgó fái között, az asszonyka otthon az ablak elé állott s gyönyörrel szívta magába azt a számumforróságú lehelletet, amely az előtte sétáló főhadnagy sóhajaiból kavargott feléje. Később rózsaszirmok hullottak eléje, amelyek valószínűen azt akarták jelképezni, hogy úgy tépi és szórja szét szívének rózsáit is az utána való epedés. Szóra össze voltak ők már forrva, mielőtt ajkuk összecsendült volna, mint a vérszerződés billikoma. Csak az alkalomra, vártak, hogy csók esőbe fojtsák szívük lelkük afrikai szóraját. Éz a tiltott édenben mindig egész kísérettel sétál a szerencse. Másnapra hivatalos volt az ezredes úrhoz a délceg főhadnagy. A ház szemefénye pedig talált arra módot, hogy maga siessen az ő Parisa elé. Amint szenvedéllyel megragadta kezét, egy kis névjegyet is csúsztatott beléje. A főhadnagy macskaügyességgel . (intette eL azsráfiLStart.És fiflMPl léptek a szobába, mintha forró vulkán helyett egy kád hideg vizet hordtak volna a szivökben. Vidámság őfelsége szokatlanul fényes ruhában telepedett ma le az ezredes ur mellé s olyan jól tartott a vén basszusban skálázó kacajjal, ahogy alig tudott szóhoz jutni. És azt valószínűleg mindenki sejtheti, hogy ebbe az olympusi vidámságba a volt segédtiszt úr lehelte a lelket. Csendes méltósággal hömpölygött belőle a harsogó visszhangot verő élek árja, mint ahogy a Rajna tör ki az Alpesek tükréből, a Bodeni-tóból. Csak a háziasszony nem bitt, zavarával. Föl-fölkapta lesütött szempilláját, de le is zárta tüstént, mert egyszeriben olyan lett az arca, mint a hóra fröccsentett vér. Másnap délelőtt alig várta már a délceg főhadnagy, hogy illessék a köszönő látogatás keservén... Akkoriban még az ezredes háza előtt is volt silbak. — Itthon van az ezredes úr ? — szólította meg a lihegő főhadnagy. — Igenis nincs, éppen most ment ki a városba a méltóságos asszonnyal — felelte a poszt, haptákba, vágott kemény ábrázattal. Sietett is aztán belül kerülni a portán ez az eleven cserfa-szál. . Egészest. Pillantás alatt benn termett az előszobában. Szive nem dobogott, hanem harangozott, mégpedig olyan bömböléssel, mint Debrecenben az öreg »Rákóczi». (Itt még a harangoknak is kuruc nevet adnak.) Pedig nem rángatta más, mint annak a pár sornak bűbájos varázsa. Szolgálatkészen sietett elébe a bizalmasságig bamba kutyamosó. A főhadnagy nem is ismételte az előbbi kérdést, hanem kikapott a tárcájából egy névjegyet s nagy hirtelen belenyomta a szolga markába, repült az utcára. Mikor hazajött az ezredes, buzgó szolgájának legsürgősebb dolga volt a névjegy átadása. __ Röviden jelentette, hogy a volt segédtiszt úr hagyta ott látogatójegyét. Az ezredes ránéz a névjegyre s a szemét mereszti. Megfordítja s olyat bődül, mint egy szivén lőtt oroszlán. Holdvilágfejének koponya bőre is ráncokba gyüremlett. Beesett gödreiből mereven dülledt ki a szeme, arca sárga lett , bőrének minden sejtecskéjét dervistáncra késztették a görcsösen rángatózó izmok. Felesége névjegyét tartotta kezében, amely a hátlapján mindjárt így kezdődött : 1925 május 8.