Kis Ujság, 1930. június (43. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-19 / 137. szám
* KIS ÚJSÁG A SZIBÉRIAI VÁNDOR vagy A GELLÉRTHEGYI KINCS Regény « Irta Falvai Andor „Nekem csak egy parancsolom van ... Öreg János szinte a/l kívánta, hogy nyíljék meg alatta a föld. Akkor legalább megmenekülhet kétségbeejtő helyzetéből. — Nos, öreg?! — kérdezte harmadszor is Halál. A vén komornyik mégis csak eldöntötte magában a kérdést. Nem válaszol!... Nem árulja el a kincseskamra helyét!... A kegyelmes urnak biztosan fontos oka volt, hogy az ő szavát vette!... Neki pedig kötelessége ehhez tartani magát!... •—Nagyságos doktor úr... — Nos? — vágott közbe türelmetlen kíváncsisággal Halál. — Nagyságos doktor úr... —• Beszéljen istár, öreg! — Csak azt akarom mondani, nagyságos doktor úr ... csak azt akarom mondani, hogy nem mondok semmit! •— nyögte ki nehezen az öreg komornyik. — Tessék?! — Igenis... ne tessék haragudni... de nem mondok semmit... — Aztán miért?! — Azért, nagyságos doktor úr, mert nem mondhatok semmit! Halál nagyon ideges lett és még jobban összeráncolta a homlokát. Szemei pedigszinte villámlottak a szemüveg mögött. — Nem értem, öreg, miket fecseg össze-vissza! — Csak azt, nagyságos doktor úr, hogy nem mondhatok semmit. — Aztán miért?!... Nem tud semmit?!... Vagy nem akarja elárulni?! — Tudni tudok éppen. —Ő szaladt ki öreg János száján — de nem szabad beszélnem... Megtiltotta a kegyelmes ur! — Ostobaság! — kiáltotta Halál. — A kegyelmes urnak nincs tudomása arról, hogy a grófkisasszony nagybeteg ... Ha tudná és ha tudná azt is, hogy ettől függ a beteg meggyógyulása, akkor megengedné... • A vén komornyik lehajtotta a fejét. — Lehet, hogy így van, ahogy a nagyságos doktor úr mondja... De akkor tessék egyenesen a kegyelmes úrhoz fordulni... ő megmondhatja! De nekem nincs jogom ehhez . Halál érezte, hogy öreg János érvelése olyan helytálló, ami ellen úgyszólván lehetetlenség hadakozni. Csakhogy még nem akarta feladni a küzdelmet. —Ne beszéljen szamárságokat, öreg! Nincs idő arra, hogy a kegyelmes úrhoz — aki szintén nagy beteg — forduljunk engedélyért... A grófkisaszszony állapota olyan válságos, hogy minden pillanatban bekövetkezhetik a katasztrófa. Azonnali segítség kell! A segítség pedig egyedül az lehet, ha le tudjuk csillapítani lázas vergődését! Ha megfelelünk neki arra a kérdésre, hogy hol van a kincseskamra rejtekhelye?. .. — Tessék belátni, nagyságos doktor úr, hogy nekem népes jogom... hogy nem tehetem meg... Halál idegesen felugrott és szaladgálni kezdett. — Émn pedig másként nem engedhetem meg, hogy meglátogassa a grófkisasszonyt ... — Miért? — kérdezte öreg János, aki nem tudta megérteni, ezt a liláimat. — Mert olyan súlyos az állapota, hogy nem vállalhatom az orvosi felelősséget a maga fecsegéséért! A vén komornyik most már gyanakodni kezdett. Hosszú életén keresztül annyiféle emberi ravaszsággal volt dolga, hogy ott is kutatni kezdte a hátsó, az igazi okot. ... —És ha megmondtam volna doktor úr. .. akkor meg tetszenék engedni? — Akkor igen.— Akkor nem volna olyan súlyos a Juhiácska állapota?! - kérdezte egy kis gúnnyal a hangjában. Halál éktelen dühbe gurult. — Fogja be a száját!... Mit ért maga ehhez?!... Az orvos én Vagyok! És én tudom, hogy mit engedhetek meg és mit nem?! — Igaz... Az orvos a nagyságos úr . . . Maga pedig az ostoba fráter!. .. Egy vén szamár! Öreg János arcába szökött a vér. — De már ilyet ne tessék mondani! — De igenis mondom!... Aki nem akarja megérteni, hogy kutya kötelessége a beteg segítségére sietni’. .. — fia csak azt kérem, — mondta fojtott hangon a vén komornyik — tessék megengedni, hogy meglátogassam a grófkisasszonyt. . Nem engedem meg! Akkor miért hozott ide a méltóságos grófné?!... Azt mondtanekem, hogy Juhiácska kíván velem beszélni! —, így van!... De én, mint az orvosa, nem engedem meg azt a beszélgetést !. .. Ilát akkor hazamegyek — mondta öreg János és lassan ő is felkelt a székről. Halál még egy utolsó kísértetet tett. Csak egy föltétel alatt!. . Ha megmondja. Nagyságos doktor úr, nem mondhatom meg! csengett most már teljes határozottsággal a vén komornyik hangja. Halál ingerülten eléje ugrott: Nem mondja meg?!... Nem?! Nem, doktor úr! Akkor kényszeríteni fogom rá!. .. Igenis, kényszeríteni!. .. Orvosi hatalmamnál fogva megparancsolom!... Nekem nem parancsol a doktor úr!. .. Mert nekem nem orvosom! De igenis, parancsolok!... Egy élet megmentéséről van szó!. . És akkor parancsolhatok! De én nem fogok engedelmeskedni! — Mi az?! . Ellenszegül?!... Vigyázzon, öreg, mert... mert... Ne kiabáljon úgy a doktor úr!... Nem vagyok én a kutyája! Ha öreg szolga is vagyok, de nem a dok-' tor úr kenyerét eszem!... Nekem csak egy parancsolom van! Azazhogy kettő. Az Isten és Koltaváry Péter kegyelmes úr! Hát majd meglátjuk, hogy nem tudok-e én is parancsolni?! Ezt már olyan erős hangon kiáltotta Halál, hogy Melinda grófné,ak a szomszédos teremben izgatottan várta a tárgyalás, eredményét, berohant. — Mi az, doktor úr?!... Mi történt?! sikertel ra. — Semmi, méltóságé® asszony, — mosolygott fanyarul Halál :— ez az ember nem akarja megérteni, hogy mi a kötelessége!.. . Nem akarja teljesíteni a kötelességét! Öreg János nagyon kihúzta magát és kemény öntudattal mondta: Doktor úr én tudom a kötelességemet!... Mis teljesítem is! . Öreg János, — könyörgött Melinda grófné — az Istenre kérem!... Szegény leánykám élete függ ettől... Feleljen, könyörgök! Mondja meg, hol van a kincseskamra rejtekhelye?... — Méltóságos asszony. — mondta komolyan a vén komornyik .— tessék megkérdezni a kegyelmes úrtől!... Csak ő mondhatja ,meg! — De maga is tudja, öreg János.. Hát miért nem akar segíteni?!... Miért nem akarja szegény leánykám életét megmenteni?! — siránkozott tovább a grófié, Öreg János szivét egyetlen pillanatra meglágyították a grófné őszintének hitt könnyei. Már-már hajlott arra, hogy beszél. De aztán tekintete véletlenül ráesett az orvos ar arcára és meglátta rajta az éhes, mohó várakozást. Nem egy jóságos orvos arca volt ez, hanem olyanvalakinek az ábrázata, aki valami nagy aljasságon töri a fejét. Ebben a pillanatban megkeményítette ellágyulását és igy szólt: Méltóságos asszony, nem tehetem meg!. . A kegyelmes úr engedélye nélkül: nem! Halál előkapta a revolverét. Melinda grófné l'elsikoltott: Az Istenre kérem, doktor úr, mit akar csinálni?!... Kényszeríteni fogom a vallomásra!... Súlyos betegünk érdekében ehhez is jogom van!... Ha nem válaszol, keresztüllövöm, mint egy kutyát! Doktor úr — mondta nyugodt hangon öreg János — tessék tudomásul venni, hogy egyetlen szót sem hoz ki belőlem! Nem bánom, ha keresztül is lő!... Nem felelek addigiamig el nem süti a revolverét! Azután pedig úgy sem tudnék már felelni!.. Csönd volt a teremben. Melinda grófné halkan jajveszékelt. Halál lassan leengedte a revolvert tartó kezét. Öreg János nyugodtan állt, aztán csöndesen megkérdezte: Doktor úr!... Megengedi, hogy beszélhessek a nagybeteg grófkisaszszonnyal? Nem engedem meg! Öreg János most a grófné felé fordult . . . • — Méltóságos asszony, ön sem engedi meg?!. ... Ebben a kérdésben csak a doktor úr dönthet felette Melinda grófné. Akkor miért tetszett engem idekérni? Mert Juhiácska akarta... És mert azt hittem, hogy a doktor úr meg fogja engedni. .. De ha nem engedi meg. Akkor távozhatom!, öreg János meghajtotta magát és lassú, komoly léptekkel elhagyta a termet. A lépcsőkön azonban olyan gyorsan szaladt le, ahogy csak bírták öreg lábai. A titkár azzal fogadta, hogy a kegyelmes úr már többször kérdezősködött utána. De csak nem tetszett elárulni, hol voltam? — kérdezte ijedten a vén komornyik. A titkár mosolygott: öreg János, hát olyan embernek gondol maga engem ?... De most aztán gyorsan menjen be a kegyelmes úrhoz, mert még gyanút talál fogni! A vén komornyik bement. Péter gróf szemrehányó hangon fogadta: öreg szolgám. . hát már te is magamra hagysz, engem? Dehogy, kegyelmes uram — pironkodott öreg János. Hol voltál olyan sokáig? —— kérdezte Péter gróf. Hogy hol voltam?... Hogy hol? Megnéztem újra a hét kulcs rejtekhelyét — hazudta szégyenlősen öreg János. .— .Hogy tudom-e még mind a hétnek a helyét... Péter gróf mosolygott: — Hát aztán tudod-e még, öreg János? — De tudom ám — mondta megkönnyebbülten a vén komornyik. — És soha nem fogom elfelejteni!... Magában pedig ezt gondolta: . — Öreg János, meg vagyok veled elégedve!... Okosan cselekedtél!...Merthogy annak a doktor úrnak nem voltak jó szándékai, az most már bizonyos! Jó szándékhoz nem kell revolver!... Melinda grófné viselkedése is gyanús! Könnyen , meglehet, hogy Juliácska, nem is beteg!... Csak ők szerették volna kivenni belőled a kincseskamra rejtekhelyét!... Öreg János, okosan viselkedtél! Jól tetted, hogy nem szóltad el magad!... Ha igaz lenne, hogy a Juliácska kiváncsi erre és hogy a Juliácsa olyan beteg, akkor már itt volna az a doktor úr is és megpróbálná a kegyelmes úr engedélyét kikérni... Mindenesetre, akár így van a dolog, akár úgy, te okosan cselekedtél!... Abban a másik palotában pedig Melinda grófné és Halál nagyon keserűen néztek egymásra, amikor öreg János eltávozott. Szégyelték, hogy tervük nem sikerült és hogy nem bírtak szóra egy öreg szolga nyelvet, aki pedig — most már megbizonyosodtak róla — pontosan tudja Koltaváry Péter gróf kincseskamrájának a rejtekhelyét. Komorovszky Fedor herceg is bejött a terembe és gúnyosan megkérdezte: No, hires!... Hát most aztán mi lesz? , Halál azonban nem hagyta magát: — Fedor, bizd rám!... Most már legalább afelől biztos vagyok, hogy ez a vén szamár, ez az öreg János mindent tud ... Majd kitalálom a módját, hogy vallomásra bírjam! Rá kell ijeszteni! — mondta a herceg. — Raboltasd el és úgy kényszerítsd! — Az nem használ — szólt Halál. — Most is megfenyegettem, hogy lelövöm . .. Nem ijedt meg ... — Akkor mit fogsz csinálni? — Bizd rám, Fedor — idegeskedett Halál. — Ahol nem használ a fenyegetés, ott szép szóval és ígéretekkel lehet eredményt elérni. — Aztán mit akarsz neki ígérni? — gúnyolódott a herceg. — Az én jutalékom egy részét — mondta mosolyogva Halál. — Ha nincs kifogásod ellene... Melinda grófné nagyon szomorúan ült és oda se figyelt a férfiak beszélgetésére. — Drága, hát te miért vagj' olyan szófián? — kérdezte tőle a herceg. Azért. Fedor, mert most már érzem, hogy soha nem lesz enyém Koltaváry Péter gróf hagyatéka ... — Elfelejted, hogy megígértem neked?!... És tudod, hogy Komorovszky Fedor herceg minden ígéretét beváltja! A grófné szelíden mosolygott. Istenem, bárcsak ugyr lenne!... — Úgy lesz! — hangzott a herceg határozott felelete. Halál is megszólalt: — Most már könnyű a dolog!... Nyomon vagyunk!... Azt már tudjuk, hogy Péter grófnak valóban van egy titkos kincseskamrája! És azt is, hogy ennek a rejtekhelyét rajta kívül csak egy ember tudja!... János, az öreg komornyik! Aztán csöndesebben hozzátette: — Arra pedig esküdni merek, hogy kiveszem belőle ezt a titkot! Melinda grófné hálásan megszorította Halál kezét: — Köszönöm!... És kívánom, hogy sikerüljön!... (Szombaton folytatjuk.) 1930 június 19 Ilii Még ma kérjen kéjjes átjegyzéttel ! JSL* reményi a Vasillis S Üli Kirily utca 58—60. Hegel, Gramston. Rádió: Nanpita _____________legnagyobb választékkal Kiadótulajdonos: Kis Újság részvénytársaság Felelős szerkesztő és kiadó: SZEDERKéNYI A, WODIANEK F. ÉS FIAI R.-T. bőrforgógépeinek nyomása. (Felelős: Kiss F.) Budapest, IV. Dalmady utca 1-1-2