Kis Ujság, 1951. december (5. évfolyam, 258-262. szám)
1951-12-02 / 258. szám
■H 1938 Egy város, amely nem született, hanem készült A naptár 1938 koraőszét mutatja Különösen épült ez a város, azegyik végén a hatalmas bányatelep és az üveggyár, a másik végén a Rimamurányi és a Hirsch-féle gyár. Nem kell építész szemével nézni a település kialakulását. Bárki észreveszi már a városséta első óráiban, hogy Salgótarjánt nem a közepén, hanem a két szélén kezdték építeni. Építettek olyant és annyit, amennyire az üzemeknek, a gazdag gyárosoknak, nagykapitalistáknak szükségük volt. A város központjának szegényes tere olyan, mint egy tóba dobott kavics, melyet gyűrűzve átölelnek a hullámok. A város mellékes a bányabárók szempontjából. Csak a települések fontosak, melyek az üzemekhez tartoznak. A bánya melletti település részben nyomortanya, részben gyönyörű, modern épületek, benne lakások Az előbbi helyen tobzódik a nyomor, a másik helyen vízvezeték, villanyvilágítás, parkett, gumiszőnyeg a lépcsőkön. Az előbbiben laknak a bányászok, emitt a bányaigazgatók és a tisztviselők. A bányászok lakásai emeletes házban kaptak helyet, de ez az emeletes ház sokszor alacsonyabb, mint egy rendes, földszintes kőépület Deszkalépcső vezet az emeletre, kicsi szobák zsúfolt levegőjébe. Egy szobában tizen, tizenöten, húszan is laknak és három családnak van egy konyhája. A falak rosszul szige Vasárnap, 1951 dec. 2.. kis Újság Történelem három riportban Három riport a városról, Salgótarjánról. Az első riport harcok közepette született s ma már minden sora a történelemé. A másodikat megírhatta volna egy magyar újságíró, valamikor a két világháború között. Megírhatta volna, ha tollát az igazság szeretete, az emberek megbecsülése, a hibák, mulasztások kegyetlen leleplezése vezeti. A harmadik riport elkészült 1951 ben, a salgótarjáni munkások eredményeinek hősi esztendejében. Elkészült egy új városról, amely fellegvára a fejlődő magyar nehéziparnak és otthona a jobb életre talált dolgozó munkásságnak. 1919 A bányászok harca Salgótarjánért (Vörös Újság, 1919. máj. 18.)Az északmagyarországi bányavidéken helyreállott a normális termelés Négyszáz vagon a napi széntermelés Északi front, május 17. ... Ezek a katonák, akik hosszú idő óta szinte pihenés nélkül, fáradságot nem ismerve, harcban állottak a Tanácsköztársaság életére törő ellenséggel, olyan jelét adták a proletár öntudatnak és fegyelemnek, amely kell, hogy a hadsereg minden katonáját áthassa. Május elején ők mentették meg Salgótarjánt; ők tették lehetővé, hogy Salgótarjánban ma már a széntermelés normális mederben folyik; ők voltak azok, akik a salgótarjáni bányászokat egy heti nehéz védőharcok után, sietve felváltották. Salgótarján védelméről csak keveset tudtunk eddig. Május elsején kapták a salgótarjániak azt a hírt, hogy az ellenség már a Salgótarjánhoz legközelebb fekvő községet, Somost elfoglalta és csapataival közeledik. Délben a salgótarjáni bányákban megállt a munka. Mindössze néhány munkás maradt fenn, hogy a bányafenntartáshoz szükséges munkákat folytassa. A többiek fegyvert fogtak, és úgy, ahogy voltak, kormosan, piszkosan, Salgótarjántól északra rajvonalba fejlődtek. Így várták az ellenséget. Velük együtt fegyverbe állott a salgótarjáni acélgyár, az üveggyár és a Hirsch és Frank-féle gyár munkássága. Egy teljes hétig védték Salgótarjánt Ez idő alatt a salgótarjáni bányák teljesen a tűzvonalban voltak... Amikor aztán a bányászok segítségére megérkezett a 6. hadosztály, amely az ellenséget Füleken túl kergette, Salgótarjánban újra megindult a munka. Most már a munkásságnak csak fele van fegyverben, másik fele a bányákban teljesít szolgálatot. Beszéltem Bata elvtárssal, a bányászszövetség itteni kiküldöttjével, aki a széntermelés ügyét Salgótarjánban vezeti és a munkát ellenőrzi. Bata elvtárs a következőket mondotta: Bányászaink egy hétig valóban kemény munkát végeztek. Ez idő alatt a bánya szünetelt. Május 8-án azonban teljes apparátussal ismét megindult a munka, úgyhogy 9-én már 162 vagon szenet tudtunk termelni. Tegnap ez a szám 265-re emelkedett, és naponta fokozódik, úgyhogy remélem, rövidesen eléri a 280 vagonos maximumot. A salgótarjáni bányák, amelyek sokáig a tűzvonalban voltak, most már szintén megkezdték a munkát, és normális fokot érnek el a termelésben. Az északmagyarországi bányaterületre eső bányák szintén dolgoznak már és napi 100 vagon szenet termelnek, úgyhogy most már naponta körülbelül 400—450 vagon szén kerül az itteni bányákból Budapestre. Az egercsehi kőszénbánya, melyet a mi katonáink szabadítottak fel a megszállás alól, már szintén szemben van. teltek, ezek a nyomorult odúk télen hidegek, nyáron kibírhatatlan bennük a hőség. Akadt egy főszolgabíró, aki lakhatatlannak minősítette ezeket az adúkat. Az alispán javaslatára azonban a belügyminiszter e határozatot megsemmisítette. Lakáshiányra hivatkoztak, de a le nem írt szavaknak az volt az értelme: jó az a bányászoknak. A vasúton túl, a Forgács-patak völgyében a másik telep. Itt tengetik életüket az öreg bányászok, vagy a bányász özvegyek. A lakás, deszkából ácsolt él, négy méter hosszú, három méter széles. Egy helyiség jelenti a szobát, konyhát és kamrát. Az Alföldön a jó gazdák a disznókat nem hizlalják ilyen körülmények között. Az udvaron egymást érő szemétdombok, járhatatlan pocsolyák bűz, bacillusok áradata. A tenyérnyi kertben riadtan keresik a napot a fakó virágok s vékony gyökerükkel bágyadtan nyúlnak valami táplálék után a sovány talajba. Akik itt élnek, várjon miből élnek? Akinek a havi nyugdíja 12 pengő, az már Krőzusnak számít. A többség ötpengős havi nyugdíjban részesül a bányaigazgatóság részéről, úgy élnek, mint sírban a halott, mint leégett ház ócska fészkében a vándorútra készülő gólyamadár. Idejut az öreg vájár. Ezért dolgozik évtizedeken át a föld mélyében, állandó rettegésben, embertelenül nehéz fizikai munkában. Az üveggyár mellett hasonlóak a nyomortanyák, csak az emberek szenvedőbbek, elesettebbek. Itt a legroszszabb a kereset, egy munkásnak sem éri el a havi átlagos jövedelme a 100 pengőt. Sok finom dolgot gyártanak, lehelletnyi vékony pezsgőspoharakat, melyeket részeg arisztokraták és teltzsebű nagykereskedők bárgyúan szétharapnak a pesti lokálokban. A munkások pedig nyomorogtak, pusztítközöttük a tüdővész és sok más súlyos betegség Statisztikusok kiszámították, hogy a kispolgári életstandard országos viszonylatban 150 pengő. A salgótarjáni munkások legnagyobb többsége 100 pengő alatt keresett. Végtelen a nyomor, nagy az elszegényedés s úgy hozzátartozik mindez ehhez a tájhoz, mint a hegyek, erdők szépsége. A szegény földet, a fajta kínlódó embereket úgy cicomázza ez a táj, mint a sovány testet a jólszabott ruha. Özöndús fenyőillatot hoz a szél, gyönyörű pázsitszőnyegen szaladgálnak a kisgyerekek. Vájjon mi történhetett? Gyönyörű bérházak, hatalmas ablakokkal, tiszta kertekkel, idáigfutó erdőnyúlványokkal. A rimamurányi gyár egyik munkástelepe ez. Vájjon kik laknak benne? A hajcsárok, a munkásárulók, a népnyúzók, az urak szolgái. A Rima-bárók érdekeit szolgálják saját munkástársaikkal szemben s jutalmul ezekbe a szép lakásokba költözhettek. De más célja is van ennek a szemfényvesztés-városrésznek. Hatalmas autókárokon, mikor megérkeztek az idegenek, a vezetők már maguktól tudják, hol kell megállni. Végigvezetik őket a nyolc díszmunkásházon s elmondják a nyomortanyáktól iszonyodó gyárigazgatók: ime, így élnek nálunk a munkások. A naptár 1938-at mutat. Tobzódik a nyomor, a kapitalista érdekhajhászás, dolgozó emberek kizsákmányolása. De várjon meddig? 1951 A mai Salgótarján Ez a faluszerű, de városokra emlékeztető település úgy fut a hegyek szűk völgyében, mint a folyóra vágyakozó sebes patak. Köröskörül mindenfelé hegyek, dombok, őszi ruhába öltözött erdők, füstölgő gyárkémények, hatalmas üzemek, a föld mélyében szenet adó bányák az emberek szívében mindenfelé a munka szeretete. Szeretik a munkát, mint az életet s az üzemek dolgozói oly erővel fogtak hozzá az 1951 évi terv teljesítéséhez, 1t:"* amilyen erő régen csak az aratásrl váró búzatáblák mellett született, övék a gyár, övék a város, az épülő város, a fejlődő gyárak. Csepel és Ózd mellett itt harcoltak a legkeményebben a gyorshengerlési mozgalom fejlesztéséért. Dübörögjenek gyorsabban a gépek, dolgozzanak fegyelmezettebben az emberek, hogy így is biztosabban erősödjék életük, minél gyorsabban átalakuljon városuk. Amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának napja ráköszöntött a városra, az Acélárugyárra, kettős ünnepet tartottak. November 7-ének emlékezetét ünnepelték a világ dolgozói, de a salgótarjániak ezzel együtt büszkén emlékezhettek meg saját munkájuk dicsőségéről is. Megszületett, amiért a legjobbak küzdöttek, eredményre vezetett ez a küzdelem, amely az egész gyárat megmozgatta. A nagy Herborns-gépen a korábbi 120 méteres sebesség helyett elérték a 300 méteres sebességet. A gyorshúzást pedig kiterjesztették a hutalma valamennyi gépére, pontosan az egész gépállomány 80 százalékára. A hideghengermű is fontos üzemrész. A munka egyik reggelén itt határozták el a dolgozók, hogy országos versenyt indítanak a gyorshengerlési mozgalom bevezetéséért. Azóta az ország nagyüzemeiből gyakran eljönnek egy-két napra a műszaki dolgozók a Salgótarjáni Acélárugyárba. Tanulni, újtapasztalatokat szerezni. Hiszen van mit hazavinni, a tarsolyba rakni. A munka becsülete, a gépek szeretete, az emberek becsületessége, régi szóval lehet mondani, csodát tett. Vájjon csoda-e az, hogy Fodor János, Simon Aladár, Pintér János és nyomában olyan sokan 195, majd 220 százalékot értek el? Vájjon csoda-e az, hogy a hatalmas gyárváros dolgozói, akiknek életét a múltban megtörte a gép, a kapitalisták üzleti nyerészkedései most szinte nap-nap után gazdagabb eredményeket érnek el? Régi szemmel nézve talán csoda, de az 1951-es év munkáshőseinek életét vizsgálva itt, Salgótarjánban látjuk, hogy nem csoda, hanem valóság. Olyan igaz valóság, mint amilyen a búzát érlelő nyári nap, a leveleket búcsúztató őszi szelídség, a jövő évi kenyeret befogadott fekete barázdák. Bányászok sietnek az autóbusz felé, kezükben most a déli órákban még vakon imbolyog a kis bányászlámpa. Néhány óra múlva, mint az augusztusi és milliónyi szentjánosbogara világít a föld fekete mélyében. Életet visz a dübörgő csillék, a géppuskaropogásra emlékeztető fúrókalapácsok, a kaparószalag siketítő zajába. Eleget a föld alá, életet abba a termelésbe, amelyből mindig újabb és újabb élet fakad. A grafikonok magasra lobogó ívei, az eredménytáblák számoszlopai itt is felfelé mutatnak. A bányaüzemek hatalmas munkaversenyében, a Salgótarján körüli szénbányák a legjobbak közé kerültek. Egy nap eredményeit nézzük, november 2-áét. Ez is olyan munkás nap volt, mint a többi, a kasok szálltak le a mélybe, de biztatóbban hangzott az ősi bányászköszöntés: — Jószerencsét! Ezen a napon diadalt arattak a zagyvai szénbányák dolgozói. Napi tervüket 155 százalékra teljesítették. A nagybányaüzemek versenyében és a kisbányaüzemek küzdelmében is a salgótarjániak kerültek az élre. Gerő Ernő az MDP kongresszusán elmondott nagyjelentőségű beszédében felhívta az egész ország dolgozóinak figyelmét a nagyarányú salgótarjáni építkezésekre. Szavainak már mindenütt nyoma, gazdag eredményei láthatók itt a valóságban. Az építkezésnek sokféle fizikai nyoma az utcákon, láthatatlan eredménye az emberek szívében, igyekezetében. Építőanyaggal, téglával, cseréppel, mésszel, épületfával megrakott szekerek a nagyforgalmú főútvonalon, a város déli része felé. Arra mennek, ahol kissé megtágul a hegyek szűk völgye, amerre fejlődhet a város. Mert a földrajzi adottságok, a hegyek koszorúja megszalva a város fejlődésének,tovább épülésének irányát. Csak adéli irányban bővülhet Salgótarján, hiszen mindenütt hegyek, dombok veszik körül. Itt a déli részen épült fel az új megyei tanácsháza is. Modern, hatalmas épület, semmben sem hasonlít a balassagyarmati öreg megyeházához. Az új megyeházával szemben hatalmas épülettömb, az Állami Áruház kétemeletes palotája. Biztosítja nemcsak a fejlődő ipari városnak, hanem a messze környéknek is mindenféle vásárlási igényét. Az új életkörülményeket új lakások biztosítják a legtökéletesebben. Gerő Ernő külön kiemelte kongresszusi beszédében a 800 új salgótarjáni lakás felépítését. Már állnak a büszke, modern bérházak, hatalmas, csillogó üvegablakaikkal, világos szobákkal, vízvezetékkel, fürdőszobával, az emberi élet minden követelményének biztosításával. Folyamatosan épülnek az új lakások. Az Acélárugyár saját dolgozóinak két 52—52 lakásos bérházat épít, azonkívül készen áll egy 76 lakásos bérház, a gyárak dolgozói részére. A legnagyobb jelentőségű építkezés a 400 ágyas új kórház. Fontos ez Salgótarján életében, nemcsak a gyárak dolgozóinak szempontjából, hanem a távolabbi környék dolgozó parasztsága életének megjavítására is. Az új kórház pótolja az elmúlt rendszer súlyos mulasztásait, a város egészségügyi ellátásában is. Új iskolák nyitják meg kapuikat, a gépipari technikum, mellette diákotthonnal. Sokan látogatják a dogozok szepmnari középiskolai tanfolyamát. A tanulmányi eredmények kitűnőek. A részvevők között — napközben mindannyian nehéz fizikai munkát végeznek — ismeretlen a lemorzsolódás. Völgyben fekszik a város, a forgalom nagyrésze a szűk főútvonalon bonyolódik. Az építésügyi minisztériumnak az a terve, hogy a vasúton túlfekvő városrészen egy »tehermentesítő« utcát építenek, így megoszlik majd a forgalom. Erre nagy szükség is van, hiszen a város építkezése mellett hatalmas ütemben fedődnek a gyárak, a nehézipar bázisai. Két Magyarország élt a múltban a Duna—Tisza tájon, errefelé is. Két arca volt a városnak, Salgótarjánnak. A szabadságnak és a felemelkedésnek fénye ma már a város igazi arcát ragyogtatja. Melengeti, táplálja erővel, bizakodással, építéssel. Épül a város, elhalványul a régi riport, amely soha meg se jelent, erősödik a mából fakadó jövő. Dömötör Liszt. Ismerni kell a természetet, hogy átalakíthassuk! Somogy dolgozói nagy érdeklődéssel fordulnak a Természettudományi Társulat előadásai felé .Én m áld már hetvenötödik életévemet taposom, eddig sem hittem a babonákban. Az előadás után a tudomány segítségével azonban arra is rájöttem, hogy mi az igazság. Rájöttem arra, hogy magunk irányítjuk az életünket és hogy az jobb legyen, csak attól függ, van-e erőnk és tudásunk hozzá. Erőnk van, mert a dolgozó nép már nagy dolgokat tett és most már megvan a lehetőségünk hozzá, hogy tudásunkat is gyarapítsuk.« Rotter András hetvenöt éves dolgozó paraszt írta ezt Gálosfáról a Természettudományi Társaság kaposvári titkárságának azután, hogy a társaság megtartotta falujában első előadását. Balikó Sándor cikótelepi dolgozó Bőszénfáról így ír: »A csillagos égről tartottak előadást. Száznál többen voltunk ott. A beszéd után sokat kérdeztek az előadótól Mózes Márton azt kérdezte, hogy van-e élet más égitesten is. Idősb Kovács János: igaz-e, ha üstökös jelenik meg, háború lesz. Sok újat hallottunk az előadáson, sokak babonás hitét oszlatta az el, tudományos ismereteket szerezhettünk olyan kérdésekben, amelyekben addig nem láttunk tisztán. A dolgozók már alig várják a következő előadást az élet keletkezéséről. Sokan jönnek el.« Tanul a falu a Szabad Föld Téli Esték, a különböző esti tanfolyamok, egyéb művelődési lehetőségek mellett a Természettudományi Társaság előadói is járják a falvakat és haladó szellemben ismertetik meg a hallgatósággal a természettudomány kérdéseit. Hogy például Somogy megyében milyen eredménnyel, arról Szalai Béla, a társaság megyei titkára tájékoztat bennünket. Tizenhat kultúrotthonban tart kéthetenként előadást a társaság. December folyamán a megye mind a kétszázötven községében lesz egy-egy előadás, de az előadók felkeresik a tszcs-ket, az állami gazdaságokat, a gépállomásokat és a városi üzemeket is. Kaposvárott ötven előadást tartanak. Orvosok, agronómusok, párt- és állami funkcionáriusok, szaktanárok az előadók. Az a céljuk, hogy megmutassák az embernek a helyét a világban, megismertessék vele a természetet, amelyet csak tudással felvértezve lehet átalakítani. Olyan nagy az érdeklődés előadásaink iránt megyeszerte — mondja Szalai Béla —, hogy már nem a hallgatóság, hamis az előadók megszervezése okoz gondot. A nyár végén 30 természettudományos előadónk volt, októberig százra emelkedett a számuk, azóta pedig újabb hatvannal szaporodtak. A legvonzóbb előadás az élet keletkezéséről szóló, amelyről itt, Kaposvárott dr. Franklin József volt egyetemi tanár, kórházi főorvos tartott mintaelőadást előadóink számára. — Falvainkban megcsináltuk a »propaganda-ablakokat« — folytatja — Már jóval az előadás előtt képeket helyezünk el az ablakokba annak tematikájáról, s a képeket sokan nézegetik. Az ablak alá kis levelesládát helyezünk és az előadók az est végeztével felhívják a hallgatóságot, hogy észrevételeiket, az előadásokkal kapcsolatos vagy egyéb kérdéseiket írják meg és mi minden ilyen levelet megválaszolunk. Egy csomó témát vetettek fel így a levelezőink. Többen is kiváncsiak arra, hogyan épül a földalatti gyorsvasút, a fejlett mezőgazdaság kérdései s a természet átalakítása iránt is, nagy az érdeklődés. Kaposvárott, a járási székhelyeken külön úgynevezett »reprezentációs« előadásokat is tartanak, azonban úgy érezzük, hogy a kis falvak természettudományos előadásai is ugyanolyan fontosak és jelentősek, mint amazok.