Heti Kis Ujság, 1993. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1993-10-08 / 41. szám

2 KISUJSÁG 1993. október 8. AKTUÁLPOLITIKA Kérdezi meg költőnk, s én próbálok rá felelni a mai hely­zethez illően. A saskeselyű csak ott köröz, ahol hulla van, ha­lott vitéz, elesett katonaló és egyéb kadáver, azaz dög talál­ható. Hát én nem tudom, Ke­­veháza idején volt-e itt keselyű, biztosan jöttek a vonuló hadak, a halált sűrűn osztó hunok nyomában a dögevő madarak. Nagy költőnk ezt jobban tudta. Szóval a saskeselyű ezért vijjo­gott ott a széles Dunának part­jainál, mert hullák és dögök hevertek szerteszét a testvér­gyilkos belháború nyomaként. AKKOR! A turul pedig azért szállon­gott, mert Arany János nem is­merhette a nagy történész, dr. 11. I. cikkét, amelyből értesül­hetett volna, hogy a turulma­dár pedig sohasem létezett. Én ugyan úgy tudom és úgy hal­lottam a már elment, nálam is sokkal vénebbektől, hogy ma is a létezik. Csak közben volt kartal neve és most KÉKSÓ­LYOMNAK hívják. Azt pedig ismerem, mert szárszói házacs­kám előtti villanydróton na­ponta meglátogatott egy pár gyönyörű kéksolyom. Csend­ben ültek órákig, s ugyanolyan csendben suhantak el a zamár­­di erdők felé. Míg itt voltak, halálos csend borult a tájra, sok-sok csevegő, csicsergő kerti lakóm hallgatott. Nos, ez a mai titka a címben lévő kér­désnek. Ma. De mint előzőek­ben írtam, kiirtandó minden, ami régi, ami ősi. Az Árpádok törzsi jele, a Turul, a monda­beli Csodaszarvas (a nagy his­torikus szerint TOTEMÁL- láYIj, a szegély kis búzacso­kor. Persze Keveháza nem Dunapentele, azaz Sztálinvá­­ros, azaz Dunaújváros körül volt. De nem is szállonghatott turul, mert ott nem karddal, kopjával aprították a vitézeket más vitézek, hanem pennával nyírtak ki vitézeket, azaz dol­gozókat, munkaügyis, személy­zetis, szakszervezetis hősök. De ezt csak úgy mellesleg mon­dom, célzás nélkül. Úgy is ta­lál. No és mi van most? Keselyűk ma is keringenek számosan itt a Duna-Tisza tá­ján. Szárnyuk nincs, bár sok érkezik szárnyakon. De kapzsi, éhes ragadozó csőrük az aztán van, s nem is válogatósak. Nem keresik a holtakat, az élőkbe is beleválnak, ha érde­kük úgy kívánja. Márpedig ér­dekük nagyon széles körű és terjedelmes. Jön a szimatoló arisztokrata, keringve keresi, hol lehet lecsapni. Nincs fényes fővárosi zsákmány? Jó lesz a még mindig szuszogó falu is. A másik beleül egy bankba, válla­latba igazgatni. Hova, merre? Mindegy. A bankfelügyelet, amely ápol és eltakar , majd segít kimászni a bajból. Az ál­lam majd korrigálja a hibákat, hiányokat stb., s megy minden tovább. Szállonghat a sikkasztó keselyű tovább. Viheti a zsák­mányt! Kis keselyűk, nagy ke­selyűk. Mondják: hát Istenem, mindig kitalálnak valami csú­nya szakállas lobogtatót, egy terjedelmes listát a Világbank­tól. Vagy igaz, vagy nem. Ha igaz, akkor sokan ügyködnek, nehogy átütemezzék stb. a sok milliárdos adósságunkat. Bírjuk mi azt, mért is ne! Ha nem igaz, miért nem néznek utána, miért vijjognak? Kérdezhetném azt is, miért vijjog és riogat a fő pénzügyér hetek óta, beté­tekhez való, devizához való kénytelen hozzányúlással? Ki­nek az érdeke a pánikkeltés? Miért értékel le nyakra-főre a banki főfőnök? Az exportőrök miatt - mondja. 10 millió ex­portőr él itt, azok keserves fillé­reit értékelgeti le? Azok már rég nem itthon vannak! Aztán leülnek, és tudatlanságukat ta­karják érthetetlen idegen szó­­özönök: dzsidipi, a szponzor, a monetáris stb. Szegény Lőrin­­cze professzor a betegágyából hányja falra a borsót, Bajor Nagy Ernő csupán idegen nyelvű üzleteken kesereg, jó­magam bután és makacsul szajkózom, legalább a TV-ben, Rádióban beszéljenek magya­rul! Nemrég elment kedves ba­rátom egyszer azt mondta: úgy látszik, a Rádióban van egy bi­zottság, amely a hibás beszédű hölgyeket szedi össze. Lehet, hogy igaza volt. Annyi selypítő, sziszegő, hadaró, nyávogó be­mondó van ott, hogy a gyanú alapos lehetett. Dehát aki ma­gyar, az maradi — mondta a „nagy rádiós”, aki megint ma­nipulál, mert vasárnaponként megint főleg erősen BALOS alanyok szólalnak meg műsorá­ban. Előszele a választási re­ményeknek? Lehet! És vijjog­nak a hazai keselyűk is. Sürget az idő, közeledik a döntő. Tá­madni kell, eltakarítani az út­ban állókat, port hinteni a na­iv, szerepelni vágyók szemébe. SZÉTSZÓRNI A BÚZAKÉ­VÉT, ELŰZNI A TURULT, LELŐNI A CSODASZAR­VAST! Hajrá, adják Ii a pa­rancsot kelettől a nyugatig. Ha kell, égjen a város, pusztuljon a falu, hulljon a férgese. Azaz ez nem így van. Marad a fér­gese, és pusztul az egészséges, mert ezt kívánja a keselyűer­kölcs, az epigonok érdeke, a törpék uralmának lehetősége! Pártok szilánkjai röpködnek szerteszét, összekuporgatott va­gyonkák elmásznak a giliszták­kal együtt, sohasem jött, sosem hallott szerencselovagok pat­tannak nyeregbe, azaz BMW- be, Mercedesbe, Volvóba. Nyavalygás gyalogosok kapasz­kodnak fel a konyhai hokedli­ről bársonyszékekbe, tehetség­telen kutatók kutatnak évtize­dek óta semmibe. Az Arany János utcai székházában éve­ken át sarlatánok ültek, s ülnek még ma is nem kevesen, pony­vára kívánkozó művek dísze­legnek a könyvesboltokban. Közben tehetségek veszik ke­zükbe a vándorbotot, remek­művek feküsznek évekig a ki­adóknál, s őszintén dolgozni, alkotni akarók róják az utcá­kat. Pánik pánik hátán, s ettől a panamák sora, a csődbe ment vállalatok százai. Nem fi­zettek a húsállatért, a borért stb., de eladták a árut, a ki nem fizetett árut, eltűntek a milliárdok és maradt a CSŐD! A mesterségesen is szított elégedetlenség után lassan-las­­san PANASZORSZÁG lesz szép hazánk. Bármilyen megle­pő, de mindinkább szaporod­nak azok, akiknek nem is igen van okuk panaszra. Szinte megdöbbentő, amikor a TV- ben megjelenik egy ugyancsak jóltáplált gazda s mögötte gyö­nyörű tehenek nyújtogatják nyakukat. Nyilván ők is szere­pelni akarnak a tv-ben, mint az emberek. A gazda elmond­ja, hogy a nehéz anyagi hely­zet stb. miatt tavaly le kellett vágni negyven tehenét. Pár mondattal később kiderül, hogy most megint harminc van. Ki érti ezt? Én, sajnos én. Tavaly levágott negyven szép tehenet. Eladta, s az árán kívül bezsebelt az FM-től HÁROM­­SZÁZEZER forintot. Mert ennyit adtak azért, hogy aztán ne legyen tej! Az eladásból leg­alább ugyanannyi bejött. Aztán vett újra harmincat. (leh­et, hogy FM-támogatással.) A hangsúly persze nem ezen a kegyetlen spekuláláson van, ha­nem azon, hogy LE KEL­LETT VÁGNI! Kicsiben a másik eset. Pana­szolja egy „leszázalékolt” nem idős házaspár nőtagja (soha ennyi leszázalékolt, tisz­tára nyomorékok országa le­szünk), hogy összesen tizenhá­­romezerhatszáz forintot kap­nak. Ebből nem lehet megélni. Érdekes: fiam kap kézhez 15 ezer forintot, felesége tízet (GYES) és szépen éldegélnek hárman. Lányom húsz éve or­vos, kap kézhez összesen hú­szezer forintot, a fia 14 éves. Elvált, s megél. De falun, ahol kert van - kitűnik a ri­portból -, ott nem tudnak megélni. Rokkant-gépkocsit kaptak, s biciklin járnak mun­kába - mondja az illetékes. Sorban hallom ezeket az érté­kelhetetlennek tűnő híradáso­kat. Pedig érthető. Nagy kese­lyűk nyomában megjelentek a tanulékony, szemtelen verebek. Panaszország ügyeskedő naplopói és spekulánsai, s felet­tük a zsebrákok siserehada. Alattuk a tisztes dolgozni aka­rók többsége, akik fogcsikorgat­va küszködnek, hogy kirángas­sák a kátyúba került ország szekerét a sárból. Isten áldja meg ezeket! Míg az ország panaszoktól és követelésektől hangos, a bal­oldal már nyíltan hadrendbe szerveződött. Horn elvtárs, a „pufajkás hős”, aki nem haj­landó fejet hajtani a doni áldo­zatok emléke előtt, és Nagy Sándor, aki évtizedeken át VE­ZETŐ személyiség volt a kom­munista bandában - nyilváno­san bejelentik szövetségüket. Emellett mind hangosabban duruzsolnak a marxista emelő­kön nevelkedett TÖRTÉNÉ­SZEK (!), hogy: Kádár össze­tett személyiség volt, nem lehet egyértelműen megítélni stb. Hát erről — már írtam az évekig fogságban tartott, aztán felakasztott fiúk, kivégzett test­vérek, apák stb. hozzátartozóit kellene megkérdezni! Ők bizto­san egyértelműen ítélik meg. S mi is. NEM A POLITIKUST, HANEM A GYILKOST! PARTAY TIVADAR 55­.Mért vijjog a saskeselyű, mért szállong a turul s ölyü?” Felhívás a volt magyar huszárokhoz! Kedves Barátaim! Az utóbbi időben örvendetesen emelkedett az érdeklődés a legsajátosabb magyar fegyvernem, a huszárok múltja iránt. 1988-ban, az első magyar huszárezred megalaku­lásának 300. évfordulóján a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban állandó huszárkiállí­­tás nyílt. 1990-ben egy Huszármúzeum Baráti Kört szerveztünk, melybe minden volt huszárt rendfokozatra való tekintet nélkül szeretettel hívunk és várunk! Második világháborús huszár hősi halottaink és az összes volt huszárok névjegyzékét szeretnénk összeállítani emlékük méltó megörökítése céljából. Ezért kérjük a volt huszárok hozzátartozóinak vagy a kérdéssel foglalkozó más sze­mélyek segítségét, közöljék adataikat, feljegyzéseiket, visszaemlékezéseiket a következők szerint: Név, születési hely és idő, anyja neve, rendfokozat, huszárezred vagy önálló század, gyalogezred huszárszakasz szolgálati ideje, mikor, hol, békében és háborúban, harci cselekmény mikor, hol, kikkel, kitüntetés, sebesülés, vagy hősi halált halt. A régi huszárszellemben bízva kérjük, az adatokat küldjék be, valamint azt is, aki a Huszármúzeum Baráti Körébe akar belépni: név, cím, postai levelezőlapon vagy levél­ben „Huszár” szó feltüntetésével erre a címre: Nádasdy Ferenc Múzeum Sárvár, Várkerület 1. 9600 * A Huszár Múzeum Baráti Köre felhívása, közlendői és tájékoztatója a Heti Kis Újságban jelenik meg. ■BBSS: Nagy keselyűk nyomában megjelennek a tanulékony, szemtelen verebek

Next