Kisalföld, 1967. december (12. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-01 / 284. szám
Egy nagy forradalmár emléke még néhány napja csak, hogy átvette a második Lenin-tr rendet, amellyel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából tüntették ki, és most búcsúznunk kell dr. Münnich Ferenctől, a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály nagy fiától, a munkásmozgalom nagy harcosától. Szíve, amely egy fél évszázadon át a haladásért, a kommunizmus ügyéért dobogott, megállt. Harminc esztendős volt Münnich Ferenc, amikor a szibériai hadifogságban megismerkedett az oda száműzött bolsevik elvtársakkal és általuk Marx és Lenin igazságával. Azelőtt, ifjú korában Münnich doktor — a seregélyes állatorvos fia jogot végzett, és az első világháború kitöréséig, bevonulásáig ügyvédi irodákban dolgozott — már látta a társadalmi igazságtalanságokat, s kereste azok megszüntetésének útját. 1917-ben részt vett a magyar internacionalisták között a vörös gárdista egységek szervezésében. 1918-ban az uráli fronton már vezető parancsnoki beosztásban harcolt Kolcsak admirális és a csehszlovák ellenforradalmárok ellen. Hazatérve 1918. novemberében részt vett a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakításában. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a magyar Vörös Hadsereg szervezői közé tartozik, a budapesti vörös őrség vezető kollégiumának tagja, a 6. vörös hadosztály politikai megbízottja a román fronton, majd az egész Vörös Hadsereg politikai megbízottja. A fehérterror elől külföldre menekül, de nem hátrál meg a harctól. Illegális pártmunkát végez Jugoszláviában, Kárpátalján, majd a Kommintern megbízásából Németországban, ahol letartóztatják. Kiszabadulása után néhány békés év következik: a Szovjetunióban, de amikor a spanyol fasiszták — a nácik és Mussolini támogatásával — támadást indítanak a Spanyol Köztársaság ellen, ismét önként jelentkezik a munkásosztály ügyének fegyveres védelmére. A XI. nemzetközi dandár parancsnokaként legendás nevet vív ki magának. Hároméves hősies helytállás, a spanyol szabadságharc bukása után sok ezer társával együtt évekig szenved a francia büntetőtáborokban, amikor a szovjet elvtársaknak sikerül őt kiszabadítaniuk. A Szovjetunióba jutva a Nagy Honvédő Háború különböző frontjain harcol, aztán átveszi a moszkvai rádió magyar nyelvű adásainak szerkesztését. 1945 szeptemberében, több mint negyedszázad után térhetett vissza ismét szeretett hazájába Münnich Ferenc. Ahány esztendő, annyi felelősségteljes feladat. Volt pécsi főispán és budapesti rendőrfőkapitány. Aztán diplomáciai szolgálatra rendelték. Helsinkiben, Szófiában, majd Moszkvában, végül Belgrádban képviselte népköztársaságunkat. Ezen a területen is — nagy nyelvtudásával, széles körű műveltségével — nagy tekintélyt vívott ki magának és hazánknak. Az 1956-os ellenforradalom idején a munkáshatalom szilárd katonájaként ismét a kommunisták élvonalában harcolt. A forradalmi munkás-paraszt kormány alapítói közé tartozott. Előbb a kormány első elnökhelyetteseként, később a fegyveres erők minisztereként tevékenyekedett, majd a Minisztertanács elnöke lett. A Magyar Szocialista Munkáspárt a Politikai Bizottság tagjává választotta. Az állami szolgálatból államminiszterként ment nyugdíjba, de mint kommunista sohasem pihent. Az utolsó pillanatig dolgozott az ügyért, amelyért élt fájdalmas veszteség a halála. Példája erőt ad mindnyájunknak. Az ügy és a nép, amelynek ilyen fiai vannak, mint a mi nagy halottunk, dr. Münnich Ferenc, eljut céljai megvalósításához. A hegyes Ágnes egyre hajtogatta, hogy egyedül a hegyes álú a hibás. — Mentem az utcán gyanútlanul, cipeltem a demizson bort, egyszer csak elém állt egy hegyes állú férfi. Rám, kiáltott: „Állj! Te kellesz nekem!” Elvette a boromat, amit a hadiüzembe vittem a német tiszteknek. Elvette, egyik kezével megrázta a demizsont. Kihúzta a dugót, másik kezével a pulóveromat markolta. „Ezt vesd le!” — ordította, s lerángatta a szép sárga pulóveromat, amit húsvétra kaptam a sógoroméktól. Az üzembe is ez a művezető sógorom vitt be. Neki biztos helye volt ott, mert megbízható, pontos munkát végzett. Én is megcsináltam, amit csak kellett, még munkaidő után is. Hordtam a jó italokat, takarítottam az irodáikat, mindenesük voltam. Mégis elkapott a hegyes állú, a nyilas. A sárga pulóverem után a blúzom húzkodta, a derekam után kapkodott, e közben ivott, ivott a demissonból, itta a német tisztek borát. S azután... A teherpályaudvarra vonszolt, a vagonhoz. „Itt a hiány!” — lökött oda egy katonának. Az kihúzta a reteszt s berúgott az ajtón. Ágnes elfehéredik az emléktől. Arca majdnem olyan, mint a kórházi párna, amelyen fekszik. Kezét leveszi az éjjeliszekrényről, mert a remegésétől zörgő vasfiók rezgése ijeszti. — Álltam, néztem. Emberhegy. Emberhegy! Fuldokoltam. Szólt hozzám valaki. Egy hang, egy öreg asszonyhang az emberhegyből. „Rosszul van? Itt egy kis víz!” Felordítottam. „Én keresztény vagyok! Engem nem vihetnek.” Rugdaltam az ajtót. A vonat elindult. Kimeredt szemmel néz Ágnes. Még most is, huszonhárom év után is fojtja az emlék. — Néztem a többiekre. Azok nem jajgattak. Mint a fadarabok, élettelen tárgyak feküdtek. Sikoltozni kezdtem: „Én nem vagyok sárga csillagos Én keresztény vagyok! Jó keresztény! Templomba járok! Én nem ide való vagyok! Jaj! Kimegyek! Kimegyek innen!” Az öreg asszonyhang megint megszólalt: „Ha keresztény, biztosan kiengedik, csak kiabáljon!” „Ki! Engem ki kell engedniük, én keresztény vagyok!” Vörös az arca, a szeme. Talán most, amikor emlékezik, fáj neki a többiek szenvedése is? Vagy a szégyen bántja, hogy akkor csak a saját fájdalmát érezte? Nem törődött az öregek, gyerekek, nyomorult elcsigázottak szenvedésével? Vagy csak azizgalom, még mindig csak az önsajnálat ? — Linzhez értünk. Én a rácsnál álltam, a pályaudvar fényei tűkként szúródtak a szemembe a hosszú, koromsötét út után. Egyszer csak, mikor megszokta a szemem a fényt, jött felém egy arc. Egy ismerős arc. A testvérem arca. Kitágul a szeme, aztán nevet, nevet. Átéli a akkori nagy-nagy megkönnyebbülést, a pokol oltását. — Nem jött ki hang a számon. Pillanatokig nem tudtam kiáltani. Csak amikor elment a vagon előtt a bátyám, amikor belém hasított a félelem, hogy nem tud kimenteni, ha elmegy, akkor nyílt a szám kiáltásra: „Jóóóskaaa! Jóóóskérik! Ments ki innen! A testvéredet mentsd ki!” Egy német katona odafigyelt. Intett a bátyámnak, hogy nézzen a vagonablakra. A bátyám emelte a korbácsot, nem tudta, hogy a testvére van az ablaknál. „Én vagyok, az Ágnes! Vegyél ki!” Feszült várakozás ül Ágnes arcán. Már sikongva beszél: — Kivett! Kiszabadított! A polnlból hozott ki a testvérem! Szerencse, hogy ott volt!Másként már nem élnék! A testvéremnek köszönhetem az életemet! A többiek már másnap meghaltak. Ez 1944 végén volt. Csend. Azután így folytatja Agnes: — Szombaton este mentem az utcán az urammal. Születésnapom volt. Ünnepelni akartuk egy üveg borral. Mentünk, s egyszer csak a neon alatt meglátok egy férfit. Megindult felénk. Én néztem, mentem feléje, néztem: „Jaj! A hegyes állú! Aki a vagonba lökött! A hegyes állú!” — Itt a kórházban tértem magamhoz a nyugtató injekciók után. De még most is látom a hegyes állát. Nem merem lehunyni a szemem! Nagy Éva Ki M Iit Otu Közös ünnepünk a mongol nép ünnepe Barátsági nagygyűlés Mosonszentjánoson A Mongol Népköztársaság ki- kiáltásának 43. évfordulója alkalmából szerdán megyénkbe látogatott Magalzsavin Zsamsz- ran, a Mongol Népköztársaság magyarországi nagykövete. Miután délelőtt a Hazafias Népfront megyei bizottságán tájékoztatást kapott megyénk életéről, és megtekintette Győr városát, délután dr. Hajós Vilmos, a Hazafias Népfront megyei titkára kíséretében Mosonmagyaróvárra utazott. Látogatás az állami gazdaságban ALajta-Hansági Állami Gazdaság központjában szeretettel, meleg barátsággal fogadta a vendéget Tóth László, a gazdaság Kossuth-díjas igazgatója, országgyűlési képviselő. Jelen volt a baráti beszélgetésen Závori József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Mosonmagyaróvári Járási Bizottságának első titkára, és Zrak Mátyás, a Hazafias Népfront járási titkára is. Tóth elvtárs nemcsak a gazdaság termelési ágazatairól, eredményeiről és terveiről tájékoztatta a vendéget, hanem beszélt azokról a feladatokról is, amelyeket a határmenti nagy gazdaság dolgozói a haza védelmében látnák el. A vendég élénken érdeklődött, kérdezősködött főképpen a gazdaság tervezési módszereiről, munkaszervezéséről, a fejlődés távlatairól. Megtekintette az egyik üzemegység tehenészetét és borjúnevelőjét, majd gyönyörködve szemlélte a gazdaság tüzesvérű Szép lovait. A nagykövet ezután Mosonszentjános községbe látogatott el. Kíséretéhez Tóth László is csatlakozott. A község párt, tanácsi és tömegszervezeti vezetői szívélyes barátsággal fogadták. Sarlai István, a községi tanács végrehajtó bizottságának elnöke elmondotta a vendégnek, hogyan épített a Nádasdy grófok volt birtokán új életet a lakosság. A nagygyűlés Este hét órakor kezdődött a község művelődési házában a magyar—mongol barátsági nagygyűlés, de jóval hét óra előtt már megtelt a nagy kul- i túrterem. A magyar és a mongol himnusz hangjai, dr. Pozsgai Viktor művelődési otthon igazgató megnyitó és üdvözlő szavai után dr. Hajós Vilmos tartott ünnepi beszédet. Ismertette a mongol nép életét, szólt Mongólia földrajzi, természeti szépségeiről, gazdaságáról s arról, hogy a 43 esztendővel ezelőtt új életet kezdett harcos, bátor nép a Szovjetunió és a szocialista tábor segítségével rohamléptekkel halad a fejlődés útján. — Közös ünnepünk a mongol nép ünnepe — mondotta Hajós elvtárs. — Bár sok ezer kilométer választ el bennünket egymástól, mégis egymás mellett állunk, egy sorban harcolunk a békéért. Az ünnepi beszéd után Magalzlavin Zsamszran elvtárs emelkedett szólásra. Tolmácsolta népe üdvözletét a nagygyűlés résztvevőinek, és köszönetet mondott a meleg fogadtatásért. Beszélt országa óriási építőmunkájáról, a 43 év alatt megtett útról, amelyre jogos büszkeséggel tekint vissza a nép. — A mongol nép nagyra értékeli azt a segítséget, amelyet a Szovjetunió, a szocialista tábor országai, köztük Magyarország nyújt neki ahhoz, hogy végképp leküzdje az elmaradottságot és gazdag, boldog jövőt építsen — mondotta. Magaszlavin Zsamszjan elvtárs nagy érdeklődéssel kísért felszólalását a magyar és a mongol nép barátságának, a világbékének éltetésével fejezte be. A nagygyűlés második részében a községi fúvószenekar az úttörők, a művelődési ház tánccsoportja adott szép, változatos műsort, majd Mongóliáról vetítettek filmet. Mielőtt visszaindult volna Budapestre, a nagykövet, még egyszer megköszönte a szíves fogadtatást, és a községnek Mongólia életét ábrázoló képes albumot ajándékozott. V. Gy. Ilyen ez a háború... (IV.) Selyemzászló tizennégy nyelven Jeremiah Denton alezredesnek nem volt szerencséje. Pedig a felszállás előtt nem kisebb ember búcsúztatta, mint maga McNamara, az USA hadügyminisztere. Amerika első számú katonája ugyanis éppen abban az időben volt szemlekörúton, amikor az alezredes a VDK bombázására indult a repülőgép-anyahajóról. A miniszteri búcsú nem bizonyult jó kabalának: Denton gépét lelőtték a Ham Rong-i híd felett. Milyenek ezek a pilóták? Mi a véleményük a háborúról? Két kivonat, két jegyzőkönyvből: James Davis százados: „Kérem, én az amerikai hadsereg pilótája vagyok. Nem vagyok hajlandó válaszolni minden kérdésre. Csupán azt szeretném közölni, hogy ha valóban olyan pusztítást okoztak gépeim, bombáim, mint ahogy mondják, akkor állítsák össze a számlát. Hány ház, hány híd, hány gyár? Küldjék meg a családomnak. A papa kifizeti. Ja, igen, az emberek... Ha valóban meghaltak néhányan, kérdezzék meg a hátramaradottakat, mennyit kérnek személyenként végkielégítésül? És csapják a számlához. Mon a padom, mindent kifizet a papa Joseph Crecca főhadnaggyal személyesen találkoztam. Beszélgetésünkből csupán két mondat: „Én esténként imádkozom, hogy béke legyem. Sajnálom, hogy olyan sok szenvedést okoztunk...” Melyik az igazi arc? Nem tudom. Egy biztos: azt ma már ők is tudják, hogy a VDK légiterébe repülni nem békés kirándulás. És számolnak azzal is hogy nem térnek viszsza. Azért szerelik fel őket több mint 300 használati tárggyal. Íme, egy elfogott pilóta „szereléséből” néhány kellék: hordozható rádió, telefon arra az esetre, ha sikerül kiugrani a gépből és szerencsésen földet ér, ezzel kapcsolatot tud teremteni a part közelében cirkáló mentő helikopterekkel. Ha a tengerbe esik, használhatja a felfújható gumicsónakot, van nála tengervíz-sótalanító vegyszer és olyan oldat, amely megfesti a tengert, és megvéd a cápák ellen. Zsebekkel teletűzdelt ruhájában ott található a rugós kés, forgópisztoly, higany gőzös jelzőlámpa, amelynek morzejeleit kilométerekről is lehet látni. Vízhatlan gyufa, gyógyszerek. Megtalálható kelléktárában a „Hogyan maradjunk életben” című kézikönyv, imakönyv. és egy kis selyemzászló, rajta tizennégy nyelven: „Segítséget kérek. Vannak-e a közelben Amerika-barát partizánok? Ha igen, vezessen hozzájuk. Kormányom hálás lesz érte...” Nem kérünk a hálából — ismétli az utolsó mondatot Hung Yen tartomány egyik falujában Tan Song Hao aszszony, a helyi milícia tagja. Jobb volna, ha e hosszú szöveg helyett csupán egy kis feliratot hoznának magukkal: „Megadom magam”. A lelőtt amerikai gépek pilótáinak — ha túlélik a lelövést — az lesz a sorsuk, hogy elfogják a hadsereg katonái vagy a milícia tagjai, az egyszerű falusi emberek. Az egyik elfogásra így emlékezik vissza Song Hao: — Késő délután volt. A rizsföldön dolgoztunk. A magasfigyelőben szolgálatot teljesítő ügyeletes kolomppal jelezte: amerikai gépek közelednek. Az óvóhelyre indultunk, amikor fülsiketítő dörrenés rázta meg a levegőt. Az égre figyeltünk, és láttuk ágyúink eltaláltak egy gépet. Zuhanni kezdett, és rövidesen fehér ejtőernyő nyílt ki a levegőben. A kiugrott pilótát néhányan szemmel tartottuk, a többiek a katonákat értesítették. A szél távolabb sodorta a pilótát, s mire odaértünk, már levetette ernyőjét, futásnak eredt. Szaladtunk utána. Tudtuk, ha át akar úszni a folyón, csónakját kell használnia. De arra már nem volt ideje. Pisztolyt fogott ránk. Néhány pillanatig farkasszemet néztünk. Amikor észrevette, hogy egyre szorosabb gyűrű fogja körül, eldobta fegyverét, megadta magát. — És aztán?.. — Kormányunk felhívta a figyelmet, hogy sértetlenül kell átadni a pilótákat. Mi igyekszünk ezt betartani. Újból kezembe veszem a pilóta tizennégy nyelven írott, segítséget kérő zászlaját. Fura fogalmazás. Különös gondolkodásra vall: „Vannak-e a közelben Amerika-barát partizánok ..?” (Folytatjuk.) Király Ferenc Tizennégy nyelvű amerikai zászló 1967. december 1., péntek A csehszlovák nemzetgyűlés csütörtökön délelőtt megkezdte kétnapos tanácskozását. Napirendjén fontos törvénytervezetek megvitatása és elfogadása szerepel. A tanácskozás középpontjában a nemzetgyűlésbe és a nemzeti bizottságokba történő képviselő-választásokról szóló törvénytervezet, valamint a szövetkezeti parasztság szociális biztosítását módosító javaslat áll. (MTI.) Új állam Aden (MTI) Szerdán éjfélkor szilveszteri hangulat uralkodott a Déljemeni Népi Köztársaság néven függetlenné vált Dél- Arábia fővárosa, Aden utcáin. Az emberek énekeltek, táncoltak, petárdákkal, sípokkal, autótülköléssel fogadták az éjfélt, mely ezúttal nem új év kezdetét, hanem új korszak beköszöntét jelentette, 128 évi angol uralom után függetlenné vált Dél-Arábia.