Kisalföld, 1970. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
1970. november 22. vasárnap Szeretet, kenyér Nehéz csomagokat cipelő, középkorú asszony sodródott mellém a minap a Győr felé haladó, zsúfolásig megtelt autóbuszon. Táskáiban barnapiros, ropogós héjú, friss kenyerek illatoztak. — Vigyázok ám, hogy a csomagom ne érjen a ruhájához — mondta a kenyerekkel utazó asszony, a velem szemben ülő rosszalló tekintetű, kalapos hölgynek. — Hova viszi ezt a sok kenyeret? — öregek napját tartunk Enesén — válaszolta az aszszony. Győrből hoznak ugyan hozzánk kenyeret mindennap, de előfordul, hogy a délután közepére érkezik meg a kenyérszállítmány. Eljöttem hát Csornára, hadd egyenek puha belű, friss kenyeret a virsli mellé a vendégek — beszélte a kérdezett, majd elmondta, hogy 52 enesei öreget hívott meg a Vöröskereszt községi bizottsága, meg a helyi nőbizottság (ő is ennek a tagja), a fehér asztal melletti találkozóra. Azt is elmondta, hogy a helyi termelőszövetkezetben dolgozik, a növényápoló brigádban. — Valamikor Győrben dolgoztam — mondta. — Két év óta vagyok tagja az itteni tsz-nek. Nem bántam meg, hogy így döntöttem. Szeretem a mezei munkát és a számításomat is megtaláltam. Emeséhez közeledvén szomszédnom tizedelőzködni kezdett. — Hogyan boldogul a táskáival, cukrászsüteménnyel teli dobozával? — kérdeztem tőle. — Ez a kis fáradság a legkevesebb, amit megtehetek. Mi is leszünk öregek, nekünk is jólesik, ha törődnek majd velünk — válaszolta, miközben meleg tekintetét a változatlanul közönyös arcú, most is csak harisnyái épségét féltő kalapos asszonyra emelte. — Ami a csomagokat illeti — fordult vissza leszállóban —, vár a férjem a buszmegállónál. — Megmondaná a nevét? — Szívesen! Horváth Istvánná vagyok. Ja— Vilnius és Győr Újítás lett a tapasztalatból — Az együttműködés eredményei nyilvánvalóak. Amit önök a házgyári technológiák továbbfejlesztésében elértek, az önmagáért beszél — mondotta a napokban a Győri Házgyárban tett látogatás után Valentyin Grigorjevics Sztrejcsuk, az APN szovjet hírügynökség budapesti irodájának helyettes vezetője. És idézzük mindjárt Veres Jenőnek, a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat főépítésvezetőjének szavait, amelyek ugyanekkor hangzottak el: " Szükségszerű volt az építőiparban egy olyan új technológiai eljárás bevezetése, amely lépést tud tartani a rohamosan növekvő igényekkel. Magyarországon a lakásépítés nagymértékű fejlődésének alapjait a Szovjetunióból vásárolt házgyárak teremtették meg. Mit is jelent tulajdonképpen ez a két-két mondat, mi jellemzi azt a fejlődést, amelyet a győri építőipari szakemberek a Házgyár kétéves üzemelésének ideje alatt megvalósítottak? Két évvel ezelőtt kezdődött meg a szovjet licenc alapján létesült Győri Házgyárban a próbaüzem, és azóta csak a megye területén több mint 3000 lakást szereltek össze és adtak át az építők. Az új technológia azonban nemcsak mennyiségi, de minőségi változást is eredményezett. A központi fűtés, a beépített fürdőszoba, a világos, tiszta helyiségek, a réginél kulturáltabb életforma lehetőségeit teremtik meg. A Győri Házgyár vilniusi minta szerint épült. A terveket és a gyártósor gépeit Szovjetunióban készítették, az épületek és tartozékaik a vállalat dolgozóinak munkáját dicsérik. A próbaüzem megkezdése előtt agyőri építőipari szakemberek hat hetet töltöttek a vilniusi házgyárban, tanulmányozták a technológiát, tapasztalatokat gyűjtöttek az új építkezési eljárás legapróbb részleteiről is. Az eddig elért eredményeik bizonyítják, hogy a győriek a tanulmányúton szerzett tapasztalatokat jól hasznosították, sőt... Már a házgyár építése előtt kidolgozták a térelemek gyártásának technológiáját; ez nem volt tartozéka a vásárolt terveknek. A próbaüzem már eszerint kezdődött meg, a fürdőszobát a gyárban szerelik össze, a helyszínen csak a helyére kell emelni. A győri szakemberek három négyzetméterrel növelték a lakások alapterületét is. A homlokzat kialakítására új eljárást dolgoztak ki, a kőzúzalékot, amelyet az eredeti technológia szerint csak felszórtak a felületre, most belehengerlik a betonba, így az előzőnél tartósabb falfelületet kapnak. A házgyári lakásokba épített fa ajtótokok beszerelése magyar szabadalom lett. Az előre elkészített, festett ajtókat a helyszínen csak rögzíteni kell. Ez azeljárás sokkal olcsóbb, mint az eredeti acél ajtótokok alkalmazása, és a magyar igényeknek jobban megfelel. A Győri Házgyár termelése még nem érte el az évi 4200 lakást, amennyit a vilniusiak készítenek, de az alapterület nagyobb, és soik még a gyár ki nem használt tartaléka. A tervek szerint a jövő évben megközelítik, és rövid időn belül a nagyobb alapterületű lakások készítésében is elérik a szerződésben rögzített 4200 lakást, amely öszszesen több mint 140 000 négyzetméter lakó-alapterületnek felel meg. A győri házgyári szakemberek újításainak hasznosságát bizonyítja, hogy a vilniusi gyárból a két év alatt háromszor járt ott küldöttség, nemcsak az átvett tapasztalatok, hanem a győriek újításai is érdekelték őket. A nemrégen elkészült budapesti 3. számú házgyárban például a győri technológia alapján már türelem-gyártósort is készí-tettek. Mit jelent tehát a bevezetőben elhangzott két-két mondat? Az országok gazdasági tevékenységének bővítésére kötött együttműködési szerződéseknek nemcsak pillanatnyi, pénzben kifejezhető haszna van, hanem tartalmazza a jövő, a fejlődés korlátlan lehetőségeit, mint ahogy ezt a két éve működő Győri Házgyár példája is mutatja. (szy) Grigorij Valentyin Sztrelcsuk és Varga Imre (a képen balról az első és a második), az APN szovjet hírügynökség budapesti tudósítói. után 3 évkor zsúfolásig megtelt a soproni Liszt Ferenc Művelődési Központ kamaraterme komoly zenét szerető fiatalokkal. Az ifjúsági hangversenyen a Soproni Szimfonikus Zenekar adott műsort. Horváth Gyula karnagy, a zeneiskola igazgatója vezényelte Händel: Tűzijáték, Brixi: Concerto orgonára és zenekarra, valamint Haydn: Búcsúszimfónia című műveit. Orgonán Dalnok Lajos játszott, a bevezetőt mondta és a műsort ismertette Kovács Sándor, a zeneiskola igazgatóhelyettese. (Lobenwein Tamás felv.) A GYŐRI INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT felvesz központi fűtőket, — nyugdíjasok is lehetnek — és női munkaerőket TAKARÍTÓI MUNKAKÖRBE, JELENTKEZÉS: Türr I. u. 9. sz. alatti javítórészlegünkön. HANGVERSENY AZ IFJÚSÁGNAK. — Csütörtökön dél KISALFÖLD 7 Munkások, parasztok, jövedelmek Mérlegel öt esztendő A párt X. kongresszusának Irányelveiben ez áll: „A IX. kongresszus határozatának megfelelően a paraszti jövedelmek az átlagosnál gyorsabban növekedtek, így a munkások és a termelőszövetkezeti parasztok személyes jövedelmének — az életszínvonal legfontosabb tényezőjének — színvonala országos átlagban kiegyenlítődött.” Az idézett mondat az utóbbi időben sokat vitatott témára utal: a munkások és a parasztok jövedelmének változására. Tévhit, elfogultság, egyedi esetekből kinövő általánosítás torzítja a nézőpontot sűrűn, s ezért, hogy — mindkét részről — olykor a végkövetkeztetés is hamis. A helyes megítéléshez elengedhetetlen az arányok ismerete. 1969-ben a nemzeti jövedelem 42,2 százalékát az ipar, 21,7 százalékát a mezőgazdaság állította elő. A munkások a népesség 36,8 százalékát alkotják, s a jövedelmek 36,8 százalékát élvezik. A parasztság a népesség 20 százalékát teszi ki, s az összes jövedelmek 19,8 százalékát mondhatja magáénak. Csökkenő létszám — növekvő termelés A mező-, erdő- és vízgazdálkodásban foglalkoztatottak száma 1966-ban 1 498 000 személy volt, 1970 elején pedig 1 483 000. A termelőszövetkezeti tagok száma 1 024 000, az alkalmazottaké 93 000. Az a rendkívül fontos jövedelempolitikai elv tehát, amely szerint az osztályok közötti jövedelemkülönbség tűnjön el, s általában az egyenlőség legyen a jellemző, a mezőgazdaságban dolgozók esetében — akárcsak a munkások esetében is — sok százezer ember érdekét szolgálja. Tény: a parasztság személyes átlagjövedelme elérte a munkásokét. Tény viszont az is, hogy a mezőgazdaság bruttó termelési értéke 16 százalékkal haladja meg a második ötéves tervben elért színvonalat, azaz csökkenő létszám mellett a termelés emelkedett! A nagyobb teljesítmény szülte tehát a nagyobb jövedelmet, s ez semmiképp sem igazságtalan. Ahogy a jövedelemnövekedés ütemének gyorsasága sem. Hiba lenne ugyanis elfeledkezni arról, hogy 1945 előtt a parasztság jövedelme a munkásokénak mindössze felét tette ki. Volt mit korrigálni! Sőt: napjainkban sem fogytak el a tennivalók. Mert a jövedelmek — ne feledjük: országos átlagban! — kiegyenlítődtek ugyan, a munkások és a parasztok életkörülményei, szociális helyzete ma sem azonos. És a mérleg serpenyőjében ennek is helyet kell kapnia! Emelkedés hosszú távon Pillantsunk vissza távolabbra! 1950—1969 között a reálbérek 90 százalékkal emelkedtek — a névleges bérek megháromszorozódtak, az áremelkedések mérséklik 90 százalékra a növekedést —, a parasztság egy főre jutó személyes fogyasztása ugyanaz idő alatt megkétszereződött. A termelőszövetkezeti átszervezés, tehát a hatvanas évek óta a paraszti jövedelmekben nagy szerepe van a társadalmi juttatások (társadalombiztosítás stb.) emelkedésének. A növekedési ütem tehát eltérő volt már azelőtt is, de nem annyira mérhető, mint a legutóbbi esztendőkben. A munkások és alkalmazottak reáljövedelme — mindig az előző esztendőhöz mérten — 1966-ban öt, 1967- ben öt, 1968-ban és 1969-ben hat-hat százalékkal növekedett. A parasztság esetében e mutató öt, kilenc, nyolc és hat százalék volt az évek fenti sorrendjében. Váltsuk át forintra a százalékokat, hogy tisztábban lássunk! A munkások és alkalmazottak átlagos havi jövedelme 1965- ben 1756, 1969-ben 1990 forintot tett ki. Az építőiparban 1794, illetve 2179 forintot. A mezőgazdaság állami szektorában foglalkoztatottak havi kereseti átlaga 1965-ben 1511, 1969-ben 1966 forintra rúgott. No, és a termelőszövetkezetek? A közös gazdaságokban évi jövedelemről van szó, mivel az idényjelleg miatt a havi átlagok torzak — az egy dolgozó tagra jutó személyes jövedelem 1965-ben 12 595,, 1967-ben 16 226, 1969- ben 20 376 forint volt. Ay munkadíjra a termelőszövetkezetek 1968-ban 14 milliárd, 1969-ben 15,9 milliárd forintot fizettek ki, ennek fejében viszont az egy foglalkoztatottra jutó halmozatlan termelési érték 32 021 forintról 37 770-re emelkedett. Ha a tények, s a jellemző vonások alapján ítélkezünk tehát — s nem a kirívó, legtöbbször manipulációkkal összefüggő esetekből általánosítunk —, akkor megállapíthatjuk: a növekvő jövedelem forrása az emelkedő termelés volt. Nincs kétarcú igazság A társadalom két alapvető osztályának érdekei egybeesnek. A közös és az egyéni érdekek lényege is azonos. Miért mégis a viták, az olykor indulatos kifakadások? Az igazság soha nem kétarcú ugyan, de nem mindig világos. Jogosan teszik szóvá a munkások a termelőszövetkezetek neve mögé bújt kufárok, kiegészítő üzemág leplét öltő harácsolók dolgait? Jogosan panaszolják, hogy 1965-ben 19,50 volt egy kiló lencse, 1969-ben meg már 31 forint? Jogosan! Ahogy jogos igénye a termelőszövetkezeti parasztságnak is — csak egyetlen példát említve — a mainál kedvezőbb nyugdíjrendszer ... A munkás, a paraszt így, fogalomként — társadalmi, gazdasági, statisztikai kategória. Benne van a háztájit zöldségtermesztésre fölhasználó, piacozó, jószágot nevelő, s belőle szépen pénzelő paraszt éppúgy, mint a gyenge földön, nehéz adottságok között gazdálkodó termelőszövetkezet tagja, aki, ha megfeszül, sem hoz össze havonta 1500 forintnál többet. Benne az 1400 forint átlagkeresetű munkás, s a 2800 forintos is... Amikor tehát valaki azt mondja, hogy a paraszt jobban él, mint a munkás, többféle okból sem mond valót. Nem, mert a jövedelmek — az országos átlagon belül — erősen szóródnak. Nem, mert erősen eltérőek az életkörülmények. A pénznél maradva: 1969-ben egy munkásháztartásra 48 463 forint személyes rendelkezésű jövedelem jutott, a paraszti háztartásokban 41 216 forint volt ez az összeg. Igen ám, de ha egy főre számítjuk, akkor meg a parasztok kerülnek az első helyre, évi 15 214 forinttal, szemben a munkásait 14 884 forintjával... Hol hát az igazság? Ott, hogy csakis saját anyagi helyzetünk alapján nem ítélhetjük százezreket. Ott, hogy a szomszéd, az ismerős tehetőssége vagy szűkölködése nem okvetlen kifejezője egész osztálya jövedelmi helyzetének. S ott, hogy senkitől ne sajnáljuk a többet, ha a társadalomnak többet adott érte, ha annak az elvnek a gyakorlati érvényesítése segítette a jobb élethez, amelyet a Kongresszusi Irányelvekben így fogalmaztak meg: „Az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedjék a jól dolgozó, a társadalomnak többet nyújtó munkások és alkalmazottak keresete, a termelőszövetkezeti tagok jövedelme.” Mészáros Ottó