Kisalföld, 1971. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-22 / 18. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1971. JANUÁR 22., PÉNTEK ★ XXVII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM Soproni példa N­em értem teljesen az okát, de tény, hogy szerte az országban, jóformán minden iparágban kevés a szakmunkástanuló, hiány van fiatal szakmunká­sokban. Gyárak vezetőinek borul el a tekintete, ha a szakmunkás-utánpótlásra te­relődik a szó. „Kevés a fia­tal, s azok is jönnek-men­­nek, nincs eszközünk a ma­rasztalásukra” — panaszol­ják a munkaügyi osztályo­kon. Pedig van, számos lehető­ség van arra, hogy a fiata­lokat „lehorgonyozzák” egy munkahelyen. Egyet ezek közül Sopronban láttam, és követhető példaként szívesen közreadom. A gondolat — hogy az üzemben tanult szakmunká­sok bizonyítvány-átadását, a fiatalok üzemi fogadását ün­nepélyessé tegyék —­ a Szov­jetunióból származik. A KISZ Sopron városi Bizott­ságának munkatársai hoz­ták, és azon melegében „át­ültették” magyarra, azaz sopronira. Legutóbb a BU­­DAPRINT Pamutnyomóipari Vállalat soproni gyárában rendeztek ünnepélyes szak­munkásavatást, ötvenhárom végzett szövő­tanulót és szüleiket köszön­tötte a gyár igazgatója, a KISZ-bizottság titkára és a törzsgárda-bizottság elnöke. Kis műsort adtak az üzemi KISZ-esek által patronált úttörőcsapat tagjai, majd ba­ráti beszélgetéssel zárult a program. Kicsi, de tartalmas ünnepség volt. A napra emlékeztető dí­szes emléklap szövegéből: IVA mai napon először lépsz át annak az üzemrész­nek a küszöbén, amely, re­­mélhetőleg, esztendőkig munkahelyed marad ... Itt barátokat, majdan elvtársa­kat találsz, akik a munká­ban és az életben segítséget adnak, és minden gondodban támogatnak. így lesz a Te életed a gyár kollektívájá­nak élete is. Kívánunk Ne­ked munkasikereket, sok erőt és egészséget, legyél a gyárnak és üzemrészednek megbecsült dolgozója ...” A gyár gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetőinek aláírásával jegyzett kedves, meleg hangú szavakat a KISZ Sopron városi Bizott­ságának köszöntője egészí­tette ki. A kék, bőrkötésű mappa valószínűleg mind az ötven­három új szövőnek kedves emléke lesz a pályakezdés­ről. S ha más gyárba, más szakmába csábítja valami, talán elég lesz egy pillantás a vitrinben őrzött emléklap­ra, és nem kéri ki mégsem a munkakönyvét... Mert a fiatal érzékeny, s hamar eltépi a nevelő üzem­hez kötő szálakat, ha valami nem tetszik neki! De a fia­tal hálás is tud lenni, ha megérzi, hogy valahol be­csülik. S ennek a becsülés­nek volt első lépcsőfok­a az avatási ünnepség. A további lépcsőket azonban már együtt kell megtennie a fia­tal dolgozónak és a vállalati közösségnek. Egyik részről a lelkiismeretes munka, az idősebbeknek járó tisztelet, a másik oldalról a jól alkal­mazott elismerés, a tiszta emberség az, ami elemi kö­vetelménye a hosszú távra érvényes jó kapcsolatnak. Nem könnyű, de szép fel­adat lesz. Az ilyen indulás mindenesetre biztató. Cs. A. ARA: 80 FILLÉR Munkatársunk budapesti jelentése Is szocialista jogalkotásról tájékoztatta az igazságü­gyminiszter a sajtót Csütörtökön délelőtt a Parlament Gobelin-termében dr. Korom Mihály igazságügyminiszter ismertette a sajtó kép­viselőivel az 1971—1974. év közötti időszak jogalkotási fel­adatait. Első alkalommal dolgoznak ki az Igazságügyminisztérium szakértői hosszú időre szóló jogalkotási programot. Az új törvények tervezésébe bevonják majd a közvéleményt, ezáltal növekedik a jogszabályok demokratizmusa. A legfontosabb feladat, hogy az elavult paragrafusok, korszerű jogszabá­lyok váltsák fel. A négyéves törvénykészítő program alapvető kiindulási pontjai az MSZMP X. kongresszusának határozatai. A feladatokról szólva a miniszter elsőként említette az alkotmánymódosítást, amely az év végén az or­szággyűlés elé kerül. Már az országgyűlés soron követke­ző ülésszaka tárgyalja az új tanácstörvényt. Tervezetét a kormány már elfogadta. Az ifjúsági törvény is ebben az évben kerül az országgyűlés elé. A szövetkezeti mozgalom minden szektorára vonatko­zik az egységes szövetkezeti törvény, amely az egyes szövetkezeti formák általá­nos vonásait rögzíti. A tör­vényjavaslatban megfogal­mazzák majd a szövetkezés önkéntességének elvét, a szövetkezeti önkormányza­tot. Figyelmet fordítanak az állami felügyelet gyakorlásá­val kapcsolatos kérdésekre. Az egységes szövetkezeti tör­vény elfogadásával módosí­tások válnak szükségessé a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekre vonatkozó jog­­­szabályokban. Az egészségügyi törvény is valószínűleg ebben az esz­tendőben kerül a parlament elé. A felszabadulás óta sok jogszabály rendelkezett az egészségüggyel kapcsolato­san, ezeket is indokolt kor­szerű, egységes keretben szabályozni. A törvényjavas­lat a többi között kiterjed a gyógyító-megelőző ellátással, a nők fokozott védelmével, a gyermek-egészségüggyel kapcsolatos kérdésekre, az alkoholisták, az elmebetegek gyógykezelésére. Az alkoho­listák gyógykezelésével kap­csolatban gyógyító, munka­­terápiás intézmények létre­hozására is gondolnak. A modern orvostudomány fej­lődésével függ össze a szerv­­átültetés jogi szabályozása. A törvény intézkedik az egészségügyi apparátus to­vábbképzéséről, az orvosok fegyelmi felelősségéről, az etikai kérdésekről, a magyar állampolgárok külföldön, külföldi állampolgárok Ma­gyarországon való gyógyítá­sáról. A jövő évben módosítják a bírósági szervezeti törvényt, és a gazdasági és munka­ügyi megyei döntőbizottsá­gokat gazdasági, illetve mun­kaügyi bíróságokká alakítják át. Megoldják a bírák vá­lasztásának régóta esedékes kérdését is. Módosítják az ügyészség­ről szóló törvényt, növelik az ügyészi munka hatékony­ságát a bűnüldözés, az ál­lampolgárok jogainak védel­me miatt. Új büntetőeljárási törvény megalkotása is szerepel a programban. Az eddigi ta­pasztalatok hasznosításával egyszerűbben, gyorsabban, hatékonyabban járnak el büntetőügyekben a bűnüldö­ző szervek, természetesen a szocialista törvényesség szi­gorú megtartásával. A bün­tető törvénykönyv módosí­tására 1972-ben kerül sor. Korszerűsítik a btk-nak a népgazdaság elleni bűntet­tekre vonatkozó fejezetét. A közérdekű bejelentések és panaszok intézéséről szóló törvény megalkotását, illet­ve a jelenlegi jogszabályok korszerűsítését 1973-ban tű­zik napirendre. Jelenleg a közérdekű bejelentéseket és az egyéni panaszokat azo­nos szabályok, eljárás sze­(Folytatás a 2. oldalon.) Pártkü­ldöttség az NDK-ból Erfurtból, NDK-beli test­vérmegyénkből vártunk kül­döttséget tegnap délután, s helyettük Berlinből érkeztek vendégek. Harry Ott, a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága külügyi osztályának helyettes vezető­je, Werner Eberlein, az NSZEP Központi Bizottsága pártszervezetekkel foglalko­zó osztályának helyettes ve­zetője, Georg Folk, az NSZEP KB külügyi osztályának mun­katársa. Elkísérte őket Győr­be Erhard Dechnik, az NDK budapesti nagykövetségének titkára. A vendégeket Port Árpád, az MSZMP megyei Bizottsá­­­gának titkára fogadta Győ­rött, a megyei pártbizottság épületében, és tájékoztatta őket megyénk ipari, mező­­gazdasági és politikai hely­zetéről, a párt X. kongresz­­szusának határozataival kap­csolatos megyei feladatokról. Örömmel jegyezte meg, hogy az idén az erfurti kerület és a megyénk közötti kapcso­lat újabb eseményekkel bő­vül. — Szeretnénk — mondot­ta —, ha a pártbizottságaink között meglevő termékeny együttműködést és tájékoz­tatást kiterjeszthetnénk szak­szervezeteink és ifjúsági szer­veink találkozóira is. Az üdvözlésre és tájékoz­tatóra Harry Ott válaszolt. Elmondotta, sokat hallott megyénkről, s örülnek, hogy a helyszínen szerezhetnek ezekről személyes tapasztala­tot. De mit lehet megmutatni a megyéből egy délután? Rövid körutazás a megye­­székhelyen. Séta a régi, a történelmi Győrből a jelen­be, az Adyvárosba. De ez csak pillanatképekkel rögződik az átutazóban ... A mai Győrrel egy vezér­­igazgatói irodában ismerked­tek a vendégek. Akkor még nem tudták, hogy Jankovics Nándor, a GRABOPLAST győri Pamutszövő- és Műbőr­gyár vezérigazgatójának csa­ládiasan kedves szívélyessé­ge iparunk egyik büszkesé­gével, műbőrgyártásunk ter­mékeivel ismerteti meg őket. Az irodában felcsendülő ze­nét — bizonyára — véletle­nül közbecsúszott hibának vélték, de már belépett az első manöken, s utána sor­ban a többiek. (Nagyon csi­nos lányok.) Az idei télutóra és kora tavaszra tervezett grabo-újdonságokban. Ruhá­zati, cipőipari és bőrdíszmű­ves termékek, a gyár grabo­­anyagainak tíz termékcsalád­jából. Változatos színekben és modellekben. (Kár, hogy Jankovics elv­társ a meglepetés közepére tartogatta a divatkonfek­cióra készült modellek leglé­nyegesebb részét: mibe ke­rül?) Később, a bemutató végén kétszer is el kellett ismétel­nie, hogy az itt látott holmik, kabátok, kosztümök a bőrből készülteknél hatszorta ol­csóbbak, jóval könnyebbek, és lényegesen olcsóbbak a tiszta gyanúból készült szö­veteknél. — És mutatósabbak! — szólt közbe Werner Eberlein, majd a késő esti órákig tartó termelési, piackutatási és el­helyezési vita alakult ki a vendégek és a házigazdák között. Szemenyei János, az üzemi pártszervezet csúcs­titkára a gazdaságvezetés és a pártszervezet együttműkö­désének gyakorlatából mon­dott példákat. Azután arról beszélt, hogyan segíti a párt­­szervezet a törzsgárda mel­lett felnövő fiatalok nevelé­sét, a gyár feladatainak ma­gasabb szinten történő vég­rehajtását. A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizott­ságától érkezett vendégek csütörtökön a késő esti órák­ban búcsúztak el vendéglá­tóiktól, és ma reggel utaznak vissza a fővárosba. Rácz Ernő Megyénk vezetőinek találkozása az egyházak területi képviselőivel A Győr-Sopron megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottságá­nak elnöke és a Hazafias Népfront megyei elnöksége az új esztendő alkalmából tegnap délelőtt fogadást adott a megyében működő egyhá­zak és a papi békemozgalom vezetői részére. A megyei ta­nács épületében tartott foga­dáson Lombos Ferenc, a vég­rehajtó bizottság elnöke kö­szöntötte a megjelenteket. Lombos Ferenc tájékoztatást adott a megye politikai, gaz­dasági és kulturális életéről, valamint a feladatokról. Az egyházak vezetői elis­meréssel szóltak a társadal­munk építésében elért ered­ményekről. Dr. Kacziba Jó­zsef, győri püspök egyebek között méltatta­ azt a nyu­godt, építő légkört, amely Győr-Sopron megyében min­denütt tapasztalható. — A katolikus egyháznak is fel­adata úgy tevékenykedni — hangsúlyozta —, hogy a nép felemelkedését szolgálja. — A Hazafias Népfront­ban — szólalt fel Csizmadia Károly református esperes — de egyházaik vezetőinek is kötelességük aktívan tevé­kenykedni, hiszen e mozga­lomban a hívők és nem hívők együttesen jól szolgálhatják hazájukat. Wek­ler Rezső, evangélikus esperes azt hangsúlyozta, hogy a népi demokratikus ál­lam messzemenően gondos­kodik a lakosság jólétéről. A felemelkedést nagyszerűen érzékeltetik azok az új lakó­telepek, amelyek a városok­ban épülnek. Felszólaltak a többi egyhá­zak képviselői is. "Mindany­­nyian készségüket, fejezték ki, hogy a népi, nemzeti egység jegyében a jövőben is készek együtt munkálkodni szocialista társadalmunk ma­gasabb szinten történő építé­sében. A fogadáson részt vett Port Árpád, az MSZMP me­gyei Bizottságának titkára, dr. Hajós Vilmos, a Hazafias Népfront megyei Bizottságá­nak titkára dr. Kacziba Jó­zsef, győri püspök, Rákosi Elek, püspöki helynök, a pa­pi békemozgalom megyei el­nöke, Horváth Géza győri plébános, a papi békemozga­­lom megyei titkára, dr. Monsberger Ulrik, pannon­halmi kormányzó perjel, Csizmadia Károly, reformá­tus esperes, Wek­ler Rezső, evangélikus esperes, dr. Vér­tes Árpád, az izraelita hit­község főrabbija, Révész Jó­zsef, baptista lelkész, Rajki Ferenc adventista lelkész, és az Állami Egyházügyi Hiva­tal képviselői. A fogadás szívélyes légkör­ben zajlott. Werner Eberlein. (Nagy Éva felv.) Divatbemutató a vezérigazgatói szobában. A képen (balról jobbra): Harry Ott, mellette Port Árpád, a jobbszélen Szükséges öt korszerűsítés K­özelebi h­enegy mcas­tor: a termelői, a fogy­asztő Negyedik hónapja tevé­kenykedik megyénkben a MÉK korszerűsítését előké­szítő bizottság. Feladata: szervezni a korszerűsítést, megkérdezni a leendő tag­szövetkezetek véleményét és a vélemények alapján meg­határozni a termelői érde­keltségű vállalat feladatát. Az előkészítő bizottság elnö­ke Fazekas László, a lipóti termelőszövetkezet elnöke, a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának tagja. Tőle tu­dom meg a bizottság eddigi tevékenységét, s azt, hogy mikorra várható az alakuló gyűlés összehívása.­­ A téesz-szövetségek, a MÉSZÖV, a MÉK és tíz elő­készítő bizottság munkatár­sai ellátogattak minden ter­melőszövetkezetbe, hogy megkérdezzék: akarnak-e az új, korszerűsített vállalat tag­jai lenni. Nos, eddig 57 ter­melőszövetkezet és 23 áfész vezetősége hagyta jóvá a be­lépési nyilatkozatot. A mostani MÉK március első napjaiban hívja össze a mérlegtárgyaló közgyűlést, majd a gyűlés átalakul igaz­gatótanáccsá. Az igazgatóta­nács, melyen már csak a tu­lajdonos tsz-ek és áfész-ek küldöttei vesznek részt, jóvá­hagyja az alapító okiratot, megvitatja az új üzletpoliti­kai elveket, az idei tervet és a küldöttek megválasztják a vállalat tisztségviselőit.­­ A közös gazdaságok a zárszámadó közgyűléseken, az áfészek a mérlegtárgyaló gyűléseken döntenek arról, hogy az új vállalat tagjai lesznek-e vagy sem. S eze­ken a tanácskozásokon vá­lasztják meg a korszerűsített MÉK alakuló ülésére a kül­dötteket. Az előkészítő bizottság ta­pasztalata: a közös gazdasá­gok és áfészek szükségesnek tartják a MÉK korszerűsíté­sét. Véleményük, hogy a (Folytatás az 5. oldalon.) A Dunán: Nyolc jégtörő bontja a jeget A Duna alsó magyar sza­kaszán két helyen: Dusnok és Korpád között mintegy 8 kilométer, Baja és Sze­re­ml­e között pedig 6 kilomé­ter hosszú jégmező borítja a folyót. Helyenként négy méter vastagra torlódtak össze a jégtáblák. Ezért csütörtökön délután erősítést kapott a magyar szakaszon dolgozó hat jégtörő hajó. A jugoszláv Duna-­szak­aszról ugyanis átirányítottak két magyar jégrombolót, s így most már mindkét jégme­zőnél 4—4 hajó aprítja, bont­ja a jeget. (MTI)

Next