Kisalföld, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-01 / 256. szám
Molnár (Krausz) Ferenc emlékére Molnár (Krausz) Ferencre, a munkásmozgalom kimagasló egyéniségére emlékeznek ma hazánk — köztük Győr-Somon megye — párt- és tömegszervezeteinek képviselői. Születésének 75. évfordulója alkalmából a Farkasréti temetőben megkoszorúzzák a Párt kiváló harcosának síremlékét ■ Molnár (Krausz) Ferenc 1904. november 1-én született, Győrött. Kereskedőcsalád fia volt, kitanulta az asztalos szakmát és asztalossegédként dolgozott. Huszonkét éves korában tagja lett az illegális kommunista pártnak. 1927-ben beválasztották a KIMSZ és a Famunkások Országos Szövetsége győri vezetőségébe. Tevékenységéért Horthy rendőrsége letartóztatta és internálta. 1930-ban illegalitásba vonult. Ismét letartóztatták. 1931- ben egyévi börtönbüntetésre, 1932-ben pedig négy és fél évi fegyházra ítélték. Szabadulása után már nem térhetett viszsza szülővárosába. A negyvenes évek elején Budapesten tevékenykedett állandó rendőri zaklatások közepette. A felszabadulás után az MKP Központi Vezetősége megbízta az észak-dunántúli pártszervezet kiépítésével. Jelentős érdemeket szerzett a párt szervezeti és ideológiai megerősítésében, fejlesztésében, a reakció ellen vívott politikai harcban. 1947-től Budapesten dolgozott. 1953-ig a SZOT titkára, 1955-ig a Pénzintézeti Központ igazgatója volt. Ezt követően rövid ideig a MEDOSZ titkára, majd 1960-ig a SZOT osztályvezetője. 1960. május 15-én halt meg. Halálával nagy veszteség érte a magyar munkásmozgalmat. Győr képviseletében Szabó Rudolf, a városi pártbizottság propaganda és művelődésügyi osztályának vezetője és Szabó Lajosné, a városi pártbizottság munkatársa koszorúzza meg Molnár (Krausz) Ferenc síremlékét. Fogászati hónap — Igenis, van fájdalommentes fogfúrás! — mondta vagy két évtizeddel ezelőtt dr. Göbl András fogszakorvos. Értetlenül néztem rá, mert magam nem tapasztaltam. Lyukas fogaim akkor még nem volt. Annyit azonban tudtam, ha az iskolába az iskolafogásznak csak ahíre is eljutott — mindenki reszketett. Azon a napon, amikor megjelent, a 28 tagú osztályból több mint tízen hiányoztak. Gyomorfájással, náthával, bokaficammal, hőemelkedéssel hirtelen ágynak estek. Később kiderült: „képzelt betegek” voltak csupán, hogy a világért se kelljen találkozniuk az iskola- fogásszal. Azóta már bánják. A legtöbbnek műfogsora van. Most már mondják: Bezzeg, ha akkor tudtam volna! Bezzeg, ha akkor elmagyarázták volna, hogy a fogfúrás nem fáj .. .• Csakugyan nem fáj, úgy, ahogy Göll doktor mondta, feltéve, ha akkor megy el az ember a fogorvoshoz, amikor még alig lyukas a foga. Amikor még fájdalommentesen lehet fúrni, mert a lyuk nem érte el az idegeket, így sokkal egyszerűbb dolga lenne a fogorvosnak és sokkal gyorsabban szabadulna a nem kívánt fogorvosi székből a páciens. November sok év óta fogászati hónap: kicsinek és fagynak egyaránt. Ez szép kevés ahhoz, hogy minden lyukas fogú ember eljusson a szakorvoshoz és mind valamennyi meg is szabaduljon a fájdalomtól, illetve megelőzze azt. Amit valaki mulasztott éveken át, azt képtelen pótolni egy hónap alatt a legügyesebb, a leggyorsabb, a legvarázslatosabb kezű fogszakorvos is. A fogászati hónap harminc napja arra viszont bőségesen elegendő, hogy elolvassuk azokat a röplapokat, amelyeket az Egészségügyi Minisztérium egészségnevelési intézete évek óta forgalomba hoz, hogy átgondoljuk, mikor, mit kell tennünk fogaink egészségéért. Hogy elhiggyük: fontos a fogak rendszeres ápolása. A szép fogú ember bátran nevet, vidám. Jó az életkedve, jó a gyomra — és természetesen a közérzete. (Sindulár) Pedagógusok kitüntetése A katonai pályára irányításban, a katonatiszti életre való nevelésben kiemelkedő személyeket — főként pedagógusokat — tüntették ki kedden Budapesten, a néphadsereg Népstadion úti művelődési házában. A kitüntetéseket Varga László vezérőrnagy nyújtotta át. Újdonságok a politikai könyvnapokra A sorrendben immár 18. alkalommal megrendezendő politikai könyvnapokra megjelenik Lenin összes műveinek 28. kötete, Füzetek az imperializmusról címmel. Az NDK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából jelentették meg „A Német Demokratikus Köztársaság a szocializmus útján” című kiadványt, amely a testvéri szocialista ország gazdasági, politikai fejlődését ismerteti. A nagy érdeklődés tette szükségessé, hogy a ,,Mit kell tudni a Szovjetunióról?” című, a korábbi kiadásokban rövid idő alatt elfogyott könyvet ötödször is megjelentessék. Az „Olimpia Moszkvában” című könyvecskéből a sportesemények színhelyeivel, a létesítményekkel ismerkedhet meg az olvasó, s közük a főbb idegenforgalmi tudnivalókat is. 1979. november 1., csütörtök Csatlakozás a Radnóti szocialista brigádok felhívásához A Hazafias Népfront Győr megyei városi Bizottsága, valamint a Radnóti Emlékbizottság örömmel értesült a Győrött Radnóti Miklós nevét viselő szocialista brigádok felhívásáról. A felhívásban foglaltakkal egyetértünk, és e felhívásunkkal csatlakozunk a mozgalomhoz. A Hazafias Népfront Győr megyei városi Bizottsága és a Radnóti Emlékbizottság szép feladatának tekinti, hogy mozgalmi, erkölcsi és anyagi támogatásával segítse Győr város Tanácsának nemes elhatározását, a Radnóti emlékhely kialakítását hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére. Felhívjuk a város minden lakosát és mindazokat, akik felhívásunkkal egyetértenek, hogy megajánlásaikkal támogassák a szép elhatározás megvalósítását. Kérjük, hogy az emlékhely kialakításához nyújtandó ,társadalmi munkafelajánlásaikat közöljék a Győr megyei városi Tanács tervosztályával (9021 — Győr, Szabadság tér 1., tel.: 125-90/106), megajánlásaikat pedig juttassák el az alábbi csekkszámlán : Győr megyei városi Tanács V. B. letéti számla Győr 693—90658—0512. Meggyőződésünk, hogy városunk lakossága a felhívást megértően fogadja, és aktív közreműködésével elősegíti a mártírhalált halt költő méltó emlékhelyének kialakítását. Hazafias Népfront Győr megyei városi Bizottsága Radnóti Emlékbizottság HOLNAP PREMIER Fiatalság szépség, költészet Bemutatkozik a Győri Balett A nézőtéren szabadnapos színészek, műszakiak, más színházi emberek és a próbára bekéretedző idegenek: a Győri Balett első, bemutatkozó előadására készült két és fél órás műsor most már előadásszerűen pereg. A tizedik sorban mikrofonnal a kezében, csíkos köpenyben ül Markó Iván balettigazgató, koreográfus, művészeti vezető — néhány perccel 11 óra után jelt ad a kezdésre. Felcsendülnek Orff: Carmina Burana című művének dallamai, és megkezdődik az elődás. Fotóriporterek jönnek-mennek lábujjhegyen, kattogtatják gépeiket a színpad széle és az első sor között: a tévések reflektorai, kábelei a fal mellett sorakoznak, a nézőtéren ott ül a rendező, operatőr, szerkesztő. Színpompás, sodró erejű képek követik egymást a színpadon, míg aztán összecsukódik a függöny és kivilágosodik a nézőtér. Markó Iván így szól a táncosokhoz: ,,Köszörűim, gyerekek, nagyon-nagyon szép volt. Most menjetek, öltözzetek!" Az előzmények ismertek, majdnem egy éve foglalkozik vele bőségesen a magyar sajtó, a rádió, a televízió, az Állami Balettintézet tavalyi végzős osztálya Markó Ivánnak, a világhírű Bejártegyüttes táncosának vezetésével Győrbe szerződött, s ezzel létrejött az ország harmadik balett-társulata. Nyilatkozatok sora követte egymást, amelyekben szó esett a Győr-Sopron megye áldozatkészségéről, a fiatalok és vezetőjük nagy-nagy vállalkozásáról és terveikről. Múltak a hetek, hónapok, s eljött az idő, a bemutatkozás, a bizonyítás ideje. S míg hosszú ideig maga a szerződés eseménye volt beszédtéma, néhány hónapja, hete már maga a munka, a szinte reggeltől estig tartó próba, amellyel az első premierre készültek. — A bemutatkozás — egy új művészettel való ismerkedés — a győri közönség számára is újdonság lesz. Miről szól A Nap szerettei? — kérdezem Markó Ivánt, jól tudva, hogy egy balett cselekménye nem mesélhető el úgy, mint gy drámáé. — A táncot elmondani nehéz — mondja —, hiszen, ha el lehet mondani, akkor inkább meg kell írni. A táncban olyan dolgokat lehet kifejezni, megéreztetni, ami minden szónál több. A tánc a legősibb művészet, a tánc alapja a ritmus, amely már akkor létezik az életünkben, akaratunktól függetlenül, amikor még semmit sem tudunk a világról. Megszületünk és dobog a szívünk, lélegzetet veszünk. A tánc a ritmusnak a csúcsa: a tánc a velünk született legmélyebb lényeget ragadja meg. — A Nap szerettei Orff Carmina Burana című, eredetileg több mint egyórás művének harminchat percnyi részlete: népszerű, hatásos, kifejező zene ez. Tíztételes táncunk „története'’ szerint a Nap és a Föld szerelméből megszületnek az emberek és a Nap éltető erejétől öntudatra ébrednek, dolgoznak, szeretnek, küzdenek — mint az emberek általában. A darab csúcspontján elmegy a Nap, feljön az éjszaka, és az emberei félnek a sötétben, ésszinte esztatikusan visszaimádkozzák a Napot. Aztán pedig, mint egy álarcot, letépik az arcukról a sötétséget, ekkor megvilágosodik a Nap, de belülről, a minden emberben benne élő, belső Nap. Ez a belső fény maga a közösség, egy ideális közösség a maga illető erejével. És az emberek elindulnak a Nap és a Föld nélkül boldogulni a saját erejükből. — Az est műsora három részből áll... — A második rész a Pygmalion című, zene nélküli tánckettőssel kezdődik, amely a mitológiai történet újabb variációja, majd Richard Wagner Wesendonk-dalaira komponált kis jelenetek sora következik, amelynek keretjátéka egy kamasz fiú álma. — És a harmadik? — Stációk címmel Richard Strauss „Imigyen szóla Zarathustra” című szimfonikus költeményére készítettem koreográfiát. Talán ez a legcselekményesebb balett — ez áll legközelebb a színházhoz olyan értelemben, hogy ebben van a legtöbb színpadi hatáselem. Az egyén és a rossz közösségek harcáról szól: egy ember életéről a születéstől a halálig, egy ember küzdelméről, aki hiába próbálkozik, nem talál társakra. — Nietzsche hőséhez mi köze van? — Semmi. Hozzám van köze. De erről ne többet — majd a premieren. A Stáció főszerepét maga Markó Iván táncolja. Vége a főpróbának, a televíziósok szerelni kezdik lámpáikat, a rendező a fotóriporterek kedvéért újra és újra beállít egy-egy hatásos, látványos részletet. A fiúk és lányok izzadtan, csapzottan, de boldogan állnak a kamerák elé, újra meg újra eltáncolnak egy-egy jelenetet. Az izgalom nagy. A péntek esti premieren a fiatalság, a szépség és a költészet kér bemutatkozási alkalmat a győri színpadon. G. B. Gyertyák napja, csütörtök Nem, nem babonáké, mint a versben! Babéros koszorúkkal jön a Nap, gyulladó lángokkal, gyalogutakkal. Nem akar elmúlni, telik csöndesen. Hol van a nyár? Ébredeznek fénylő díszcserjék, növekednek percről percre ciprusfa ágak, gyászjelképek. Fenyőtobozok, ezüst virágok szaglásszák egymást. Éveket, hónapokat, órákat utazunk vissza! Addig az ágyig, dűlőútig, utcáig, kórházig, nagyanyánk csukott szájáig, nagyapánk szemét őrző rézfillérig, apánk növekvő hajáig, körméig, anyánk ráncos arcáig, fiunk, lányunk szétszakadt ruhájáig szétroncsolt testéig. Gyászolunk, hallgatunk ugyanabban a temetőben. Nem viselünk álarcot, mi, nyersek, nyálasaik, csúszómászók, deszkamellűek, köpcöseik, szakállas próféták, nagyfülűek. Most nem harapdáljuk egymást habos-véresre. Keresztre, márvány kőre nézünk, szeretjük a családunkból azokat, akiket (előfordulhatott) valaha alig. Emlékek okozzák a könnyeket, hóharmat esik a szirmokra, reggelre befagynak az itatóvályúk. November első napja, csütörtök. Krisztuskorom, harminchárom évem gyertyáját gyújtom, Vincze Jánosné, született Kiss Mária, sánta öreganyám emlékére egyet, állítom albérleti szobám ablakába. Amott, szemben a győrszabadhegyi sírkert, virágoktól jószagú. Százados fák alatt fekszenek a halottak, már nem asztalosok, cipészek, főkönyvelők, orvosok, esztergályosok, tanárok, háztartásbeliek, egyetemisták, szövőnők. Csak halottak! Az otthoniakat nem veti haza az éjfél, nem mentek össze hétfőn se, a sáros Simon-Júdás napi vásár után, nem hajtogattak a pincéikben, nem énekeltek parasztnótáikat. Aki él, nem meszel halottak hetében. Munka után, amikor a szőlőből, a hidegedő répaföldről megérkezik, mikor már az udvaron se talál munkát, előszedi a fényképtartó dobozt, rakosgatja belőle a régi fotográfiákat, szétteríti mindet az asztalon, könyököl fölöttük szótlanul. Világosságban vannak a holtak! Mondja egy asszony: „Nem várt itt, engem senki, utolsó halottként nem álltam ki a temetőkapuba, bicegve nem sétáltam le-föl. Csak minden éjszaka fázok, nyáron is. Húzza a szememet a hideg, füvek verik az arcomat, sebzik a számat a krizantémok, üszkösödik a kezemre tekert olvasó, ólmos eső oltja szomjúságomat. Bámulok a falura, ott jár az eszem, a szívem a kazlak, a hidasok között. Okosabb szerettem volna lenni, mentem a kismezőn, a csibéknél voltam gondozó, még a kistéesz idején. Eltűntek örökre azok a szárnyas madarak, nyelettek velem lila orvosságokat. Az úristen házába nem hívott, kapaszkodtan tartógrábra fogakba, kapanyelekbe, kaszanyelekbe. Imát hányat motyogtam el? Rettegtem a tűszúrásoktól, a doktor mindig esti harangszókor érkezett. Kellett volna még néhány esztendő: megfoltozni a csollánzsákokat, elültetni a babot, leverni a diót. Innen nézem az udvart, várom, mikor nyílik a kapu, ki jön ki a házból, találgatom, hova megy? Boltba, hegyre, gázért, a tanácsra? Ez itt a mindenszentek-napi temető. Takargatjuk magunkat, koszorúkat zörget nyakunkban a szél. Gyertyafény a homlokunk, számok közé szorultunk. ..” Nődögélnek agyerekek, megérnek sok halált, temetést. Már majdnem sötétben lobognak az apró lángok, holnap halottak pánteke. A győrszabadhegyi temető mellett mozdony robog. Jajgatok kifelé. Pattog az ablaküveg, mint a dióhéj. Bőrömig égnek sápadt gyertyák. ... HSfpl PCD —5