Kisalföld, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

1991. január 2., szerda 1Q&ALFO11D A gyorsasággal a balesetveszély is növekszik Fekete december Türelmetlenebbek és ingerültebbek lettünk - 1990 során a megye te­rületén 1430 ember könnyű sérülésével járó 841 balese­tet jegyeztünk. A súlyosabb ba­lesetek száma 554 volt, s ez 700 embert érintett. Ám, ami a legszomorúbb, hogy 111 volt a halálos baleset, s ezeknek összesen 132 sze­mély esett áldozatául. Az esetek és a sérültek, illetve áldozatok száma közötti egy­re növekvő különbség arra utal, hogy gyorsul a közleke­dés, a nagyobb sebességnél történő baleset pedig óhatat­lanul súlyosabb következmé­nyekkel jár. - Melyik időszak hozott magával több balesetet? - A december még feke­tébbnek bizonyult, mint a nyári szabadságolások, úgy­mond száguldásosabb hó­napjai. 22-e és 27-e között például három halálos kime­netelű karambol volt me­gyénkben, s ebben hatan ve­szítették életüket. - Továbbra is növekvő ve­szélyt jelent az ittas vezetés? - Az előző esztendőhöz két jóval az év zárása előtt már tudtuk, hogy a közlekedési balesetek statisztikájában az 1990-es esztendő az előző éveket felülmúló számadatokat produ­kál. Most, miután 1990 végképp lezárult, mit mutat az éves baleseti statisztika? - kérdez­tük Horváth Dezső alez­redest, a Győr-Moson- Sopron Megyei Rendőr­főkapitányság Közleke­dési Osztályának veze­tőjét. Mest 13 százalékkal, 238-ra nőtt az ittasan elkövetett köz­lekedési balesetek száma. - Eredményesek voltak az ellenőrzések? - Mondhatom, szomorú ta­pasztalataink vannak: a köz­lekedésben résztvevők leg­többje még mindig csak a rendőr és az ellenőr számára igyekszik betartani a szabá­lyokat. Nem pedig állandó jel­leggel és önmagáért! Az pedig nem áll módunkban, hogy ál­landóan ellenőrizzünk. - Csalódást hozott 1990? - Azt reméltük, hogy a kül­földről behozott gépkocsikkal javul a közlekedésben részt vevő járműállomány műsza­ki szintje, közlekedésbizton­sága. De csalódnunk kellett. Sőt. Sokan azzal okoztak balesetet, hogy megszokás nélkül vezették haza az újon­nan szerzett kocsit. És még valami. Közutainkon is to­vább fokozódott az emberek türelmetlensége, ingerültsé­ge.- Ettől kellene megszaba­dulnunk az új évben? - Szívből kívánom ezt. No meg azt, hogy ha a gazdaság végre jó kerékvágásba kerül, az embereknek egy kicsit több idejük lesz elgondolkod­ni a katasztrofális közlekedé­si helyzeten, és talán jobban odafigyel mindenki, s egy­másra jobban vigyázva közle­kedik majd. Illés Ferenc A polgármester optimista (Folytatás az 1. oldalról.) - Ma már tudjuk, hogy az önkormányzat milyen helyi adókat vethet ki, és nem ne­héz megjósolni, hogy végül kemény vitákban kristályo­sodik ki az önkormányzat ál­láspontja. Önnek mi a véle­ménye: szabad-e újabb ter­heket rakni a polgárokra? - Ha rajtam múlna, csak azokat a rétegeket és terüle­teket adóztatnám meg, ame­lyek még elviselik az újabb elvonásokat. Elsősorban az idegenforgalomra, az üzleti életre és egyszóval a vállalko­zókra gondolok, de csak olyan mértékben, hogy ne ve­szélyeztessük prosperitásu­kat. Szívem szerint azonban nem vetnénk ki semmiféle adót, de a város és intézmé­nyei működését biztosíta­nunk kell. - Hirschler úr, köszönöm a beszélgetést. - Én is köszönöm, és hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy az év első munkanapján városunk minden polgárának, a várható gondok ellenére is, sikeres, kiegyensúlyozott és boldog esztendőt kívánjak. Horváth Ferenc Esti kommentár Költségvetés A kormány tájékoztatására közlöm, hosszas csatározás, belső vívódás, számol­gatás, ellenzéki csetepaté dacára nem si­került elfogadnom idei saját költségvetése­met. A mindenképpen drámainak tekint­hető helyzet még tavaly év közben kezdett kialakulni, amikor több millió magyarhoz hasonlóan feltettem a kérdést, miből fo­gunk élni jövőre. Kormánypárti énem per­sze rögtön válaszolt, abból, amit csökken­tett létszámmal és költséghányaddal meg fogok termelni, feltéve, ha termékeim elad­hatóak lesznek a nyugati és a keleti piaco­kon egyaránt dollárért. Hosszas tárgyalásokat folytattam a Nemzetközi Valutaalappal - a zsíros kenye­ret a megbeszélésekre ők hozták -, hogyan lehetne megszorítani engem azon a módon, hogy azért még éljek. Ők nem akartak en­gedni a huszonegyből. Részletesen kikér­deztek, hányszor táplálkozom naponta, mit eszem, mivel közlekedem, mennyit köl­tök alkoholra, könyvekre, szerencsejáték­ra. Költségfelhasználásomat elektromik­­roszkópi vizsgálat alá vetették, aminek kö­vetkeztében kiderült, hogy a napi három­szori étkezést kezdetben heti, majd ha azt kibírom, havi háromszori alkalomra csök­­kenthetném. Utána aligha lesz szükségem nyugati kölcsönökre, törlesztenem pedig végképp nem kell. Alkoholról, autóról, könyvről természetesen szó sem lehet, a ruházatomat felváltva használjam a zálog­házzal, tavasztól költöztem sátorba, hiszen ez egészséges és nagyszerűen megfelel a környezetvédelmi szempontoknak. Amikor parlamentem elé vittem a javaslatot, fide­­szes énem rögtön lesöpörte az asztalról, mondván ez nem kormány, költségvetés és élet, mire a kisgazdák keményen rámutat­tak a bolsevikokra, akik a kialakult hely­zetért felelősek. A dolog egészen odáig fajult, hogy blo­kád alá vontam saját magamat, lezártam a határaimat, nem kaptam enni-inni, vál­ságbizottságot hoztam létre. Végül a ki­adásokat úgy próbáltam csökkenteni, hogy közben növeltem és úgy növeltem, hogy közben csökkentettem. Leváltottam két minisztert, három újat kineveztem, de ezzel még mindig nem lett költségvetésem. A blokád sikerén úgy felbuzdultam, hogy elszemtelenedtem. Újabb igényekkel lép­tem elő. A cipővásárlásra vonatkozó inter­pellációm heves vitát váltott ki mind az el­lenzék, mind a kormánykoalíció körében. A szocialisták szememre vetették, ha én most cipőt akarok, holnap majd biztosan bakancsot, amihez nem átallok esetleg fű­zőt is kérni. Ha mindenki így tenne, akkor egyenesen az NSZK cipőfűző-válságkészle­­téhez kellene fordulni segítségért, ami to­vább növelné az állami terheket. Ezek után az új fogást, amin aludhatnék, szóba sem mertem hozni, be kell érnem a régivel. A terméketlen viták elhúzódtak egészen az esztendő végéig, így költségvetés nélkül léptem az új esztendőbe, ami nem volna baj, ha legalább pénzem lenne. P. M. Üzenet Az Országgyűlés Kül­ügyi Bizottsága - tagjainak a közelmúltban Albániá­ban szerzett tapasztalatai alapján, valamint a jelen­leg ott zajló eseményekkel összefüggésben - üzenetet intézett az albán parla­ment külügyi bizottságá­hoz. Az üzenet szerint a magyar parlament Külügyi Bizottsága üdvözli a ki­bontakozási folyamatot, a többpártrendszer meghir­detését, a békés átmenet érdekében megkezdődő tárgyalásokat a szervező­dő pártok és a hatalom képviselői között. A doku­mentum leszögezi azt is: az 1956-os magyar tapasz­talatok és az 1968-as csehszlovákiai események arra intenek, hogy az erő­szak alkalmazása csak el­odázza, de nem oldja meg a társadalom alapvető problémáit. 1990 utolsó napján nem is kellett túlzottan nyitott fülek­kel járni ahhoz, hogy a petár­dák durrogását, a sípolást, a trombitálást összekagylóz­­hassa ez az érzékszerv. S amit még a szem tapasztalt hozzá, az sem volt pitiáner dolog. A két testrész által be­gyűjtött tapasztalatokból adunk közre néhányat, fotók­kal illusztrálva. Szüveszter napján délelőtt kezdtük a sétát Győrött, a Baross úton, ahol szokatla­nul nagy volt a nyüzsgés. Csákó, papírtrombita, szer­pentin, álarcok és folyamatos emberfolyam volt a kép jel­lemzője. Már ebben a korai órában is rengetegen igyekez­tek torkukat az esti murira hangolni a sípok fújásával. Udvardi Tibor, a győri McDonald's étterem vezetője újságolta, hogy a Baross úti étterem december 28-án fennállásának egyik legsike­resebb forgalmát bonyolította le. Kilencezer ember járt az étteremben, amely még 31-én is 16 óráig tartott nyitva. Délután már jócskán talál­koztunk tengerészléptű dü­löngélő és nótákat harsogó állampolgárokkal, köztük meglepően sok fiatallal. Lát­tunk néhány renitenskedőt, akik a lépcsőházakba petár­dákat hajítottak és uccu... Nem tudom, a lakók közül hányan ejtették ki a hatalmas durranásoktól kezükből a lá­bast vagy a poharat. Mi há­rom ilyen alpári módon szó­rakozó bandával találkoz­tunk. No, meg kéregetőkkel, akik az emberek ilyenkor szo­kásos ajándékozókedvét ki­használva, idegen lakásokba kopogtak be, ha kaptak kö­szönték, ha nem káromkod­va kívántak minden rosszat az ajtót nyitónak... Láttunk sétánk közben frakkos, cilin­­deres urakat, jólöltözött dá­mákat és kopottas turkáló öregembereket. Találkoztunk postással, vasutassal, rend­őrrel, orvossal és tűzoltó­val... Este tíz körül néztünk be a Révész kocsmába, ahol oszt­rák és magyar vendégek mu­lattak. A talpalávalót a Grez­­nár cigányzenekar húzta, a kisteremben diszkózenére ropták a fiatalabbak. Az éjfél a Klastrom Szálló­ban ért utol bennünket, az it­teni feneketlen jókedvet pár percre a Himnusz hangjai szakították meg és a pezsgős koccintás után az újév első zeneszáma, a Kék-Duna ke­ringő hangjai csendültek fel. Reggel ellátogattunk a győ­ri kórház szülészetére, hogy lencsevégre kapjuk a két óra­kor, két és fél órás vajúdás után, majdnem háromkiló­­san született gyirmóti illető­ségű egészséges kislányt, Po­zsonyi Csillát és édesanyját. A rendőrség központi ügye­letese elmondta, hogy egye­sek szilveszteri mulatságként autókat törtek fel, jobbára Győrött, Adyvárosban. Az ak­ciónak több tucat kárvallott­ja van. Volt jó néhány autólo­pás, kettőt össze is törtek ezekből. Szomorú az a tény, hogy alig léptünk az új esz­tendőbe, máris megtörtént az első halálos kimenetelű köz­lekedési baleset. A helyszíne Kajárpéc volt. A kijózanító állomásra haj­nali háromig öt pácienst szál­lítottak, köztük egy nagyon részeg külföldi férfit. A deto­­xikálás után már vala­mennyien elhagyták a kórhá­zat, borsos befizetnivalóval zsebükben. Zsadányi Dezső Fotó: Szűk Ödön Reggeltől reggelig Ez történt szilveszterkor A Révész újévi malaca. A pár órás Pozsonyi Csilla és édesanyja... 3 A Klastrom Hotel és mulató közönsége.

Next