Kisalföld, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-08 / 33. szám

1991. február 8., péntek KIMUPUH) Biztosítékot kért a bank Nyakig ülnek a paradicsomban Hitel szakszervezeti kezességre Először is, hogy kerültek ilyen helyzetbe, a fizetés nap­ján derüljön ki, hogy üres a kassza? - kérdeztük Kovács László igazgatótól. - Azt nem pénteken, egy héttel korábban, sőt két hó­napja is tudtuk, hogy milyen helyzetben vagyunk. Ellen­ben pénteken délelőtt 9 óra­kor kaptuk meg írásban a banki értesítést, hogy lehúz­ta előttünk a rolót. Akkor már nem volt mit tenni. - Milyen sikerrel jártak Bu­dapesten? - Levegőhöz jutottunk. Februárban tudunk bért fi­zetni. - Kiben találták meg a jósá­gos Joe bácsit? - Nincs ilyen. A bank bizto­sítékot kért tőlünk a bérhitel­re és szakszerveztünk, az ÉDOSZ vállalta a kezességet. Nyilvánvalóan még egy ha­sonló akcióra már a szakszer­vezet sem vállalkozhat, mert nincs annyi pénze. - Ez a banki hitel képlete­sen egy pohár víz a nagy lá­zas betegnek. Miként lesz to­vább? - Fokoznunk kell minden lehetséges módon az értéke­sítést, csökkenteni a készle­tünket és átalakítani a válla­latot. A bank látni akarja majd, hogy fogynak tartozá­saink, követni fogja a kiadást csökkentő intézkedéseket. Egy csoportot alakítottunk az Mint keddi számunk­ban már tudósítottunk róla, noha február else­jén fizetésnap volt az Óvári Konzervgyárban, az alkalmazottak nem kapták meg bérüket. A cég bankja már munka­bérre is megtagadta a hitelezést. Február 4-én a konzervgyár igazgató­ja és gazdasági helyet­tese Budapestre uta­zott, hogy valamiféle pénzügyi mentőövet szerezzen vállalatának­ intézkedések kidolgozására, ezt majd megvitatja a szak­­szervezet és a jóváhagyott in­tézkedéseket visszük a bank elé. Valószínű, legalábbis re­méljük, hogy elnyerjük a bank támogatását. - Nyilvánvalóan elkerülhe­tetlenek a fájdalmas lépések. - Október végétől mostaná­ig 13 százalékkal csökkentet­tük a létszámot, de ez nem elégséges. A további leépítés lesz a legkényesebb feladat. A piac után eddig is kifulladá­sig szaladtunk. Tavaly ilyen­kor a mostaninál jóval több hitelünk volt, csak éppen ment a munka, így nem volt gond. A szovjet piac elveszté­se a mi legfőbb bajunk. Noha bárhová is mentünk a nagy országban, mindenütt kapva kaptak volna gyártmányain­kon, mégsem tudtunk tető alá hozni üzletet. Más megközelítésben az itthoni pénztelenség miatt fáj a mi fejünk. Hogy a bank nem hajlandó tudomásul venni a szakma sajátossága­it, milyen hosszú nálunk az átfutási idő. Ezt valakinek fi­nanszíroznia kell. Amikor Né­metországban a konzervüzem átveszi a termelőtől termé­nyét, 25 százalék előleget fi­zet, majd karácsonykor to­vábbi 30-35 százalékot, a fennmaradó részt pedig, ami­kor értékesítette az árut. A fo­gyasztó a konzervet nem egész évre, egyszerre szerzi be. Csak hát a német gazda nem egyik napról a másikra él. Nálunk kihúzták a szőnye­get a hasonló üzemek talpa alól. Még mindig nincs csőd­törvény. A szanáláshoz pénz kellene... Nincs lehetőség az újrakezdésre. - Miben reménykedhetnek hát? -Van értékesíthető készle­tünk, van nyersanyagunk, amiből még dolgozhatunk és van nem is egy külföldi part­ner, akit komolyan érdekel a cégünk. Márciusra érik meg a helyzet annyira, hogy a tőke már nemcsak kopogtat a gyárkapun, hanem be is lép azon. Ferenczi József Tengeri kígyó hosszúságú per Főmolnár kontra malomipar Nagyobb a füstje, mint a lángja annak a négy és fél éve húzódó pernek, ami most a győri Munkaügyi Bíróságon folyik. A per ugyan nem szok­ványos, hiszen már megjárta a tatabányai Munkaügyi Bí­róságot, itt 9 tárgyalás volt. A Legfelsőbb Bíróságon és a győri Munkaügyi Bíróságon is tartottak már ezt megelőző­en is két tárgyalást a Puskás Ottó főmolnár kontra Gabo­naforgalmi és Malomipari Vál­lalat komáromi gyára között tartó perben. És már az is szokatlannak tűnhet, hogy egy komáromi ügyet a győri bíróságon tárgyaljanak. Ez a Legfelsőbb Bíróság döntése volt. Az ügy gyökerei a múltba nyúlnak. 1982-87 között rendkívül sok tűzeset volt a malomiparban. Ezek közül csupán egy volt a komáromi malom­tűz, amit a mostani tárgyalás felperese, Puskás Ottó szerint már nem sikerült eltussolni, pedig az akkori MSZMP-s urak nagyon akar­ták. Mint erről a tűzről bebi­zonyosodott, szándékosan idézték elő, a felelősségre vo­nás bírói ítélet alapján meg­történt. A malomtűzzel kap­csolatban indult eljárás Pus­kás Ottó addigi főmolnár el­len. A fegyelmi határozat el­marasztalta, alacsonyabb be­osztásba helyezte. Ezt a hatá­rozatot a Legfelsőbb Bíróság illetékes kollégiuma szigorú megrovásra enyhítette. A mostani győri perben a felperes Puskás Ottó követel­te, hogy 1986. január 25-től 1991. január 19-ig kiesett (táppénz) munkabér külön­­bözetét és az utazási költsé­geket térítsék meg részére, mivel a múlt évben a Komá­rom Megyei Munkaügyi Bíró­ság részben igazat adott neki és visszahelyezte régi beosz­tásába. A Legfelsőbb Bíróság határozata alapján a kártérí­tési igény megítélésére a győ­ri Munkaügyi Bíróság a jogo­sult. A bíróság vizsgálta az összes körülményt a malom­tűz óta, és abban kellett (vol­na) állást foglalnia, hogy iga­za van-e Puskás Ottónak a követelések összegszerűségé­ben az alperes vállalattal szemben. Mert, ha igen, ak­kor megilleti a teljes összegű kártérítés. A február 4-i győri tárgya­láson tételesen áttekintették a sok kilónyi periratot. Meg­tudtuk: a felperes beadványa szerint ellene a malomtűzzel kapcsolatban azért indult fe­gyelmi eljárás még a meghall­gatása előtt, mert írt egy név­telen levelet, amelyben egy bűnügyben észrevételt tett a komáromi rendőrségnek. A tanúkihallgatáson Ferencz Antal szakértő elmondta, hogy Puskás ellen szerinte is e levél végett indult eljárás és nem a malomtüzet előidéző mulasztásai miatt, és fegyel­­mileg történő áthelyezésére is ezért került sor. A sok piszká­lódástól Puskás Ottó kibo­rult, egészsége megrendült, kórházba került, mert a ma­lomtűzzel kapcsolatban összefüggésbe hozták a ne­vét. A tanú elmondta azt is, hogy a tűz keletkezésének okával még a szakértői vizs­gálatok befejezése előtt kez­dett el személyesen foglalkoz­ni, és az ő vizsgálati eredmé­nyei Puskás Ottót igazolták. Az alperes ügyvédje kétség­be vonta a tanúvallomás jo­gosságát, mert szerinte elfo­gult volt, hiszen Ferencz és Puskás ötven éve barátok. A következő tanú a Komárom Megyei Malomipari Vállalat nyugalmazott (akkor még ak­tív) igazgatója, Hercegh István volt. Ő elmondta, hogy a ma­­lomtűz rendőrségi vizsgálati anyagából számára egyértel­műen kiderült, hogy Puskás Ottót fegyelmileg el kell ma­rasztalni, ezért megindíttatta vele szemben az eljárást, amit a rendőrségi vizsgálat által feltárt egyéb szabálytalansá­gok is indokoltak. Az igazga­tó elmondta azt is, hogy a rendőrségi vizsgálati anyagot nem olvasta el, csupán szig­nálta. Az áthelyezés nem büntetés volt szerinte, mert hiszen a komáromi malom le­égett, így Puskás munkahe­lye, beosztása megszűnt. A szakmunkás munkakörbe történő foglalkoztatást, vi­szont Puskás nem fogadta el és Budapestre ment dolgozni, cégen belül. A nyugdíjas igazgató el­mondta a bírónő kérdésére azt is, hogy még a rendőrségi anyag szignalizációja előtt nem volt tudomása a komá­romi malom dolgozóinak vi­selt dolgairól.­­ Ezért egyér­telműen Puskás Ottó mint ot­tani munkahelyi vezető volt a felelős.­­ Viszont tudott Pus­kás különböző helyekre írt le­veleiről (mert az akkori váro­si pártbizottság mindenről ér­tesítette, és a pártközpontból még vizsgálat is indult ez ügy­ben). Megcáfolódtak azok a tények is, hogy nem tudott az igazgató a nagymértékű italo­zásokról, sőt az egyik munka­helyi vezető nonstop részeg­ségéről, mert hiszen Puskás minden leveléről tájékoztat­ták őt, így arról is, amiben ezeket jelentette. Tagadta, hogy az őt megkerülő levelek miatt indított volna eljárást, bár azt elismerte, hogy voltak Puskással szakmai vitáik. Vi­tatja azt is, hogy Puskás csak az ellentétek kirobbanása után vált szemében persona non gratává. Érdekes volt to­vábbá az a dolog is, hogy a volt igazgató nemigen tudott (vagy akart!) olyanokra visszaemlékezni, amiről nem volt papír. A négy és fél órás tárgyalás után sem hirdettek ítéletet a perben, mert a bíróság új szakértői vizsgálati anyagok beszerzését kérte. Zs. D. ­ Hogyan lesz hatvanból háromszáz? Kedvszegő kilátások Segélykiáltás érkezik Szár­földről, nemrég hasonló ügy­ben Cakóházáról hívtak ben­nünket, rossz a hangulat vi­déken. Nagyon sok pénzük fekszik a gazdáknak az álla­tokban, és azok nem kellenek senkinek. S ami számomra a legszomorúbb, az állat szen­ved legtöbbet, hadd ne rész­letezzem, mert minden el­szenvedett kilátástalanságot a tehetetlen gazda azon vezet le. Holott éppen másfele kel­lene az öklét mutatni... Szárföldön Vargáéknál va­gyunk, most éppen nem a tej miatt, hanem a sertések ront­ják a vidék kedvét. Például if­jú. Varga József, aki tizenegy éve nevel, értékesít sertése­ket, nem is keveset, neki öt­ven van, az apjának még több, kedden reggel megtud­ta, hogy már hatvan forintot kap kilónként a disznóért, ha egyáltalán megveszik tőle. Háromszázezer forintja ben­ne fekszik, s ha semmit nem csinál, csak beteszi a taka­rékba azt a háromszázezer fo­rintot, akkor is jelentős lesz a haszna kamatból, így pedig veszteséget termelt. Azonnal kiszámolta, hogy százezer fo­rintja már elveszett a három­­százezerből. Hát tépi a haját ő is, a szomszéd is. S nem érti, hogy amikor népkonyhákról meg szegény­ségről hall, olvas, miért nem lehetne abból olcsóbban kap­ni, ami bőven van? Főleg azt nem érti, s bevallom mi sem, hogy hogyan lesz az ő hatvan forintos disznójából csaknem háromszáz forintos hús, mi­re a fogyasztóhoz ér?! A kör­nyék legnagyobb felvásárlója az Áfészak Húsfeldolgozó Kft.-je Kapuvárott, aminek tagja három fogyasztási szö­vetkezet és két magánvállal­kozó. Kiss Péterné igazgató­helyettestől kérdezzük, mi az oka az alacsony árnak. Azt mondja: mi is szégyelljük ezt a hatvan forintot, de sajnos az export nem indul, nem tu­dunk mit kezdeni a sertéssel. Annyiban tudtunk segíteni, hogy a kedvező nagykereske­delmi ár ellenében olyan ké­réssel adjuk tovább a boltok­nak a sertést, hogy tíz száza­lékkal olcsóbban adják a fo­gyasztónak. Valamivel több fogy így, például Szombathely sok fél sertést kért. Felvittük a súlyhatárt is százötven ki­lóig, de sajnos ez a gond ilyen részintézkedésekkel nem old­ható meg. Azt mondják a gazdák Szárföldön, minden százhúsz kilós sertésen ezerkétszáz fo­rint a ráfizetésük, most adja­nak csak túl az állományon, nem lát több disznót a portá­juk, csak azt, amit megeszik a család. S említi a szomszéd, sok a kapkodás, kiszámítha­tatlanság. Az egyik tehenére éppen most járt le az állami támogatás, huszonnégyezer forintot kapott, hogy tartsa, most meg tízezret kínálnak, hogy levágja. (?!) Országos adat: az állami húsipar és a regionális vágó­hidak tavaly 900 ezerrel keve­sebb sertést vásároltak fel, mint 1989-ben. Ez jelzi, hogy csökkent a belföldi húsforga­lom és az export is. Ugyanak­kor az is igaz, hogy több a magánvágás, az önellátásra való törekvés. Körülbelül két­százezer hízót nem vesznek át jelenleg a termelőktől, nincs rá kereslet, s körülbelül ez az a mennyiség, amely a volt ru­beles piacok, főleg a szovjet piac áruja volt. Tény, hogy ilyen árak mellett a hazai fi­zetőképes kereslet nem lesz jobb a közeli jövőben. A szov­jet piac bizonytalan, ezért kaptuk a tájékoztatást az FM-től, az érdekelt vállalatok megkezdték az alternatív pi­aci lehetőségek felkutatását, s ebbe bekapcsolódott szá­mos új exportőr szervezet is. Szinte minisztériumi ígéret, hogy várhatóan februárban megélénkül az export, és ha az év folyamán a jelenlegihez hasonló túlkínálat nem lesz, folyamatossá tehető a sertés átvétele, feldolgozása. Várhatóan. Ennyit tudunk üzenni százföldre és a többi faluba, váljanak türelemmel, mert mit is tehetnének most, s kíméljék az állatot a jóérzé­­sű gazda gondosságával. Per­sze magánkezdeményezések­nek, ötleteknek, mint a tej eladásánál is, szerintünk a húsnál is helye van... G. Szabó Mária - Ez a pénz hamis! - A farmer is!

Next