Kisalföld, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-06 / 259. szám
1993. november 6., szombat KULTÚRA A jövő ígéretei Fiatal dirigensek hangversenye Immár hagyomány, hogy a Stuttgarti Zeneművészeti Főiskola karmesterképzős hallgatói számára a Győri Filharmonikus Zenekar teremt lehetőséget többnapos nagyzenekari tréningre. Nemkülönben hagyomány az is, hogy a nyilvános zárókoncertet rendre a mosonmagyaróvári Városi Művelődési Központ rendezi. Az ez évi zárókoncert részben igazolta Ungár Tamás professzor kitűnő munkáját, részben pedig szolgált néhány kellemes meglepetéssel. A pódiumra lépett karmesternövendékek birtokában voltak az alapvető zenei ismereteknek, valamennyien elsajátították a vezénylés technikáját, mégis ki-ki saját egyéniségéhez, szuverén művészi alkatához igazodóan közelített a választott művekhez, élt a kifejezési eszközök adta lehetőségek sokféleségével. Ungár professzor tudást és tapasztalatot adott át, javasolt és vitatkozott, viszont nem uniformizált, avatott kezekkel ápolta és bontakoztatta selymes virággá a tehetség csíráit. Meglepő volt az egyazon műhöz fűződő személyes viszony eltérősége, az egyéniségből adódó koncepciók sokszínűsége. Külön élményt jelentett, hogy Sztravinskij „Petruska" című balettzenéjét és Dvorák „Új világ szimfóniá”-ját felváltva 33 ifjú dirigens egymást követően vezényelte. A legifjabb karmesterjelölt, Matthias Armleder, Schubert népszerű nyitányával, a „Rosamundé”-val igazolta tehetségét. Döntően a pontosságra, a hangzásminőségre, a megfelelő arányok tartására törekedett, visszafogottabb zeneiséggel. Rainer Roos szuggesztív egyéniség, tele temperamentummal, vitalitással. Élvezi a zenét, akar és tud hangulatot teremteni, fürdőzik a zene mámorában. Jó kezű, magabiztos dirigens, közbeütésekkel nem zavarja meg a zenei folyamatokat. Strauss „Denevér" című operettjének nyitánya vérbő színházi muzsikaként, a „Petruska” vásári jelenete színes, fordulatokban gazdag, látványos attrakcióként aratott megérdemelt sikert. Az „Új világ” I. tételének cseh folklórhoz közelítő világa remek stílusérzékenységre enged következtetni. Bernd Ruf alapvetően romantikus alkat, interpretációjában az érzelmek, vágyak és indulatok dominálnak. Érző szívvel formál szépívű dallamokat, rajzol karaktereket. A „Petruska” záróképeiben szomorúan fájdalmas emberi létre emeli a kócbabákat, a Dvorák-szimfónia Legendatételében fantáziagazdagon álmodozik a színek és tájak végtelen világában. Achim Fiedler a tudatos építkezés, a részletek kidolgozottságának, a drámai erő megformálásának tehetséges muzsikusa, figyelemre méltó elkötelezettséggel és anyagbeli átéléssel. Kezében tartja a produkciót, jól összefogja a zenekart. A „Petruska” középrészének érzelmi szféráiban éppúgy jártas, mint a Dvorákszimfónia scherzójának stilizált táncaiban, vagy a zárótétel himnikus, tablószerű formálásában. Jóllehet a nevek ma még ismeretlenek, de ki tudja, néhány év múlva kivel és hol találkozunk újra, kit köszöntünk most már ismerősként. Úgy legyen. B. K. L. Szép színek, remek tónusok Puccini: A köpeny - Gianni Schicchi Az arisztotelészi esztétika szerint a tragédia és a komédia egy tőről fakad, megférnek egymás mellett anélkül, hogy egymás hatását rontanák. Ha mégsem, úgy az előadás rossz. Nyilván e gondolatok jegyében állította színpadra Gulyás Dénes operatagozatvezető Puccini két remek egyfelvonásosát, A köpenyt és a Gianni Schicchit. A rendezőként bemutatkozott jeles magánénekes vérbeli muzsikus, a századelő Szajna-parti tragédiája és a XIV. század pénzsóvár Firenzéjének burleszk hatású komédiája külön-külön is és egymás mellett is valós akusztikai élményként jelenik meg, különösebb rendezői koncepció, vizuális ügyeskedés nélkül. A történések kereteit Szegő György kort és társadalmi helyzetet is átfogó díszletei, Keserű Andrea alapvető jellemekre is utaló remek jelmezei behatárolják, látszólag nem kell mást tenni, mint a jól megírt műveket jól előadni. Ez így igaz is lehet, de a nyitózene nyugodt dallamosságát, egyenletesen mozgó basszusait zavaró pallónyikorgás és a ledobott zsákok ütemtelen huppogása, a fuvolák verklit utánzó oktávjait zavaró - önmagában egyébként hatásos - keringőkarikatúra, vagy a Donati-rokonság „poéngyilkos”, állandó ide-oda mozgatása nem igazán szolgálja a muzsika primátusát, a publikum zavartalan komfortérzetét. Csala Benedek és jól felkészített zenekara viszont sok mindenért kárpótol. A rutinos dirigens mindvégig kezében tartja a produkciót, irányítja és segíti az énekeseket, hangulatot teremt és színeket kever, belső mélységeket, feszültségeket tár fel, kimondja a ki nem mondhatók karaktereket formál és biztos eligazodási pontokat nyújt. Különösen A köpeny impresszionista áthallásaival, széles ívű hangzásaival, pasztellszíneivel és a Gianni Schicchi markáns, jól előkészített fordulataival, ütemes, pergő ritmikájával arat megérdemelt sikert. Az instrumentális muzsikusokhoz hasonlóan az énekesek is egymást felülmúlva teszik teljessé a zenei élményt. A közel kétórányi tiszta muzsikából mindössze Lauretta néhány perces áriája olyan, amit nehéz elrontani, a többi mind „pengeéles”, egyetlen pillanatnyi kihagyás is következményekkel jár, megbontja a sajátos muzsika szigorú rendjét, organikus szerkezetét. A megbízható együttessé formálódott magánénekesi gárda viszonylagos tisztességgel őrzi és megőrzi ezt a rendet, bárhol kvalifikálható teljesítményt nyújt. A köpenyben Egri Sándor megbízható, különösen középfekvésekben szép tónusú Marcel, Bellai Eszter tiszta, kifejező énekével, meggyőző játékával vonzó Georgette, Rózsa Sándor ideális Henry, egyesíti a dokkmunkás kényszerű póriasságát a szerelmes férfi önző érzékenységével. Tass Ildikó, Krasznai Tamás és Szvétek László a folyópart figyelemre méltó árnyai, míg Györgyffy József és a szerelmespár felvillantja egy-egy pillanatra a háttérváros fényes csillogását. A Gianni Schicchi címszerepében Bede Fazekas Csaba énekesként és színészként is teljes értékű furfangos testamentumhamisító. Hangsúlyai, jelzései, gazdag színei és változó karakterei helyenként a szerep adta lehetőségek határait is túllépik, s mindezt ízléses, könnyed humorral teszi. Farkas Éva igazi profi, Derecskei Zsolt figyelemre méltó Rinuccio. Frankó Tünde naiv, őszinte, fiatalos bájjal gazdagítja Lauretta szépen formált figuráját. A rokonok közül különösen Györgyffy Józsefre, Illés Gabriellára, Schwimmer Jánosra, Szvétek Lászlóra, Pintér Ferencre és Tass Ildikóra kell odafigyelni. Krasznai Tamás orvosa és Kőszegi N. József jegyzője igazi bohózati figura. B. Kóbor László Jelenet az előadásból. (Gianni Schicchi) KISALFÖLD 9 Az ész és a cinizmus szabad játéka Beszélgetés Gáti Oszkárral A Győri Nemzeti Színház társulata október közepén mutatta be Tordy Géza rendezésében Shakespeare első nagy tragédiáját, a III. Richárdot. A négyszáz éve írott mű bemutatása óta sikerdarabnak számít, hiszen a hatalomvágy miatti ősi küzdelem minden korban a felszínre tör. A gonoszság témáján túl ez Shakespeare első drámája, amelyben a főszereplőt sokoldalú jellemmel, emberi megvilágításban mutatja be. Az előadás címszerepét Gáti Oszkár játssza, aki emlékezetes alakításával formálta meg a komédiás zsarnok trónbitorló személyét. Öncélú hatalomvágya és szenvedélye környezete fölé emeli: hiénák közt tigris. Nagyra törő terve körül forog minden, jelenlétével teremti meg az előadás feszült atmoszféráját. A retorikus színjáték helyébe a játék lép és él. Gáti Oszkár Richárdja olyannyira emberi, hogy óhatatlanul több pillanatában azonosulni tudunk vele. Áldozatai közül csak az ártatlanul megölt gyermekeket sajnáljuk. (E tettétől ő is undorodik, de benne él egy szörnyű kor kígyóvermében, ahol „... bűn bűnt vonszol magával”). Nehéz, de igényesen megformált szerep ez, melyben ha kell - Richárd, szerető testvér, szerelmes, fölháborodott rokon, derék nagybácsi, lebénult beteg, szent életű férfiú és többszörös gyilkos. Gáti Oszkár alakításának minden percében élvezhetjük az észnek és a cinizmusnak szabad játékát. Végső lelki összeomlása, testi megsemmisülése után sem lesz szánnivaló gyilkos, tragikus „hősként” hullik el. * * * AIII. Richárd egyik előadása előtt beszélgettünk Gáti Oszkár, Jászai-díjas művésszel a szerep adta lehetőségekről és nehézségekről. - Miért jelent rangot egy művésznek - mindig és mindenhol -, ha Shakespeare-t játszhat? -Természetes, hogy rangot jelent, hisz Shakespeare a DRÁMAÍRÓ. Előtte és utána sem írtak jobb szerkesztésű, izgalmasabb színpadi műveket. Minden szerepet nagyon fontos jól eljátszani, de Shakespeare-t - talán a hagyományai miatt is - nagyobb elismerést jelent. - Fokozzuk még Shakespeare nagyságát! Több irodalomtörténész, kritikus nemcsak színpadi zseniként, hanem a világ egyik legnagyobb lírikusaként tartja őt számon. Tény, hogy a szavak mestere, a verstagolás páratlan művésze, akinek a szövege nehezen mondható. Vas István fordítása mennyire könnyít vagy nehezít ezen? - Inkább nehezíti! Lassan ötven éve, hogy fordította a darabot, kicsit túl vagyunk már ezen a nyelvezetem Sok hiba, fordítói nagyvonalúság van benne, ami sokszor gondot jelent. -III. Richárd figurája, a nagy tragédiák ellenszenves hőseihez képest-félelmetes és nagyszerű. Miért önt választották a szerepre? - Ezt most, 45 évesen játszom - ennyi idős lehetett Richárd is. A színház igazgatója és a darab rendezője döntöttek úgy, hogy III. Richárd eljátszására alkalmas vagyok. Emögött kettőjük bizalmát érzem. - Ez a főszerep rutinmunka vagy különleges gondossággal megformált alakítás? - Két hónap verejtéke és küzdelme van ebben az előadásban. A színész életében a körítéstől függ egy szerep. El lehet játszani a világirodalom legfantasztikusabb szerepeit rossz időben, rossz társulattal, rossz rendezővel, visszhang nélkül. És el lehet játszani semmitmondó, vacak szerepeket jó pillanatban, jó körülmények között, zseniális társulattal, amikor ki lehet ugrani, el lehet szállni. Biztos, hogy van olyan színész - feltehetőleg én is azok közé fogok tartozni -, aki eljátszik mindenféle szerepet, aztán ketten tudnak róla. - Egy ilyen igényes szerep alakításakor hol húzható meg a határ Tordy Géza rendezői instrukciói és az ön színészi munkája között? - Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Tordynak és nekem is volt egy elképzelésem a darabról, ami találkozott. Fontos, hogy egy rendező ne a saját „őrült” álmait akarja megvalósítani a színpadon. Tordy Gézának az volt egyik legfőbb vágya, hogy mindenkinek nagyszerű szereplési lehetőséget teremtsen. - Több értelmezés szerint a III. Richárd egyszemélyes darab, amelyben a főhős Atlaszként viszi vállán az előadást. A sikerben a társulat csapatmunkája vagy az Ön személyes alakítása volt a döntő? - Nem hiszek abban, hogy csapatmunka. Egy előadás akkor jó, ha minden színész úgy gondolja, hogy az ő szerepe a legfontosabb, és ennek komoly munkával és felkészüléssel tesz eleget. A színészet egyáltalán nem közösségi munka, minden színész önálló individuum, a saját életét és pályáját éli. Nem érdekli, hogy a mellette lévővel mi történik. Az a fontos, Én hogy játszom, Engem hogy lát a néző. A színészet mindig egyéni teljesítmény, még akkor is, ha két színész remekül játszik együtt. Mindenki saját magát akarja megvalósítani, a saját nárcisztikumát és exhibicionizmusát akarja a tetőfokra vinni. WERNER KRISZTINA Fotó: BERTLEFF - SZŰK Gáti Oszkár: „Egy előadás akkor jó, ha minden színész úgy gondolja, hogy az ő szerepe a legfontosabb, és ennek komoly munkával, felkészültséggel tesz eleget. A színészet egyáltalán nem közösségi munka, minden színész önálló individuum, a saját életét és pályáját éli.”