Kisdednevelés, 1915 (44. évfolyam, 1-24. szám)
1915-01-01 / 1. szám
Új év — új élet. Tavaly is így vártuk. Minden karácsonykor így várjuk, reménykedve, bizalommal és fölújuló életkedvvel, mintha a kezdet és vég nélkül való örök idő csakugyan valami mássá lenne, mint ami eddig volt. Az új esztendő fogalmához emberi képzelődésünkkel odakapcsoltuk mindazt, amit óhajtunk, mindazt, ami boldogságot, gyönyörűséget, sikert, örömet adhat küzdelmeinknek és tartalmat élethivatásunknak. S jöttek a rózsaszínű álmok helyébe az árnyékok, a csalódások és gondok. Mindig újak, de mindig keservesek, úgyhogy már szinte abba a csüggedésbe estünk, hogy az az új esztendő voltaképpen csak a régieknek a megújulása, anélkül, hogy eseményei és eredményei is újak lennének. Most, végre, az esztendők sok-sok tizese után itt van az igazi, a legelső új esztendő. A legeslegelső olyan, amilyet még a világ sohasem látott. Ez aztán csakugyan új esztendő, mely a földnek, a mi kis bolygó világunknak egészen más képét zárja élőnkbe, mint amilyennek eddigelé bármikor is láttuk. Az apró-cseprő egyéni viaskodások helyett, amikben az emberek ereje ezelőtt kicsinyes célokért verekedett, most világrészek, nemzetek, országok, fajok rontanak egymásra gyilkos elszántsággal. Milliók harcolnak milliók ellen. A békés munka lármás műhelyei bezárultak vagy elhallgattak. De kinyílt és megszólalt az ágyúk bömbölő torka. A pöröly helyett szurony és kard csattog. Alagutak és vízvezetékek helyett lövészárkokat ásnak. A föld seregek lázas rohamától dübörög, mintha földindulás és égszakadás szörnyű rianásától reszketne. Halálordítás tölti be a világot. Világok harca világok ellen. Mi, az emberiség leggyöngébb virágos kertjének csöndes és szelidlelkű munkásai, megrettenve nézzük ezt a borzasztó összeomlást. Szerény dalosviskóinkban nyugtalan gyermekszemek bámész kérdésekkel fordulnak felénk és nem tudunk nekik mit felelni. Csak egy szót mondunk: háború. Ie ebben ! *