Kisdednevelés, 1915 (44. évfolyam, 1-24. szám)

1915-01-01 / 1. szám

Új év — új élet. Tavaly is így vártuk. Minden karácsonykor így várjuk, reménykedve, bizalommal és fölújuló életkedvvel, mintha a kezdet és vég nélkül való örök idő csakugyan valami mássá lenne, mint ami eddig volt. Az új esztendő fogalmához emberi képzelődésünkkel odakapcsoltuk mindazt, amit óhaj­tunk, mindazt, ami boldogságot, gyönyörűséget, sikert, örö­met adhat küzdelmeinknek és tartalmat élethivatásunknak.­­ S jöttek a rózsaszínű álmok helyébe az árnyékok, a csaló­dások és gondok. Mindig újak, de mindig keservesek, úgy­hogy már szinte abba a csüggedésbe estünk, hogy az az új esztendő voltaképpen csak a régieknek a megújulása, anél­kül, hogy eseményei és eredményei is újak lennének. Most, végre,­ az esztendők sok-sok tizese után itt van az igazi, a legelső új esztendő. A legeslegelső olyan, amilyet még a világ sohasem látott. Ez aztán csakugyan új esztendő, mely a földnek, a mi kis bolygó világunknak egészen más képét zárja élőnkbe, mint amilyennek eddigelé bármikor is láttuk. Az apró-cseprő egyéni viaskodások helyett, amikben az emberek ereje ezelőtt kicsinyes célokért verekedett, most világrészek, nemzetek, országok, fajok rontanak egymásra gyilkos elszántsággal. Milliók harcolnak milliók ellen. A békés munka lármás műhelyei bezárultak vagy elhallgattak. De ki­nyílt és megszólalt az ágyúk bömbölő torka. A pöröly helyett szurony és kard csattog. Alagutak és vízvezetékek helyett lövészárkokat ásnak. A föld seregek lázas rohamától dübörög, mintha földindulás és égszakadás szörnyű rianásától reszketne. Halálordítás tölti be a világot. Világok harca világok ellen. Mi, az emberiség leggyöngébb virágos kertjének csöndes és szelidlelkű munkásai, megrettenve nézzük ezt a borzasztó összeomlást. Szerény dalosviskóinkban nyugtalan gyermek­szemek bámész kérdésekkel fordulnak felénk és nem tudunk nekik mit felelni. Csak egy szót mondunk: háború. I­­e ebben ! *

Next