Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1921-07-31 / 31. szám

XXXIX -XXVII. évfolyam. 31. szám. Kiskunfélegyháza, 1921. julius 31. FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ a kiskunfélegyházi Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjának hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: Dr. SALLAY JÁNOS. Politikai hetilap. Lapunk előfizetési ára: Egy évre , K. Fél évre K. Nemzeti tanács. Kiskunfélegyháza, 1921. július 25. III. F. hó 12-iki cikkemre megszólalt a „Csonkamagyarország“ is f. hó 19-iki számában; kár, hogy nem tudom, hogy ki az az—s—1 jelzésű ur,vagy hölgy,— szeretném ugyanis bemutatni Félegy­háza közönségének, hogy ki az, aki­nek még mindig fáj az, ha Károlyit és pártját hazaárulással vádolják? Én ugyanis azt hittem, hogy azon már mindenki túl van, hogy Károlyi és néhány bennfentese el­árulta a hazát, most már tehát csak arról lehet szó, hogy feleljenek tet­tükért a törvény és nemzet előtt Úgy látszik, tévedtem, mert még vannak, akik ezt is vitatják. Ha pedig nem ezt vitatná a cikk­író, hát akkor miért fáj neki az, hogy némelyeket majd személyileg is fe­lelősségre von az ügyészség ? Hiszen talán csak közérdek megtudni azt, hogy ki a hazaáruló? Hogy aztán valóban kik ezek a sötét alakok,­­ azt már, engedjen meg, nem az én feladatom kutatni, — nem vagyok én se ügyész, se detektív, a bűn­hivatalból üldözendő, majd kikutatja az ügyészség. Windischgraetz herceg megte­hette, hogy másfél évig kutatott ada­tok után, mert volt ráérő ideje, — nekem nincs. Nem mehetek én fel a Károlyi­párt irodájába, a boszorkány-kony­hába kutatni, hogy melyik vidéki szervezet, milyen összeköttetést tar­tott fenn a központtal? Majd elvégzi ezt a budapesti ügyészség,­­ már teszi is. Ugyanis téved a t. cikkíró : Win­­dischgraetznek sikerült az egész or­szágra nézve elérni azt, hogy a nyo­mozást megindították. Várjuk be te­hát nyugodtan annak a végét, addig ne érezze magát senki se gyanúsítva, se sértve, míg az ügyészségtől meg­hívót nem kap. Legyen nyugodt­­. cikkíró: ha tudnám, hogy ki, vagy kik voltak Károlyinak a bűntársai, volna bátor­ságom azokat megnevezni. Mert, hogy kellett társainak lenni, azt természetesnek tartom: ilyen nagyszabású bűntettet egymaga nem követhetett el. Nagyon hízelgő reám nézve, hogy félegyházi Windischgraetznek címez, de hát, voltam én már az ő sze­mükben félegyházi Tisza Pista is,— nem ártott az sem, talán nem fog ártani ez sem. Hogy én nem fogom szétrob­bantani a félegyházi Károlyi-pártot? Isten ments, ezt igazán nem akarom, maradjanak csak úgy együtt, ahogy vannak, nagyon jól van ez így. Hogy Horváth Zoltán az ő ve­zérük, ezután is halad tovább a maga útján, ezt teheti, ebben nem gátolom őt, ez az ő dolga. Hanem most már térjünk át a valódi célra, a politikai felelősségre, mert ezt akarják ők is tisztázni s én is. A büntető felelősség mindig ki­zárólag egyéni: ez a bíróság dolga, bízzuk ezt arra. Hanem a politikai felelősség vitájának a nagy nyilvá­nosság előtt kell lefolyni, mert en­nek a bírája a közönség, maga az egész nemzet. Ez a politikai felelősség aztán lehet egyéni, lehet testületi is; tar­talma pedig az, hogy lehet e egy egyénre, vagy egy egész pártra­­ — tekintettel azok múltjára — továbbra is közhatalmat bírni, az ország kor­mányához odaengedni? S itt már téved a t. cikkíró: az én cikkeim nem pusztán Horváth Zoltán ellen szólnak, hanem szólnak az egész volt félegyházi Károlyi-párt ellen, amely párt most — nem tu­dom, milyen utóbbi cím alatt (talán Batthyány-párt) — újból agitációt in­dít a közhatalomban való részvétel érdekében. Hiszen ezt a célt szol­gálja az az egész cikksorozatuk, amit „Nemzeti tanács“ cím alatt most közreadnak. Céljuk ezzel kimutatni azt, hogy a Károlyi párt s ennek nemzeti ta­nácsa mennyire a város közönségé­nek egyetemes részvételével és mennyire a közönség javára műkö­dött, tehát érdemes arra, hogy a közbizalom újból feléje forduljon. Erre mondom én, hogy kötve hiszem azt, hogy igazolni tudják ma­gukat s valaha a közönség bizalma feléjük forduljon. Én szerintem nem szabad többé a közhatalmat annak a pártnak ke­zébe letenni, amely oly óriási poli­tikai baklövést követett el, hogy tá­mogatta a hazaáruló Károlyit a for­radalom előkészítésében, sőt midőn tudatára kellett ébrednie annak, hogy a Károlyi-politika a nemzet végrom­lását okozta. 1919. évi február 22-én még mindig amellett döntött, hogy követi Károlyit a szélsőséges szoci­alizmus felé. A politikában is van bizonyos szemérem­érzet: ha egy pártnak a politikája megbukott, az tartozik félreállni s egy időre teret engedni másoknak, hogy uj eszmékkel, uj politikával próbálja az országnak a szekerét a kátyúból kihúzni. De mindig ugyanazt a nótát fújni s mindig törtetni előre: ez már a közönség türelmét is próbára teszi. Lapozgatok most a volt Károlyi­­párt volt hivatalos lapjában, a Fél­egyházi Hírlapban. Az 1919. évi már­cius 16-án megjelent számában a kö­vetkező cikkeket olvasom. Dr. Horváth Zoltán „Intés“ című cikkében a következő szakasz fog­laltatik : „Ha azt akarjuk, hogy a forradalmi vívmányok hazánk örökös kincsei legyenek és hogy a komoly ellenforradalom soha fel ne üsse gyalázatos fejét, akkor egymás ellen csak nemes fegyverekkel küzdjünk.“ Ugyanezen számban egy másik, név nélküli cikk pedig Kalmár Mór­ral, a Félegyházi Lapok szerkesztő­jével vitázván, a következő kérel­met intézi hozzá: „Bízzék meg ben­nünk a szerkesztő úr, mikor azt ál­lítjuk, hogy ő se nagyobb üldözője az ezenforradalmároknak, mint mi vagyunk. Fogadja el múltunkat ga­rancia gyanánt.“ Hát kérem , a mai magyar álla­mot az ellenforradalom szerezte ne­künk vissza Károlyiék és a vörösök körmei közül; ha tehát akkor ezek az urak olyan nagy ellenségei voltak ennek az ellenforradalomnak, akkor miért kérnek oly előkelő részt ma­guknak a közbizalomból ebben az ellenfor­a­dalm­i álhm­ban ? Én munkapárti voltam s az is vagyok, belátom azt, hogy az idők lesodorták ezt a pártot 1917. tava­szán a küzdőtérről s azóta ez a párt nem küzdött a hatalomért, sőt 1918. őszén fel is oszlott s azóta fel se támadt, várja nyugodtan az időt, míg esetleg maga a nemzet újra porondra hívja az általa képviselt eszméket,, avagy egyéni értékeket. Hát más párt nem teheti azt meg, hogy ha megbukott, hát félreáll ? * A nemzeti tanácsról folyt vitát pedig részemről befejezem, mert er­ről ugyan lehetne köteteket írni, de hát a közönség is megunja az ilyen hosszadalmas, száraz vitát, amely úgyis csak fájó sebeket szakgat fel. * Cikkem befejezése után olvasom a „Csonkamagyarország“-nak f. *hó 26-iki számában a reám vonatkozó förmedvényt. Minthogy a válasz e cikket igen hosszúra nyújtaná, ezért majd erre legközelebb felelek. Dr. Bíró László. •

Next