Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1922 (40. évfolyam, 1-54. szám)
1922-01-15 / 3. szám
XL - XXVIII. évfolyam. Kiskunfélegyháza, 1922. január 15. 3. szám. FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ a kiskunfélegyházi Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjának hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: Dr. SALLAY JÁNOS. Politikai hetilap. Lapunk előfizetési ára: Egy évre . K. Fél évre K. Haza jön Petőfi! Dr. Porst Kálmán, főgimn. igazgató. Hetvennégy évi távollét után haza jön a költők fejedelme, Petőfi Sándor. Hazajön a szép Kiskunságba, ahol bölcsője ringott s ahonnan elindult ama rögös dicső pályán, mely a halhatatlansághoz vezet. A test ott marad továbbra is a fejéregyházi csatasikon a többi hőssel, kik halálukkal pecsételték meg önzetlen honszerelmüket, de a lélek, az azt megtestesítő s egy eszményt képviselő szobor hazajön Fejéregyházáról Félegyházára, hogy itt álljon állandó Mementonak. Haza jön a költő. Igen, haza jön a költő s szétnéz szülőföldjén, vajon meg van-e azon légkör, melyből Ő táplálkozott, melyből ideáljait és eszményképeit merítette? Meg van-e az önzetlen, a munkás hazaszeretet, meg van-e a nemes áldozatkészség, meg van-e a nemzeti összetartás, meg van-e az emberekben a kölcsönös szeretet és megbecsülés, meg van-e a tekintélyek tisztelete, meg van-e az eszményekért való tiszta lelkesedés és a köz felvirágoztatásáért való önzetlen munkálkodás? Haza jön a költő! Igen, haza jön a költő s számon fogja kérni tőlünk, mint gazdálkodtunk azzal a szellemi kinccsel, melyet Ő nekünk örökségül hagyott. Számon fogja kérni, mit valósítottunk meg azokból az eszményekből, melyeket Ő, mint nemzetének nagy apostola hirdetett és amelyekért ifjú életét is föláldozd. Haza jön a költő! Szálljunk hát magunkba s legyünk méltók fogadására. Szűnjék meg a hétköznapi „vesződség“ s várjuk örömmel és egyetértésben a nagy napot, a dicső ünnepet, nehogy az a kard, a költő kezében, lángostorrá váljék s megkorbácsolja vele az eszményeitől eltért kései unokákat! * * * A helybeli Petőfi Daloskor már az elmúlt évben elhatározta, hogy Petőfi Sándor születésének száz éves évfordulóját, mely 1923-ban lean, országos ünnepség keretében megünnepli s Petőfi emlékét a mostani viszonyokhoz mérten megörökíti. E végből dr. Porst Kálmán, a Daloskor elnöke indítványt tett, hogy az 1921. évi költségvetésbe a Petőfi szobor alap gyarapítására állítson be a képviselőtestület 20,000 koronát , egyúttal sürgette azt is, hogy az 1899-ben alakított Petőfi szoborbizottságot, melynek tagjai nagyrészben elhaltak már, újítsák , illetve szervezzék újra. Az 1922. évi kötségvetés tárgyaló bizottság ülésén újra előhozta a szobor ügyét s indítványára a bizottság a szoboralap gyarapítására ez évre 40.000 koronát javasol beállítani a költségvetésbe. A költségvetés bizottsági tárgyalásai alatt volt városunkban a Lavotta ünnepély, melynek előkészítője Markó Miklós hírlapíró az ünnepély előtt meglátogatta Porst elnököt, aki fölvetette előtte azt az eszmét, nem lehetne-e a fejéregyházai síkról elhozott Petőfi szobrot, Köllő Miklós székely szobrász gyönyörű művét Félegyházán elhelyezni? Ugyanekkor megkérte dr. Porst Markót, tegyen lépéseket a Petőfi Társaság tagjainál, elsősorban is Pekár Gyula elnök, kultuszminiszteri államtitkárnál, hogy bocsássák át a szobrot ideiglenesen Félegyházának, mely várost a költő maga is szülőföldjének mondott mindig. E tárgyalások december hó 8-án és 9-én voltak. Markó hírlapíró az ünnepély alkalmával többeknek említette a dr. Porst elnöktől fölvetett eszmét s mindenki csak helyeselte s kérte Markót a lépések megtételére. Markó Pestre menve, meg is kezdte puhatolózásait az illetékes köröknél s biztató választ karta tőlük, december 23-án express levélben tudatta dr. Horváth Zoltán ügyvéddel az átadás feltételeit, mely levél alapján dr. Holló polgármester december 23-án d. u. 5 órára összehívta a Petőfi szoborbizottság még meglevő tagjait és dr. Porst dalosköri elnököt és bemutatta a Markó Miklós levelét s határozathozatalra kérte a bizottságot. A bizottság azt határozta, hogy megkeresi Vass kultuszminisztert és Pekár államtitkár elnököt, hogy kész a feltételeket teljesíteni s az ügyet közgyűlés elé terjeszti s kérni fogja a közgyűlés hozzájárulását. A két felterjesztés december 25-én el is ment. Ugyanakkor dr. Sallay János nemzetgyűlési képviselő is írt Pekár államtitkárnak magánlevelet, melyben kérte őt, hogy Félegyházának juttassák a szobrot. A képviselőtestület december 27-én foglalkozott a szobor ügyével s dr. Porst indítványára egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy minden anyagi áldozatra kész anyagi erejéhez mérten, hogy a szobrot megkaphassa s ugyanakkor újjáalakította a szoborbizottságot is. Ezen előzmények után lelkes emberek a sajtó terére léptek, mint Markó Miklós, Spolárits Lajos, Kneffel Béla, dr. Porst, Dongó Orbán, Madarassy László dr. síkra szállottak Félegyháza igazáért és jogáért s Félegyházának követelték a szobrot. A Petőfi Társaság január 8-án tartott zárt ülésében tárgyalta Félegyháza kérelmét. E napon jelent meg a Budapesti Hírlapban dr. Porst cikke is, mely a költői léleknek Félegyházán való születés jogán kívánta átadni a szobrot Félegyházának. A Társaság hosszas és beható eszmecsere után a következő határozatot hozta: 2. szám. Elnök bemutatja Kiskőrös és Félegyháza beadványait, hirlapközleményeit, propaganda munkálatait a segesvári Petőfiszobornak részükre való juttatása iránt. Elnök közli az ez iránt a kultuszminisztériumban tett lépéseket és felhívja a gyűlést, hogy ezen ügyben formálja meg a Társaság véleményét. Hosszú, beható tárgyalás után a társaság túlnyomó nagy többségének véleménye a következőkben domborodott ki: A Társaság a megmentett segesvári ércszobrot ezidő szerint a nemzet közkincsének tartja, melynek őrzéséről és ideiglenes elhelyezéséről a kormány tiszte gondoskodni s a kormány erre illetékes minisztériuma, a kultuszminisztérium. A Társaság véleménye szerint a szobrot véglegesen a kultuszminiszter sem adhatja senkinek sem át, hanem csak arról lehet szó, hogy azt vagy saját őrizetében megtartja, vagy megőrzés végett valamely erre érdemes városnak hasonló elhelyezéssel átengedi, olyan városnak, mely ezen tisztséget kéri, a szobor elhelyezésének anyagi költségeit viselni képes s az őrizetbevételt a majdani visszabocsátás kötelezettségével vállalja. Ilyen városokat tekinthetők Kiskőrös, ahol a költő született; Félegyháza, ahol növekedett és ahol örökszép költeményeinek benyomásait nyerte s amelyet költői érzéssel második szülőföldjének vallott („ez a város születésem helyet), vagy Szalkszentmárton, ahol a legszebb költeményeinek ciklusát írta. Az adott esetben Kiskőrös és Félegyháza jöhetnének szóba. A kérdést: a Társaság nem a városok nemes versengése szempontjából fogja fel, hanem a célszerűség és gyakorlatiasság szempontjából s minthogy Kiskőrös ereklyeként őrzi nagy fia születésházát, azonkívül pedig — örök dicséretére legyen mondva — már 60 évvel ezelőtt felállította magának az első Petőfi-szobrot, ennek folytán a segesvári ércszobrot ezidő szerint — feltéve, hogy Félegyháza a fenti feltételeknek vállalására magát kötelezi — őrizetre a Társaság Félegyháza városának javasolja átengedni. A kivonat hiteléül: dr. Pekár s. k. elnök, Szávay s. k. főtitkár. A Gazdaifjak Népfőiskolájának megnyitása. Jeleztük lapunk múlt számában, hogy a Népfőiskola vasárnap, január 8-án délelőtt 10 órakor fog megnyílni. Az ünnepélyes megnyitás a megállapított programm szerint történt. A főgimnázium II. emeleti úgynevezett fizikai előadó termében folyt le az ünnepség. A kultuszminisztérium, illetve a Szabadoktatási Tanács részéről Pályi Sándor főtitkár jelent meg. A városi tanácsot Dóczy Pál polgármester helyettes és Szabó István gazdasági tanácsnok képviselték. Jelen voltak még a Gazdasági Egyesület Kanizsai Nagy Imre elnök vezetésével, a Kisgazdák Egyesülete Czeglédy Tivadar elnök vezetésével, az Ipartestület Farkas József elnök és Kiss Jenő alelnök vezetésével, a Petőfi Daloskor elnöksége Fantoly Gyula ügyv. elnök és Szalay Gyula alelnök vezetésével. Fél 11 órakor vonult be a teljesen megtelt terembe a Népfőiskola előadó testülete. Dr. Porst Kálmán főgimnáziumi igazgató, a Népfőiskola igazgatója lendületes beszédben fejtegette a tudás és ismeret jelentőségét és e nemzeti közművelődés fontosságát. Üdvözölte a miniszter úr kép