Református Gimnázium, Kisújszállás, 1889

A zajra besiető mester elkeseredetten kiáltott föl: „Tamás, mit miveltél ? Harmincz évi fáradtságom gyümölcsét tetted tönkre ?“ Beszélték róla, hogy czellájában több érczröt tartott, melyek kérdéseire helyes, szabatos feleletet adtak. Ellenségei­nek, kik azzal vádolták, hogy az ördögökkel czimborál, végre sikerült bebörtönöztetését kieszközölni.­ Lullus Raymundus már a beszélő­géppel sem elége­dett meg, hanem gondolkodó gépet óhajtott volna szerkesz­teni. A XV. században pedig Schot Gáspár és Kircher Athanáz idejében oly automaták készültek, melyek tánczoltak, hangszereket futtak s lőfegyvereket sütögettek el; készültek oly madárkák is, melyek szárnycsattogtatva énekeltek, továbbá kígyók, melyek mindenféle kanyarulatok közt sziszegtek. A XVI. században Slottheim Augsburgban II. Rudolf részére egy önmagától mozgó hajót készített.-" De az automaták készítésében senki sem tűnt ki any­­nyira, mint a múlt században élő Vaucanson és a két I­roz. Amannak volt egy kacsája, mely evett és emésztett, és egy fuvolája, mely oly tökéletesen mozgatá játszás közben az ujjait mintha csak élő lett volna. Az idősb Droz oly mesterileg ké­szített egy író fiút ábrázoló automatát, hogy miatta a spanyol inquisitio bebörtönöztette gépével együtt, azt tartották róla, hogy magával az ördöggel áll összeköttetésben. Ép oly bámu­lat tárgya volt az ifjabb Droz zongorázó­nője, mely játék közben ujjainak járását szemeivel kísérte, s a műdarab végé­vel fölkelve helyéről, udvariasan meghajta magát a közön­ség előtt.1 2 3 Bármily gyermekeseknek látszanak is e törekvések, élő­lényeket utánozni, de — mint Helmholtz is tartja — ko­moly czéljuk is volt a legtöbbször genialis mechanikusoknak. A moralis tökéletlenségeikkel annyi bosszankodást előidéző 1 Dr. Sighart. Albertus Magnus oder Sein Leben und seine Wis­senschaft. Regensburg. 1857. 2 Papp Márton: A természettudományok középkori története. A Term. tud. társ. Közlönye. 18­57. 3 Helmholtz, id. h.

Next