Dolgozók Lapja, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-31 / 179. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! útöWőkém 1971 szombat >2 H$ZHPrKCHÁRCH HEGYEI BIZOTTSÁGA éS A HEGYEI TANÁCS LAPJA ^'Ta IXIV. évf. 19. sz. 80 fillér Vallomás a munkáról SOK RIPORTOT, életes beszámolót, vallomást olvastam már, a munkáról. Úgy tűnik azonban, a leghitelesebb vallomás — maga a cselekvés. Azoknál, akik kenyerük javát már megették, tapasztalhatni legérzékletesebben, mennyire lételeme az embernek a munka. Akit kora, vagy éppen a korai erővesztés a sorból félreállít, szinte kétségbeesetten, remegő lélekkel kapaszkodik a munkához, a cselekvéshez, akkor is, ha nem közhasznú, akkor is, ha már-már értelmetlen, de emberi tett. S hogy éppen ilyen helyzetben bukik elénk legszemléletesebben a problémakör, attól még nem kell azt hinnünk, hogy korábban, életerejük teljében mindez az elán hiányzik az emberekből. Korántsem lenne ez így igaz. Szerencsére csak némelyekre áll a mondás, miszerint „szívesen elmenne a munka temetésére”. Szinte a végtelenségig sorakoznak előttem azok a példák, melyek nem csak munkára, hanem a munkáról szóló vallomás megtételére is ösztönöznek. A nyugtalan nyugdíjas típusát látom P. bátyámban — idegei és egészsége meggyöngültek a bányamélyi munkában, ám víkendháztól, amely az udvarán áll, vízcsap-szerelésig, a nyári konyha mellé fürdőszoba állításától a kisplasztikák faragásáig minden az ő praktikus gondolkodásából eredő munkaszerelmét hirdeti. Haláláig ilyen lesz már. Ez tartja meg az életnek, ez tartja meg emberségében. M. aránytalanul sok feladatot vett szinte észrevétlen a vállára. Úgy is történik tehát, hogy rátermettsége, képességei folytán azt mondják neki: ezt is, azt is meg kellene csinálni, talán még amazt is, s ő lobogva áll a dolgok sűrűjében; féltem, talán idő előtt elkopik. A kibicnek könnyű, lám ez a mafla ember hagyja, hogy mások kihasználják energiáját. V.-nek éppen ellenkezőleg, attól rossz a közérzete, mert másokkal együtt maga is tudja, hogy többre képes, de alkotó energiáit —figyelmetlenségből, oda nem figyelésből — igénybe sem veszik, s ez a kevés érzet rontja egész életérzését, előbb-utóbb a munkával való szerelmetes kapcsolatát is. Félő, tartósan. Nem a maga hibájából. S mennyi-mennyi példa még itt a tarsolyomban, ellenpélda is bőséggel. Mi is hát ez a munka a mi számunkra? A dologkerülőt még nem szoktuk meg erkölcstelennek nevezni. Hallani nem egyszer a morál, az erkölcs köznapi emlegetésekor a beszűkített jelentéstartalmú szóhasználatot. Családi, baráti, szerelmi viszonylatban —s főként ez utóbbiban — emlegetjük a legtöbbet az erkölcs, az erkölcsös szavakat, persze legkivált fosztóképzős alakjában: erkölcstelen. Mint határozott és gyors ítélkezési formát — mások felett. Bizonyos, hogy e tekintetben a mindennapi élet sodrásában elsőként ilyenfajta morális gyengeségek tűnnek a szemünkbe (s elsődlegesen a gyengeségek; mert ugyan hányszor mondjuk az ítéletet embertársainkra: „erkölcsös”?) A morál értelmezése azonban e szűk keretek közül eleve kikívánkozik tágabb terekre. S mi több: a közösség megszabta erkölcsi rendszer-építményében normák első helyre az ember és munkája viszonyát, morális kapcsolatát kell tennünk. Következik ez többek között abból is, hogy a munka és erkölcs kapcsolatáról, összefüggéséről ma már másképp kell szólnunk, újfajta hangon, mint tették azt a korábbi társadalmi formációkban, amelyek strukturális lényegéből következett az ember és munkája elidegenedésének hangsúlyozása, a tényleges munkavégzés és a haszonszerzés, gazdagodás, gyarapodás különválása, másmilyensége, egyenes arányának általános hiánya. Egy idevágó témájú dolgozatban olvasom: „Általában véve az egyénről akkor mondhatjuk, hogy elsajátította valamely közösség erkölcsi normáit, ha az adott közösség érdekeit kifejező normákat önmaga belső szükségletévé tette. Ilyen esetben az egyén tulajdonképpen a saját erkölcsi szükségletét elégíti ki, habár az ugyanakkor a rajta kívül létező közösség érdeke is. „Ezek a normatívák ösztönösen és tudatosan, akarva-akaratlanul, mélyen belénk rögződnek. Ezt példázza az életük értelmének elvesztését féltő nyugdíjasok életérzése. MUNKÁM céltudatos tevékenység; a magam céljait éppúgy szolgálom vele, mint közösségét is, amelyben élek. A kettőt nem szakíthatjuk el a mindennapi praxisban. Keveseknek adatik meg az többleterő, hogy egyéni érdekeikről, céljaikról tartósan, aszketikusan lemondva, önmaguk ellenében kizárólag a a közérdek szolgálatában leljék boldogságérzet forrását. Társadalmunk célja egyébként sem a mindenről lemondó ember formázása. Kétségtelen az is viszont: adódnak helyzetek, amikor magunk felett mondunk ítéletet, ha nem vállaljuk a közösség érdekében az egyéni érdek feláldozását. A rendkívüli helyzetekben egyébként az ember legkiválóbb, „rendhagyó” tulajdonságai is megnyilvánulnak: tűzesetnél, vízből mentésnél, s máskor is nem egyszer joggal mondjuk tehát: „élete kockáztatásával”. A legtermészetesebb viszont az lehet nálunk ma Magyarországon, hogy nem nézzük minden mozdulatunknál: mennyit fizet ez nekem, mi a hasznom ebből — az ideált közelítő sokasodó példa az, amikor az embernek lételeme a cselekvés. Ebben a természetes cselekvés-közegben kell egyeztetnünk bizonyos határok között az egyéni és a közérdeket. Tartós feszültség esetén, ha nem becsülik meg munkámat, mozgásba jön az addig statikusnak látszott kapcsolat megtartó ereje. A „vándormadár”kifejezés az embernek a munkához fűződő többé-kevésbé negatív viszonyára utal. Ez nem azonos azzal, amikor a munkás ember valóságosan helyét keresi a Nap alatt — a cselekvés szabadságának közhasznú értelmezésében. Vágyunk: megtalálni a számításunkat, de abban is, hogy egy egész közösség legyen elégedett mert akkor tevékenységünkkel, érezzük igazán létünk értelmét, a cselekvés humánus megtartó erejét. többi már könnyebben elrendeződik körülöttünk. Jenkei János A kormány intézkedései a beruházási egyensúly javítására A kormány az elmúlt két esztendőben már többször foglalkozott a beruházások helyzetével, az itt tapasztalt egyensúlyi zavarok okainak feltárásával. Számos intézkedést tettek az egyensúlyi helyzet javítására. A IV. ötéves terv értelmében gyors ütemben kell fejleszteni az építőipart és az építőanyagipart. A kormány most megállapította, hogy a kivitelezői kapacitás és az építőanyagtermelés fejlesztése mellett a beruházási fegyelmet is tovább kell erősíteni. Nagy beruházásaink előkészítése ugyanis gyakran hiányos, s így utólag jelentős költségtöbblet keletkezik, amely többletterheket ró az állami költségvetésre. Gyerin ge a pénzügyi fegyelem, beruházó hatóságok és vállalatok sokszor olyan programokba kezdenek, túlhaladják pénzügyi amelyek lehetőségeiket. Ezért a jövőben fokozottan érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a beruházások elhatározásakor és a megvalósítás folyamatában mindenekelőtt a ténylegesen meglevő pénzforrásokat vegyék figyelembe. Nem szabad teret engedni gazdasági életünkben annak a helyenként még meglevő szemléletnek, hogy elegendő egy beruházást megkezdeni és az állam majd gondoskodik a befejezésről. Az Országos Tervhivatal elnöke és az előterjesztő miniszterek javaslatára a kormány komplex intézkedéseket határozott el a beruházások tervezésének javítására és szervezettebb megvalósítására A vállalatok és szövetkezetek vezetőinek nagyobb felelősséget kell vállalniuk azért, hogy a saját és a rendelkezésükre bocsátott állami eszközöket hatékony, gyorsan megtérülő, intenzív fejlesztésekre összpontosítsák. A tanácsi vezető szerveknek a beruházási célok megszabásakor és megvalósításakor egyaránt arra kell törekedniök, hogy elképzeléseiket a népgazdasági terv és a számukra biztosított költségvetési eszközök keretei között valósítsák meg, vagyis megalapozott és reális tervek alapján kezdjenek fejlesztési programba. A kormány néhány részintézkedésről is határozott. Ezek a többi között kiterjednek a beruházási tartalékok képzésére, az állami beruházások normatív előírásainak korszerűsítésére és a gyakorlati alkalmazásra, a beruházói és kivitelezői szervezet korszerűsítésére, jobb káderellátására, továbbá olyan teendőkre, amelyek az építési idő rövidítését szolgálják. Mai számunkban: „Akár mint turista, akár mint elnök...“ 2. oldal Harmincnyolcan kezdik... 3. oldal Kloss kapitány 4. oldal Kapa István, a kombájnos 5. oldal A maradiság hadállásai 6. oldal Jól jött az elmúlt napok kánikulai melege a héregieknek, mivel a 98 holdon termelt mustár és takarmányborsó betakarítását a nedves időjárás hátráltatná. A gabonafelvásárló vállalattal kötött szerződés kötelezi a közös gazdaságot, hogy mihamarabb zsákba kerüljön a mustármag. Képünkön Gyurkovics Gábor az E 512-es NDK gyártmányú kombájnnal a mustár aratásán dolgozik. A Bakony fája A Vértesi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság kisbéri erdészetéhez 5000 hektárnyi terület tartozik. Évente 18 millió forint termelési értéket állítanak elő, ebből mintegy millió forint tiszta nyeresége van az erdészetnek Igaz a fakitermelésből és a fafeldolgozásból több mint 6 millió forint a tiszta nyereség, de van üzemág, amely veszteséges — éspedig nem a rossz munkaszervezésből, hanem jellegéből eredően. Ilyen például az erdőfelújítás, a csemetetermelés is, dehát enélkül a 80—100 év múlva élő utódaink nem ismernék az erdőt. A kisbéri erdészet a félévi eredmények alapján 55 százalékra teljesítette éves tervét, és ez jónak mondható, hiszen ez azt jelenti, hogy télen sem állt a fakitermelés. A kitermelt fa nagy részét a Feketevíz-pusztai és a bakonybánki fűrészüzemben dolgozzák fel. Papírfából Olaszországba, bútorlécből Svédországba, parkettából az NSZK- ba szállítanak folyamatosan, de a hazai bányadeszka iránt is igen nagy a kereslet. Oroszlányba, Pusztavámra és Tatabányára kerül a Bakony fája sok esetben a megrendelő teherautóján, hiszen így gyorsabban jut felhasználási helyére. Réde határában, ahol a favágók dolgoznak Nagy Árpád a nyolcfős szocialista fakitermelő brigád vezetője éppen egy évszázados rönkkel birkózik — eredménnyel, ötletes változtatást hajtottak végre egy trágyarakodó gépen Jórotz Gyula és Barth Sándor, újításuk révén a nányadeszka rakodását a markolóval ellátott kis daruval végezhetik ezentúl a Feketevíz-pusztaiak. Munkára, közösségi életre nevelés az iskolában A szőnyi nagyközségi tanács ülése Szőny nagyközség tanácsa pénteken tartott ülésén a munkára, a közösségi életre való nevelés szempontjából vizsgálta az általános iskolában elért eredményeket. Figyelembe vették, hogy az iskola zsúfoltsága bizonyos mértékig nehezíti a pedagógiai célkitűzések elérését. A múlt tanévben 571 járt szőnyi általános gyermek ba. Délelőtt és délután iskolákellett tanítani. Ennek jelentős eredményeket ellenére el. A közösségi életre értek nevelést összehangolták vala az óvodával, majd az iskola első osztályától kezdve tervszerűen erősítették a tanulók közösségeit. A tanácsülés elé terjesztett beszámoló osztályonként értékelte a helyzetet. Képet adott arról, hogy az alsó tagozatban hogyan sikerült kezdetben félénk gyermekekben megerősíteni adottságot, a nyíltságot. határoÁltalában sikerül elérni, hogy már az alsó tagozatos tanulók értékeljék a nyílt állásfoglalásokat, az versenyszellemet és egészséges elítéljék a közösségre káros cselekedeteket. A felső tagozatos osztályokban már egymás tervszerű segítése, a magasabb szellemi követelmények teljesítése került előtérbe. A nyolcadikosoknál sikerült elérni, hogy a közösségi szellemre, a munka megbecsülésére alapozva, tanulók többsége kellő komolysággal foglalkozott a pályaválasztással. Az említett pedagógiai célok megvalósításában támaszkodtak a kisdobos, illetve az úttörőszervezetre. Ebben a szellemben szervezeték az ifjúsági mozgalom rendezvényeit és gondoskodtak róla, hogy a fiatalok életkori sajátosságaiknak megfelelően bekapcsolódjanak a társadalmi életbe. Ennek egyik fontos részét képezte a társadalmi munka különböző évfordulókon, jelentős helyi eseményeken való részvétel. A közösségi életre nevelés fontos láncszemévé vált napközi otthon, a szülők számára tartott pedagógiai előadássorozat és fogadónap. A következő években döntő jelentőségű az oktatás-nevelés tárgyi feltételeinek a megjavítása. A zsúfoltságot igyekeznek csökkenteni. Ennek érdekében helyi erőkkel kívánják rendbehozni a régi iskolát. A tanácsülés megtárgyalta a III. ötéves tervben elért községbeli eredményeket Nagyra értékelte a lakosság által végzett 1 millió 320 ezer forint értékű társadalmi munkát és azt a segítséget, amit a termelőszövetkezet és a Komáromi Kőolajipari Vállalat nyújtott a községnek.