Dolgozók Lapja, 1978. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
Tavaszi tábor azi Több éve hagyomány, hogy a tatabányai 314-es Szakmunkásképző Intézetben a téli és a tavaszi szünetben állami gondozottakat látnak gól. A SZOT Üdültetési vendeFőigazgatóságának anyagi rogatásával jelenleg 100 társú és 100 lány érkezett az ország különböző részéről Tatabányára, hogy a csaknem kéthetes tavaszi szünetet itt töltsék el Az ünnepélyes tábornyitón Miaveczki János táborvezető, a szakmunkásképző iskola tanára köszöntötte a fiatalokat, akik már a második napon megkezdték az ismerkedésit a várossal. Ellátogattak a Munkásmozgalmi Múzeumiba, a Turul-emlékműhöz, bekukkantottak a Szelim-barlaigiba és szalonnasütést rendeztek a János-forrásbaL A következő napon Tatával és annak művészettörténeti nevezetességeivel ismerkedtek meg. Ellátogattak a Kuny Domokos Múzeumba, az edzőtáborba és megtekintették a lovardát is. Ezt követően a szakmunkásképző intézetben működő irodalmi színpad, valamint KOMÉP színpad közös műsora szórakoztatja a fiatalokat. Egy-egy napos kirándulást tesznek Komáromba — ahol a termálfürdőben egész napos szórakozás várja őket —, Esztergomba, Dobogókőre és Visegrádira. Azokon a napokon, amelyeken idehaza maradnak, gazdag sportrendezvény-sorozat várja őket Asztalitenisz, sakk, kispályás labdarúgás és tollaslabda-versenyeken mérik össze tudásukat. Esténként disco-műsor szórakoztatja a hat megyéből érkezett fiatalokat. A tábornyitást követően megalakították a diáktanácsot, akik a felügyeletet ellátó tanárokkal együtt naponta értékelik a szobák rendjét. Táborzáráskor több mint 9 ezer forint értékű jutalomban részesülnek a sportversenyeken és a tisztasági versenyben legjobb eredményt elért kollektívák. Igen gondos nevelőmunkát végez az a kilenc pedagógus, akik a táborban ellátják a felügyeletet. A diákön, kormányzati szerv is kitűnően látja el feladatát. Több táborozó elmondotta, hogy nem először járnak Tatabányára, igen sokan már tavaly és tavalyelőtt is itt voltak, sőt néhányan közülük a szakmunkásvizsga megszerzése után itt kívánnak munkát vállalni. (Kép és szöveg: Jusztin Tibor) Ülésezik a tábortanács Révész Ferenc, tábor-tanácstitkár vezetésével DOLGOZÓK LAPJA Tv-előzetes Filmsorozatok Kedden 16.30-kor jelentkezik Takács Mari műsora, a Postafiók 250. A költészet napjára emlékeznek 18.45-kor „Együgyű ének” címmel József Attila ifjúkori verseiből idézve fel egy csokorra valót. Este két hatrészes sorozat is útjára indul: 20 órától az Autók és emberek első részét, 20.45-től pedig az Emma című műsor első epizódját láthatjuk. Ezt követi 21.25-kor a Zene, zene, zene ... sorozat újabb összeállítása. Szerdán a Rólunk van szó!, a fiatalok önismereti vitaműsora 17.30-kor kezdődik. 20 órakor A bűvész című amerikai krimi-sorozat újabb epizódját láthatjuk. 21.10-kor bemutatják a Népszínházat. Csütörtökön 20. órakor ismét jelentkezik a Jogi esetek. Ezután, 20.40-461 Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című színművét közvetítik, felvételről. Pénteken Szabó Magda ifjúsági regényének tévéváltozata, az Abigél I. része kerül a képernyőre 20.25-től. A Szombaton 14.25-től vetítik ,,Tigrisbrigád” negyedik epizódját. A Magyarország— Csehszlovákia válogatott labdarúgómérkőzést 16.50-től közvetítik. A Tetthely című NSZK bűnügyi filmsorozat újabb epizódját 20 órától láthatjuk. A Monológ című szovjet filmet 22.05-kor tűzi műsorára a televízió. Vasárnap 9.20-tól láthatják a gyerekek a Robinson és a kannibálok című filmet. A fekete város hetedik részét 15.50-kor ismétlik meg. 20.05- kor Szabó Magda filmjének második része kerül a képernyőre. Találkozó Janikovszki Évával A Népszerű íróval, Janikovszky Évával találkoznak a gyerekek a József Attila Megyei Könyvtár kis könyvtárosok klubja rendezvényén április 10-én, hétfőn 14.30 órai kezdettel. A találkozó színhelye a gyermekkönyvtár. Zsákbamacska A sikeres színpadi szerző, Feydeau Zsákbamacska című burleszkjét mutatja be pénteken este a győri Kisfaludy Színház. A darabot Oroszlányban is láthatja majd a közönség. Egységes szemlélettel Sikerrel zárult a pedagógiai napok rendezvénysorozata MINT ARRÓL már beszámoltunk, április 5-én kezdődött a Komárom megyei Pedagógiai Napok rendezvénysorozata, amelynek előadásain, konzultációin, eszmecseréin három városunkban — Tatán, Esztergomban és Tatabányán — igen szép számban jelentek meg az érdeklődők. Az első nap eseményeit már ismertettük; a programhoz az említetteken túlmenően kapcsolódott a tatai szobormásolati múzeum megtekintése is, szakavatott kalauzolással, múzeumlátogatáson — fakultatív alapon — elsősorban azok a pedagógusok vettek részt, akik az intémény anyagát eddig még nem ismerhették meg. Másfél évszázados múltra tekint vissza az óvodai intézményrendszer kialakulása. Ez adta az apropót ahhoz, hogy 6-án Tatán, a megyei művelődési központban az óvodaüggyel foglalkozzanak a pedagógiai napok keretében. Gazdag és tanulságos gyermekrajz-kiállítást nyitottak az emeleti galériában. Bury Lászlóné, az Oktatási Minisztérium óvodai csoportvezetője „Az óvoda helye, szerepe és jövője közoktatási rendszerünkben” címmel tartott előadást. Tudományos értékű, élvezetes stílusú visszatekintést hallhattak a résztvevők Komárom megye óvodatörténetéről Ortutay Andrástól, a megyei levéltár igazgatójától. Ezt követően a tatai óvodások és a tatabányai Árpád Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola tanulói kedvei —, s ez utóbbiak igen színvonalas — műsorral emlékeztek az évfordulóra. ESZTERGOMBAN, a Tanítóképző Főiskolán Bakonyi Pál, az Országos Pedagógiai Intézet csoportvezetője előadásának volt rendkívül nagy sikere. Erre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy nem az eredetileg tervezett helyen, hanem az intézet nagytermében helyezték el a hallgatóságot, még így is sokan a folyosósról kísérték figyelemmel „A nevelőiskola perspektívája, a pedagógus személyisége” című előadást. A Komárom megyei Pedagógiai Napok harmadik, egyben utolsó napján Tatán, a megyei művelődési központban Vészi János, a Népművelési Intézet oktatási osztályának vezetője „A közoktatási és közművelődési intézmények együttműködése a művelődés egységéért” címmel tekintette át a téma alapkérdéseit. Az ismeretes párthatározatok nyomán az oktatási struktúra átrendeződése és a közművelődési törvény egyaránt aktuálissá teszi e kérdéskör alaposabb, részletesebb elemzését. Nem véletlen tehát, hogy Vészi János előadását követően a megyei helyzetképet, a lehetőségeket, a tennivalókat is megismerhette a hallgatóság Kovács Emilnek, a megyei művelődési központ igazgatójának korreferátumából. Ezután tapasztalatcsere jellegű beszélgetés kezdődött, amely során több hozzászóló a saját működési területén szerzett ilyen irányú tapasztalatokról számolt be. UGYANCSAK Tatán, a KISZ Vezetőképző Iskolán Nemes Péter, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsának titkára tartott előadást „Az úttörőmozgalom szerepe a közösségi nevelésben” címmel. Tatabányán, a KPVDSZ Művelődésiban pedig Gál Erzsébet,a Házaaz Országos Pedagógiai Intézet osztályvezetője előadását hallhatták a pedagógiai napok résztvevői („A szocialista életmódra nevelés lehetőségei, eszközei az oktatási, nevelési intézményekben”). Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a hatodik alkalommal megrendezett pedagógiai napoknak nagy sikere volt. Nem csupán a „telt házak” jelezték ezt kézzelfoghatóan, hanem azok a megjegyzések is, amelyeket a pedagógusoktól hallottunk egyazon időpontban rendezett előadások, foglalkozások esetében, nevezetesen, hogy szívesen vettek volna részt mindkét programon. Bizonyos polarizálásra természetesen szükség van, hiszen a három nap a tavaszi szünet idején nem sok, nem kevés — aligha lenne szükség mondájuk „pedagógiai hetek” szervezésére. Ugyanakkor a tapasztalatok szerint a nevelők igényes, képzésének színvonalai továbbis tartják a rendezvénysorozatot. Bizonyítja a résztvevők nagy száma a pedagógusok érdeklődését a legfrissebb oktatásügyi, szakmai kérdések iránt. Tagadhatatlan viszont az is, hogy a rendező szervek, a megyei tanács művelődésügyi osztálya, a Pedagógus Továbbképző Intézet, a Pedagógus-szakszervezet Komárom megyei Bizottsága és a Magyar Pedagógiai Társaság Komárom megyei Tagozata alapos, jó előkészítéssel, széleskörű mozgósítással bonyolította le a háromnapos programot. Az itt említett valamennyi tényező közrejátszik abban, hogy mindinkább növekszik a pedagógiai napok rangja, szerepe megyénk közoktatásában. Ez a vállalt szerep pedig rendkívül fontos: oktatási rendszerünk hosszú távra tervezett átalakítása, korszerűsítése — illetve az ebből adódó feladatok végrehajtása — — csakis egységes értelmezés és szemlélet alapján lehetséges. Nos, a Komárom megyei Pedagógiai Napok évről évre visszatérő rendezvényei, témájukban igazodva a ma és aholnap követelményeihez, asokféle más információszerzési lehetőség között —•s a jelek szerint — szűkebb pátriánkban a legrangosabbak közé számítanak immár. JÓLESŐ érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a fokozott érdeklődés egyben garancia arra is: nevelőink tudatosan,belső kényszerítő erőtől hajtva készülnek új, s újabb feladataik megoldására, a kor követelményeivel kívánván lépést tartani. Jenkei János (7 ) Az aratók, akik a sebesült embert behozták a plébániára, nem ismerték közelebbről. Tóvárosi? Tatai? Lehet, hogy szomódi volt. Zsellérje az uraságnak, sokadmagával iderendelték, de még a nevét se tudták meg. Az Antal nevű tóvárosiakétán nyomoztak. Bőven volt belőlük. Paulovics János plébános, aki nemrég került a tóvárosi plébánia élére, elővette a feljegyzéseket és vég nélkül sorolta az Antalokat. A bánhidai pap leintette. — Jobban tennéd, testvérem, ha egy pohár boritallal megvendégelnél bennünket. Majd kiokosítjuk magunkat közben ... Mikor a cselédasszony behozta a kancsót és a poharaikat, Stublics megszólította. — Ugyan, gyermekem, de ismerős nekem az arcod. Bánhidai vagy te? — Tisztelendő aram keresztelt ... — Mondjad csak nekem, tízvalahány éve a György ne templomszolgámhoz milyental nevű cimbora járt Tósból? Sokat ittak eg' .t. nagyon sokat. Még a n '-irt is megitták, az átkozók. Pedig a magam kamrái'’■'an tartottam. — Gyuri bácsihoz? Tóvárosból? — Innen hát! — Akkor az csak Benedek 'A"*!«1 lehetett. — És az még, gyermekem? — Él-e? Most él csak igazán. Korcsmázik, kujtorog! Még engem is meg akart tapogatni, elnézésüket a kifejezésért — s a tenyerére köpött hármat, majd ugyanannyiszor aprókat a szájára ütött. Banyi meg Paulovics az öreg papot nézték. — Ezt meg honnan atyám ilyen gyorsan ... ?vette Az öreg izgatottan járt fel, s alá. Mosolygott, de közben remegett a keze. — A tatai bor láttán megélénkül az ember eszejárása. ne!— Csak mostan már az len— Hiszen, ha megleste a sekrestyésemet, akkor tudta, miért lesi meg. Az a szerencsétlen lélek — nyugodjon békében — elárulhatta neki, hogy mit tervezek. Rabutin készülődött Tatára, meg már rajta is volt a sok labanc. Tudtam, nem áll meg a zsoldos a mocsarak szélén. Addig kerülgeti, mígnem Bánhidára is ellátogat. Persze, rabolni. Akkor ásattam el a szerencsétlen György szolgámmal a szent ékszereket. Annak meg egy gyengéje volt, a bor. Az mester' j i.mi.tuimmiiiiimimi.inni.if mondatta ki vele a titkot... Pedig még a jó Mátyás király adta a községnek a szép kincseket. Szürkületre megtért a mezőről Benedek Antal. Útközben korcsmázhatott, mert igen fennhangon fogadta a vendégeket — Megfizetem, ami a plébániának jár... pedig nem dolgoznak érte. Mi bajuk velem? — Lassan a testtel, Benedek Antal! — intette rendre Banyi János. — Itten kend csak akkor beszél, ha mi kérdezzük. — A magam portáján vagyok! — Mostan még... Még! — Mit akar ezzel mondani az úr? Stublics kivárta, míg a paraszt kifújja a mérgét, csak azután kérdezett — Kend igen jó barátságban volt a mi sekrestyésünkkel, a György komájával. — Komám volt. Tehettük. — Szép is, jó is, ha az ember a komájával cimboráskodik. Csakhogy, a szerencsétlen pára vallomást hagyott hátra, mielőtt elköltözött. És ezt a levelet csak mostan találtuk meg. — Hiszen írni se tudott. — Ő nem tudott, de tudott más... — Egy szava se igaz. Én bizony semmiről se tudtam ... — Miről nem tudtál, fiam? Benedek észbe kapott. Zavaros tekintetével sunyin körbe kémlelt. Mint aki a menekülés útját kutatja; hosszú, szürkés haja egészen a nyakáig lógott, azt babrálgatta. — Miről kéne tudnom? — nyelt nagyot, ádámcsutkája igen sebesen járt fel, s alá nyakán. — Miről nem tudsz, fiam? — lépett közelebb a pap. — Én? Hát... hát annyi mindenről. Én csak egy buta pór vagyok. Szegény is, tudatlan is. — Nem vagy te annyira tudatlan. És szegény sem. Megnéztük a házad. Még tükröd is van. Minek az? — A lányom növekszik... Találtam. Egy kuruc tiszt házunkban szállásolt... Kényszerített, hogy itt lakjon ... Az hagyhatta el. Az udvarom sarkában. Oda szokott kijárni a bajuszt pödörni. Igen sokat adott rá... *, * úr volt! A pap megfogta a paraszt vászoningét. — Hazudsz, Benedek Antal. Olvasni se tudsz, mégis úgy hazudsz, mintha könyvből olvasnád. (Folytatjuk) I I Baráth Lajos: DDigtjetmed, Quitos im április 9- vasáras* Jegyzet Fotók: őszintén megvallom, a váci Dunakanyar Fotóklubnak a tatabánya - újvárosi V. számú Általános megrendezett Iskola aulájában kiállításán eszembe sem jutott, hogy „felfedező”, értékelő sorokat írjak a látottakról. Úgy vélem, a bemutatkozás sikerült, kedvező visszhangot váltott ki a közönség körében. Annál inkább foglalkoztatott s foglalkoztat, vajon a „szakmabeliek”, azaz fotósaink milyen következtetést fogalmaztak meg a maguk számára, a tárlat megtekintésekor. Meggyőződésem ugyanis, hogy az igen színvonalas bemutató nemcsak a közönséghez szólt, hanem amatőr fotósainkhoz is. Ez utóbbi esetben egyáltalán nem a technikai és komponálásbeli bravúrok eltanulására, átvételére gondolok. (Habár nyilván az amatőr fotó is akkor jó fotó, ha művészi igényességgel készült.) A Dunakanyar Fotóklub Vácott működik — a klub nevében található földrajzi megjelölés azonban nagyobb területre, az Esztergomtól Szentendréig terjedő Duna-szakaszra vonatkozik. Nem véletlen, hogy Esztergomot említem. Itt ugyanis országos, sőt nemzetközi hírnévnek örvendő fotóklub működik. Megyénkben talán a kelleténél ritkábban jelentkeznek. Megerősödésük nem csupán a helyi „erőviszonyok” függvénye, hanem — véleményem szerint — azzal is magyarázható, hogy a Dunakanyar ihlető ereje, a főváros serkentő közelsége itt jobban érvényesül, mint megyénk más részein. Mindez persze csak kiindulópont a gondolatmenetben — ámde fontos kiindulópont. fotósok Azért is például, mert a Látogatót már az első pillanatban elfoghatta az érzés: ez igen,ez már valami, bárcsak a mieink is ... Nos, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy megyénkben is teremt értékeket az amatőr fotózás. Inkább az a baj, hogy az esztergomi kivételével igazi klub nemigen található nálunk. A klub fogalma nézetem szerint — s ezt a váciak csak megerősítették — azt is lenti: erősíteni egymásban jóképességek kibontakozását, az önbizalmat, a legtermészetesebb módon odafigyelni egymásra, tanulni másoktól. Talán ez az, amiben amatőr fotós mozgalmunk gyengének mutatkozik. S ha már viszonyítunk, azt is le kell írni: nagy szükség lenne arra, hogy megyénkben, városainkban a fotósok (s ugyanígy a filmesek) fogjanak végre össze a képességeik legjavát csakis így tudják mutatni a közönségnek, megaz egyéni nagy nekibuzdulások gyakorta visszhangtalanul halnak el. Lám, Esztergomban milyen okosan tüzelik egymást az eléggé nehéz körülmények között dolgozó amatőr fotósok. Példájuk igazolja, hogy nem szabad minduntalan csak a külső segítségre várni, vagy annak hiányára hivatkozni — hanem dolgozni kell, é s együtt. (Ne felejtsük el: körülbelül másfél évtizeddel ezelőtt képzőművészeink szavára is ez jelentette a kiutat a vajúdás időszakából.) Talán ilyen vagy hasonló tanultságot megfogalmaztak önmaguk számára a tatabányai — és más városbeli — fotósok is. S talán tartalmában megújulva éledni kezd a fotókLufi* mozgalom. Várjuk ezt. I