Dolgozók Lapja, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-18 / 14. szám

1983. január 1., KEDD AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXVIII. évf„ 14. 9K. Ára: 1,44 forint Madách-évforduló Az idén ünnepeljük Madách Imre szü­­­ -------------letésének 160. Az ember tra­gédiája bemutatásának pedig 100. évforduló­ját. A jubileum méltó megünneplésének megszervezésére tavaly szeptemberben meg­alakult a Madách emlékbizottság, amely hét­főn ülést tartott a Fészek művészklubban. Az ülésen Deocsics Miklós, az emlékbizottság elnöke, a Nógrád megyei tanács elnöke tá­jékoztatta a sajtó képviselőit az író és a megye kapcsolatáról, illetve az évforduló programjáról. Madách Imre nemcsak a XIX. századi ma­gyar drámairodalom klasszikusa, hanem ko­rának kiemelkedő személyiségeként aktív formálója, cselekvő résztvevője volt Nógrád megye politikai és közéletének is — mondot­ta. 1983 ünnepi eseményeivel a lakosság mi­nél szélesebb körét kívánják megismertetni Madách eszmei, politikai, irodalmi öröksé­gével. Január 21-én Salgótarjánban a József Attila megyei Művelődési­­ Központban Ma­­dách-illusz­trációkból nyílik . kiállítás, ugyanitt rendezik meg a Madách-emlékmn­­k népségét, ezen Sótér István akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia irodalom­­tudományi intézetének igazgatója mond be­szédet. Ezután kerül sor az idei Madách-díjak át­adására, majd a Madách Színház művészei a Tragédiából keresztmetszetet­­ adnak elő, Lengyel György színpadra állításában. Ja­nuár 29-én a megyeszékhelyen a TIT megyei székházában tudományos tanácskozást és előadói konferenciát tartanak a Madách Im­re m­unk­ásságával kapcsolatos kutatások eredményeiről. Márciusban a magyar nyelv hete alkal­mából az író nyelvi világáról rendeznek elő­adásokat Nógrád megyében. Áprilistól de­cemberig a drámai k­öltő életét és munkássá­gát bemutató vándorkiállítás lesz megtekint­hető Európa számos nagyvárosában, a Magyar Színházi Intézet és a Petőfi Irodal­mi Múzeum rendezésében. Az író legjelentősebb művét, a Tragédiát a Budapesti tavaszi fesztivál keretében esz­perantó nyelven láthatja a közönség. A mű szerepel a Szegedi szabadtéri játékok idei műsorán, és az ősbemutatója centenáriumá­nak tiszteletére szeptember 21-én felújítja a Nemzeti Színház. Az évforduló alkalmá­ból a Magyar Tudományos Akadémia szín­háztudományi bizottsá­ga szeptemberben Bu­dapesten ülést tart, s ugyanebben a hónapban a Fészek művészklub ad otthont a Madách­­drámákat színre állító rendezők találkozó­jának. Balassagyarmaton és Salgótarjánban az ősz folyamán TIT szabadegyetemi soroza­tot szerveznek, amely Madách életművével, a Tragédia keletkezésével, utóéletével, illetve színpadi feldolgozásának koncepcióival fog­lalkozik. Október 1-én a múzeumi és műemléki hó­nap megyei megnyitóján adják át Csesz­kvén a felújított Madách-emlékmúzeumot. Decem­berben Balassagyarmaton Madách Imre iro­dalmi színpadi napokra kerül sor. Az 1983— 84-es tanévben a megye középiskolásai Ma­dách Imre műveltségi versenyen mérik ös­­­sze tudásukat. Az évforduló kapcsán több új­­ könyv is napvilágot lát: egyebek közt Horváth Károlynak Ma­dách Imre című munkája a nagy magyar írók­­ sorozatban, a Gondolat Könyvkiadó gondozá­­­sában Kozocsa Sándortól Az ember tragédiá­jának bibliográfiája. Bodó Györgynek Madách Imre életrajz-kronológiája pedig a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a Balassi Bálint megyei könyvtár kiadásaiban. fiz értelmiség feladatai az iparban . Méhes Lajos ipari miniszter hétfőn az MTESZ székhá­zában tájékoztatta a tudományos egyesületek és a területi szervezetek titkárait, val­ománt a meghívott szakembereket az ipar jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól. Az előadást követően a szakemberek megvitatták az ipar fej­lesztésével kapcsolatos elképzeléseket. A felszólalók különös fontosságot tulajdonítottak annak, hogy iparunk minél előbb korszerű, versenyképes termékek széles választékával jelentkezzen a hazai és a nemzetközi piacon. Hangsúlyozták a műszaki fejlesztés, a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása, a műszaki és tudományos munka, a szellemi erőforrások, tartalékok hasznosításának, megbecsülésének fontosságát. A felszólalók leszögezték: műszaki és tudományos értel­miségünk ismeri az ipar fejlesztésének jelentőségét, érzi és vállalja felelősségét, szerepét e feladatok megvalósításában. ­stapr-cse­t5zM Hétfőn Budapestre érkezett Sva­­topluk Potac csehszlovák minisz­terelnök-helyettes, az állami terv­bizottság elnöke. Délután meg­kezdődtek a hivatalos magyar— csehszlovák tárgyalások a két or­szág közötti gazdasági és terve­zési együttműködés kérdéseiről. A magyar delegációt Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes, az Or­szágos Tervhivatal elnöke vezeti. Svatopluk Potacot fogadta Ha­vasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Korszerűbb iskolában...­­ Tárkányban, az általá­nos iskolában mintegy másfél millió forintot köl­töttek az utóbbi években az épület felújítására, a vil­lanyhálózat korszerűsítésé­­re, udvarrendezésre, par­kosításra. Az intézményben egy mű­szakos oktatás folyik, nyolc tanteremben 197 gyerek tanul. Negyven alsó és hu­szonhat felső tagozatos napközisnek biztosítanak étkezést, nyugodt tanulást. Az iskolai könyvtárat át­szervezik, ebben a helyi­ségben kap helyet az úttö­rőszoba és itt tarthatják a gyerekek az őrsi foglalko­zásokat. A jövőben a szo­kásos nyári tatarozás mel­lett, a központi fűtés besze­relését tervezik. Fotó: Fodor Az olvasókönyvet böngézik a tanulók. Nsík bór ~ n If n' 11. i m ■ mVi ■ . i ■ i «■« rrffim­­ rtíiiri, Ti fim :~~i »T» i »r* Az uszty — rlimszkiek nem felejtenek 3. oldal Kaland Párizsban 4. oldal Akiknek soha nincs vasárnapjuk 5. oldal MAI SZÁMUNKBAN Évzáró — évnyitó egységgyülés Tatabányán El­kötelezetten... . A Vörös Csillag Érdemrenddel kitün­tetett Tóth-Bucsoki István munkásőr egység személyi állománya az ünnepélyes egységgyű­­lésre együtt áll” — jelentene Halász István parancsnok Havasi Ferencnek, az MSZMP Po­litikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának, Tatabánya országgyűlési képviselőjének, s Himnusz elhangzása után megkezdődött a kül­­­sőségeiben is impozáns ünnepi számadás, ame­lyet vasárnap délelőtt tartottak a tatabányai sportcsarnokban. Martin Ferenc, a városi pártbizottság titkára, a gyűlés elnöke köszöntötte a párt- és a munkásmozgalom jelenlévő régi harcosait, a párt-, az ál­lami és társadalmi szerveze­tek képviselőit, akik között helyet foglalt az elnökségben Veszprémi István, az MSZMP KB tagja, szocialista brigád­vezető, a Szocialista Munka Hőse, Antalóczy­­ Albert, megyei pártbizottság első tit­­­kára, Urbán Lajos, közlekedé­si és postaügyi államtitkár, Mokri Pál, a megyei tanács elnöke, Mérten Lajos, a váro­si pártbizottság első titkára, Mokánszki János, megyei munkásőrparancsnok, és ott voltak a város gazdasági,, társadalmi­­ szer­vezeteinek képviselői. Üdvözölte az úttö­rő munkásőr szakaszokat, a szocialista brigádok a­­ fegyveres testületek­­ vezetőit, sofőit, az egység személyi­­ ál­lományát és családtagjaikat. A megnyitó után úttörő­­munkásőrök köszöntötték az ülést. Ezt követően ismertet­ték a jelenlevőkkel, hogy munkásőri feladatait kima­gasló teljesítéséért 1982-ben Vörös Csaba munkásőr és Ficsor Sándor századpargres­­nok, a Haza Szolgálatáért arany; Staudinger János és Balázs József munkásőrök ezüst; Pándi Mátyás munkás­(Folytatás a­­ 3. oldalon) Antalóczy Albert és Mokáns­ki János kitüntetéseket nyújt át a munkásőröknek: Balra fent Havasi Ferenc, jobbra fent Halász István. Vizet a Viscosából Biztonságosabb lesz Tát, Tokod és Mogyorósbánya vízellátása A mérések szerint a nitrát­­tartalom 40 mg liter mennyi­séget is meghaladja a táti ivó­víz kiviteli mű vizében. Emiatt a víz fogyasztására alig alkal­mas és a 3 éven aluli gyerme­keknek egyáltalán nem adha­tó. A három­­ érintett falu, Tát, Mogyorósbánya és To­kod lakossága, valamint a táti hivatalos szervek első ref­lexiója nem volt, hogy csak tudni miért az a gyárak le­hetnek okozói a fent említett problémának. Nem állíthatjuk, hogy a Duna-parti semmivel sem nagyvállalatok szennyezik a környezetet, de ebben az eset­ben nem erről van szó. A KÖ­JÁL szakemberei megállapí­tották, hogy a táti kutak ala­csony Du­na-vízállás esetén magas nitráttartal­mú réteg­vizet kapnak a szomszédos mezőgazdasági területekről. Miután a Duna szintjének változása bármikor előidéz­heti a víz minőségének rom­lását. a viscosagyár vezetői felajánlották segítségüket a három község egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosításához A viscosa kútjainál lei van zárva annak a­ lehetősége, hogy az alacsony­­ vízállás esetén ide is beszivárogjon a szennyezett rétegvíz­ A segít­ségnyújtás mielőbbi realizálá­sa érdekében a gyár felvette a kapcsolatot az Északdunán­túli Víz- és Csatornamű Vál­lalattal, melynek­­ei már megkezdték szakembe­az első lépéseket a szükséges veze­tékszakasz lefektetésére. Ez esetben a Magyar Vízpo­­sagyár nemcsak vétlen a szennyeződés létrejöttében, hanem önzetlenül segít a megfelelő minőségű és zavar­talan vízellátásba, amit csak megköszönni lehet. MI, A bútoripar idei tervei A bútoripar az idén növeli a termelést, bár korántsem­­ olyan mértékben, mint a ko­rábbi esztendőkben. Tavaly ugyanis jelentősen megválto­zott a bútorok piaci helyzete; Nyugat Európában — ahová az iparág exportcikkeinek döntő többségét szállította — csökkent a kereslet. A külföl­di partnerek ,,óvatosan­’ ren­deltek, több vevőjük pedig az év közben mondta vissza a megrendelt árukat.­ A bútor­ipar elmúlt évi konvertibilis exportja emiatt is elmaradt a tervezettől. Az előrejelzések szerint az idén sem várható élénkülés a nemzetközi bútor­piacon. A bútoripari vállala­toktól nagy erőfeszítéseket követel a könnyűipar átlagá­nál magasabb exportterv tel­jesítése. A kivitel növelését segítheti, hogy részben befe­jeződnek azok az exportbőví­tő fejlesztések, amelyek a bútoripari vállalatok lehető­ségeit szélesítik, így az idén már­ több versenyképes ter­mékkel bizonyíthatják a hi­telfelvételek­­ megalapozottsá­gát, a fejlesztések eredmé­nyeit. Ám javítaniuk kell a keres­kedelmi munkát is; az új pia­cok feltárására kell összpon­­tosítaniuk, elsősorban a ten­gerentúlra és a­­ fejlődő orszá­gokba irányuló kivitelt igya­­­keznek bővíteni. „ I

Next