Dolgozók Lapja, 1984. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1984-05-22 / 118. szám
Múltból a jövőbe — Az ipar- és területpolitika válaszútjai — Nemrég Ta“í; gyűlt össze a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete és az MKT iparpolitikai szakosztálya meghívására jó néhány gazdasági szakember, hogy megvitassa a területfejlesztés új koncepcióját, s egyben szempontokat nyerjen saját munkájához. A délelőtti főreferátumot Antal László, az Országos Tervhivatal munkatársa tartotta, A területfejlesztés és az iparfejlesztés kapcsolata címmel. E témának az ad különös súlyt, hogy ebben az évben és a jövő év első félévében öltenek végleges formát a terület- és településfejlesztés új hosszú távú céljai és irányai. Ezen belül, tekintve az ipar nagy gazdasági, társadalmi súlyát, alapos (felül)vizsgálatra szorul területfejlesztési és az ipar- a politika viszonya. A tatabányai ankétot ez utóbbi vizsgálódás részének és tervezés egyfajta „társadalamasításának”, demokratizálásának minősíthetjük ... A terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatait a kormány a jövő év elején az országgyűlés elé terjeszti, munkaprogramja szerint. A minisztériumok, főhatóságok és a tanácsok több megalapozó tanulmányt készítenek a társadalmi szervek és a kutatóintézetek bevonásával. A hosszú távú tervezés a regionális fejlesztés irányainak kijelölésekor az 1970 óta e téren felhalmozódott tapasztalatok elemzéséből indul ki. A 70-es évek elején kialakított területfejlesztési koncepció lényege: a termelőerők ésszerű területi koncentrációjának kialakításai, kijelölt települések kiemelt fejlesztésével és az elmaradott országrészek iparosításával, Budapest súlyának csökkentésével. Az eredmények ellentmondásosak: a vidéki ipari létszám hetvenezerrel nőtt, csökkentek a helyi foglalkoztatási gondok, viszont csak a vidéki városok és a központi szerepkörű települések fejlődtek, a napi ingázás még tovább erősödött: az ipari dolgozók 70 százaléka vállalt munkát a városokban, ám csak 50 százalékuk lakott itt. A szocialista ipar szerkezete módosult. Az alapanyag- és energetikai nagyberuházások ugyan főleg a meglévő ipari központokban realizálódtak, de a feldolgozóipar új üzemei az alföldi és a dél-dunántúli körzetekbe települtek, kapcsolódva a budapesti ipar kitelepítéséhez és a területfejlesztési politika preferált térségeihez. 1975-ig a megyeszékhelyek, 1975 után a középfokú központok felé tolódott el az iparosítás. A kistelepülések iparosításában az mgtsz-ek jártak élen Mivel a vidék iparosítása székhelyű főleg a budapesti nagyvállalatok vidéki telephelyeinek kialakításával ment végbe, az avultabb és munkaigényesebb cikkek „leadása” volt jellemző, valamint e telepek budapesti központtól való függése. Közismert, hogy ezzel együtt tovább csökkent a kis- és a középüzemek száma, nőtt a háttéripari mizéria. További gond: a vidéki ipartelepítésnél hiányzott a tudományos-kutatási háttér kiépítése, a kutatásigényes iparágak még mindig a fővároshoz kötődnek. Az ipartelepítési tényezők (alapanyag- és energiabázis, szállítási költségek, ipari vízellátás stb.) átértékelése végül is a 70-es évek végén vált égetővé. A fokozódó népgazdasági hátrányok a regionális politika eddig követett irányának módosítását tették szükségessé: a közlekedés és hírközlés fejlesztése elmaradt az ipari decentralizációtól, a kistelepüléseken „ellátatlanság” jelentkezett, zajlanok maradtak a kiaknahelyi gazdasági adottságok és lehetőségek, egyes iparosítási döntéseinket a voluntarizmus jellemezte, a szabályozók a városokat részesítették előnyben ... A termőföld megóvása sem sikerült a kellő mértékben, így —állapította meg Anitát László —. ..a szabályozás ... olyan helyzetet alakított ki, hogy a községekben a tanácsi fejlesztési célok nagymértékben függtek a lakosságtól, a városokban viszont főként a központilag és megyei tanácsok által megahatározott célokra adott állami hozzájárulásnak volt ilyen szerepe. Antal László vázolta 80-as évek területfejlesztési elképzeléseit, amelyek vezérmotívuma az innovációs és szelektív fejlesztés hatékony munkaerő-foglalkoztatás és a helyi kooperációs lehetőségek kihasználása mellett. Az aprófalvak, tanyák, a budapesti agglomeráció, a gyenge adottságú agrárterületek, a kiemelt üdülőkörzetek stb. továbbra is speciális területfejlesztési politikát igényelnek. A célok eléréséhez — mutatott rá az előadó, — a gazdaságirányítás fejlesztése során a következőkre kell törekedni: 1. önállóbb, területibb, kooperatívabb tervezés kialakítása, 2. az általános gazdasági szabályozás olyan irányú javítása, hogy „a gazdálkodó egységek eredményeiben jobban fejlődjenek ki a ráfordítások területi különbségei.” Ezen túlmenően az önálló elszámolás telephelyi megvalósítására, a válságcégek problémáinak megoldására, a városi—községi hozzájárulás és a környezetvédelmi bírságolás átalakítására is törekedni kell, 3. a speciális területi szabályozás körébe a Központi Területfejlesztési Alap, a tanácsi pénzügyi politika, a szellemi élet i,decentralizálásá”-ra irányuló intézkedések tartozhatnak. A korreferátumok mindegyike a maga módján érdekes volt, mindegyiknek a saját „filozófiája” adta meg a sava-borsát. Szajki Mihály és Vörös Gyula közös korreferátuma az adatszerű tárgyilagosság jegyében készült. A megyei tanács terv- illetve ipari osztályának vezetői azonban a tények, tendenciák értékelésével sem fukarkodtak. A bázisképző ipartelepítések hiánya, tízezer főnyi ipari alkalmazott tíz év alatti elvándorlása, az állandó népesség 54 községünkben történt csökkenése, a kulturális infrastruktúra hiányosságai megyénkben is a négy települési régió (Tatabánya — Tata — Oroszlány; Esztergom — Dorog; Komárom és környéke; Kisbér és környéke) eddigiektől eltérő szemléletű fejlesztését teszik indokolttá. A kisbéri körzetben például, amely Vörös Gyula szerint a gyengén fejlett régiók közé sorolható, nagyobb hangsúlyt kell kapnia a kooperáció kibővítésének. A túlcentralizált ipari szervezet megyénkben is finomításra szorul — éppen a valódi érdekeltség és az igazi üzemi demokrácia realizálása érdekében. Ehhez azonban a számviteli rendszer és a területi tervezés hatékonyabbá tétele nélkülözhetetlen. A délután folytatódó ankéton Bálint József, a BHG gazdasági igazgatója szólt a vidéki ipartelepítési politikáról, a nagyvállalati szervezeti struktúra mellett érvelve. Joggal óvott a mindenáron való decentralizálás bóló luddista ( gép romkinövéseitől. Molnár László, a Tatai Cipőgyár igazgatója finom iróniával hangszerelt előadásában érzékletesen adta elő, miként sikerült tönkretenni, illetve feltámasztani egy nagy hagyományokkal ző gyárat, azzal, rendelkehogy ismét önálló és innovatív lehet ... A vitában többen szót kértek, jórészt megyénkbeli szakemberek. A délelőtt elnöklő Bátor Zoltán, a megyei pártbizottság titkára, és a délután elnöklő Román Zoltán („első számú” hazai ipargazdászunk), elégedett lehetett: volt mire és miért reflektálni. Mindketten hangsúlyozták: a párt és a kormány elszánta magát arra —, mint az áprilisi KB-határozat is mutatja —, hogy az intenzív fejlődés előmozdítása érdekében az össztársadalmi és a regionális politikát magasabb szintre emeli. Az ipar- és területpolitikáról folytatott tatabányai eszmecsere ezen a vonalon haladt. Fonda Ferenc Vásárlási körülmények a kistelepüléseken Olcsó húsnak nincsen helye ? Az országos átlagnál valamivel jobb a napicikkellátás Komárom megyében — a Fogyasztók Tanácsának ez a megállapítása mindenképp örömteli. Ám a summázat árnyalásra szorul: tudjuk, az átlagok mögött mindig valami „megfoghatatlan” lapul. Aligha elégedett az ellátással az a falusi polgár, aki reggelijéhez nem kap sem kiflit, sem tejet a vegyesboltban, meséljenek neki bár átlagos, vagy átlagnál jobb körülményekről. Az említett testület legutóbbi fórumán számos olyan jelenség rögzítésre került, amelyek az egy mondatba foglalt kijelentés mögöttes terét is megvilágítják és szándékukban legalább, megkísérlik a cselekvés helyes irányát szándékukban, is megjelölni, mondom, mert a Fogyasztók megyei Tanácsa javaslattevő fórum csupán. A megye öt városában és hetven községben mért átlag alacsonyabb értékeit persze a községek, s kivált az apróbb községek adják. Az aprófalvak „népességmegtartó hatásáról” beszélve érdemes olyan látszólag apró dolgokra is odafigyelni, mint például az: miért nem lehet ezeken a helyeken reggelihez péksüteményt ennni. Mert az életminőség ettől is függ. A kenyér és a péksütemény a legtöbb helyre dél körül érkezik, noha azt a pékek megsütik éjjel. Ez is és több más tapasztalat a szállítás hiányosságaira hívja föl a figyelmet. A pontatlanságokra, késésekre, a bizonytalan szállításokra, ami sokszor töri derékba a kereskedők jó szándékát. Egy elhangzott javaslat szerint, ha teherautóval nem érkezik meg a kifli a kistelepülésekre reggelihez, a korai autóbuszokkal kellene mondjuk légmentes elküldeni, zsákba csomagolva. Az fóliaellenvélemények a KÖJÁL-ra hivatkoznak — a javaslat szerintük kivihetetlen, „higiéniai okokból”. Ugyanakkor, amikor a jelenlegi szisztéma szerint a kiflit, zsömlét nyitott ládákban teszik a küszöbre — olykor a kutyák nagy örömére. Persze tényleg nem ez a legnagyobb probléma. Van más is. Néhány kisközségben például bakonyi megszűnt a bevált ruhatisztító szolgáltatás. A komáromi szövetkezet számára gazdaságtalan volt a viszonylag kis forgalmú felvevőhelyeket fenntartani — a gazdasági szabályozók parancsa pedig úgy látszik áthághatatlan. A megoldás talán az lehet — ha sikerül megvalósítani —, hogy más szolgáltatást végző személyeket — térítésért — megbíznának a szennyes ruha összegyűjtésével. A jövedelmek stagnálásának következményei nemcsak a kistelepülések lakóit érinti; elhangzott például, hogy — egy rendelet szerint — a jelentősen megnövekedett árú húsipari termékek legalább hatvan százalékának nem szabad hetvenhat forintnál drágábbnak lennie. A húsipar ezt komolyan vette — kirukkolt egy tucat olcsó új termékkel — és a gépsorok kihasználatlanul állnak, mert a kereskedelem nem rendeli (nem ismeri?) ezeket. A fogyasztó pedig veheti a százhatvan forintos gépsonkát, ha van rávalója, vagy áttérhet a vegetáriánus életmódra. És még egy ördögi kör: a kisebb településeken, ahol bizonyára lenne keletje az olcsó újdonságoknak, sok helyütt nincsen alkalmatos hűtőtároló — ezek a termékek meg zömmel könnyen romló belsőségekből készülnek. Sokat tesz az aprófalvak ellátásáért a szövetkezeti kereskedelem — hallottuk. 68 településen van szövetkezeti bolt, 56 helyen csak ilyen van (a magánkereskedőket leszámítva). Az iparcikk-ellátásban meghonosított út könnyebbé tehetik módszereik az itt lakó emberek életét: például az előre meghirdetett időpontban ruhaneművel, cipővel, bútorral rövidebb időre kitelepült üzletek lehetővé teszik az alapellátáson kívül eső tartós fogyasztási cikkek beszerzését. Persze, ennek gátat szab a hiánycikkek léte: számuk 1978. óta körülbelül a duplájára emelkedett. (enagy) 1984. május 22., kedd A BNV szovjet pavilonjában Számítógépek, robotok, autóvonat — Igor Gyenyiszov nyilatkozata — EVM elektromos számítógépes robot szerelése a vilniuszi neurokibernetikai laboratóriumban. B BNV alkalmából Igor Gyenyiszov, a Budapesti Nemzetközi Vásár szovjet kiállításának igazgatója adott tájékoztatást. — Az idei BNV-re a KGST fennállásának 35. esztendejében kerül sor — mondotta a többi között. — A szovjet pavilon sok kiállítási tárgya a szovjet— magyar, illetve a szovjet és a többi KGST-tagország sikeres termelési, tudományos és műszaki együttműködését tükrözi. Mintegy 2000 kiállítási tárgy mutatja be az összefogás eredményeit, a Szovjetunió kulcsfontosságú iparágait. Filmek, prospektusok szemléltetik a gazdasági fejlődést és annak a társadalom életére gyakorolt előnyös hatását. A többi között bemutatkozik a vegyipari és olajipari gépgyártás, a szovjet ipar e két ágazata. A BNV-re készülve azokat a termékeket választottuk ki, amelyek valószínűleg érdeklődést keltenek a magyar partnerek körében. Így például a Techmasexport egyesülés standján vegyipari gépgyártó berendezések, köztük az agresszív közegekben végzendő munkához készült zománcozott berendezések láthatók. Ezek kidolgozásában a szovjet és a magyar szakemberek az együttműködés sokéves tapasztalatával rendelkeznek. export olajkitermelő berendezést mutat A Machinobe: ipari armatúrát, amelynek kifejlesztésében magyar konstruktőrök is részt vettek, továbbá a fúróaggregátot, csapolószivattyút, stb. E helyen láthatók a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tárlói is, amelyek a vegy- és olajipari gépgyártás területén folyó tudományos kutatások legújabb eredményeit szemléltetik. Az Elektronorg technika egyesülés részlegén is elsősorban az együttműködés eredményei láthatók. Közéjük tartozik a technológiai berendezések töltési és ürítési műveleteinek, a különböző elemek összerakásának és szétszedésének automatizálására szolgáló RF—202M ipari robot, amely 9 program betáplálását és huzamos tárolását biztosítja. Érdekes szovjet, a magyar, a csehszlovák, a bolgár konstrukatőrök által közösen kifejlesztett és a gyártásszakosítás és kooperáció alapján előállított EVM—1061 számítógép is. Meg kell említenünk az SM—1300 mikroszámítógép bázisán készült specializált irányító számító komplexumot, amelynek kifejlesztésében részt vettek magyar konstruktőrök. Az Analit-cég új műszereket mutat be a Machpriborintorg egyesülés kiállítási részlegén. E cég valamennyi műszere tartós keresletnek örvend, különösen a gáz- és szilárdtest-lézerek, a speciális analizáló műszerek, a mikroanalizátorok, az optikai üveg. Az Analit-cég exportjának 80 százaléka a KGST-tagállamokba irányul. Magyarország a cég áruinak nagy vásárlója. a szovjet kiállítás legérdekesebb részlegei közé tartozik a Belorusz SZSZK részlege. A szovjet kiállítás belorusz részlegén megtekinthető szerszámgépeket — az egyszerű fúrógépektől egészen az automata gyártósorokig — a világ hetven országába exportálják. A köztársaság autói is jól ismertek. A kiállítás vendégei most a MÁZ—5432 márkajelzésű vontatót és a kéttengelyes MÁZ—9397 nyerges pótkocsiból álló autóvonatot láthatják, megismerkedhetnek továbbá egy építőipari vontatóval. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió részvétele a tavaszi BNV-n tovább gazdagítja majd a két ország gazdasági együttműködését és erősíti a két nép barátságát. DOLGOZÓK