24 óra, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-02 / 129. szám
Amerikai képviselő Az USA Connecticut államának parlamenti képviselője, David Lavine pénteken délelőtt a tatabányai önkormányzat vendége volt, aki egy tizenöt tagú parlamenti küldöttség tagjaként érkezett Európába, s magyarországi látogatását megelőzően a németországi változásokat tanulmányozta. Dávid Lavine személyes ismeretség útján jutott el városunkba, ugyanis dr. Helmle László, a tatabányai önkormányzat képviselője márciusban az Egyesült Államokban járt, akkor kötöttek barátságot a képviselővel, s így jött létre a pénteki találkozó. A vendéget Száraz Sándor alpolgármester és a megyeszékhely önkormányzatának vezetői tájékoztatták elöljáróban közigazgatási rendszerünkről, Tatabánya megyei jogú városi státusáról. S mert David Lavine szakterülete a környezetvédelem, természetesen szóba került az is, hogy Tatabánya a nem éppen kitüntető „Piszkos 12" cím egyik birtokosa. A téma kapcsán a vendég afelől érdeklődött, mit tesz a város az aggasztó mértékű levegőszennyezettsége érdekében? — csökkentőNéhány korábbi, nagy szennyezőüzem leállásával valamelyest kedvező irányt vettek a folyamatok. De ami a legfontosabb, az új ipar telepítésénél csak olyan tevékenység jöhet számításba, amely a környezetet szennyezi — hangzott nem a tájékoztatás. A bányászat válságáról, az ipar szerkezetátalakításáról hallván a vendég megjegyezte, úgy látja, nálunk nagy gond, hogy nincs egy olyan szervezet, amely megfelelő adatok birtokában ajánlatot tenne arra vonatkozóan, mire érdemes adott helyen és időben vállalkozni. Az eszmecserén szóba került az adózás, a munkanélküliség kérdése, az átképzés lehetősége is Az önkormányzatnál tett látogatást követően David Lavine-t vendéglátói a kereskedelmi főiskolára kalauzolták, felkeresték a gyei könyvtárat, majd metatabányai sétára indultak. Informatikai fejlesztés a kórházban A Megyei Komárom-Esztergom önkormányzat Kórháza az egészségügyi reform szellemében információs rendszerét is korszerűsíteni készül. A tatabányai Alfadat Kft. közreműködésével nemzetközi lapokat felhasználva tapasztaigyekeznek e korszerűsítést megvalósítani. Május 26-án együttműködési szándéknyilatkozattal zárult az a bemutatkozás, illetve gyalás, amely nyomán járaz amerikai Shared Medical Systems cég Magyarországon elsőként referenciahelyként, hosszú távú együttműködés keretében a tatabányai kórházban adaptál külföldön jól bevált, gyógyítást segítő számítástechnikai módszert. Környezet és fejlődés Kiállítás és rendezvénysorozat Tatán Ez év júniusában Egyesült Nemzetek Szervezete Rio de Janeiróban rendezi meg a Környezet és fejlődés világkonferenciát, amelyhez kapcsolódik a Környezet és fejlődés című tatai kiállítás is. Szerdán, a Czégényi malomban, délelőtt 10 órakor dr. Kovács György Zoltánnak, a megyei közgyűlés elnökének megnyitójával kezdődik a június 11-ig tartó rendezvénysorozat. Tatán mintegy félszáz kiállító hozta el környezetbarát termékeit, természetkímélő technológiáit, alternatív lehetőséget kínálva azzal a fogyasztóknak.A szerdai programban Papp Sándor, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnökhelyettese beszél a riói konferenciáról. Tarján Lászlóné, környezetvédelmi államtitkár is ezt a témát világítja meg. Dr. Bakonyi Árpád, az ipari minisztérium főosztályvezetője kiállítási kalauzzal segíti az ismerkedést a termékekkel, a kiállítókkal. Pénteken szakmai napon mutatkozik be a résztvevők egy jelentős csoportja, majd szombaton közönségnap szolgáltatásaival várják a érdeklődőket. Június 9-én, a pályázati napra invitálják a rendezők az érdekelteket A Phare-program, OMFB- pályázatok, környezetvédelmi alap, vízügyi alap, céltámogatások és külföldi hitelek szerepelnek a listán. Az iskolanapon, 10-én, a tanulóifjúság veszi birtokba az épületet. Az utolsó napon, 11-én szaktanácsadói párbeszédre nyújt lehetőséget a rendezőbizottság. légszennyezésről, a veszélyes hulladékok ártalmatlanításáról cserélhetnek véleményt a szakemberekkel az érdeklődők. Emlékfaavató Kocson Szemerkélő esőben avatták fel Vincze Imre rektortanító emlékfáját Kocson. A hatvan évig a község életében meghatározó szerepet vállaló rektortanító emlékfáját Cs. Kiss Ernő faragta meg, s Pálfy Imre polgármester méltatta a községben oly sokáig tevékenykedő pedagógus és közéleti ember életútját. Ezt követően Könczöl Csilla, Móricz Zsigmond versét, A rektorbácsi t szavalta el, majd az ünnepségen megjelent dr. Horváth Balázs, a sportot felügyelő miniszter adta át az Egészséges Nemzetért alapított kupát az olimpiai váltófutásban legjobb eredményt elért csapatnak. Ugyanez alkalommal vehették át legjobb dolgozatukért az elismerő kitüntetéseket azok a gyerekek, akik az életrajzi pályázaton a legjobb eredményt érték el. Fotó: — tin — Szavazással kell kifejezni a nép akaratát Rossz jegyet írtak az MDF félévi bizonyítványába (Folytatás az 1. oldalról) Orbán Viktor bevezetőjében vázolta a kormány kétéves működéséről vallott nézeteit. Nem hallgatta el az MDF és a kormány eredményeit, ugyanakkor számos érvet sorakoztatott fel, amellyel azt bizonyította, hogy ez a kormánykoalíció, s főleg az MDF és az Antall József által irányított kormány eredményei elmaradnak nemcsak a kívánatostól, de a lehetségestől is. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány nem tett meg minden tőle telhetőt a politikai és a gazdasági stabilizáció érdekében. Számos lehetőséget elszalasztott, és sok hibát elkövetett. Gyakran túlhaladott, vagy éppen periférikus ügyekre pazarolja energiáit. Arra is rámutaatott Orbán Viktor, hogy nem elsősorban a kormány sikere, az, hogy Magyarországon alkotmányos gondolkodás van, hanem a politikai, társadalmi életben résztvevőké, az állampolgárok összességéé. A kérdések alapján a frakcióvezető és Kósa Lajos értékelték az ország politikai, gazdasági helyzetét, és elmondták, hogyan vélekedik a FIDESZ például az Antall—Göncz ellentétről, illetve arról, hogy az MDF erőteljes, ordenáré, pszichikai támadások sorozatával lemondásra akarja rászorítani a köztársasági elnököt, hogy aztán pozíciójába saját emberét ültesse. Érvek hangzottak el, amelyek azt bizonyítják, hogy az MDF az alkotmányos rendszerbe épített korlátokat gyengíteni, illetve szétzúzni akarja, hogy az egész hatalmat koncentrálhassa. Ennek egyik ékes bizonyítéka az elektronikus médiák (tv, rádió) feletti ellenőrzés megszerzésére irányuló kísérletsorozat, vagy a vállalatok állami szuperholdinggá alakításának terve. Ez utóbbi is rendkívüli veszélyeket hordoz magában. FIDESZ ennek meghiúsítására és a privatizáció végrehajtására törekszik. Arra a kérdésre, Orbán Viktor szerint hogy Antall József alkalmas-e a miniszterelnöki posztra, a frakcióvezető elmondta, hogy e funkció viselőjét az általa kiválasztott kormány minősíti. Ha ezt nézzük, akkor sajnos azt kell látni, hogy leverik a lécet. Azt is látni kell, hogy a miniszterelnök környezetében vannak, akik úgy magukról, hogy így ők vélik is tudnák vezetni a kormányt. Az idei esztendőre az MDF gazdasági gyorsulásra tett ígéretéről mind Orbán Viktor, mind Kósa Lajos lesújtó véleménnyel volt, úgy vélik, hogy ez az illúziók világába tartozik. A jelenleg követett gazdaságpolitika nem tesz lehetővé az idén, sőt még a jövő év jelentős részében sem gazdasági gyorsulást. Rámutattak, hogy az MDF kliensei révén saját kezébe igyekszik koncentrálni a gazdasági hatalmat, s ráadásul a rendelkezésre álló pénzzel pazarlóan bánik, nem hatékonyan használja fel. Az est során szó volt az erőteljes reformra szoruló egészségügyi ellátásról, a szakszervezetekről. Ez utóbbiakról Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy a munkahelyeken kellene erősnek mutatkozni, és engedni fent, a makrokérdésekben. Szó esett a csapdába ejtett önkormányzatokról, a kormány számtalan trükkjéről, minden amelyekkel akaratát téren keresztül akarja erőltetni. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltáskor felelős minisztériumot ígért az MDF, most meg nem felel senki semmilyen hibáért. S ez a miniszterelnök vétke. Ez kormány azért népszerűtlen, a mert felélte erkölcsi tartalékait, a két év alatt eljátszotta a becsületét. Le kellene vetkőzniük az arroganciát, mert ma már ezt stílust az emberek nem szenvetik, nem tűrik. LÁZÁR MÓZES geológusmérnök, a márkushegyi bányaüzem dolgozója, mint országgyűlési képviselőjelölt hangsúlyozta, hogy ma a szavazás az egyetlen mód, amellyel érthetően kifejezhetik az állampolgárok az akaratukat. Bűn elmulasztani azt a lehetőséget, hogy a térség érdekérvényesítésére képviselőt küldhet a választókerület az ország házába. Madarász Anna 1992. június 2., kedd TÁRSADALOM Ma csakúgy, mint minden kedden, ébredjen a Kiskegyeddel! A 9. szám tartalmából: — Megkérdeztük Bánsági Ildikót, Dörner Györgyöt, Leblanc Győzőt és Oszter Sándort, milyen volt az első... — Tudja, hogy nem én vagyok az édesanyja — írásunk az örökbefogadásról szól — Milyen nő típus Ön, s milyen típusú férfiakat vonz — Tanulmányozza sexdominónkat! — Som Lajos kedvenc tárgyáról, divatról, kozmetikáról, szerelemről és házasságról, ma csak úgy, mint minden kedden, olvashat a Kiskegyedben. 32 oldal&n: sertii&m, házasság, divat* gietyka. sitérök m m wm csók A 7 ^n fti %gF I lyi IMF kudarc Hűség a hagyományokhoz Szoboravató Bábolnán Május 30-án, szombaton délután emlékünnepséget, majd azt követően szoboravatót tartottak Bábolnán, a Ménesudvarban Pettkó Szandtner Tibor egykori bábolnai ménesparancsnok tiszteletére. A szobor leleplezése előtt dr. Papócsi László, a Bábolna Rt. vezérigazgatója emlékezett meg röviden az ünnepeltről. Pettkó Szandtner Tibor 1886-ban született, és 1932— 42. között volt ménesparancsnok Bábolnán. Ez idő alatt a ménes nagy désen ment keresztül, fejlőennek révén az arab ló visszanyerte eredeti rangját. Az egykori parancsnok gyakorlatban és elméletben egyaránt kiváló lovas és fogathajtó volt. Ez utóbbi sportágról korszakalkotó jelentőségű könyvet írt „Magyar kocsizás” címmel. Mindemellett elévülhetetlen érdemeket szerzett Bábolna településfejlesztésében is. Dr. Papócsi László külön is kiemelte, Pettkó Szandtner Tibor hogy a hűséget mindennél többre tartotta és ars poeticájának talán a következőt lehetne mondani: Hűség a hagyományokhoz, hűség Bábolnához, hűség a méneshez”. Majd egy idézettel fejezte be a megemlékezést: „Nem csak nyelvében él a nemzet, hanem ősi hagyományainak megtartásában is". E rövid, de igen tartalmas megemlékezés után dr. Papócsi László leleplezte Domonkos Béla szobrászművész Pettkó Szandtner Tibort ábrázoló mellszobrát. Ezt követően — tiszteletben nyolcat tartva a hagyomán, négyesfogatok hozták a megemlékezés és a tisztelet koszorúit, amelyet a különböző nemzetközi és magyar lovas szervezetek képviselői, mint Bábolna vezetői valahelyeztek el. Sz. I. 24#RAE