24 óra, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-14 / 38. szám
MAI LAPSZÁMUNKBAN ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! EGY PERCBEN Egyre több az influenzás MEGYEI INFORMÁCIÓ Komárom-Esztergom megyében egy hét alatt több, mint kétszeresére nőtt az influenzaszerű megbetegedések miatt orvoshoz fordulók száma. Az influenza-figyelő szolgálat adatai szerint 100 ezer lakosra jutó influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma január negyedik hetében 137 volt, míg az ötödik hétben ez a szám már 310-re emelkedett. ► 3 Nehéz jelezni a tragédiát TATABÁNYA Örökre rejtve maradhat annak az oka, hogy miért kellett meghalnia két kisfiúnak a klinikai szakpszichológus szerint. Utólag nagyon nehéz megtalálni azokat az apró jeleket, amelyek a tragédiát megjósolhatta volna. Az az egy azonban biztos, hogy az anya magát fogja okolni a két fia haláláért. ► 2 Bravúros pont Berlinből BERLIN A spanyolok elleni múlt szombati szenzációs itthoni győzelem után tegnap az EHF-kupa második csoportmérkőzésén a végső győzelemre is esélyes, „rókák" becenévre hallgató Füchse Berlinhez látogattak a Kék Tigrisek. A német főváros csapata évek óta meghatározó együttese az EHF-kupának. Szenzációsan kezdte a meccset a Tatabánya és az első félidőt két góllal megnyerte. A második játékrészben is többször vezetett a Grundfos, amely végül bravúros teljesítménnyel 27-27-es döntetlent ért el. ► 16 Jó reggelt imborám szerint az ötven literes hordójánál egy kicsit késett az utolsó borfestésnél, de azért töltött. Jóindulatban kora délelőtt is gazdag szoktam lenni. Ezért annak tudtam be gyors, kötelező kivonulásomat a mellékhelyiségbe, hogy éhgyomorra vettem mintát a rettenetes rozéból. Azért annyira nem voltam rosszul, hogy ne vegyem észre, két vécékefe is kínálja magát a csempére megálmodott papírhenger alatt. A láthatóan használt egyik egy megszokott kefe. A tök száraz, szürke másik egy, mondhatni rücskös lapát. Kinek az ötlete volt? kérdésemre cimborám legyintett. Értettem belőle. Párjának, Kafkának mindig vannak próbálkozásai.efká-C www.kemma.hu A kupola felújítása lesz a legnehezebb feladat Teljesen megújul a bazilika épülete ESZTERGOM 2023-ra fejeződhet be a bazilika teljes felújítása, tudtuk meg Németh Tamás okleveles építészmérnöktől, kinek vezetésével csütörtökön jártuk be a főszékesegyházat és azokba az épületrészekbe is ellátogattunk, ahol jelenleg is zajlanak a munkálatok. Az átfogó renoválást vezető szakember megjegyezte, hogy március 1-én megnyitják a látogatók előtt a megújult kincstárat, melyet a panoráma teremmel együtt már nem csak lépcsőn, hanem lifttel is meg lehet majd közelíteni. Utóbbi helyiséget így még többen felfedezhetik, ahonnan ráadásul csodálatos látkép tárul a látogatók elé. Fotó: MTI ► 3 y y VAWn -;\r • • // * * * AJÁNLO A REGGEL KÖVETKEZŐ SZÁMÁBÓL „Soha nem csaltam meg a páromat” Gregor Bernadettnek igazán rosszulesik, ha valaki azt gondolja róla, hogy ő egy csalfa, könnyűvérű nő. Már négyszer volt házas, de egyszer sem jutott eszébe, hogy félrelépjen. Színésznőként bármit eljátszik, élvezi a kihívásokat, de a magánéletben képtelen ködösíteni. sztárvilág Démoni végzet asszonya Lévay Viktória A vád tanúja című színdarabban a vádlott feleségét alakítja, akiről az utolsó percig senki sem sejti, valójában ki mellett áll Izgalmas feladatnak látja, de mivel egy helyen dolgoznak, a férje miatt is meg kellett tanulnia kezelni a nem mindennapi helyzeteket művészbejáró „Rossz nélkül nem létezik jó sem” Barabás Éva tini színjátszóként bohócot is alakított, de nem volt könnyű, rózsaszínű a gyermekkora. Látott közelről mélyszegénységet, alkoholizmust családon belüli erőszakot. Sokan elfelejtik, mélyen elzárják magukban, honnan jöttek, ő inkább a munkájában hasznosítja. interjú Márciusban indul az új nemzeti konzultáció ITTHON Világos válasza van a kormánynak az elmúlt hónapokban társadalmi vitákat kiváltó kérdésekben, ám annak nemzetközi és hazai képviseletéhez komoly társadalmi felhatalmazásra van szüksége - ezzel indokolta a közvetkező nemzeti konzultációt a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap a kormányinfón. Gulyás Gergely a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyével előtérbe került szegregáció problémáját, a győri gyermekgyilkossággal kapcsolatos eljárást, a börtönbizniszt és a bírók függetlenségének kérdését említette. A nemzeti konzultációban várhatóan kilenc kérdést tesznek fel. ^9 Készek segíteni a déli határon RÖSZKE Arra kell számítani, hogy növekedni fog a migrációs nyomás a déli határon, ahogy javul az időjárás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Röszkén, ahol Peter Pellegrini szlovák kormányfővel megtekintette a határkerítést. Orbán Viktor kitért rá: Magyarország hálás Szlovákiának mert mindig megkapta tőle a segítséget, fontos munkát végeztek a szlovák rendőrök is. Most megerősítették a megállapodásukat, hogy ha ismét nő a nyomás a határon, számíthatnak Szlovákia segítségére. ► 9 TATA Két moldáv férfi meghalt és heten megsérültek abban a balesetben, amelyben egy kisbusz a külső sávban álló lengyel kamionba rohant csütörtökön délelőtt Tata térségében az M1-es autópályán. A helyszínen teljes útzár volt több órán keresztül, a sérülteket a tatabányai hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsból és mentőhelikopterrel szállították kórházba. 9 771416 865057 20038 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Sugár Gabi 06-34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 06-34/514-020 MA HOLNAP, 1*k-L 9 Péntek reggel sokfelé számíthatunk esőre, de ezt követően délután északnyugat felől felszakadozik a felhőzet és megerősödik a szél. ► 13r Boldog névnapot kívánunk Bálint és Valentin nevű olvasóinknak!