Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 1998. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14 / 62. szám
81998. MÁRCIUS 14., SZOMBAT HÍRLAP 1848-49 irodalmunk tükrében Kossuth Lajos azt izente 1848 költészetének egyik középponti alakja Petőfi Sándor. Mellette nem egy személyt kell még megemlíteni, hanem magát a magyar népet, annak költészetét. S hogy mennyire nem új keletű a megállapítás, arra bizonyíték lehet annak a magyar írónak a tanulmánya, aki elsőként tekintette át a magyar politikai költészet történetét. Arany fiáról, Arany Lászlóról van szó, aki már 1873-ban, akadémiai székfoglaló előadásában kijelentette ez ügyben a következőket: „Csak a népköltészet néhány dalában lelünk oly tiszta bizalmat és keresetlen lelkesedést, mint Petőfinél. Többnyire katonadalok, amit e korszak népkölteményeiből gyűjteményeinkben leírunk. Önként, örömmel mennek a zászló alá, készek a hazáért utolsó csepp vérökig harcolni, kedves nekik a honvédruha, ezekről szólnak dalaik is. A nép az eszmét rendesen szereti személyekhez kötni. Teremt magának egy ideált, s ennek alakját annál inkább dicsőíti, minél távolabb esik tőle s saját vágyai teljesülésétől. Így dicsőíti Kossuthot már a forradalom kezdete óta, s később a száműzetés alatt annál inkább, minél kevesebb pozitív tudósítást hall a ködben elenyésző óriási alakról. Határozatlan sóvárgásainak éppen oly állandó jelképe lesz, mint egykor Rákóczi.” A leírás pontos, legfeljebb kiegészíteni lehet. A népköltészet tudósai és antológiái azóta külön kategóriaként tartják számon a 48-as dalokat, leaxikoncikk lett a Kossuth-nóta, Kossuth-dalok fogalma. S hogy mennyire indokolt, azt egyetlen számadat is alátámaszthatja: a nagy államférfi nevéhez mintegy 110 daltípus és ennek hatszáz változata fűződik. A 48-as dalok jelentős része katonadal. Ezek váltak a legismertebbé is, közülük is elsősorban a Kossuth Lajos azt szente kezdetű. Ennek szövegváltozatai egyaránt azt fejezik ki, amiről Arany László írt: a haza védelmének örömteljes vállalását, továbbá Kossuthnak és a haza ügyének az azonosító jellegű összekapcsolódását. A katonadalok elkülöníthető csoportját alkotják a verbuváló énekek. Ezek közé tartozik az Arany Jánostól származó, de népdallá átlényegülő Süvegemen nemzetiszín rózsa, továbbá a Most szép lenni katonának, s talán a legismertebb: a Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot. Ide is, a csatadalokhoz is sorolható egy másik igen népszerű mű, a Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva. Ez egyúttal arra is példa lehet, hogy a szabadságharc más vezérei is helyet kapnak a népköltészetben: Bem, Damjanich, Perczel, Klapka, Nagy Sándor is. A vereség, a bujdosás, a kesergés a Világos után születő dalok fő témája. Ebben is nagy hagyományokra támaszkodhatnak a névtelen szerzők, hiszen gyakran megtapasztalt állapot az így megjelenített: „Kizedelltek már a nyárfák. / / Gyászba borút Magyarország. Nyárfalevél lengedezik. Szegény hazánk így sínlődik.” A népköltészet a világosi fegyverletételt tragédiának, Görgeyt árulónak tartotta, de legalábbis huncutnak, s tudjuk, a németnek is ez volt a negatív jelzője. Ugyanakkor kiteljesedett a száműzetésben élő Kossuthnak legendája, őt s híveit, vezéreit is hazavárták. Dalok csoportja szól erről is. Egy részük beleépíti a szövegbe az akkori modern technikai eszközt is: „Szeged alatt elkészült a vasút. / Azon sétál Garibaldi, Kossuth. / Mellette viszik az akasztófát, / Kire felakasztják Ferenc Jóskát.” Szinte magyar hőssé vált Garibaldi, az „olasz Kossuth”. Mint közismert, a kormányzó már 1848-ban Kossuth apánk lett, s ezt az elismerő megnevezést véglegesítette a népi emlékezet. A költői művek mellett mondák is kötődtek személyéhez, s ezek a műfaj törvényei szerint nagyrészt vándortémák változatai, így ami korábban Mátyás király, majd Rákóczi nevéhez kötődött, annak megjelent Kossuth-változata is. S visszavárták őt még halála után is, mint a mesék halhatatlan hőseit. Ezt a népi emlékezetben megőrző képet idézte meg századunkban Illyés Gyula híres drámája, a Fáklyaláng. Vasy Géza A somoskői kunyhó A 150. évforduló inspirálta Angyal János salgótarjáni vállalkozót és társait, hogy közös összefogással tegyék kulturáltabbá a somoskői vár környezetét, ahol a Petőfi-kunyhó is található. A felhívásra sok lokálpatrióta jelentkezett, s vett részt a munkákban. A képen a somoskői vár, a kunyhó és a harangláb látható - immár megújulva. Petőfi összes versei Önök hány Petőfi-verset ismernek? Tízet, százat, kétszázat? Nos, ha valamennyit meg akarják hallgatni, nyissák ki késő este a Bartók rádiót, ahol hetente háromszor Petőfi versei hangzanak fel. Másfél év alatt 1999. július 31-ig minden Petőfi-verset megszólaltatnak egyrészt klasszikus adaptációban, archív, másrészt új felvételeken. Olyan sorrendben, ahogy a költő megírta őket. A másfél év alatt kétszáz adásban, kétezer percnyi műsoridőben a nagylélegzetű költemények éppúgy helyet kapnak, mint a rövid, néhány soros versek. A zsengék éppúgy, mint a legismertebb Petőfi-alkotások. A dokumentumértékű sorozat rendezője Csizmadia Tibor, a szerkesztők pedig Szebényi Cecília és Katona József. És jött a nevezetes nap Föltámadott a tenger Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a magyarság történelmének egyik emlékezetre legméltóbb fejezete, természetes hát, hogy ezen eseménysornak, szellemiségének kiemelkedő voltát megtaláljuk akkor is, ha nyomait irodalmunkban keressük. 1848/49 jelenléte a magyar irodalomban szinte kimeríthetetlen gazdagságú téma. Amikor a 150. évforduló alkalmából néhány folytatásban ezzel foglalkozunk, csupán jelzésszerűen sorolhatjuk a felidézésre leginkább érdemes írókat és műveket. Ha a forradalom irodalmi tükröződését vizsgáljuk, elsőként mindenkinek Petőfi Sándor jut eszébe, s természetesen a Nemzeti dal, így van ez rendjén, március lének eseményei, e vers s Petőfi Sándor neve szétszakíthatatlanok, ez a nap valóban Petőfi napja a magyar történelemben. A magyar forradalom költészete azonban nem ezzel a március 13-án írott művel kezdődik még az ő munkásságában sem. Az előzmények közé tartozik forradalmi látomásköltészete 1846-47-ből. De most nem erről van szó, hanem arról, ami már nem előzmény, hanem maga a kezdet. Az új esztendő januárjától Petőfi valóban előre érzi a forradalom közeledtét. Mit csinálsz, mit varrogatsz ott? - kérdi feleségétől, s arra szólítja fel, hogy vonjon inkább zászlót, amellyel a szabadságért lehet csatába indulni. Lelkesen üdvözli az itáliai felkelést (Olaszország), a sajtószabadság kivívására buzdítja a honatyákat (Az országgyűléshez), több versben is a zsarnokság világméretű pusztulásáért fohászkodik, s hol aggodalmasan, hol meg reménykedve készül a radikális változásokra. Olyannyira, hogy március 11-én megírja a Dicsőséges nagyurak... című versét, amely már közvetlenül forradalmi agitációs célú írás. Aztán jött a nevezetes nap, valóban föltámadott a tenger. A márciusi ifjak azonban kikerültek az események középpontjából, az események „hivatalosabb” és egy időre békésebb mederbe terelődtek. Megmutatkozott, s ebben nincs semmi különös, hogy a nemzeti egység mindig pillanatnyi; az érdek- és nézetkülönbségek a tartósak, de ezeket meg lehet, és meg kell próbálni egyeztetni. Petőfi nehezen viselte el, hogy az események gyakran nem az ő radikalista vágyai szerint alakulnak, hogy nem mindenki olyan királygyűlölő és köztársaságpárti, mint ő. S igen nagy csapás volt számára a követválasztási kudarc. 1848/49 eseményeinek legteljesebb kortárs lírai tükre Petőfi Sándornak köszönhető. De nem lehet említetlenül hagyni a kőrkét másik költőóriását. Vörösmarty Mihály Szabad sajtó, Harci dal című versei is idesorolandók. Az utóbbi igazi csatadal, s a célt is egyértelműen jelöli ki: „Zászlónkon a szabadság / S függetlenség ragyog! / Vész és halál reá, ki / Ez ellen fegyvert fog./ A síkra, magyarok! / Fegyvert ragadjatok.’’Arany János szelídebb hangon, de szintén a szent ügy mellett érvelt a Nemzetőr-dal, a Mit csinálunk? az Április 14-én soraiban. Ez utóbbi a függetlenség kimondásának napja, s ennek érdekében / „Fel, fel a szent küzdelemre! / A sorompó nyitva áll; / Egy a pálya, egy a végcél; / Dicső élet, vagy halál.” S mivel a korszak legjobbjai ilyen kiélezett vagyvagyokban gondolkoztak, érthető, hogy a vereség után az összeomlás, a halál érzete következett be az egész ország számára. V. G. Nemzeti ünnepünkön Kiegyezés után irodalmi sikerek Pátosz és dezillúzió A kiegyezés utáni évek irodalmában a tilalmak megszűnésével, a szabaddá váló légkörben végre óvatoskodás nélkül és közvetlenül lehetett megírni 1848-49 élménykörét. Jókai Mór eddigre már a legnépszerűbb magyar író, munkái külföldön is sikert aratnak. Számára a forradalom és a szabadságharc, valamint az azokat megelőző reformkor életet és szemléletet meghatározó élménykor volt. Már 1850- ben megírta Forradalmi és csataképek 1848 és 1849- ből című elbeszélésfüzetét, s ez, álnéven ugyan, de megjelenhetett még. További e tárgyú munkáit azonban tilalom sújtotta. Semlegesebb témát kellett keresni, s ő jó érzékkel ezt meg is találta annak a reformkornak az ábrázolásában, amely közvetlenül vezetett el a forradalomhoz. Az Egy magyar nábob (1853) és a Kárpáthy Zoltán (1854) sikere egyértelművé tette Jókai írói jelentőségét, amelynek a kiemelkedő tehetség, a lebilincselő mesélni tudás mellett a nemzeti tudat érzése, formálása is lényegéhez tartozott. A közönség várta a folytatást, a szabadságharc korának nagyregényét is. S ezt, amint erre lehetőség adódott, Jókai meg is írta. A kőszívű ember fiai (1869) mai napig egyik legismertebb regénye, „kötelező” olvasmány, a romantikus regény szemléletes példája, amely később színpadon, filmen is sikert aratott. Megjelenése óta nemzedékek nevelkedtek rajta, a Baradlay család tagjai szinte személyes ismerőseinkké váltak, bevonultak abba a nemzeti legendáriumba, amelynek egyik leghatékonyabb formálója maga Jókai Mór volt. Ez a nagyfokú ihletettséggel formált legendárium, jellegzetesen romantikus szemlélettel, a gonoszok és a jók küzdelmeként mutatja be a történelmet és az emberek hétköznapi életét is. Az emberek minősége nem eleve attól függ azonban, hogy a közéletben melyik oldalon állnak, a rossz ügyet, jelen esetben az osztrák császárt, aki csak mellékesen magyar király, szóval a rossz ügyet is lehet tisztességesnek megmaradó emberként szolgálni, s a jó ügy hívei közé is keveredhetnek az ügyhöz méltatlan szereplők. A regény egészében hősköltemény, a jó elnyeri jutalmát, a gonosz büntetését. A pátosz hatja át, s ezt nem csupán a romantikus szemlélet, a hősi korszak nosztalgikus felidézése indokolja, hanem az is, hogy a kiegyezéssel nagymértékben igazolódtak 1848 törekvései, cáfolatot kapott a hiábavalóság érzése. Hosszabb távon azonban Jókai regényeinek hatása kettős. Megerősítője is volt a nemzeti tudatnak, ugyanakkor sokakban gátolta is később a józan nemzeti önismeret kifejlődését, a romantikus helyett a realista világszemléletet. Mindez persze már nem az ő „hibája”, hanem azoké az újabb nemzedékeké, amelyeknek nem volt olyan átütőerejű tehetségük, aki Jókaira is építve, de tovább is lépve a századvég, a századelő másfajta kihívásaira hasonló szinten reflektáljon, s eközben a maga másfajta szemszögéből ítélje meg 1848-at is. Az újfajta szemlélet azért megjelent a „fiúk” nemzedékében, akik kicsik voltak vagy még nem is éltek a hősi korban. Őket már a dezillúzió is áthatja. Arany László fő művének címét idézve már nem a csatamezők, hanem „A délibábok hőse” lesz ábrázolásuk tárgya. E nemzedék talán legnagyobb lírikusa Reviczky Gyula (1855-1889). Egyik versében arra a vissza-visszatérő álhírre reflektál, hogy Petőfi szibériai bányákban raboskodik. „Petőfi él! - kiált fel, de nem mint rab, hanem mint a világszabadság eszméjének örökifjú szimbóluma. Egy későbbi, Március tizenötödikén című versében a maga sivár korát állítja szembe az 1848-assal: „Megalkuvás iránya most a kornak, Ábrándnál egy kis állás többet ér, Egy zsíros koncért százan marakodnak, Hogy egynek jusson mentül több kenyér. Az igazságot, elvet megtagadjak, S ki értük harcra kelne, nincs olyan, Csak szóvirág ma a magyar szabadság S az érte hősen ontott vérfolyam. ” Míg Jókainál a két-három évtizeddel későbbi jelenkor a folytatás lehetőségeit kínálta, addig ezeknél a fiatalabb íróknál olykor a kiélező szembeállítás válik hangsúlyossá. Nem mindig azonban. Az ő dezilluzionizmusuknál egészen az első világháborúig sokkal hatásosabb a romantikus hősiesség továbbőrzése. Évtizedekre kötelező olvasmányokká váltak olyan, e szemléletet továbbvivő s egyébként értékes alkotások, amelyek mára megfakultak. Ilyen Rákosi Viktor Korhadt fakeresztek című elbeszélésfüzete, a Hős fiúk című regénye. Vagy Kozma Andor (1861-1933) A karthágói harangok című költeménye, amely még a huszadik század elején is az érzelmes felidézést állítja - egyébként ma is hatni képes költői erővel a középpontba. Ugyanakkor 1848 hőstetteit tárgyiasabb hangon is fel lehetett idézni, amiként ezt Eötvös Károly (1842-1916) tette Százhetvenöt huszár című kisregény-terjedelmű elbeszélésében, amelyben egy Galíciában állomásozó csapat hazatérésének küzdelmes útját írja meg. E téma már Petőfit, Jókait is megihlette, 1980-ban pedig Csoóri Sándor és Sára Sándor Nyolcvan huszár című filmje elevenítette fel. Vasy