Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-03-22 / 35. szám

2 oldal. »Komaromi í­ jdpük« 1923. március 22. ­gyakorolnák az önkormányzat jogait. El kel­lene végre érkezni annak az időnek, amikor nemcsak azok határoznának a lakosság üdvei­ben, akik alig vannak érdekelve a közterhek viselésében, hanem azok, akik a községek éle­tében úgy erkölcsi, mint anyagi garanciákat is tudnak nyújtani. Nagyon fontos tehát a községi választások kérdése, melyet szükséges, hogy horderejénél fogva, ne várjunk ölbetett kezekkel, hanem idejében tegyük meg azokat a lépéseket, melyek a választások előkészítéséhez, elkerülhetetlenül megkívántatnak. Természetes dolog, hogy mi elsősorban Komárom szempontjából foglalko­zunk a községi választásokkal, melyektől jog­gal várhatjuk a mai viszás helyzet megválto­zását és egy tisztultabb légkör megteremtését városi ügyeink intézésében. Első sorban tisztában kell lenni azzal, hogy a községi választásokon is csak jól szer­vezett pártok arathatnak sikert. Mi kikapcsol­juk a párt szó fogalmából ezúttal a politika minden jelentését és már eleve kijelentjük, hogy Komárom város tanácskozó zöldasztalánál a politikának semmi helye nincsen, ott egyedül és kizárólag, a város gazdasági érdekei a fő­szempontok, melyek kizárnak minden néven nevezendő párt­politikát. E lapok hasábjain már többizben fölve­tettük a város párt alakulásának gondolatát, egy olyan pártét, melybe a város érdekelt lakossága minden politikai pártállásra való tekintet nélkül tömörülne s mely egyedül a város gazdasági és szociális érdekeiért szállna síkra. Mert Komáromnak nem a párt­politikai tagozódás szempontjára van szükség, hanem egy olyan erős tömörülésre, amely a mai súlyos és kétségbeesett helyzetben csak a viszonyok kon­szolidálását tekinti egyedüli célnak, amelynek megvalósítására a legnagyobb önzetlenséggel párosult áldozatkészséggel törekedik. Készülődni kell tehát jóelőre ezekre a választásokra, hogy azokból a város jól felfo­gott és igazi érdekeiért harcoló polgárság kerüljön ki győzelemmel, mert lehetetlen, hogy továbbra is ez a tarthatatlan állapot uralkodjék a városnál, amelynek már vezetősége a mos­­tani súlyos helyzetből semmiféle kivezető utat találni nem tud, sőt épen pártpolitikai össze­tétele folytán még a helyzet szanálására való törekvésnek is megbénítására szolgál. Legyünk azért résen és ha a kormány az idén tényleg beváltja ígéretét, ne találjanak a községi vá­lasztások bennünket készületlenül! Osztrák-magyar köztársaság. — Amerikai csodabogár. — Milyen jól is van informálódva az a hatalmas Amerika! — Hogyan ismerik az amerikaiak a dunai államokat ?­­ A középeurópai sajtó az utóbbi napokban több ízben is foglalkozott az Amerikában lefog­lalt osztrák-magyar vagyonok sorsával. Az amerikai reprezentációs ház megszavazta azt a javaslatot, hogy a lefoglalt régi monarchia­beli vagyonokból egyenként 10.000 dollárt szabaddá lehet tenni. Ma még nem lehet tudni, hogy ebből a javaslatból törvény lesz-e, mivel a jelenlegi parlament a hetekben feloszlik és az új — novemberben megválasztott — parla­ment csak az év végén ül össze. Ha tehát a régi parlament már nem veszi tárgyalás alá a javaslatot, úgy erre csak az év vég felé kerül­het sor. A lefoglalt német vagyonok ügyében is hasonló javaslat került a parlament elébe. Ezt a parlament már le is tárgyalta és el is utasította. A régi monarchiával szemben azon­ban a hangulat sokkal kedvezőbb. A reprezen­tációs ház egyik bizottsága a hetekben külön ülésen foglalkozott az módállambeli amerikai vagyonok sorsával. Az ülésen Mr. Winslow elnökölt. W. Hawes szenátor kérdéseket intézett Thomas T. Miller ezredeshez, az ellenséges vagyonok kezelőjéhez. Az érdekes dialógust, amely nagy fontossággal bír az összes utódálla­mokra, a következőkben részletesen közöljük. Ez a dialógus nemcsak arról ad felvilágosítást, hogy Amerika mit szándékozik tenni a lefoglalt monarchiabeli vagyonokkal, hanem rávilágít arra is, hogy nagytekintélyű és nagynevű amerikai államférfiak mennyire nincsenek tisz­tában a középeurópai viszonyokkal. A Hawes szenátor és Miller ezredes között lefolyt dialógus a következőképen hangzik: Mr. Hawes: Eddig a javaslat azon ré­széről beszéltünk, amely Németországra vonat­kozik. Abban az időben, amikor Amerika be­avatkozott a háborúba, az osztrák magyar állam 52 millió emberből állott. A versaillesi (!) békeszerződés következtében a lakosság száma 6 és fél millióra csökkent, a régi osztrák ma­gyar államot hat országra osztották fel, úgy mint Csehszlovákiára, Jugoszláviára, Lengyel­­országra, Olaszországra, Romániára és az osztrák-magyar köztársaságra. (!) Kérdem, vajjon az uj országoknak polgárai visszakap­ták-e már lefoglalt vagyonaikat? Mr. Miller: Igen, az uj országok polgá­rainak lefoglalt vagyonait már felszabadítottuk. Mr. Haves: Az új utódállamok polgárai tehát megkapták lefoglalt vagyonaikat. Ha tehát egyes osztrák-magyar vagyonokat most visszatartanak azért, mivel ezek ellenséges tu­lajdont képeztek, úgy ez csak azon teória alapján történhetik, hogy Amerika felelőssé tesz egy hetedfélmilliós államot egy olyan ország cselekedeteiért, amely 52 millió ember­ből állott. Kérdem, helyes-e e ez a felfogás? Mr. Miller: Igen és éppen ezért nagyon örülök, hogy az ügy tárgyalásra kerül. Mr. Havas: Az osztrák-magyar vagyo­nokat még nem adták ki. A többi utódállamok polgárai már szabadon rendelkezhetnek koráb­ban lefoglalt vagyonaik felett. Az osztrák-ma­gyar vagyonok visszatartását tehát jogtalannak tartom. Mr. Miller: Kérem a bizottságot, engedje meg, hogy nézeteimet és álláspontomat részle­tesen előterjeszthessem. Mr. Haves: Kérem. Mr. Miller: Azon egy esztendő alatt, mi­óta az ügyek élén állok, mindig szétválasztot­­­­tam az osztrák-magyar problémát a német kérdéstől, hogy a jelenlegi osztrák-magyar kormány (1) ne szenvedjen a német vagyonok további visszatartása folytán. A bizottság el­nöke ebben az ügyben kimerítő levelezést foly­tatott velem és ebből azt vettem ki, hogy az osztrák magyar ügyet el fogják választani a német kérdéstől. Néhány hét előtt azonban változás állott be a dologban, mivel amerikai állampolgárok részéről néhány követelést je­lentettek be a császári-királyi osztrák-magyar kormánnyal szemben. Nem tartom méltányosnak, hogy ettől a két fiatal nemzettől, amelyet a békeszerződés teremtett meg, követeljük a régi osztrák ma­gyar császárság összes adósságait. Megállapí­tásaim szerint mintegy 2 millió dollár magyar vagyont tartunk még lefoglalva. A lefoglalt osztrák vagyonokat még nem lehetett pontosan felbecsülni, véleményem szerint azonban leg­alább 9,9 millió dollárra rúgnak. Helytelen­nek tartanám, ha a felmerült követelések miatt ezeket a vagyonokat nem szabadítanék fel. Mr. Havas: Mikből állanak az új köve­telések ? 1 alatt Mr. Miller: Értesülésem szerint a háború a Földközi- és az Adriai-tengereken­­ több osztrák búvárhajó működött. A felmerült kártérítési igények ezeknek működésére vo­natkoznak. Még nincsen felderítve, váljon a­­ bejelentett követelések jogosultak-e, most fog­­l­lalkozik velük a Mixed Claims Comission, j Mindazonáltal véleményem szerint az osztrák­­- magyar vagyonokat feltétlenül fel kell szaba­­­­dítani. Mr. Hawes: Igaz-e az, hogy Ausztria- Magyarország volt az egyetlen állam Európá­ban, amely a háború alatt amerikai vagyono­kat nem foglalt le? Mr. Miller: Igaz. Nem akarok azonban konfliktusba kerülni az állami departementnél, amely mégis megállapíthatja : „Itt van valami, amit mégis lefoglaltak“. Én erről nem hivata­los minőségben értesültem az illető államok követségeitől, amelyeknek mégis csak tudniok kell, hogy váljon ez a hit igaz-e? Én továbbra is is amellett vagyok, hogy a lefoglalt osztrák­­és magyar vagyonokat fel kell szabadítani. Több jj száz olyan örökséget kezelünk, amelyet az örö­kösöknek nem lehet kiadni, mivel ellenséges állampolgárok. Az elhunytak azonban a nyu­gati acélgyárakban és bányákban lelték halá­lukat. Mr. Hawas: Ha ezeket a vagyonokat továbbra is visszatartják, úgy vétünk a nem­zetközi törvény tradíciói, Marshall nézete, a­­ humanitás elvei és az igazság szelleme ellen. Winslov elnök: Kérdem Miller ezredest, akar-e még valamit mondani az osztrák-magyar és a német problémák között fennálló különb­ségekről ? Mr. Miller: Elnök úr, nem szólhatok vi­lágosabban, mint mr. Havesszal folytatott dis­kurzusokban tettem. Mr. Haves: Még egyet: Igaz- e az, hogy ami speciálisan az osztrák kormány követelé­seit illeti, ezek leginkább biztosító intézetek ellen irányulnak? Mr. Miller: Azt hiszem igen, azonban nem vagyok egészen biztos ebben. Erre azután Winslow elnök a bizottság tanácskozásait befejezettnek nyilvánította. Mi­ként a jegyzőkönyvből, amely szó szerinti fordítás, kitűnik, az amerikai közvélemény Ausztria-Magyarországgal szemben sokkal ba­rátságosabban viseltetik, mint Németországgal szemben és így minden remény megvan arra, hogy a lefoglalt osztrák-magyar vagyonokat fel fogják szabadítani. Kérdés azonban, hogy mikor? Ha a néhány héten belül feloszló parlament az ügyet már nem tudja elintézni, úgy várni kell decemberig, mivel az új parlament csak akkor ül össze. A tárgyalás lefolyásából azonban kiderül az is, hogy Amerika államférfiai men­­nyire nincsenek tisztában a középeurópai állam­alakulatokkal. Szerintük a versaillesi békeszer­ződés osztotta fel a régi monarchiát. Arról sem tudnak, hogy az összeomlás után Ausztria és Magyarország különváltak­ és állandóan egy oszták-magyar köztársaságról beszélnek. A komáromi „arzenál“, mely időközben két hasznavehetetlen öreg werndl puskával kibővült, roppant méretekben puffad. Mint a kisgyermek a sötétben ördögö­ket és rémeket lát és azért bátorságát ének­léssel vagy bátorító füttyszóval fokozza: ugy vannak a kormánylapok is a komáromi arze­nállal, mely A Reggel beteg fantáziájában nőtte ki magát ilyen derekasan két forradalmi gép­fegyverből irredenta arzenállá. Mi ez azonban a „Cseszkoszlovenszka Re­publika“ híréhez képest, amely szerint Klattau vasúti állomáson egy muníciós vagont találtak, amelyet Bajorországból, Komáromba irányítottak. Le van főzve A Reggel az arzenálver­senyben, leszorult az utolsó helyre, ez a lap fogja tartani a rekordot. Alig várjuk, hogy olvassunk továbbiakat a rejtélyes vagyonról, amelyről azt kellene tudnunk, hogy hova irá­nyítottak, Komárom bal-, avagy jobbpartjára? Mindenesetre érdekes, hogy a határon átcsúsz­­hatik egy vagyon muníció a vámvizsgálaton keresztül. A Cs­ R élénk fantáziájú tudósítója a vagyon megérkezéséről és kirakásáról is ír­hatna szenzációs tudósítást, amelyért a cseh vasúti állomás cseh hivatalnokainál fuvarlevél­lel jelentkezők, a szlovák vasúti munkások segítségével raknak a Bohemia autóira és a csehszlovák államrendőrség felügyelete alatt szállítanak be a városba államellenes célokra. Tudósítónk azonban szintén pályázik a szenzációverseny első díjára és a következő rémes esetet bízza a legközelebbi rádió­állo­más gyorsaságára: Felrobbant arzenál. Komáromból jelenti tudósítónk, hogy az irredenta arzenál, melyben a reggel és éjjel leple alatt óriási titkos fegyver­raktárt hal­moztak fel, eddig ismeretlen okból felrob­bant. Emberéletben csodálatosképpen nem esett kár, utólag kiderült, hogy a robbanási tárgyát képező ekrazitot Prágából és Ér­sekújvárból csempészték ide vakmerő tette­sek, akiknek nyomában van a rendőrség. Szenzációs letartóztatások várhatók. Le kellett tudósítónkat intenünk ezen komolyan nem vehető tervével, mely neki so­ronként elég csinos összeget jövedelmezett volna a New­ York Herald, Globe és a Chicago Tribune kiadóhivatalaitól, mivel azok dollá­rokban, tehát komoly valutával fizetnek. A rideg valóság az, hogy a Citrom utcá­­ban talált rohamsisak, a Szent János­ utcában lelt öreg werndi fegyver és a Dunapartok el­hagyott, régi tüzérségi széles, u. n. málé­­keverő kardon kivül egyéb fegyverek tömegei­vel nem lehet találkozni sem­­ véletlenül, sem készakarva. Ezekből pedig a legnagyobb fá­radságába kerül a kormánylapoknak egy kis jövedelmi irredentát kifacsarni. Iksz.

Next