Körösvidék, 1921. január-március (2. évfolyam, 1-68. szám)

1921-01-26 / 20. szám

2 az oláhok kudarca Nem tudják kimutatni az erdélyi román többséget • Hivatalos oláh statisztika Az oláhok tudvalevőleg általános népszámlálást rendeztek Erdélyben, hogy a hivatalos mesterkedések, fer­dítések útján bebizonyítsák, hogy mennyire joguk van az elrablott te­rületekre. Ezt a népszámlálást ter­mészetesen a magyar határ felé in­duló vagyonok százai előzték meg s az „arány" javítására megindult a bocskorosok bevándorlása az ősi magyar helyekre. Mégis szomorú eredménnyel végződött a népszám­lálás. Mindennek dacára a hivatalos oláh közlés szerint az egyes erdélyi városok statisztikája a következő­kép fest: Kolozsvár. Összlakosság 67.497. Ebből magyar 38.330, román 10.725, zsidó 9188, német 3640, egyéb nem­zetiség 5594. Arad. Összlakosság 62.400. Ebből magyar 39.399, román 12.469, zsidó 5306, német 3012, egyéb nemzetiség 2304. Nagyvárad. Összlakosság 67.000. Ebből magyar 40.200, román 8040, zsidó 15.410, más nemzetiség 3350. Brassó. Összlakosság 39.994. Eb­ből magyar 15.035, román 12.185, szász 11.137, zsidó 1499. Szatmár. Összlakosság 37.378. Eb­ből magyar 24.679, román 4832, zsidó 7720, német 180, egyéb 152. Marosvásárhely. Összlakosság 31.145. Ebből magyar 23.285, román 3952, zsidó 3274, német 456, egyéb 178. Lúgos. Összlakosság 20036. Ebből magyar 4235, román 7611, német 5983, zsidó 1776, egyéb nemzeti­ségű 423. Amint látjuk, a zsidók egyszerre megszűntek magyaroknak vallani ma­gukat, mihelyst az érdekük úgy kí­vánta. Most a magyarság számará­nyát kellett csökkenteni, tehát: nem­zetiségük zsidó. Ezt a kis statisztikát beküldhetik az oláhok az ántántnak ! fflég mindig homály fedi a szolnoki gyermekgyilkosság körülményeit A szolnoki gyermekgyilkosság ügyében újabb bonyodalmakat idé­zett elő az a körülmény, hogy a nyomozás során kiderült, hogy az áldozat meggyilkolását nem Buda­pesten, hanem Szolnokon követ­ték el. Minthogy ez a tény Kissék min­den eddigi vallomásának ellent­mond, megvizsgálják Kiss Istvánnak és feleségének elmebeli állapotát, mert az a gyanú, hogy nem épel­méjüek. Körsevitték ilpadt az amerikai ki­vándorlók száma Az Egyesült­ Államok kormánya az Európából bevándorlott ameri­kaiakról nemzetiségük szerint kimu­tatást készíttetett,­­amelyből kitűnik, hogy 1920-ban mindössze 252 ma­gyar érkezett Amerikába letelepedési szándékkal, rövid tartózkodásra pe­dig 54. Ezek közül 84 Csonkama­gyarországról való, a többi pedig más országokról és Magyarország megszállott területeiről. Az Ameri­kába utazók száma tehát alaposan megapadt a legutóbbi időkben, míg a hazavándorlók száma hatalmas arányokat ért el. A kimutatás szerint a múlt évben 14619 magyar hagyta el Amerikát véglegesen. Huszonnyolcezer lakosa van Békésnek Békésen most fejeződtek be a népszámlálási munkálatok. A tfz­eles, átvizsgált adatok szerint Békés lakosságának lélek­száma 27.983, házainak száma pedig 5631. A szaporulat a legutóbbi népszám­lálás eredményével szemben 1108 lélek. Kisgazdák az új pártalakulásról Budapest, jan. 25. A kormányzó­párt a kilépések és az uj pártala­kulások következtében lényeges vál­tozást nem szenvedett. Belső erő­viszonyainak az egyes pártok között való megoszlása itt-ott eltolódott. A kisgazdapárt tagjai értekezletre gyűl­tek össze, melyen az Andrássy-féle alakulással s az alakulás által terem­tett részben uj helyzettel fognak foglalkozni. Meghívó: A ,,Körösvidék" Békésme­gyei Keresztény Nyomda-és Lapkiadó R. T. igazgatósága f. hó 27-én, csütörtökön d. u. 3 órakor gyűlést tart, melyre az igazgató urak szives meg­jelenését kéri az Elnökség. Tárgy: Az évi mérleg bemu­tatása. Békéscsaba, 1921. január 26. 9 nőnevelés Az iskola nevelő hatása csak ak­kor érvényesül teljes egészében, ha a nevelés oroszlánrészét a szülők vállalják magukra. Az iskola inkább tanít s mellette a szülőkre hárul a nevelés nehéz feladata. A szülők kö­zül viszont az anya az, akinek hiva­tása gyermekei nevelése, amit a gyer­mek öntudatra ébredésének idejé­ben kell megkezdeni, hogy önállóvá válásáig szakadatlanul folytatva, ér­tékes polgárává váljon a hazának. A nevelés terhes feladata elsősor­ban az anya vállaira nehezedvén, az ország társadalmának jellegét az anya műveltségének és neveltségének foka adja meg. Ezért sokkal nagyobb fontosságot kell tulajdonítanunk a nőnevelésnek, mint azt felületes el­bírálás mellett legtöbben gondolják. A mindennapi élet gyakorlati tudni­valóit nem az iskolában, hanem a családban tanulja meg a mindkét nembeli gyermek. A legelemibb egész­ségügyi szabályokat, a naponként többszöri mosdást, a tiszta rendes ru­házkodást, a mértékletességet a táplál­kozásnál, a kés, villa, kanál használatát, a lakás gyakori szellőztetését, a tiszta­ságot és rendet, mind otthon kell belenevelni az emberbe s ebben a munkában az iskola csak támogató, segítő szerepre juthat, mert a gyer­mek életének legnagyobb része mé­gis csak a családban folyik le és ott kínálkozik alkalom a példaadásra, szemléltető oktatásra és a tanítás el­lenőrzésére, szóval az igazi neve­lésre. Hiába lesznek addig a legkiválóbb iskolák, amíg át nem látjuk a házi nevelés óriási horderejét és nem he­lyezünk megfelelő súlyt a nőkép­zésre, a leendő anyák alaposabb ne­velésére, a nők általános műveltsé­gének emelésére. Hogy ez mai köz­oktatási rendszerünk mellett sok ne­hézségbe ütközik, az kétségtelen, de leányiskoláink gyakorlatiasabb tan­tervével nem lehetetlen. Alapja min­denesetre a kötelező népoktatás ki­terjesztése legalább 8 évre, melyből az utolsó két évben a leányok okta­tásának teljesen gyakorlatinak kellene lennie és azokban vezető szerepet kellene juttatni a neveléstannak. A 14 éves leány már valóságos anya­helyettes az egyszerű családodban s ha elsajátítja az iskolában a gyer­meknevelés alapfogalmait, fiatalabb testvéreivel szemben igen eredményes nevelő hatást gyakorolhat. A csecsemővédelem kiterjedtebb megszervezése azután lehetővé tenné az iskolában lefektetett alap tovább­fejlesztését, a védőnők szaporítását és feladatkörük kiterjesztését a na­gyobb gyermekek nevelésének ellen­őrzésére. Ezek felfrissítenék a fiatal anyákban mindazt, amit évekkel előbb már az iskolában tanítottak nekik és az első gyermek fejlődésé­vel együtt gyakorlatilag megismétel­tetnék velük a régi leckét, melynek újabb elismétléséhez minden gyer­mekszaporulat újabb alkalmat kí­nálna. A közrend alapja a fegyelem, az engedelmesség, a törvények, rende­letek és hatóságok intézkedéseivel szemben. A engedelmességre és ön­fegyelemre pedig nevelni kell az em­bereket akkor, amikor még hajlítha­tóbbak: gyermekkorukban. Ez a ne­velés elsősorban az anyának, a nő­nek legszentebb hivatása, ennek a hivatásnak betöltésére tehát képessé kell tenni a nőt. Gyucha András a boldogfalvi harangozó Irta: Gajdács Pál IV. — Ne bomoljatok gyerekek! Le­gyen eszetek! Nem látjátok, hogy kocsisunknak az esze ugy is olyan most, mint a kerék, melynek az agya nagyon ki van kopva. Az én Istvánom ugyan erősen protestált minden ilyen célzatos föl­tevés ellen s mikor a kocsira ülve, bátorkodtam azt a kérdést kockáz­tatni hozzá: — Mondd meg csak te István, hát hogy is állunk az ész dolgá­ban ? — Hát csak úgy, — mondja gya­núsan mosolyogva, hogy olyan jó­zan vagyok, akárcsak a ma szüle­tett bárány, aszondom. őneki ez volt rendesen a szava­járása, valahányszor itt-ott ugy egy kicsit meglittyent az esze a bortól. Mindennek dacára bizva lovaim okosságában s a csípős éjszaki szél józanító hatásában azt hittem elin­dulhatunk. Igen ám, de most az egyszer ki­felejtettem a számításból azt, hogy az ember sorsát fenn a magasban, hatalmasabb lények intézik, mert hat ember tervez, Isten végez. Most az egyszer azonban nem Isten végzett, hanem az öreg Gyu­cha András, a harangozó. Dehogy végzett, hisz éppen az volt a baj, hogy nem végzett, sehogy sem akarta bevégezni a harangozást, holott már nemcsak a szabályren­deleti negyedóra, de a másik ne­gyedóra is eltelt s ő még folyton húzta. Néha-néha ugy tetszett, mintha már megállna s ekkor a kocsin ülők s a házbeliek között ujra meg újra elkezdődött a búcsúzkodás. De az öreg ugy belejött a harangozásba, hogy mi azt hittük, ítéletnapig se hagyja el. Ha néha lassított is, olyan volt ez, mint vihar alkalmával, ha a szél néha egy két percre elpi­hen, hogy azután annál nagyobb vehemenciával folytassa. Mikor már a harmadik negyed is elmúlt foly­tonos harangozás mellett, a jámbor falusiak, kik télen már 6 órakor a maguk ágyában pihennek, felria­doztak s miután e diszes harango­zás sokszor nagyon is hasonlított ahhoz, mint mikor tűzvész alkal­mával félreverik a harangot, kisza­ladtak az utcára körülnézni, hol, merre van a tűz, egymástól kér­dezték, merre ég, de a tűz felől senki sem tudott semmit. Maguk a disznótori vendégek, köztük a kurátor uram is, kezdték a fejüket csóválni, mi annyival könnyebben ment nektek, amennyi­ben a mokrai hegy levélől fejük úgy is hol jobbra, hol balra, hol előre, hol hátra biccent. A harangozás meg egyre tartott, már több mint egy órája harango­zott a vén Gyucha, kit kezdett a felháborodott közvélemény kegyet­len címekkel apostrophálni, mely titulusok között a részeg disznó, egyptomi marha, akasztani való gazember még a szelidebbjéből va­lók voltak. S mikor a harangozás már az ötödik, majd a hatodik negyedbe is áthúzódott, a kurátor az ő tekinté­lyének egész súlyával s így nehéz, határozott, bár nem mondhatni, hogy biztos léptekkel neki indult, hogy majd ő elhallgattatja azt a vén gaz­embert. Neki indult, de vagy a nagy sötétségnek, vagy egyéb oknak mi­atta, csak a kancellária előtti olaj­fáig haladt, mert itt ugy nekiment a lutheránus papok eme szent fá­jának, hogy az orrából, mint a ki­nyitott csapból, csak úgy dúlt a vér (a rossz nyelvek ugyan azt mond­ják, hogy nem is vér volt az, ha­nem a vacsoránál több liternyi mennyiségben magába vett szek­szárdi veres bor.) Látva a kurátor uram derrangirt állapotát, az egyházfi rohant az­után a templom felé, egyenesen a parochia előtt levő s most simára fagyott pocsolyán át, rohant de csak a pocsolya közepéig, mert ott mind a két lába hirtelen kicsúszott alóla s a másik percben már akkora csil­lag diszlett a sima jégen, akárcsak a Jupiter csillag az égen. Mi a sö­tétben csak egy nagy zuhanást s recsegést, utána pedig igen épüle­tes dissertatiót halottunk a gazem­ber, a részeg harangozókról s azok­nak szentjeiről. Ezalatt az emberek próbálták ki­nyitni a templom ajtaját, eljött a lakatos is, de a kulcs belülről bent volt a zárban. Azután próbáltak ki­abálni. Kiabálni, mintha az, aki húzza a­ harangot, hallaná azt, ha alatta 25—30 méterrel mélyebben akár egy ország is torkaszakadtá­ból kiabálna. Ekkor valakinek eszébe jutott vizipuskát hozni elő, igen ám, de ez meg be volt fagyva. Majd göröngyöket kezdtek hajigálni, a harangok felé. Egyik-másik fel is tudott dobni odáig, sőt egy el is treffelte az öreg Gyucha kobakját, mire az öreg csak ennyit mondott: — Adta rossz böregérje! — azt gondolta, hogy valami denevér csa­pódott hozzá. — Föl kell menni a toronyba! — kiált a biró, aki szintén oda jött már. (Folyt, k.)

Next