Kortárs, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-6. szám)
1958 / 1. szám - Mihályfi Ernő: Kodály Zoltán hetvenöt éves
MIHÁLYFI ERNŐ KODÁLY ZOLTÁN HETVENÖT ÉVES Tisztelettel és megbecsüléssel veszi körül népünk — szó szerint — apraja, nagyja a mestert, nemcsak Magyarország, hanem az egész világ egyik legkiválóbb, élő zeneszerzőjét. Mi a titka művészi és tudományos eredményeinek? Hogyan jutott el Kodály Zoltán a zenéjében kifejezett igazsághoz, a humanizmusnak, az emberi mondanivalónak mély tisztaságához? Hogyan jutott el a szintézisig a népdal egyszerűsége, tömörsége és a zene legmodernebb kifejezési formái között? Úgy, hogy a néphez fordult. Felfedezte, feltárta, a rárakodott törmelékből, alomból kiásta és életre keltette nagy kortársával, barátjával, munkájában társával, Bartók Bélával együtt, a magyar nép ősi zenei anyanyelvét, s életét arra szentelte, hogy egész népünket megtanítsa erre az ősi és mai zengésre. A nép zenéjében, emberségében találta meg a maga hangját, a maga emberségét. Erről Bartók Bélával együtt ilyen vallomást tett: ,,Eleinte csak az elveszett, régi dallamokat kerestük. De látva a falu népét, az ott kallódó sok tehetséget és friss életerőt, feltetszett előttünk egy, a népből újjászületett művelt Magyarország képe. Ennek megvalósítására rászántuk életünket.” És Kodály Zoltán ehhez, a kettős elnyomásunk félgyarmati korszakában született elhatározásához egész életében hű maradt. Természetes és törvényszerű, hogy ez a hűség odaállította őt 1919-ben, a Magyar Tanácsköztársaság idején a munkásosztály mellé, amikor vállalta a Zeneakadémia aligazgatói tisztét és a zenei direktórium tagságát. A fasizmus, amely elől később Bartók Béla emigrációba menekült, üldözőbe vette Kodály Zoltánt is mindjárt a fehérterror első éveiben. 1919 őszén fegyelmi vizsgálat és hosszan tartó ellenséges hajsza indult ellene, évekig félreállítást kellett szenvednie. Kodály Zoltán bátran szembeszállt az uralkodó osztály kultúrfölényt hirdető sovinizmusával, zenei kutatásai útján jutott el az igazi nemzetköziség hirdetéséhez, a magyar és a szomszéd népek testvériségéhez és a Horthy-korszak legsötétebb éveiben leírta azt, hogy „néhány dallam ma is egyformán szól a Duna és a Volga mentén”. A népből eredő művészet legyen újra kincse az egész népnek — kultúrforradalmunknak ez az alapvető törvénye lett Kodály Zoltán életének második