Kortárs, 1973. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)
1973 / 11. szám - Csokonai Vitéz Mihály: Az én életem (ismeretlen vers, jegyzetekkel-közreadja Szilágyi Ferenc)
1708 Melyet az áldott Természet rakni akképp akara: Hogy tsak öröm rózsáival virágozzék pitvara ? Melynek ártatlan vígsággal illatozzon tavassza, Hogy azt a’ búnak fagylaló tele meg ne fonnyassza. Óh bóldogabb Teremtések Éggel szomszéd Hazája! (Ha ugyan közelíthetnek teremtések hozzája) Mikor jő egy újj életnek az a’ kedves Hajnala, Melybenn lehessek e’ bóldog helynek én is Angyala, Mikor lessz — De szállj le Múzsám e’ halandók házába, Régenn tévelygessz már a’ jobb Világok’ Országába, El ragadtatva vitettél a’ szentebbik Ég felé Hol a’ Mindenható ditső thronusát fel-emelé. Húzd öszve, ’s tsak félig nyijjon pislogó szemed fénnye Hogy Mennyei ditsősségnek meg ne vakíttsa Fénnyé Lelkem! térj vissza földedbe, ’s hagyd félbe szent bútsúdat, Mérjed a’ fel járt Világok messzeségével badat. Te is Múzsám! újj énekre készítsd rebegő szádat, Bús Orfeus húrjaival lelkesítsd bús hárfádat, ’s Hogy bús Pengetését gyengült kezed el ne hibázza, Lelkem keserves Lamentom’ szívembe lekótázza * Szűk határok közzé szorúlt ez a’ Világi élet, Rövid ez alig kezd lenni, már füstté, semmivé lett. Egy Tornátz ez, ’s a’ Születés eggyik ajtaja ennek. Másik ajtaja a’ Halál, hol az élők ki-mennek. Ez egy rövid - de sok bajjal megrakott terhes pálya A’ Böltső, és a’ koporsó ennek a’ két Métája (határa) Hová, kik a’ balgatagság sebes szekerein futnak, A’ testi kívánságoknak kerekeim el jutnak, Ez az élet oly sebessen, oly alattomba halad: Hogy észre nem veszik sokam, mikor tőlök elszalad, De bár illy rövid az élet, még is meg hosszabodik, Ha a’ bánat mérge, ’s a’ búk száma meg-sokasodik. Az élet rövidségéről tsak azok panaszolnak: Kik ez enyelgő Világbann torkig bugyborékolnak. De miólta idejére éltemnek eszmélhetek, Sok századoknak láttzanak nekem e’ néhány hetek, Te mérted óh Világ fénnyé! az én esztendeimet, Te számláltad minden napom bokros keserveimet. Te a’ fénynek ’s melegségnek Attya! tégy bizonságot, Te ki idő szakaszokkal méred ezt a’ Világot, Mikor Chiron nyila eránt vinnéd tűz szekeredet, Akkor látám meg elősször élet adó fényedet. Elsőbenn az Élet édes mézzel akkor kínála, ’s Mihelyt meg kóstoltam, mérges mézzé tsömörré vála Azólta könnyekkel töltvén italom és ételem, Émelygős olaj salakját ökrendő korttyal nyelem. Bár már Titán a’ tizenkét jegyek Karikájábann, Tizenkilentzet fordúlt meg tündöklő hintójábann.