Kortárs, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5. szám - Bor Ambrus: Izolda (novella)
vettek az árából. A volt férj keveset törődött a fáradságos OTP-üggyel, ráhagyta az asszonyra. Amikor költözhetett, átköltözött. - Meg se köszönte különben. Azt hiszem, sohasem kötődött hozzám. Július, augusztus. ő eljár a műhelybe, csak úgy. Néha besegít, a lány helyett emelgeti a nagyobb gerendákat. A műhely törött tetőszerkezeti anyagokból szab le használható darabokat. Bejár a városba, meg-megfordul a közeli nagyvárosban is, a feketepiacon csereberél, üzletel, mérsékelten csal. Huszonnégy éves. - Magából nem válna jó asztalos - mondja egyszer a mogorva Hubacher. - Nem érzi a fát. Ez a lány inkább. Megtartanám. Lesz itt munka elég, meggazdagodhatna mellettem. Még első nap megkérdezte: - Maga segéd itt vagy micsoda ? - Dolgozom, különben nem adnak élelmiszerjegyeket. Épp csak megkezdtem az első egyetemi szemesztert, aztán evakuáltak. Az asszonynak csak megemlíti, mintegy fölsorolásba foglalva: - Azokban az első, Zavaros időkben egy zavaros ügy. Egy főiskolás lány, matematika-fizika szakos. A lány otthon is leginkább csak vászonköpenyben. Egy kockás reggelizőabroszból varrott szoknya. - Ezt bizony úgy loptam. Elloptam egy nyári vendéglőből. A nyikorgó falépcső, érintésre szárazon megreccsenő korlát, a padlástérben mindig porszagú hőség és sötét, az ajtón belépve mindig szemközt, szembefordulva, várakozva a lány. Mindig ugyanaz a heves, a nyakát átkaroló ölelés, tarkóján a fától meg szerszámtól megérdesedett ujjak turkáló-borzoló tapintása. Elnyíló száj, nyelvét váró, kereső nyelv, öléhez fészkelődél. -Én megismerem ám a lépéseidet. Minden lépcsőfokon mintha picit megpihennél. Olyan lassan jössz. Mindig csak vár, ráfonódva. Mindig megvárja, hogy leültesse az ágyra. Szék egy van a padlásszobában. Mindig megvárja, hogy végigfektesse az ágyon, fölgombolja a köpenyét, kikapcsolja a kockás vászonszoknyát, levetkőztesse. Megremeg, amikor fölismeri, hogy ő most hogyan szeretné, halk nyikkanással fordulva arra, amerre éppen szeretné. Az asszony arca pajzs, a vonásai energikusak, kemény állát szívesen nyugtatja két egymásba kulcsolt keze bölcsőjében, amikor hosszabb elbeszélésre vagy fejtegetésre figyel. Nyugodt. Negyven. Intelligenciája könnyen áthidalja a korkülönbséget. - Miért nem vagyok szebb - mondja a lány. - Ha szebb volnék, megtartanál. - Tanárnő akarsz lenni ? - Talán. Nem tudom, mi lesz négy-öt év múlva. Nem bírok most években gondolkozni. Ha most idődimenzióban gondolkozom, akkor bőgök. Ne félj, nem bőgök neked. A fehérkezű evés közben megemlíti: - Jövőre megint eljárok lovagolni. Szép és fölfrissít. Erdei ösvényeken lépésben, ősszel, szántásokon vágta. A férjem miatt mondtam le róla. Hogy ez divat meg arisztokratizmus, amazonkodás, és hogy leszbikus porosz nők biztosítják a bakonyi, bükki lovasiskolák dollárbevételét. Gusztustalan, ő eljár az asztalosműhelybe, július végén papír szerint is beáll Hubacherhoz, heti százért, katonai papírpénzben fizetve, ami elvileg tilos. Hubacher valahol szerez egy körfűrészt is, ezt együtt hozzák rendbe, végül egészen jól működik. Gépolaj nincs, kenőzsír nincs, ő még tartja a feketepiaci ismeretségeit, egy doboz zavottazsírt szerez. A lány egy este nem ugrik a nyakába. A falnál áll a kamrányi szoba végében, a falhoz lapul, hebegve mondja, azonnal: - Nem jött meg. Most már egy hete nem jött meg.