Korunk 2012 (III. folyam 23.)
2012 / 3. szám = Magyar történelmi mítoszok - SZŐCS TIBOR: Nándorfehérvár hőse: Dugovics Titusz
m 2012/3 törököt a mélybe magával rántó vitéz esetének lehet történelmi valóságalapja. Inkább azt érdemes végigkövetni, hogy a középkori történet hogyan változott az idők folyamán, mi az, ami még eredeti belőle, és mi az, ami a későbbi korok hozadéka. Azt a kerek, ma is élő alakját, amit ismerni szoktunk, a 19. század második felére, végére nyerte el, és amely a következőképpen hangzik: az 1456. július 21-én lezajlott nagy török ostrom alatt egy török katona ki akarta tűzni a lófarkas zászlót az egyik toronyra. Hunyadi egy régi katonája, Dugovics Titusz, aki már a várnai csatában is ott harcolt ura oldalán, megpróbálta megakadályozni mindezt. Miután másképpen nem sikerült neki, megragadta a zászlós törököt, és együtt zuhantak le a mélybe, ahol mindketten szörnyethaltak. Mindez bátorságot öntött a többi védőbe is, akik újult erővel folytatták a küzdelmet. Legismertebb képi illusztrációként Wagner Sándor festménye szolgál, amelyen Dugovics a fal tetején éppen átkarolja az ostromlétrán felfelé mászó janicsárt. Lássuk tehát, hogyan jutottunk el odáig, hogy ez a történet így megszülethessen. A kiindulópontot természetesen Nándorfehérvár 1456. évi ostrománál célszerű keresni. Az ostromról sokan sokfélét írtak, közülük kortárs (vagy kvázi kortárs) krónikása nem akadt a hőstettnek. A középkori források közül egyedül a Mátyás, majd később II. Ulászló udvarában élő és dolgozó humanista történetíró, Antonio Bonfini szól a vitézről. A következőképpen írta le a történteket: „Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé, a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe, akik még nem nyomultak be, hogy ők is jöjjenek a városba, a magyart pedig le akarta hajítani, hogy a keresztényeket elcsüggessze. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát.” Ha az itt olvasottakat tekintjük a történet magvának, akkor Bonfini híradása és a 19. századi Dugovics-történet között néhány apróbb és egy lényeges különbség figyelhető meg. Apróbb eltérés, hogy Bonfininél a török egy toronyra kapaszkodik föl, a magyar vitéz pedig alulról utánamászik. Ettől eltérő változat egyébként semmilyen leírásban sem olvasható, egyedül Wagner Sándor festette meg úgy a történteket, mintha a magyarok a fal tetején lettek volna, a törökök pedig ostromlétrákon igyekeznének fölfelé, ami sokaknak vésődött így be vizuálisan. Ezen a lényegtelen elemen túl egy másik eltérés, hogy Bonfini a tágabb szövegkörnyezetben nem vont semmilyen összefüggést a vitézi tett és a törökök várból való kiverése között, az epizódot inkább csak „kis színesként” közölte, a törökök kiszorítását Hunyadinak és a többi főnemesnek tulajdonítva. A legfontosabb különbség pedig, hogy Bonfini nem nevezi meg a magyar katonát, ám kétszer is kihangsúlyozza nemzetiségét (Dugovics Titusz etnikai hovatartozását általában nem firtatják, bár a család szláv eredetét nem lehet eltagadni). A középkori források számbavétele kapcsán nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egy másik esemény, Jajca 1464. évi ostroma kapcsán is olvashatunk egy ugyanilyen hőstettet végrehajtó névtelenről. A boszniai Jajca vára többször is gazdát cserélt ez idő tájt, a Nándorfehérvár alól visszavonuló II. Mehmed szultán 1463 késő tavaszánnyarán lezajlott hadjárata során foglalta el, hogy aztán Mátyás 1463 végére vissza is foglalja tőle. A következő év nyarán Mehmed ismét hadjáratot vezetett a vár újbóli megszerzésére. A július-augusztus folyamán zajló ostrom török kudarccal zárult, a szultán Mátyás közeledtének a hírére visszavonult. A nándorfehérvári Névtelenről író Bonfini itt is elmeséli szinte ugyanilyen módon a történteket, az utolsó nagy török roham kapcsán: „A törökök akkora lendülettel másznak fölfelé a falakon, hogy sokan felhágnak az oromzatra és a párkányra, úgy látszik, hogy több falszakaszon kitűzik a zászlójukat, de aztán a városbeliek visszavetik őket. Megemlékeznek egy ma- 14