Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-09-15 / 66. szám

66. szám. Pesten, pénteken, September 15.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétel- Előfizetőm díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8. nek; négyszer halálozott sorért 3 pgő kr., kettős hasába sorért pedig postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 6 pgő kr. számíttatik. 9 pgő ft. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye­­tem-utera, 90. szám, első emelet, előbb Almás!-, most a pesti takarék­pénztár házában. BUDA, SEPTEMBER 13. Forgassátok át a világtörténet lapjait, nem fogtok találni nemzetet, melly uralkodójához mindenha olly szertelen hűséggel ragaszkodott volna, mint a magyar. Ollyanok voltunk igazán, mint az eb, melly gazdájának egy simogatásáért elfeledi a szenvedett vereségeket, s egy adott jó szóra, nyöszörögve borúl ismét ura lábához. Hanem panaszunk nem is lehet, hűségünkért ugyan szépen jutalmaztatunk ! Azonban mindegy. Most legalább tisztán tudjuk hányadán vagyunk, s ha csakugyan így kellett történnie, dűljön sorsunk jobbra vagy balra, de minél előbb. A hosszas bizonytalanság ket­tős kín. Nem támaszkodhatunk tehát senkire ! Nem, még arra sem, kinek segedelmét kivánni jogunk van, s kinek bennünket támo­gatni — kötelessége, — saját fejedelmünkre sem! Én ezt jó jelnek veszem. Nem akarja a magyarok istene, hogy fenmaradásunkat ide­gen kegyelemnek köszönjük, saját erőnkkel akarja kivívatni di­csőségünket. És mi ki fogjuk iini. Vagy elhinnétek, mikép egy ezredév óta csak azért tengünk e szép hazában, hogy olly kimondhatlanul hosszú éj után bevárjuk feljöttét a szabadság napjának csak azért, hogy világánál meglát­hassuk az Ígéret földét, mellynek határszélén kell összerogynunk, csak azért, hogy világánál megláthassák a nemzetek, milly nyomo­­rúltúl sűlyed sírjába a magyar ? Nem, hazámfiai. Nekünk nem győzni lehetetlen. A mi ügyünk nem csak igazságos, a mi ügyünk maga az igazság. Pedig meg van irva: „El kell veszni a világnak. Vagy győzni az igazságnak !“ A camarilla ugyan elég balga azt hinni, hogy bennünket a régi rendszerbe visszaerőszakolni képes leend. Azt hiszi, hogy ha ő éji őreivel hajnalban is éjfélt kiáltat, a világ ráhagyja, hogy csakugyan sötét van. Szörnyen csalódik. Hogy a nép semmit ne lásson, megtehetitek, ha szemeit örö­kös fátyol alatt tartjátok, de ha egyszer megengedtétek a kendőt leoldania, s maga körül szétnézett, a látottakat többé nem látottakká tenni nem lehet. Azt mondja Börne: „Man kann verhindern, dass Völker ler­nen, aber verlernen machen kann man sie nichts.“ Ne higyétek azt se, hogy itt csak nekünk volna bajunk, és pedig nem mással, mint a bécsi camera obscura által ellenünk buj­­tott néptöredékkel. Koránsem. Itt nem a magyarok, hanem a sza­badság elnyomása czéloztatik az absolutismus által. Itt a barbaries szövetkezett a civilisatio ellen. Mert hogy Austriának az éjszaki hatalommal egyetértésben kell lenni, ez több mint puszta gyanú, ha megnézzük, mikint viseli magát az olasz ügybe avatkozott külha­­talmak, mikint Magyarország irányában. De egyfelől épen ebben fekszik szerencsénk, mert ez emeli a kérdést európai érdekűvé. Szó sincs róla, hogy ügyünket a mívelt Európa magáévá nem teszi, s minket, kik a civilisatiónak egy oldalon védbástyáját ké­pezzük a barbaries ellen, minket, kik most a szabadsági eszmék előharczosai vagyunk a zsarnoksággal szemben, s csak úgy könnyedén engedjen elsöpörtetni a föld színéről. Mert ha minket sikerülne megdöntenie az ármánynak, meg volna döntve az érczkapu a polgárosodás falán, s szabad rés nyílna a barbár csordának, hódoltatásait beljebb vinni a mívelt Europa szívébe. De ez megtörténni nem fog soha. Mi győzni fogunk, nekünk győznünk kell, és a magyar nagy lesz, mint még nem volt soha, mert a szabadság­harczokban a zászlót maga az igazság istene szokta elővinni. Azért tehát semmi csüggedés. Bátorságot és erőt gyűjtsünk lelkünk­ és karjainkba; jelszavunk legyen az: „összetartás,é s győzelmes fegyverünk babért hozand haza e csatából a szabad­ság istenasszonyának fejére. — Szathmáry Károly. EGY JESUITA. A száz fejű hydra, mellyet az ó­kor mythosaiban mesének tartottunk, nem mese többé. Határainkon, köztünk, a haza szívé­ben, és Magyarország minden vidékein fel-felüti ármányos fejét, a bécsi camarillától tápláltatva. Mindenféle alakban igyekszik e szörnyeteg az ifjú szabadság tiszta búzája közé ördögi konkolyá­nak magvait elszórni, hogy a költő szavai szerint — nyomdokán lángvész, gyilok, Rablás pusztítsanak. Ismét sikerült az éji sötétségnek egy illy baglyát fölkerget­nünk odvából, s kötelességünknek tartjuk a vészmadarat a közön­ségnek is bemutatni, hadd lássa a világ, mi beteg e nemzettest, s talán majd azok is fölébrednek, kik még édes álmokban ringatják elfásult lelkeket, s a hon megmentésére sietendenek. Nem régen volt alkalmunk egy tót hírlapot becsületes irá­nyáért megdicsérnünk; most, fájdalom, az ellenkezőt kell tennünk. Nagyszombatban valami Pelikán Ferdinand nevű ember,egy „Wud­­ce z Trnach“ (Nagyszombati vezér) czimű hírlapot szerkeszt, mellynek minden betűje nemcsak saturálva van a legotrombább jesuitismus bódító mákonyával, hanem catholicus olvasóit is a leg­­vakmerőbb módon protestáns atyjokk­al ellen izgatja. Ez volt tehát még csak hátra, hogy a vérengzésig fanatizált nyelvküzdelmek közé a vallási gyülölség pusztító üszke vettessék, hogy szép hazánk legyen a belli omnium contra omnes polgárvér­rel áztatott színhelye. Azonban nem elégszik meg e lap csupán a vallásgyülölség szítogatásával, mert veszedelmes doctrinái közé még a reactio hitelveit is elég vakmerő keverni, úgy, hogy egyik tudósításában maga a király által is pártütőnek nevezett Jellasichott is simogatja és mentegeti. De szóljon ő maga. Csak egy két czikkéből idézünk néhány sort kivonatban, ez maga mondja el bűnös feje fölött a kárhozat ítéletét. „A polgári elégületlenség fellegei — így ír — mellyek már régóta lebegtek az országok fölött, összegyűltek; s íme azonnal ez év reggelén villámlani és mennydörögni kezdett nyugoton; s a franczia király trónja bukott. E politikai vihar tovább is húzódván, egész Európában mennydörgött, s íme Bécsben is egy jeles mi­nister bukott. Még csak néhány hónapja, hogy Európa nyugatán egy csak­nem mindenható király uralkodott. Forradalom emelte őt 1830ban a trónra, s ő e forradalmat esze és bölcsesége által 18 évig annyi­ra féken tudta tartani, hogy nemzete sok forrongását elfojtani, s országában, sőt egész Európában a békét föntartani képes volt. Ez uralkodó Lajos Fülöp volt, ki „béke Napoleonjá“-nak is nevez­tetett, mert olly jól tudott minden békétlenségen diadalmaskodni, mint Napoleon ellenségein. Továbbá Európa közepén és pedig közel a császári trón­hoz állt egy jeles és belátó férfi, ki sok rábizott országot bölcsen igazgatott, s a franczia király példájára a békét őrizte. E két jeles férfi igazgatta csaknem az egész földszint, annyira, hogy a nemzetek békéje kezökbe látszott letéve. Sokan közölünk gondolták, hogy nagy változások és háborgások fognak történni, ha ez öregecskék ki­találnak múlni, miért haláluktól min­denki félt. Azonban mi történt ? E férfiak nem haltak meg, s még­is mindkettő elmúlt, mert uralkodástól megfosztatva, a hazából száműzetve, idegen országba kényszeríttettek vonulni, s gyászos békételenség lepte el Európát. E rendkívüli események legközelebbi oka a következő: a franczia király nem akarta megengedni Párisban a reforme-ban­­quetteket, mellyek nem voltak mások, mint nyugtalan emberek gyülekezései, kik teli tálak és üvegek mellett — véleményök sze­rint — a haza javáról tanácskoztak, vagyis inkább lázító beszéde­ikkel a népet nyugtalanságra csábították. A királynak tehát joga volt, ezt megszakasztani, s mégis február utósó napjaiban e tila­lom fosztotta meg trónjától. Metternich pedig Bécsben nem akart a tanulóktól tanácsokat elfogadni, s mindjárt mindent, mint nekik tetszett, cselekedni. Egy részről ő nem tett részül, mert azt gondolhatta, hogy a ta­nuló iskolába, és nem császári tanácsba való, és hogy a tojás nem lehet okosabb a tyúknál. De ennek is ütött órája. Igaz, hogy ő már más valamit is elkövetett, de mi közünk a­h­h­o­z ? Ő már mintegy meghalt, mert kénytelen volt idegen honba költözni, s a holtakról nem szabad roszat szólani. Tehát a franczia uralkodót egy eltiltott lakoma, s két hét múlva Metternichet a tanulók buktatták meg.“ Ezután átmegy a mostani mozgalmak távolabbi kútfőinek vizsgálatához, s ezeket így adja elő: „Mi nevezetes történt 300 év előtt ? Nagy elszakadás a cath. hittől és vallástól. Miért ? Mivel sokan azt hitték, hogy Krisztus vallása az egyházban nem eléggé tiszta, de mindenféle emberi ta­lálmányokkal van ellúzítva. S mit akartak az elszakadás által? Mel­lőzve az emberi találmányokat, a vallást megtisztítani. Különös szándék ! Elfeledték azon idők emberei, hogy a mi egyházunk mellett marad Krisztus a világ végeiglen, elfeledték, hogy azt a sz. lélek igazgatja, következőleg tisztaságát el nem vesztheti. To­vábbá sokat tulajdonítottak maguknak, midőn vakmerősködtek az egyházat, istennek e templomát előbb lerontani, aztán fölépíteni. De értek-e czélt? Nem. Elszakadt a római szent atyától, s így föllázadtak az üdvözítő által rendelt egyházi fő ellen. Ez nem volt jó, mert rosz következéseket vont maga után. Az emberek t. i. megvetve az egyházi felsőséget, hozzászoktak a világit is megvet­ni, ezt is csak addig tisztelték, míg nekik tetszett.“ Ők azt mondták, hogy mindenkinek van joga tetszése sze­rint a sz­ írást magyarázni, és sokan aztán úgy magyarázták, hogy maguknak a protestánsoknak sem tetszett. Kár az egyházat és tör­vényt olly szent és illetetlen dolgokban elhagyni. De végre is mi volt mind­ennek következése ? Mindaz a mi vallás tekintetében történik; a vallás fokonkint kiforgattatott, úgy hogy már most csaknem egészen ki van forgatva. A mostani mozgalmak második kútfejét a státusok minden­­hatóságában (?) keresvén, így szól: „Az európai állodalmak tud­hatták volna, hová vezet ez emberi mindenhatóság. Titkos társa­ságok alakultak, mellyek Francziaországban megmutatták, mi szépen tudnak gazdálkodni. Évről évre inkább terjedtek, mig most a nyilvánosságra kiléptek. Borzasztó a veszély, mellyben most az európai állodalmak vannak. Sok nemzet néhány év előtt még alkot­mányt kért a királyoktól. íme, már a király nem írott szavának nem hittek (emlékezzetek vissza, 300 év előtt isten nem írott igé­jével is egy történt). Később már a király írott szava sem volt elég, épen úgy, mint isten igéje. Világos viszonya ez az eseményeknek, mint fejlődnek ki sok évek után egymásból. Testvérek, ne engedjük, hogy e boldogtalan mindenhatóság ismét meggyökeresedjék; veszedelmes az, ha nem Metternich ke­zeli is. Mindenek fölött a vallásnak szabadnak, az állodalom alól egészen fölszabadultnak kell lenni. Különösen a cath. egyház, ez 1800 éves hölgy ne legyen többé békában, mellyben annyi időn át eleget vérzett, stb.“ Nem állhatjuk meg, hogy még egy czikkből ne közöljünk néhány sort. „Kik azok, kik Krisztus hitét és vallásos műveltséget terjesztenek Japánban és Chinában ? Papok, és pedig Jézus szer­zetéből , szóval, jesuiták. Miilyen férfiak azok, kik a testvériség és szabadság zászlója alatt a vérző Európában fölléptek ? Föllép­tek a hadakozó ellenek közé, s a hitbeli reformatio ellen kikeltek. De mi több, e férfiak a királyi trónok elé is­ lépnek, s az emberi­ség jogait védik. S kik voltak e derék, bátor férfiak ? Nem mások, mint a jesuiták. S értek-e ezért ? A nép tisztelte és szerette őket ugyan, de a mindenhatóság eszméje által elvakított hatalmasok nem akarták intéseik terheit viselni, miért egy pápát annyira vit­tek , hogy őket szétkergette. Most szeretnék az uralkodók a jesu­­itákat visszaülni, mivel már a néppel semmire sem mehetnek. De a nép nem akarja őket, nehogy a nyugtalan nép közé jutván, a tébolyodon főket fölvilágosíthassák.... Ha lapjaink telvék jesuítisz­mussal, boldogok olvasóink.“ Legyen ennyi e bűntettéből elég. Néha ugyan szelid, csil­lapító látszó szavakba öltözteti a nyújtott mérget, de annál vesze­delmesebb az. És csalatkoznék, ki azt hinné, hogy nevezett lap­ban illy czikkek csak kivételképen jönek elő ; nem, minden lapján, minden sorában a vallással, és a régi jó, békés viszonyokkal tün­­dérkedik, s mi polgári kötelességünknek tartandjuk, ármányos cselszövénykedéseit jövőben is figyelemmel kisérni. — S­z—i L. mmmmmmmmmmmmmmmmmmammmmmmmmmmmmmam­ A KÖZLÖNY UTÁN. Az ország felelős ministerei, a férfiak, kiket az utolsó po­zsonyi országgyűlés végén ő felsége a nemzet kívánságára taná­csába hívott, tárczáikat letették. Az 1848-dik III.,i. ez. 11. és 12. §-annak értelmében uj ministerium alkotása következik. Ezt ő felsége az országbéli távollétében, az én előterjesz­tésemre nevezi ki; e gond a mostani viszonyokban nem legkisebb a haza gondjai közt. Nem ol­y állapotban van az ország, hogy a végrehajtó ha­talmat egy perczig is nélkülözhesse. Mi végből részemről nem késtem a minister­ hivataláról le­mondott gr. Batthyány Lajost, mint a jövendő ministerium elnökét ő felsége jóváhagyása alá terjeszteni; őt egyszersmind felhívtam, hogy lemondását ideiglenesen visszavevőn, az időközben általam kiadandó rendeleteket ellenjegyezze, s mint ideiglenesen felelős miniszer a többi ügyeket is vezesse. Ennek kinyilatkoztatásával felelősekké teszem a közigazga­tás minden orgánumait a törvényes rendnek fentartásáért. Kiszabom elengedhetlen kötelességül minden polgárnak, hogy a rendbontóknak egyenkint s összesen ellenségei legyenek. A közjó, a király, a vész által fenyegetett haza iránti hűség tegye törvénynyé a haza polgárainak, hogy tántoríthatlanul támo­gassanak. A király és haza ellenségeit ellenségeimnek tekintem; az ország törvényeit, alkotmányát, szabadságát minden ellenség el­len erömhöz képest megvédeni, fentartani el vagyok határozva, miként ezt királyomnak és a nemzetnek esküvel fogadtam, s miként ezt mint nádor s királyi helytartó kötelességemnek ismerem. Király és törvény nevében 1 Budapest, sept. 12-én 1848. István nádor kir. helyt. gr. Batthyány Lajos. — A hazai kincstár fölsegéllésére a budai főpénztárnál és pesti beváltóhivataloknál sept. 11-ig beadatott ajándékul 588,426 ft. 9% kr. kölcsönképen 602,409 ft. 33 kr. Összesen 1,190,835 ft. 42% kr. • ORSZÁGGYŰLÉS Előleges közlés a képviselők házából sept. 14-kén. Mai ülésben Madarász László kör. pontok iránt interpel­lálta a ministerelnököt: 1) Való-e a ministerelnöki rendelet, mellynél fogva a kép­viselő­háznak az ország védelme iránt 5-dik pont alatt hozott ha­tározata megsemmisíttetik ? holott csak annak végrehajtási minő­sége, nem pedig semmisítése jön a miniszerelnökre­ bízva? 2) Való-e, hogy a nemzet képviseletének tudta és rendelke­zése nélkül népfelkelést parancsolt a ministerelnök ? 3) Minő intézkedések vannak téve a haza önálló financiáját biztosító pénzügyi határozatunknak végrehajtására nézve ? Batthyány Lajos ministerelnök nem lévén jelen, és rekedt­sége miatt nem tudván beszélni, írásban küldé be Madarász László interpellátiójára a feleletet. 1) A ház tegnapi határozatánál fogva felhatalmazva érezte magát a ministerelnök most, midőn a rendes katonaság az ellen­ség elébe vonul, a rendes katonaság soraiból a honvédekhez a­ át­menetet jelenre nézve felfüggeszteni. Azonban a­mint ezen ren­delkezést az említett körülmény tekintetéből a jelen pillanatban múlhatlannak ismeri, a ház határozatánál fogva hasonlóképen fel­hatalmazva érzendi magát ezen átmenetnek ismétt megengedését annak idejében közzé tenni. 2) A fölkelést csupán azon vidékekre terjeszté ki, mellyek az ellenséges táborhoz közel állnak. 3) Hogy a ház határozata azonnal foganatba vétetik, nyilvános jele, hogy az 5 ftos jegyek már jelenleg is forgalomban vannak. Balogh János, s­a­rto­s a bizalmatlanságot kijelentek a ministerelnök iránt és kivánák,­ hogy a ház rögtön intézkedjék a haza megmentésére, és minthogy Kossuth Lajos azon férfi, ki a hazát megmentheti, ruházza fel a ház azon hatalommal, melly a haza megmentésére szükséges. Kossuth azon figyelmeztetésére, hogy a miniszerelnök ma estvére igéré benyújtani a háznak tervét a haza megmentésére és ma estvére érkezik meg Bécsből ő felsége nyilatkozata, hogy Jellasichot visszaparancsolta-e vagy nem, mellyhez a ministerelnök állását kötötte, a ház a ma estveli ülésig elhalasztá az intézkedést. Sept. 11. 49-ik ülés a képviselőknél. (Folyt.) Szemere Bertalan: Uraim , miután a magyar nemzet e földet elfoglalta, soha fontosabb pillanata nem volt, mint a je­len. A földet megszerezte akkor, most az a kérdés, hogy meg kell tartani. A szabadság és veszélynek küszöbén állunk mi itten, 300 év múlva kivittük a függetlenséget, kivittük a szabadságot, és most veszélyben van szintúgy az egyik mint a másik. Hanem épen midőn i­lyen veszélyben vagyunk, midőn azok nyomán, mik leg­újabban történtek, a hazafinak lelke méltán elkeseredik, és méltán a legfájdalmasabb lelkesedés fog el bennünket, épen akkor, midőn lehetetlen, hogyha nem egy év múlva, ha­nem 10 év múlva, de végre el ne jöjjön a nemesis, melly a szerencsétlenséget, melly­nek következményei még csak el fognak jöhetni, hogy el ne jőjön a nemesis, a melly megbünteti az apáknak bűneit harmad- és ne­­gyedizigten. Illyen körülmények között vagyunk most uraim ! De azt hiszem, hogy midőn i­lyen körülmények közt vagyunk, az el­keseredést fojtsuk el, a lelkesedésnek adjunk kellő irányt, mi pe­dig dolgozzunk s cselekedjünk azon higgadtsággal, melly a jelen pillanatban leginkább szükséges; mert a keseredettség nem ment meg bennünket, valamint a lelkesedés sem, hanem ha számítók le­szünk, mint elleneink, ha az okosságnak minden eszközeit és mes­terségeit kezünkbe ragadjuk és felhasználjuk, úgy győzni fogunk, különben nem. Nem akarok a tárgyba bele­menni, hanem csak okát akarom adni annak, miért eddig nem mondtam le tárczámról. (Él­jen). íme uraim ! miután ministerium nincs, vagy legalább a nádor királyi helytartó azt hiszi, hogy nincs, jött egy rendelet ministeri ellenjegyzés nélkül, s megtetszik rajta, hogy a nádornak nincs al­kotmányos tanácsadója, mert törvénytelen a rendelet (helyes). Én azon hitben vagyok, miképen ha a király meghal, és azt kiáltják, hogy a király holt, de azért a király él, akképen alkotmányos or­szágban ha az egyik kormány lelép, rögtön utána következik a

Next