Kossuth Népe, 1947. október-december (3. évfolyam, 90-165. szám)
1947-12-25 / 162. szám
Ejnye, ejnye adóhivatal... — Anyámhoz utazom Kaposvárra — mondta az asszony július végén és több koffer kíséretében csakhamar útra is kelt. A férj elérzékenyülten kísérte ki a vonathoz — „szegény bogárkám, igazán ráfér egykis üdülés“ — ilyesmit és efféléket gondolt magában, ■meg talán a hathetes legényélet reménysége is kecsegtette egy kicsit. Néhány nap múlva már Pestre ért az első levél; az asszony panaszkodott, hogy szűk, unalmas, szürke a kisvársi élet, no de mindegy, pihenésnek azért megfelel... Szép, szabályos időközökben jött augusztusban is az ís kaposvári figurák elevenedtek meg a férfi szeme előtt: Marika néni, Feri bácsi, Soltész úr, a Scackibajuszos városházi tanácsos, aki olyan viharosan forgatta az asszonyt a kaposvári Anna-bálon, egy-egy balatoni fürdőzés — „tudod, szívem, Szemesen, Edit néninél ” —, befőzési gondok és spórolós, kedveskedő kérések néhány forint irányában. Azután véget ért az augusztus is; barnára sülve, karcsia, viruló egészségben hozta viszsza a kaposvári vonat a feleségemet. Lassan elmúlt a szeptember, október és nőnemben; nem történt semmi — miért is történt volna. —, eseménytelenül peregtek a napok. November végén a féri idézést kapott a kerületi adóhivataltól. Tiszta lelkiismerete tudatában nyugodtan állított be az adófelügyelőhöz és majd hanyatt esett a váratlan kérdésen: " — Miből nyaralt az ön felesége idén nyáron hat hétig Lellént Elsősorban a méreg futott el — Miből nyaraln És ha nyaralt volna, Mi közük hozzál Van nekem fizetésem... — No, de uram — csitították —, nem úgy van az... Nyugodtan végighallgatjuk. — Nyugodtan, nyugodtan... Ki a fene nyugodt ilyenkori Amikor még nem is igaz az egész, a feleségem Kaposvárott nyaralt. Színét sem látta annak a hóbortos Leltének. Az adófelügyelő sajnálkozva tárta szét két kezét: — Itt a penziószámla, a bejelentőlap. A felesége kezeit ásat... A férfi káprázó szeme előtt táncolni kezdtek a belük. Jóságos Isten, ez a Gizi írása, az a kunkor oka , g“ betűn, tagadni, letagadni... — Akkor majd beidézzük őnagyságát is — mondta könyörtelenül a felügyelő. Mit húzzuk sokál Két nap múlva Gizi is megjelent. Könynyek, zokogás, sírás-rívás, tagadás, könyörgés, kéztől dőlés után a bűnös teljes vallomást tett. Igen, Lellén volt, a mamája csak továbbította a leveleket és a számlát, hát a számlát — azt bizony valaki más fizette ki. Azaz csak a penzió számlát. Mert a nyaralás számláját az égi és földi igazságszolgáltatás az asszonyra rótta és ez volt Budapesten az első válóper, amelyet közvetve vagy közvetlenül az ad hivatal „hibáiból“ mondottak ki... (s. m.) Nemcsak a nyelv teszi eggyé a nemzetet. A közös érdek, a közös történet, a közös jogek és kötelességek, de főleg a lakosság közös intézményei, amely lakosság esetleg különböző nyelven beszél, különböző fajhoz tartozik, de összekapcsolja őket a mindennapi érintkezés a városokban, a kereskedelmi és ipari élet központjaiban, a hegyek láncolata, a folyók rendszere, a dicsőség és fájdalom közös öröksége, a törvények közössége, az intézmények köteléke, a közös szabadság vagy közös elnyomás köteléke, — mindez alkotja a nemzet fogalmának meghatározását. (Kossuth.) Jiét SZív tizenkétszer tört meg, ||| míg egymásé lehetett Esküvőre invitálták a Kossuth Népe munkatársát. Szép volt az esküvő, magasztos, amilyennek ilyen gyönyörű ünnepnek lennie kell. Zúgott az orgona, meghatóan prédikált a pap és a násznépben levő pártában maradt leányok irigykedve nézték a szép szőke, de már nem éppen ifjú menyasszonyt, aki jobblábára kissé bicegve haladt az oltár felé hosszú uszályos selyemruhájában. Bicegett a vőlegény is, de a ballábára. Ezután nagyon meleg volt a lagzi, amelyen semmi sem volt, ami szem szájnak ingere, mint vad és hal, sertés és liba, csirke, sok sütemény és hogy az ember ne haljon szóróján — butéliás üvegben folyadék, amit még Noé apánk mentett ki a nagy vízözönből. Mindez nem volt, de volt néhány mignon, egy-két pohárka olcsó pálinka, ám mindenek az olcsóságnak volt akkora „erkölcsi értéke“, mint egy királyi nász ritka csemegéinek. Szép esküvő volt, utána barátságos vidám lakodalom és a násznép azzal az érzéssel távozott, hogy két boldog élet boldog folytatása következik. Ezzel szemben mit tud az újságíró, aki véletlenül került abba a szerencsés helyzetbe, hogy meghívást kapott az esküvőre is, a lakodalomra is? Az újságíró a mentők naplójából, a rendőrségi sajtóiroda régi, szűkszavú jelentéseiből pontosan ismeri a tragikus eseményeket, melyek a gyönyörű, megható ünnepet megelőzték. A Rókus-kórház öngyilkos osztályának volt és talán még jelenlegi orvosai és ápolónői is tanúságot tehetnek két egymás felé nyúló élet tragikus, hősies erőfeszítéseiről, bukásairól, felemelkedéseiről, szóval az élet mesterséges gátjaival.volt harcainak véres szakaszairól, melyek után az anyakönyvvezető előtt két, végre boldog ember kimondhatta az igent és a templomban ezen a délutánon felzúghatott az orgona. kapsz tőlünk egy centet és egy gramm aranyat sem — mondják fenyegetőleg és kapitalista szempontból nekik is igazuk van. Nem való szarkaláb túri süveg mellé. Nem való szegény lány gazdag legény mellé... így kezdődött... Az időpont kezdete 1937... (pontosabb dátumot nem tud az újságíró.) — Akkor történt, hogy megismerkedtem férjemmel — mondja a lagzi vidám hangulatában a fiatal menyecske, Kun Irénke. A fiatalasszony apja E. T. vezérigazgató volt akkor. Gazdag ember. Hogy miben állott a gazdagságig — nem tudjuk, de volt autója, villája, a tavaszt valahol Olaszországban, a telet Monte Carlóban töltötték, nyilván volt miből. Az ifjú férj — ma Bors úr — akkor még más névre hallgatott, kezdő hivatalnok volt Irénke papájának vállalatánál. De hosszadalmassággal ne tegyük unalmassá az előzményeket. Rövid ismeretség. Gyors szerelem. Szülői ellenállás. Ez kapitalista szempontból érthető is. Nem való bokréta, gyűrött süveg mellé. Nem való gazdag lány szegény legény mellé... A nagy tragédia kis részletei Így kezdődött: A rendőrségi sajtóiroda jelenti 1937 szeptember 3-án. Kun Irén háztartásbeli öngyilkossági szándékból a Ferenc József hídról a Dunáig vetette magát. A motorosőrség kimentette és a Rókusba szállították. A rendőrségi sajtóiroda jelenti 1937 szeptember 4-én. Bahrmann János magántisztviselő lakásán öngyilkossági szándékból felvágta az ereit. A mentők bekötözték és lakásán hagyták, írónké beszél, az ifjú férj pedig néha közbeszól, javítgatja a dátumokat, a történéseket és az újságíró, akinek ceruzája alatt az évtizedek hoszszú során át annyi vér folyt el, aki annyi tragédia forróságát élte át rövid jelentésekben, lassan, lassan emlékezni kezd Irén és Jani mai boldogságának egy-egy komor állomására. 1938 május 4.: Irén gázzal megmérgezi magát. Idejekorán észreveszik. Ugyanezen a napon este, •Tani ismeretlen mérget vesz be. 1939 június 21.: Jani a vonat elé veti magát a Ferencvárosi pályaudvaron. A vonat félrelöki, ő megmenekül, de a ballába béna marad. 1939 július 22.: Irén leugrik a harmadik emeletről Lábát töri és jobblába béna marad. A szülői kegyetlenség nem ismer határt. A házasság leküzdhetetlen akadálya Irén papájának autója, vezérigazgatói jövedelme és Jani állástalansága. Mert természetes, hogy a papa már az első alkalommal kidobta kicsiny állásából. Szerencse, hogy ma már van egy 500 forintos újabb kishivatalnoki állása. 1940 október 7. Egy pesti szállodában revolverrel öngyilkosságot kísérel meg egy fiatal pár. Jani főbelövi Irént, aztán önmagát. Rosszul célzott. Irén a jobb, Jani a balszemére megvakult. De életben maradt mindkettő. Jani leüli a kétéves börtönbüntetést. 1943 február 14. Irén — mint a rendőrség jelenti — öngyilkossági szándékból leugrik a negyedik emeletről. Eredmény: életben marad, de a bal karja béna. 1943 február 14. Jani leugrik a harmadik emeletről. Eredmény: életben marad, de a jobb karja béna lesz. Az újságíró már nem képes elég pontos lenni, hol egy öbbkar, hogy egy jobbláb, hol egy bal, hol egy jobbszem, hol a bal, a permutáció minden esélyét, lehetőségét képtelen észbentartani. * így folytatódott Ezek után pedig változik a szín. Az ostrom alatt Irén már árva és szegény. Villájuk rombadőlt, jó szüleit megölte a bomba. Ostrom után pedig Jani papája — egy kis arany, egy kis liszt, zsír, szalonna, adópengő, sima pengő, néhány dollár iimitt amott... ugyebár érthető? Jani gazdag lett, Irénke meg szegény. A szülők most is ellenzik a házasságot. De most már Jani szülei. — Csak nem veszel el egy koldusszegény leányt? Nem Ez lett a vége Nem, ezt a végeszakadhatatlan tragédiasorozatot képtelenség felsorolni, csak nagy vonásokban ismertetni. Jött az infláció és elmúlt. Jani gőgös szülei ma már megint tűzkövet árulnak a Rákóczi úton. Ám eközben még történt néhány sikertelen öngyilkossági kísérlet mindkét részről, ami szám és fej szerint kitett egy tucatot. Szerepelt a kísérletek , során még továbbra is a kötél, a Duna, a méreg, gáz és. az életet végül mégsem lehet legyőzni, az áttör a mesterséges akadályokon is. A templomban mégis csak felzúgott az orgona — ez az orgonaszó a két család egész maradék vagyonába került és két élet egymásba fonódott. Megtalálta a vak a vakot, a béna a bénát és egyik egészséges szív a másikat. Mi azt mondjuk, hogy az élet győzött és nem osztjuk a kajánok, az irigyek, a rosszmájúak véleményét, hogy a fiatalok ezzel a szép házassággal követték el a tizenharmadik, de most már sikeres öngyilkossági kísérletüket. Nagy Andor Mel létogajuk az „igazságügyi elmemegfigyelőt," a valódi- és álbolond bűnözők tanyáját Az utóbbi időben a hosszabb büntetésre elítélt politikai és gazdasági bűnösök igen szívesen hivatkoztak elmebeli képességük csökkent voltára, hogy ily módon szabaduljanak a bíróság által számaikra kiszabott büntetés alól. Sok esetben azonban hiábavaló volt ez a trükk, mert átutalták őket az úgynevezett igazságügyi elmemegfigyelőbe, ahol a szorgos orvosi kezelés és vizsgálat kiderítette róluk, hogy nem is olyan bolondok, mint amilyennek tettetik magukat. Egy ködös decemberi délelőttön meglátogattuk a Maglód úton levő gyűjtőfogház épületében elhelyezett igazságügyi elmemegfigyelőt, hogy megnézzük, hogyan élnek a rabok ebben az intézetben. A súlyos kapuikkal és rá■ csókkal elzárt épületrészben zegzugos folyosóik után kerülünk be az elmemegfigyelő osztály igazgató-főorvosának szobájába, aki végiglkalauzol bennünket a cellákon, ahol a gyengeelméjű rabok tartózkodnak. A fogháznak ez a része egyébként egyáltalán nem árulja el azt a komor hangulatot, amelyet az ember oly intézettől vár, ahol súlyos bűnökkel terhelt rabok tanyáznak. Inkább kellemes otthon, vagy legrosszabb esetben kórház hangulata árad szét mindenfelől. A betegek szorgalmasan dolgoznak a felállított műhelyben, kukoricanánsból szőnyegeket készítenek az egyik sarokban, másutt töltőtolljavító műhelyben szorgoskodnak, levelet írnak, vagy akit másra nem lehet használni, mániájának áldoz, mint például az a fiatalember, aki a perpetuum mobile megfejthetetlen titkára akar rájönni. Az egyik helyiségben a fáradhatatlan „kengyelfutó“ néven ismert fiatal férfit mutatja meg vezetőnk, aki nemcsak itt igyekezett bebizonyítani, hogy nem képes egyetlen lépést sem sétálva megtenni, hanem már akkor, amikor szabadlábon járkált, ügyesen használta ezt a tulajdonságot: felnyitotta egy vasúti szállítmány vagonjait, majd gyorsan diszkolt. Egy másik vasúti tolvajjal is találkozunk, akit itt a tudomány barátjának, az istenek kegyeltjének és Pallas Athéne laboratóriumának nagymestereként tisztelnek szobatársai. Az intézetnek egyébként néhány „előkelő“ vendége is van, így többek között dorogi Farkas Ákos, a Szálas korszak budapesti polgármestere, aki sajátkezűleg készített életrajzában arról tesz tanúságot, hogy felmenőági rokonsága ötödszigten mind bolond volt. Az egyik gazdasági előkelőség, akinek lakásán a közelmúltban többszáz Napóleont és dollárt találtak a G. R. nyomozói, produktív munkát végez, az Intézet múzeumának rendezésén szorgoskodik. A halálfejeket és a plasztikunkból készült agyvelőket rakosgatja nagy egykedvűséggel egyik polcról a másikra. Az irodahelyiségbe visszatérve a főorvos elmondta még azt is, hogy a közeljövőben a cellákat kórteremmé alakítják át, mert az orvostudomány mai állása szerint ez nélkülözhetetlenül fontos, amint számos hasonló külföldi intézetnél már a gyakorlat megmutatta. K. Z. es UmmuNÉPI Csütörtök, 1947 december 25