Közlekedés, 1983 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1983-08-01 / 8. szám

EMLÉKEZZÜNK Nyolcvan éve, 1903. augusztus 2-án született Fazekas Ferenc, a munkás­mozgalom mártírja. Eredeti foglalkozása géplakatos volt, szervezetlen munkásokat foglalkoz­tató kis műhelyben kapott munkát. Hamarosan kapcsolatba került a mun­kásmozgalommal, 1926-ban belépett a Vas- és Fémmunkások Országos Szö­vetségébe, ahol nagy lelkesedéssel vett részt a szervezeti életben. Mint ismert szakszervezeti aktivistát a rendőrség sűrűn zaklatta, végül is lehetetlenné tették elhelyezkedését a szakmájában. Ezért 1937-ben a BSzKRT-hoz ment dolgozni. Ebben az időben lépett át szakszervezetünkbe, ahol a helyi csoport vezetőségében dolgozott. A szakmai szervezet kommu­nista csoportjának tagjai felfigyeltek agilis társukra és bevonták a Kom­munisták Magyarországi Pártjának illegális küzdelmébe. Egyik irányítója volt azoknak a megmozdulásoknak, amelyek a minimális bért és munkaidőt szabályozó rendeletek érvényesítéséért folytak. Szüntelenül képezte magát, munkatársait is arra ösztönözte, hogy tanul­janak. A legális mozgalmi munkája lehetőséget nyújtott arra, hogy ismer­tesse az MKP céljait, és a második világháború kirobbanását követő évek­ben népszerűsítse a párt antifasiszta, háborúellenes függetlenségi politiká­ját. Az akkori nehéz viszonyok között nagy lelkesedéssel és erőfeszítéssel terjesztette a marxizmust, a szocializmus eszméjét. A dolgozók és az elv­­társai körében példamutató, népszerű volt. 1942. áprilisában a katonai nyomozó hatóságok általános támadást indí­tottak a kommunista párt, a szociáldemokrata párt baloldali tagjai, a szak­­szervezeti aktivisták ellen. Fazekas Ferencet bevonultatták a 402. sz. mun­kás büntető századba. A Szovjetunió elleni frontra hurcolták. Néhány tár­sával együtt egy aknamezőre hajtották, ahol robbanás következtében sú­lyosan megsebesült. A nélkülözések miatt legyengült szervezete már nem volt képes a gyó­gyulásra. Életét adta az eszméért. Nevét a szakszervezetünk székházában emelt márvány emlékművön örö­kítettük meg. Elhunyt Szörényi István A szakma területén futótűzként terjed el a szomorú hír. Csaknem az ország minden részéből meg­kérdezték, nem tévedés? Nem rémhír? Válaszunkban sajnos meg kellett erősítenünk a hírt, hogy Szörényi István központi revizor július 4-én 57 éves korában eltá­vozott az élők sorából. Az egykori segédmunkás fiatal­emberként kötelezte el magát a szakszervezeti mozgalommal, 33 éven át hivatásszerűen végezte a szakszervezeti munkát. Ebből 30 évig revizorként dolgozott. 13 évet a KSZDSZ apparátusának tagja­ként töltött el szorgalmas, példa­mutató munkával. Az alapszervezeteknél a szak­­szervezeti vagyon kezelésének, előírásszerű őrzésének, hatékony felhasználásának ellenőrzése, fi­gyelemmel kísérése volt a fel­adata. Következetesen, elvszerűen, alaposan végezte munkáját. A hi­bákat szigorúan feltárta, de mö­göttük sohasem a szándékosságot, hanem a tévedéseket tételezte fel. Erőfeszítést tett a gyengébbek, a hibásan dolgozók képességeinek kifejlesztésére. Tanította, erősí­tette a kezdőket. Igényesen és al­kotó módon végezte munkáját. Kidolgozta a legcélravezetőbb nyilvántartási vagyonkezelési és különböző számítási módszereket, amelyek közül jó néhány a moz­galomban széles körben elterjedt. Sokoldalú, széles látókörű em­ber volt. Csaknem mindenhez ér­tett, amellyel kapcsolatban a munkatársai hozzá fordultak; ha kellett, rádióamatőrként segített, vagy szükség szerint bölcs taná­csokat tudott adni az arra rászo­ruló társainak. Eredményesen se­gítette az apparátusi szakszerve­zeti bizottság munkáját. Tudott örülni a kicsiny eredményeknek, s a sikertelenség nem törte le, újabb erőfeszítésekre ösztönözte, mások buzdítására, lelkesítésére késztette. Elmúlását mindenki gyászolja, aki ismerte. Gyászában mindnyá­jan osztozunk. Emlékét kegyelet­tel megőrizzük. A Farkasréti temetőben július 14-én rendezett gyászszertartáson vettek tőle végső búcsút munka­társai, tisztelői, tanítványai, gyá­szoló családja. KÉRDEZTÉK- VÁLASZOLUNK Volán 16. sz. Vállalat dolgozóit meggyőzte a „Panoráma” májusi mű­sora arról, hogy az amerikai néptö­megekben erős a békevágy, mert a műsorban megszólaltatott emberek elítélték a fegyverkezést, őszintén tá­mogatják a leszerelést és békében szeretnének élni, de tudják, hogy ezért harcolniuk kell. Szeretnénk eloszlatni a műsor kapcsán kialakuló illúziókat. Az Egyesült Államokban a békemozgal­mak napjainkban még nem tettek szert nagyméretű tömegbefolyásra. Minket időnként megtéveszt az ob­jektív helyzetkép kialakításában az a tény, hogy tömegkommunikációnk viszonylag gyakran szólaltat meg olyan személyiségeket, akik felelős­séget éreznek az emberiség sorsáért, bár világnézetileg szemben állnak velünk. Egyre nagyobb az USA-ban az olyan tudósok, volt tábornokok, püspökök és különböző területeken dolgozó értelmiségiek száma, akik felemelik szavukat a fegyverkezési hajsza ellen, a béke védelmében, de közben az amerikai szenátus, ha vo­nakodva is, megszavazza a hatalmas katonai költségvetéseket pl. az MX- rakéták sorozatgyártására. Az amerikai tömegek pedig napon­ta azt hallgatják a tévében, azt ol­vashatják az újságban, hogy a fegy­verkezésre azért van szükség, mert a Szovjetunió fenyegeti országuk biztonságát. Reagan nyilatkozataiban minden negatív jelenségért a világ­ban a SZU-t teszi felelőssé. Az amerikai tömegek keveset ol­vasnak, információik zömét a tévé­ből kapják, a kommentátorok úgy manipulálják őket, ahogy akarják. A nyugat-európai békemozgalomban is az „oroszok kezét” láttatják ve­lük. Az Egyesült Államoknak a II. világháborúban népességéhez képest minimális volt az embervesztesége, a városi lakosság nem élt át egyet­len légitámadást sem, tehát nincse­nek történelmi tapasztalataik, mint az európaiaknak a háború borzal­mairól. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy az egyén számára, aki saját társadal­mában kiszolgáltatott, milyen impo­náló azt hallania, hogy ő a világ leg­gazdagabb, legjobban felfegyverke­zett, legnagyobb hatalommal rendel­kező államának polgára, ezért neki senkitől és semmitől, még az atom­bombától sem kell félnie. Ez ellen a magatartás ellen léptek fel a „Panoráma” műsorában meg­szólaltatott emberek, akik felismer­ték az egész emberiséget — köztük az Egyesült Államok népeit — fe­nyegető súlyos veszélyt és a maguk eszközeivel harcolnak ellene és e harcba megpróbálnak minél nagyobb tömegeket bevonni. Ma még ők van­nak kevesebben. Dr. Szilágyiné Simon Mária GONDOSKODIK a Volán 7. sz. Vállalat nyugdíjasairól. Nemcsak belföldi kirándulásokra hívják el őket, hanem évente egyszer anyagi­lag is támogatnak egy külföldi uta­zást. 1981-ben erdélyi körutazáson, 1982-ben magas-tátrai kiránduláson vettek részt. Idén júniusban Nyugat- Szlovákiában jártak a vállalat nyug­díjasai. A NYUGDÍJAS KLUB fő célkitű­zése, hogy az aktív dolgozókat, az if­júságot közelebb hozzuk nyugdíja­sainkhoz, ami részben sikerült, s ezen munkálkodunk az év hátralévő részében is. Az első félévben 10 előadást ren­deztünk, az előadásokon 607-en vet­tek részt. Négy kirándulást szervez­tünk. Kétnapos utunk volt a Duna­kanyarban. Jártunk az Ormánság­ban, Komlón, Málfán, Sikondán és Orfűn. A kirándulók létszáma 241. Tegzes Béla, pécsi Volán HÍREK Napóleon flottája Kiemelik a tengerből Napóleon flottáját. Az Abukiri-tengeröbölben elsüllyedt hajók kiemelésére készí­tett francia tervet elfogadta az egyiptomi kormány is. Ha a kieme­lés sikeres, akkor a 13 elsüllyedt ha­jó kincseit megosztják a két ország között, de a vezérhajó, a VOrient — amely a feljegyzések szerint igen sok kincset vitt magával — egyip­tomi tulajdonba kerül. Statisztika az autókról Tíz év alatt ötszörösére nőtt a magángépkocsik száma hazánkban, 1981-ben már meghaladta számuk a másfél milliót. A múlt év végén már minden harmadik családnak volt gépkocsija, de még mindig 200 ez­ren vártak autóra. Többet autóz­nak a vidékiek, mint a pestiek: az előbbiek 12 029, az utóbbiak 11 734 km-t évente. Vidéken 9,1, Budapes­ten 14,1 százalékkal csökkent tíz év alatt az egy kocsira jutó kilométer­teljesítmény. A legtöbbet a szelle­mi szabadfoglalkozásúak autóznak, köztük is az állatorvosok. Fazekasmúzeum Mezőtúrott létesítik az ország el­ső fazekasmúzeumát — amelynek gondolatát annak idején már Móricz Zsigmond is szóvá tette írásaiban. — A neves író többször látogatott el a híres-neves túri fazekashoz, id. Badar Balázshoz. A múzeum — amelynek anyagát: több száz régi butellát, bütyköst, kancsót, tálat, tá­nyért és szilkét már összegyűjtöt­tek — a város egyik épületében kap helyet. A múzeumhoz tartozik majd a mellette álló volt zsinagóga is, amelyben időszakos kiállítások meg­rendezésére kerülhet sor. A kiállí­tás októberben, a múzeumi hónap alkalmából nyitja meg kapuját. A kapu nyitva áll Harmincnyolc évet dolgozott a közlekedésben, ebből harmincat két autójavító vállalat élén. A ■miskolci három év rövid kitérő­nek tűnik a IV. sz. Autójavító Vállalatnál töltött 27-hez képest. És most ünnepélyesen elköszön­tek tőle. Szekszárdi Imre hosszú szabadságra megy, s januártól kezdve neve után az áll majd: nyugdíjas igazgató. Hogyan telt élete 60 éve? A több mint negyedszázad az autó­javító iparban? Mellőzve az életrajzi adatokat, az első, a második, a harmadik diploma megszerzésének évszá­mait, a számtalan kormány-, párt-, szakszervezeti kitünteté­sek dátumait, szívesebben beszél a társadalom fejlődéséről, amely az autójavító iparban is jól le­mérhető.­­ A két vállalatból ala­kult IV-esnek 1957-ben mindösz­­sze 800 dolgozója volt. A fejlő­dés csúcsán meghaladtuk a két­ezret. Közben mintegy ráérezve a helyes, a követendő útra, komp­lex fejlesztést hajtottunk végre, és az autójavítás mellett a tö­megszerű fődarabfelújítást és -al­katrészgyártást is bevezettük. Vi­déki üzemegységünkben import­pótló alkatrészgyártást honosítot­tunk meg, sőt, exportra is ter­melünk. A vállalat vezetésének, a mű­szaki gárdának sok gondot oko­zott a végre elkészült és mun­kával is benépesült új karbantar­tó állomás megépülése. Örülök, hogy a befejezést megélhettem és készen adhatom át utódomnak — mondta. Megszokott, hogy a nyugdíjba vonuló érdemes embertől kitün­tetéssel búcsúznak. — Én előzőleg, tavaly novem­ber 7-én kaptam magas állami­­kitüntetést. Második alkalommal vettem át a Munka Érdemrend arany fokozatát. — És van egy nálunk egyedüli elismerése is. — Igen. Ez év tavaszán a Wart­­burg-gyártól kaptam az általuk alapított, saját kitüntetés arany­­fokozatát, mellyel a Wartburg­­márkaszerviz fejlesztésében kol­lektívánk által elért eredménye­ket ismerték el személyemben. Délelőtt még ő kívánt nyugdíj­ba ment munkatársának jó pihe­nést, kellemes nyugdíjas életet. Délután a vállalat gazdasági, párt-, szakszervezeti és KISZ-ve­­zetői, a dolgozók jókívánságaival köszöntek el tőle. A búcsúsza­vak szinte azonosak voltak a dél­előttivel: a kapu továbbra is nyitva áll, várják, mindig szíve­sen látják. P. S. A munkahely marad a jogok és kötelességek gyakorlója Szakszervezetünk nyugdíjasainak száma a tíz év előtti 13 085-ről 1982- ben már 25 592-re nőtt. Hazánkban a nyugdíjasok száma több mint két­millió, a lakosságnak mintegy 20 százaléka, azaz minden ötödik em­ber nyugdíjas. A szakszervezeteknek nem lehet közömbös, hogy e széles réteg a maguk gazdag szakmai és élettapasztalataival miként él és gondolkodik a maga és az ország helyzetéről. A népgazdaságban elért szerény eredményeink mellett a gondjaink is szaporodtak. Az árak a várhatónál­ magasabbra emelkedtek, nőttek a megélhetési gondok, s ebből eredően — főleg a nyugdíjasok körében — a feszültség is. A probléma nagyságát mutatja az, hogy nyugdíjasok 60 szá­zalékának 2500 forint alatti a nyug­díja, ezen belül 118 000-nek 1500 fo­rint alatti. Sok a leszázalékolt, rok­kant és egyedül élő nyugdíjas, akik közül sokuknak különösen súlyos a helyzete. Szakmánkon belül is hasonló a helyzet. A BKV-nál a nyugdíjasok 72,7 százaléka 3500 forint alatti nyug­díjat kap. Ezen belül 56,2 százalék­nak 2500 alatti nyugdíja van. A Vo­lán-vállalatoknál 37,9 százalékos a 2500 alatti nyugdíjjal rendelkezők száma. Az autójavító iparban 50 szá­zalékos a 2000-ren aluli nyugdíjat kapók száma, 72 százalékuknak pe­dig 3000 alatti a nyugdíjuk. Csekély eltéréssel hasonló a helyzet a többi vállalatnál is. (Hungarocamion, Fő­taxi, Mahart, Malév, Fősped stb.) Szakszervezetünk elnöksége, szá­molva az ország területén szétszór­tan élő nyugdíjasokkal 1972. októ­ber 25-i határozatában kimondta, hogy: „személyekre terjedő hatékony tevékenység csak úgy lehetséges, ha a nyugdíjasoknak a volt munkahe­lyük marad az alapszabályban előírt jogok és kötelezettségek gyakorló­ja”. Ennek megfelelően hozta létre valamennyi vállalatnál — a válasz­tott testületek mellett és ezek mun­kájának segítése céljából — a nyug­díjas bizottságokat. A nyugdíjas bizottságoknak — melyek 5-7 főből állnak — összeté­telükben tükrözni kell a vállalati szervezeti felépítésből eredő réteg­ződést és sajátosságokat. Ennek meg­felelően a bizottságokban a szakszer­vezeti munkában jártas dolgozók és alkalmazottak mellett helyet kap­tak a felszabadulás előtti szakszer­vezeti tagok is, akik élet- és szak­mai tapasztalattal segítették a bi­zottságok munkájának tartalommal megtöltését. A bizottságok vezetői egyben a választott testületnek is tagjai, és korábbi hallgatólagos meg­bízásuk most már választott szervek által kialakított megbízásokká vál­tak. Ez a tény nagymértékben nö­velte a nyugdíjas bizottságok tekin­télyét és munkájuk hatékonyságát. A vállalati szakszervezeti bizott­ságok általában 1-3 évenként tűzik napirendre és értékelik a nyugdíjas bizottság nyugdíjasok körében és ér­dekében végzett munkát. Ezekre az ülésekre meghívják a párt, a KISZ képviselőit, a gazdasági vezetőt és a nőbizottság tagját is. A helyi nyug­díjas bizottságok munkáját segítik a KSZDSZ bv nyugdíjas bizottságának kihelyezett ülései is: az ott elhang­zott tájékoztatások a gazdasági ve­zetés, az szb és a vállalati nyugdíjas bizottságok tagjai részéről stb. A nyugdíjas bizottságoknak jó a kap­csolata a vállalatok, üzemegységek gazdasági vezetőivel s az illetékes párt-, szakszervezeti és ifjúsági szer­vezetekkel, a szocialista brigádokkal, amit nemcsak a nyugdíjasok érde­kében végzett hétköznapi munka, hanem a nyugdíjas találkozó színvo­nalas megrendezése is bizonyít. Mindezekhez nagy segítséget nyúj­tottak a Volán Tröszt, — a BKV, az AFIT nyugdíjas bizottságai által kez­deményezett közös tanácskozások — az úgynevezett tájértekezletek. Jó kezdeményezése a Volánnak a nyug­díjas bizottságok vezetőinek szerve­zett továbbképző tanfolyama is. Összességében megállapítható — így értékelte a kv 1982. december 16-i ülése is —, hogy a szervezeti élet gyakorlata fejlődött és eredményei gyarapodtak. Javítani kell viszont az együttműködést a tanácsokkal, a szakszervezetek területi bizottságai­val, a szakmaközi bizottsággal. E szervek társadalmi munkabizottsá­gai és a nyugdíjas bizottságok meg­felelően szervezett, összehangolt te­vékenységével éppen a leginkább rá­szoruló nyugdíjasok (egyedül élő, mozgásképtelen, súlyos betegségben szenvedők stb.) felkutatása és rend­szeres támogatása szempontjából nyújt még kellően ki nem használt lehetőségeket. Központi vezetősé­günk, 1982. december 16-i ülésének határozata is erre hívta fel — több más feladat mellett — a nyugdíjas bizottságok figyelmét. Dr. Biró Mihály Kedvezmények a Volán járatokon Az üzemanyagárak emelkedése a közlekedési vállalatokat a viteldíjak emelésére kényszerítették. Ennek következményeként — elsősorban a távolsági járatokon — a korábbi­nál kevesebb az utas, az emberek jobban meggondolják, mikor ülje­nek járműre. Ugyanakkor országszerte általá­nossá vált az ötnapos munkahét, mi­nek következtében megnő a szabad idő, amit a lakosság hasznosan , például kirándulással szeretne eltöl­teni. Mint azt Nagy Istvántól, a Volán 4. sz. Vállalat személyforgalmi és kereskedelmi osztályvezetőjétől megtudtuk, július 1-től december 31-ig több távolsági járatukon — 100 forintnál magasabb értékű menet­díj esetén — 20 százalékos kedvez­ményt nyújtanak, mely az elővétel­ben, vagy a gépkocsivezetőnél vál­tott menetjegyekre egyaránt érvé­nyes. Szintén július 1-től a nyári szünet végéig a diákok a megye helyközi járatain 50 százalékos kedvezményt kapnak. Ugyanez időponttól 15 szá­zalékos különjárati kedvezményt ad a vállalat szombat-vasárnapokon a csoportos utazásokhoz is. Megváltozik a helyi járatokra ér­vényes menetjegyek váltásának módja is. A 2 forintossal működő jegyváltó berendezéseket leszerelik, helyettük lyukasztókat állítanak fel. A menetjegyeket elővételben, az ar­ra kijelölt helyeken kell majd meg­váltani. Tyiszteit S­zerkisideiig.­ Utolsó jelentkezésem óta sok minden történt a II-es autójavítónál. Sokan elmentek a vállalattól, közöttük a mi szociálpolitikus k­ukánk, aki­ket igazán nagyon szerettünk és akik nagyon hiányoznak. Június elején egy hétig voltunk Balatonszéplakon, a nyugdíjas találko­zón, ahol nagyon jól éreztük magunkat, mert összejöttek a régi jó munka­társak és elmondhattuk egymásnak az örömünket, bánatunkat... Most is, mint régebben, nagyon jó volt az ellátás és a hangulat. Az idő is kedvezett, mert napos, meleg időnk volt. Valami hiányzott a jókedvünk­ből, mégpedig az, hogy sok részleg megvált a vállalattól és ez nagyon le­hangolt minket, nyugdíjasokat is. A vezetőség és a nyugdíjas bizottság vezetője meglátogatott bennünket. Most Ságiné, a Liliké tart össze minket, és ha kevés is a pénze a vállalat­nak, azért a rászorulóknak mindig kiharcolja a segélyt, és ahol nagy szük­ség van rá, segítenek. Köszönöm a szerkesztőségnek, hogy elküldték a kimaradt számokat a közlekedésből. Nagyon hiányzott, mert a volt munkatársaim közül sokan meglátogatnak, és akinek nem küldenek újságot, azoknak én szoktam be­számolni, hogy mi újság az autójavító szakmában. Az áprilisi számban ol­vastam Kovács Béla vezérigazgatóról és Jónás Sándorról, hogy nyugdíjba mentek. Három évvel ezelőtt Széplakon meglátogattak minket és nem gon­doltam volna, hogy ilyen fiatalok nyugdíjba mennek. A vezérigazgató gyak­ran járt a Skoda szervizbe, ahol én dolgoztam és mindig közvetlen, barát­ságos volt mindenkihez. Nem tudom, hogy jövőre mi lesz, hogy lesz, de nem sok reményünk van arra, hogy ezentúl is járhatunk a buszkirándulásokra, mert ahogy hallot­tam, kevés pénze van a vállalatnak ilyesmire és mindig több lesz a nyug­díjas. Ne haragudjanak azért, hogy ilyen őszintén megírtam, hogy mi a helyzet, de ez a tény és valóság. Nem akarom a vállalatot megbántani, mert igazán nagyon rendesek és jók hozzám, de én így láttam és hallottam többektől, akik még a vállalatnál dolgoznak. Minden­esetre én bízok abban, hogy minden jóra fordul és még sok jót is írhatok önöknek. Kívánom, hogy le­gyen a vállalatnak sok munkája, s akkor talán jut majd pénz a nyugdíja­sokra is. Udvaros Ferencné KÖZLEKEDÉS 9

Next